Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-08 / 49. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. december 8. 49. szám. j Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 Irt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Njilttér petitsora 12 kr. társadalmi, közművelődési és gazáászatí hstilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat HONI klilillink v issza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Gyermek halandóság. Megdöbben, aki elolvassa a magyarországi gyermekhalandóságra vonatkozó adatokat. Ezek az unalmas és száraz számok vádat emelnek mindazok a tényezők ellen, amelyeknek kötelességükben állana a közegészségi viszonyoknak a javításán munkálkodni. Nem is szükséges, hogy az összes adatokat ismerjük. Az alább következő néhány számadat mindenkit kellőkép félvilágouthat hazánkban a gyermekhalandóságnak a borzalmas nagyságáról. Magyprországon ugyanis (Fiume, Horvátország, Szlavónia és Dalmátországnak a kivételével) 1893-ik évben élve született 662.231 gyermek, vagyis minden ezer lélekre esett 429 születés. Ez a születési arány kedvezőnek mondható, habár inás években magasabb is volt, igy p. o. 1886-ban ezer lélekre 45.6 születés esett. Azonban ezekkel az örvendetes adatokkal szemben állanak a gyermekhalálozásokat feltüntető óriási számok. így 1893-ban 250.266, öt éven aluli gyermek halt meg, vagyis az összes halálozásoknak 52.28%-ka öt éven aluli gyermekekre esik. Meghalt tehát az élve születetteknek 37.79°/n-ka. Pedig ez a borzalmas arány többször még magasabbra is emelkedik. Igy p. o. 1892-ben az élve születettek számának 45.46 °'o-ka halt meg öt éven aluli korban. Hát nem égbe kiáltó bün-e, hogy minden lehetőt meg nem cselekszünk ennek az óriási gyer mekhalandóságnak a korlátozására ? ! A nagy Széchenyi István gróf mondotta s azóta máiszálló igévé vált. hogy olyan kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. És mégis türjiik, hogy évről-évre százezrével pusztulnak el a gyermekek. Ez a közöny több az öngyilkosságnál ; mert maga a gyilkosság förtelmes biine. .Mindezeknek az ázsiai állapotoknak közegészségügyünk teljes rendezetlensége az oka. Va n hires, minden tekintetben fölszerelt egyetemünk Budapesten. Jeleskedik a kolozsvári is. Van közegészségügyi tanácsunk és orvosi tanácsunk a belügyminisztérium és az igazságszolgáltatás segélyére rendelve. Vannak országos, törvényhatósági, községi, társulati és magán kórházaink. Vannak tudós orvosaink és méeis nemO zedékek halnak el öt éven aluli korban. Még kitűnő közegészségügyi törvényünk is van, azonban ennek az a baja, mint minden jó törvénynek, hogy egész terjedelmében soha sem hajtották végre. Városokban még csak van némi javulás, azonban a falvakban általában véve botrányosnak mondható a közegészségügy elhanyagolása. Egyik oka a nagy gyermekhalandóságnak, hogy a vidéken nincs elegendő orvos. Szegény községek még együtt is alig képesek egy körorvosi állást fenntartani. Ha pedig mégis akad körorvosuk, ennek óriási a kerülete. Nagy ritkán van kéjnél orvos is, gyógyszer is. Es ha kéznél van is, szegény emberre nézve nagyon drága az igénybevételük. ElsŐ kötelesség lenne tehát arról gondoskodnia az államnak, hogy az egész ország el legyen látva elegendő orvosokkal és gyógyszertárakkal. Ahol ezeknek a fenntartására a község, vagy a szomszédos községek képt lenek volnának, ott az államnak kellene a hiányzót kipótolnia ; sőt ha szükséges, teljesen az államnak kellene orvosról és gyógyszerekről is gondoskodnia. Ha az állam törvénynyel kötelezi a szülőket arra, hogy öt éven aluli gyermekeiket okvetlenül gyógykezeltessék : akkor kötelessége az államnak erre megadni a lehetőséget is. Sőt tekintettel az o O óriási gyermekhalandóságra, attól sem riadnánk vissza, hogy az öt éve.i aluli gyermekek orvoslási díját s a gyógyszerek költségét, ai állam viselje. Csakis azzal, hogy az orvosoltatás sem nagyobb időveszteségébe, sem nagyobb költségébe A „Zalamegye" tárcája. „Almanach 1896-ra."