Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-08-11 / 32. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. augusztus 11. 32. szám. JL. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 liasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyílt,tér petitsora 12 kr. I II társadalmi, MVÍIÉSÍ és gazdászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktiiiiiiiik vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A jótékonyság. Nagyon szép és a társadalmi helyzet egyen súlyának szempontjából üdvös dolog is, hogy a jótékonyság gyakorlására humanitárius egyesületek alakulnak. Igaz. hogy a sok és különböző célú egyesületekkel a társadalom vagyonosabb rétege nagyon igénybe van véve részben anyagilag, részben erkölcsileg is. Üe talán a jótékonyságnak ezzel az arányos megoszlásával egyesekre még sem háramlik oly nagy teher, mint más körülmények között, a jótékonyság rendezetlensége folytán okvetlenül háramlanék. Az pedig nagyon méltányos dolog, hogy azok, kiket a sors szerencsésebb vagyoni helyzetbe juttatott, jövedelmük nagy fölöslegéből legalább bizonyos összeget minden évben kevésbbé szerencsés vagyoni helyzetben, talán éppen nyomorban, kinos nélkülözésben élő embertársaiknak is juttassanak. Ezzel egyúttal a saját vagyoni biztosságukat is előmozdítják, mert elejét veszik minden, a vagyon elosztás aránytalansága által szítható kitörésnek, Ámde minél erosebb mértékben fejlődik ki a jótékonyság gyakorlása, annál nehezebb azt a célnak teljesen megfelelő mederben tartani. Most, mikor annyiféle jótékony egyesületünk van, felszines vizsgálat után könnyen azt hihetnok, hogy a jótékonyság terén már nagyon közel vagyunk a tökéletességhez. Pedig~tényleg igen sok helyen most találkozunk legnagyobb mértékben a jótékonyság olynemü gyakorlatával, mely a humanismus szellemének éppenséggel nem felel meg. A jótékonyság, mely nem nemesít, mely esetleg teret nyit a szélhámoskodásnak, jótékonyság ugyan, de eredményeiben semmiesetre sem felel meg annak a szép intentiónak, ami a jót tevők előtt lebeg. Valljuk meg őszintén, hogy az a párisi szellem, mely a jótékonyság oltárához egész iparszerüen járul, hogy a vagyonosok oda tett áldozatait különböző ürügyek alatt onnan jogtalanul bezsebelje, — »álunkis veszedelmesen terjed. Tudva levő dolog, hogy Párisban a koldulás valóságos ipar, esetleg pompásan jövedelmező üzlet, melyet tudományosan lehet művelni. A koldulás elmélete vaskos kötetekben van megirva és átadva a halhatatlanságnak. Külön kiadása van a kisebb kaliberű koldusiparlovagok számára és külön a nagyobb kaliberűek számára. Az egyiket meg lehet kapni 1 frt 50 krért, a másikat 3 forintért. E tekintetben Páris nagyszerűen halad. Hova-hamarabb megérjük, hogy a koldusok részére iskolát is nyit valamelyik élelmes párisi polgártárs és akad majd, aki megírja a koldulás dramaturgiáját és aesthetikáját is. És akadnak majd bizonyára a koldulás művészetében nagy tökélyre jutó lovagok, akik elmondhatják, hogy „inkább Párisban koldusnak lenni,"mint Bulgáriában fejedelemnek." Nálunk még legfölebb Budapesten nyilik ilyen terrenum azoknak, kik a jótékonyság uralkodó szellemét tigyes módon ki tudják aknázni. Vidéki városainkban a jótékonyságra szorultak még annyira a mennyire controlirozhatók. De azért valami erős bizonyosággal mi sem állíthatnék, hogy nálunk a jótékonyság gyakorlása a legtökéletesebben történik. Mert hát tudni kell azt, hogy ha a koldulásnak megvan ? maga művészete, megvan a jótékonyságnak is. Es a jótékonyság művészete abban áll, hogy annak mindenkor meglegyen necsak az anyagi, hanem az erkölcsi hatása is. Ehhez pedig határozottan odaadás, fáradság kell. Mert odaadni a pénzt vagy egyéb dolgot abból a célból, hogy azt valamelyik szegény embertársunk kapja meg, mivel ránk nézve úgyis egészen felesleges : ez nem jár valami különös áldozattal. Ez a jótékonyságnak a legkényelmesebb neme. Akár lábunkat ki se tegyük az ajtónkon, csak egy két hozzánk forduló megszorulttal szemben nyissuk ki markunkat, néhány nap múlva bucsut fognak hozzánk járni és pár hét múlva ki leszünk kiáltva a szegények atyjának, vagy anyjának. Ha elég vagyonosak vagyunk hozzá, kioszthatunk ily módon minden esztendőben néhány ezer forintnyi gyim gyom összeget, aztán kikiáltanak bennünket, a jótékonyság nemlőjévé. Csakhogy nem ez a valódi jótékonyság! A valódi jótékonyság gyakorlása azt kívánja, hogy mi magunk járjunk utána : hol van a nyomor? hol vannak az igazi koldusok ? Fel kell keresni az elrejtett tanyákat titokban, inkognitóban, a nélkül, hogy még csak meg is sejtenék : mit akarunk ott, mért járunk ott tulajdonképpen. Szemtől szembe kell meggyőződést szerezni, hogy az elhagyatottakat, a sorsüldözötteket mi módon, mily fokú és mily nemű támogatással lehet visszaadni annak a helyzetnek, ahonnan lehulltak ? Mert a sorsüldözöttek, a valóban segélyre érdemesek nagy része olyan egyénekből áll, akiknek a pillanatnyi anyagi támogatás mellett sokkal nagyobb mértékű erkölcsi támogatásra van szükségük valamely munkatér elnyeréséhez, ahol erejöket érvényesíthetik. Csakhogy a jótékonyságnak ily szellemben való gyakorlása már a leggazdagabb egyén részéről is határozottan áldozattal jár. Ily szellemben kell a jótékonyságot gyakorolniok egyeseknek is, de különösen az egyesületeknek, hol ez az áldozattal járó fáradozás is megoszlik ; de azért mindig elég terhet ró a valóban buzgó odaadással működők vállaira. De ennek a lelkiismeretes utánjárásnak, ennek a helyes szellemben tartott jótékonyságnak a közvetlen erkölcsi eredménye mellett még meg van az a jó oldala is, hogy meglehetősen biztosítja a jótékonyság gyakorlatában fáradozókat a szélhámosság ellen. Igy semmi esetre sem történhetik meg az, ami egyébként bizony nálunk, a mi vidéki városainkban is akárhányszor megtörténik, hogy az iparszerüen kolduló, könyfacsaró művészettel sápítozni, siránkozni tudó szélhámosok minden adott alkalommal jól megsai colják a jótékony egyesületek kasszáját; a valóban nyomorgók, a valóban könyörületre szorultak pedig az ő hangtalan megvonultságukkal vagy semmit sem, vagy legfölebb valami csekélységet s oly módon kapnak, hogy arcukba szökken a vér. A „Zalamegye" tárcája. A jövő előtt. — A ..Zalamegye" eredeti tárcája — Virágh Bertalan tekintélyes nemesi családból szár mázott. Apja földbirtokos volt. Ő is földbirtokosnak készült; de az a kellemetlen, ámbár mai napság már nem szokatlan meglepetés érte, hogy mikor végezett az iskoláival, az apja is végezett a földbirtokával. Valami régi ismeretség révén bejutott Czirják Dénes gróf bodonyi uradalmába ellenőrnek. Fölvitte egész a kasznárságig. Nem ugyan a nemzetgazdászi talentumával, hanem a házasságával. Beleszeretett az inspektor leánya a fiatal, egészséges, jókinézésü ellenőrbe. Mikor az inspektor erről a viszonyról a felesége utján értesült, éppenséggel nem toporzékolt, hanem azt mondta egész -egykedvűen : „Na majd szerzünk állást a gyereknek !" A bodonyi uradalom ispánja agglegény volt. Mi ördögnek foglalja el az ilyen magtalan, rideg ember a jó állást olyanok elől, akik minden irányban, tisztességes családalapítással is eleget tesznek a nemzetgazdasági követelményeknek ? Az ispánt kitúrta állásából ós helyet nyitott leendő vejének. Ugy ment a dolog, mint a karikacsapás. Néhány esztendő múlva a kasznárt, az uradalom dirigens tisztjét is öregnek találták;-, rosszul ment a gaz dálkodás; penzióba helyezték és Virágh Bertalan lépett helyébe. Ez az ő karrierjének rövid története. Kégi, de mindig új marad. Egy pont megindul, megy, megy abban a biztos tudatban, hogy folyton előrehalad. Egyszer csak visszaér oda, ahonnan elindult. Ez a mozgó világ körfutása az ember életében. 