* A ravasz könyv. Mikszáthnak jutott eszébe, hogy egy könyvet kellene csinálni, amely kalendáriumnak látszik, pedig a legtartalmasabb és legváltozatosabb könyv. Be kell csapni az olvasó közönséget, de ugy, hogy ennek legyen öröme és haszna belőle. Igy született meg a Mikszátli-féle Almanach, amelyről már nyolc éve kisült a turpisság, hogy csak kalendáriumra játsza magát, pedig a friss elbeszélő irodalom szine javát foglalja magában. Az olvasó közönség — csudák csudája — mégis ugy vásárol |a, mint ahogy a naptárt szokás, szinte anyagi szüksége. Olyanná lett, mint a zsemlye az ételek között. Az idei sütet különösen friss és kapós is lesz; az élő magyar elbeszélők új munkáiknak legjavái adták oda Mikszáth Almanach jának, mely egyszersmind a S nger és Wolfner féle Egyetemes Regénytárnak uj kötete. Az új Almanach előszavát — a szerkesztő szíves ségéből — a könyv megjelenése napján módún* és jogunk van itt közre adni. Mikszáth előszava az Almanachhoz. Előszó az előszóhoz. Az Íróságot sokan valami különös, extravagáns mesterségnek tartják, a poéta nascitur közmondásnál fogva is, pedig voltaképen az iró csak annyiban kulon bűzik a nem Íróktól, hogy több elmondani való törtenete van, — de egy két története minden embernek lehet. Mennyivel jobban elüt a laikus a mestertől, például a csizmadiaságban. A mester annyi csizmát tud varrni, • Almanach az 1M)6-ik évre. Sycrkcsiti Mik^atli Káhuán. Egyetemes Regény ár XI évfolyam III és IV. kötete ömger és Wolfner kiailása. Ára diszkütésben I trt. amennyihez bőre van, a laikus pedig egyetlen egy csíz inát se tud varrni. Mondom, csekély a különbség írók és nem irók között. Hiszen minden ember szive érez leírni mélió dolgokat, legalább egyszer életében s minden szeui fedez fel eredeti színeket a látott dolgokbau, csak nem tudja róluk, hogy eredetiek. Igen, ugy kell annak lennie, hogy mindenkinek van egy jó története, auiit érdemes volna meghallgatni, még tán a rossz íróknak is van egy briliáns théinájuk, — de azt soha meg nem írják. Mtígösmerkedel valakivel s lassankint előbújnak a a fehér asztalnál, pipalüst mellett, az ő sajátos történetei — és ha azután száz esztendeig ismered is, mindig e történeteket hallod tőle. A történeteitől soha se szabadul meg senki, — össze vannak azok valahogy nőve az agyvelejével. Deáknak voltak ilyen történetei és bizonyosan vannak Demkó Pálnak is. Ha a kiadók rámennek Jókaira kéziratot kérni, hogy igy, ugy, ha kicsiny lesz is, ha csak száz sor lesz is, az öreg ur nekik szegez ilyenkor egy történetet arról az emberről, aki zsebórát ment esi náltatni. Az órás egy heti időt kért, annyi munkája lesz rajta. Hát akkor csináljon egy picinyét, mint a gombom, szólott az ember, de az aztán holnap legyen kész. Az órás persze azt felelte, hogy a kicsiny órához még több idő kell. Az öreg ur, akinek fejéből millió történet rajzott ki, ezt az egy ócska históriát ugy tartja Kéznél, mint valami megszokott, elválhatatlan szerszámot. Király a király, mégis bizonyosan csak egy penicilust tart a zsebében. Vannak aztán kivételek. Albrecht főherceg például nem vitte fel történetekig, hanem két kedvenc tósztja neki is volt. Báró Harkányi Frigyes adomái közt szintén van egy legkedvencebb, mely nélkül egy látogatóját sem ereszti el. Visi Imre és Láng Lajosnak kettőjüknek volt egy történetük. Visi elmondta télig és hozzá tette : „A többit Láng tudja". Láng örömest beszélte a reá eső részt, de elhagyván az elejét, el nem mubuztá megjegyezni : „Az elején azonban Visi volt ott." Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva. nem kerül a szülőknek, lehetne a szegény népet hozzá szoktatni az orvos és gyógyszer igénybe vételéhez és elszoktatni a közönytől és a kuruzslástól. Ezt a célt puszta büntetésekkel nem lehet elérni. Mert sok babonát, előítéletet kell -- fájdalom — kiirtani a szegény emberek gondolkozásából. Sok helyen az a felfogás, hogy boldogság az, ha a gyermek meghal, legalább nem kínlódik az élettel. Másutt akármi baja van a gyermeknek, reá fogják, hogy fogzása van, amin az orvos sem segíthet. Igy pusztul el temérdek gyermek. Az is megrögzött szokás, hogy a gyermeket valami szerrel (p. o. mákkal) elaltatják, hogy sirással ne okozzon zavart. Sok gyermek pusztul el baleset folytán, amely akkor éri őket, midőn szegény szülőik dologra menve, kénytelenek magukra hagyni őrizetlenül őket. De ki győzné elősorolni mindazokat az okokat, amelyeknek a következménye az, hogy Magyarország évenként irtózatos jutalékot ad az ártatlan angyalok égi seregéhez. A tanulság pedig ebből az, hogy törvényhozásnak, kormánynak, törvényhatóságoknak, községeknek, testületeknek, és magánosoknak, szóval az állam minden tényezőjének minden lehetőt el kell követnie, hogy azt a töménytelen magyar gyermeket a hazának megmentsük. Mert halálra van itélve az a nemzet, amely a jövő nemzedékről nem gondoskodik ! Megyei rendes közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága december havi rendes közgyűlését Svastits Benó főispán őméltóságának nlnüklete alatt t. hó 2-án és folytatólag 3-án tartotta az uj megyeház gyüléstermében. Elnöklő főispán őméltósága üdvözölvén a nagyszámmal megjelent bizottsági tagokat, a közgyűlést megnyitja. A gyűlés első tárgyát a közigazgatási bizottság tagjai sorából kilépő 5 tagnak helyére uj tagok választása valamint a központi választmánynak 1896 tói 18

(J8.évekré Az egész történetet soha se hallhattuk, nem lévén jelen vagy Visi, vagy Láng, — de egy konstatálva lett, hogy mindenkinek csak azt szerette elmondani, a mi ő vele történt, — mert csak annak van különösebb ingere. Amit az ember kigondol, az mégis c«ak mostohagyerek (a Fautázia anyától,) amit másoktól hall, az csak adoptált poronty, de a mi magával az emberrel történik, az egy édes kölyök, azt öröm produkálni . . . tüzek után senki Bem veheti rossz néven, ha be vallom, hogy uek-etn is van egy ilyen saját történetem, ami velem esett, amit szeretek elbeszélni iró pajtásaimnak. Úgyis már nyolcszor irtam e rovatban az olvasókhoz az Írókról, illő most a kilencedik alkalommal, hogy az olvasókról meséljek az Íróknak. A szittya vér. (A tulajJouképeni előszó.) A képviselők kétségen kivül gentleman emberek. Külsőleg, a szalmájukra nézve, majd mind jól fest, a magra nézve ... no ott lehetne kifogást tenni, de (az ördög akar párbajt) nem teszek semmi kifogást, inkább ráhagyom, hogy többnyire okos emberek. Különösen jó és derék ember volt köztük Zalay István. Tipegő járású, lassú beszédű, lassú mozdulatu, tömzsi ur. A szive puha volt, mint egy galamb szive, a jelleme hófehér volt, mint egy galamb tolla (t. i. egy fehér galambé). Szerette az öreget mindenki, bizonyosan még lientaller barátom is, dacára, hogy egy könyvet irván (mintegy nyolc év előtt) a mamelukokról, Zalayról is megeresztett benne egy árnyképet, — melyben származására valló göndör "fürteire es hajlott orrára tett félre magyarázhatlan célzásokat. Egyéb rosszat a szegény Pistáról nem is igen iehetett mondani. Hanem iszen elég volt az ; a képviselők összesúgtak elképedve a folyosón. — Olvastad, mit ir lientaller Zalayról ? — Hogy ne ? De hát igaz lehet-e ? Legtöbben vállat vontak.