11 Virágh Bertalan házasságát szűken bár, de megáldotta az Isten. Egyetlen fia volt csak, de ez mokány gyerek minden tekintetben. Még egy osztályt se kellett megismételnie. Nagy reményeket lehetett hozzá fűzni. Éppen hazavárták az érettségi bizonyítványával. Virágh Bertalanné künn kötögetett a kerti lugasban s egy-egy sóhajt röpített vissza az aranyos múltba. A lugasból szépen végig lehetett látni a mezei uton. Valami mosolytéle rebbent meg arcán. Meglátta már messziről Bercikéjét. Egyenesen a kert felé tartott s papirt lebbegetett kezében. Alakja impozáns volt. Az ellenőri termet teljesen kialakult a dirigens méltóságra. Virághné lelke előtt azonban még szakadatlanul az egykori hódító ellenőri termet lebegett. Milyen gyönyörűen tudta megülni a lovat I Dereka lovaglás közben úgy hajlott, mint a párduc derék. Mikor leszökkent a nyeregből : az valami remek, utánozhatatlan elegáns mozdulat volt. Mig Virághné közeledő férjét nézte, egy egy édes emlék aranyozta meg lelkét a múltból. Mikor közelébe ért, eléje sietett, megölelték, megcsókolták egymást, mint busz év előtt szokták. Arcukon ott ragyogott a sirig tartó szerelem őszi verőfénye. — Fáradt vagy papa ! — mondta az asszony. — Egy kicsit siettem hozzád édes Klementinem. — Miért Bercikém ? Nézd, milyen verejtékes a homlokod I — Elővette a szerető asszony finom batiszt zsebkendőjét s azzal törülte szárazra férje homlokát. — Jön ám a rossz pénz, mondta Virágh és kibontotta a kezében libbegetett táviratot. — Mikor? Még ma? Igen. Már a kocsit el is küldtem érte az állomáshoz. Letelte az érettségit ? Le bizony, még pedig jelesen. Na tudod, édes Klementinem, ezzel a gyerekkel megáldott bennünket az Isten. Hanem iszen, elhiheted édes mama : ebből nem is lesz ám gazdatiszt soha. — Talán még ha szegény papa élne ! — sóhajtott az asszony. — Csak az ne halt volna meg olyan korán; eddig már te is bizonyosan tiszttartó volnál s nem kellene egész nap a gazdaságban mászkálnod. — Igaz, igaz, édes Klementin. Most már nekünk bele kell nyugodni, hogy igy maradunk. Tudod édesem : más püspök, más kenet. Na de majd a fiunkból más embert nevelünk ; az nem lesz a más kutyája. Mit gondolsz édes mama: én legjobban szeretném prókátornak. — Jaj édes Bercikém I Iszen szép, nagyon szép pálya, de lásd már annyi van, hogy vizet lehetne velük rekeszteni. Egy kettőnek van szerencséje; a többi meg tengődik ; igazán csak tengődik. Hanem tudod édes papa, ha a mi Aladárunk az én szavamra hallgat, sohase lesz más, mint doktor. Egy doktor mindig keresett ember ; szerezhet szép vagyonkát s a mellett szakadatlanul jót tesz az emberiséggel. — Jól van, jól van ! Igazad van édes mama! Le gyen hát doktor. Csak mi no szoruljunk rá. Ebben azután szépen megállapodtak. Az édes mama besietett a házba, hogy jó vacsorával várja azt a szegény kiéhezett gyereket, aki egy esztendeig nélkülözte a kedves ételeit. Az édes papa pedig elnéz a magtárak felé, hogy kiadja a hajdúknak a másnapi dispoziciól. Estére legalább egészen azé a rossz gyereké lehessen. * * Ez alatt Virágh Aladár zsebjében a „testimonium maturitatis

u-szal megérkezik Harasztra, a legközelebbi vasúti állomásra. Sudár legény, kész gavallér. Modern gyerek: esze, szíve egyaránt helyén. Ahogy Haraszton végig robog a fogattal, az utcán haladók önkénytelenül rajt feledik szemüket. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.