Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-11-24 / 47. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. november 24. 47. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : .'5 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitgorn 12 kr. társadalmi, közművelődési és gaziászali hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket nert kezek dunk el. csak ismert kezektől íogaKéziratokat nőm ktiltlilnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A népkönyvtárak. Amilyen szép és üdvös, épen olyan nehéz dolognak a megvalósítására vállalkozott a „Dunántúli Közművelődési Egyesület". Ugyanis vidéki városokban és falvakban népkönyvtárakat akar létesíteni, hogy legyen mindenütt a köznépnek módja és alkalma ismereteit szélesbíteni oly formában, hogy az egyúttal szórakoztató is legyen. Hogy szépnek és üdvösnek mondjuk ezt. a célt, azt feleslegesnek találjuk indokolni. Hogy azonban egyúttal nehéznek is tartjuk, azt sok szomorú tapasztalat mondatja velünk A népkönyvtároknak az általánosításával nem a „Dunántúli Közművelődési Egyesület" foglalkozik nálunk először. Nincs és nem is volt kultúregyesület hazánkban, mely a népkönyvtárak ügyét programúi jába fel nem vette volna. Legtöbbet foglalkoztak valiik a tanítóegyesületek. A népoktatásról szóló 1868. évi 38 tör vénycikk életbe lépte után alakult tanítói szabad egyesületek, úgy a hivatkozott törvénynek a kifolyásaképen létesült hivatalos tanítótestületeknek majdnem mindegyike foglalkozott a népkönyvtárak eszméjével. Es e sok irányit és jóakaratú törekvések dacára a népkönyvtárak ügye alig van túl a jámbor óhajtáson. Azonban az ez ügy körül szerzett tapasztalataink alapján nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy a sok próbálgatásoknak ez a meddősége korántsem azt jelenti, mintha maga az eszme nem volna életre való. A bajnak tulajdonképeni oka abban keresendő, bogy egyetlen kisérletnél sem találták el a megvalósításnak a helyes útját; mert sohasem számítottak a nép természetével s a neki szánt jót mindig olyan alakban akarták nyújtani, amilyenben a nép sohasem fogadott el semmit és nem is fog soha elfogadni. A népkönyvtárakat ugyanis rendesen úgy igyekeznek létesíteni, hogy a nép körében akarnak alakítani könyvtár-egyesületet, kiszabott tagsági díjakkal, szigorú alapszabályokkal. A tagdíjakból és a kikölcsönzött könyveknek az olvasási díjából beszereznek úgynevezett „népies irodalmi termékeket", amelyeknek a nagy része nem egyéb, mint nagyképű s erőszakos oktat,gatás, elvont értékű és jó kevés hatású erkölcsi tanítás. Ezeket azután kikölcsönzik az egyesületi tagok egyszer-kétszer, míg meg nem unják. Kevés idő múlva már senki sem érdeklődik a könyvtár iránt s az egész nagy dolog — ha már megcsinálták is — hamarosan örök álomra hajtja a fejét. Bárki és bárhányszor ismételje is a népkönyvtárak létesítését ezen a módon, az soha sem fog sikerülni. A népkönyvtárak létesítésénél három fő szempontot kell alapul venni t. i. 1) hogy a népet semmi féle egyesületi korlátba szorítani nem lehet ; 2) a népkönyvtárral a népet egy fillérnyi áldozatra sem kell kényszeríteni és 3) hogy a néppel nem oktató, leckéztető, hanem a természeténél fogva általa szeretett könyvekkel kell az olvasást megkedveltetni. De még ezekkel sem szabad egyszerre és egyenesen úgy kezdeni, hogy itt a könyv, tessék érte jönni, elvinni és olvasni, akinek tetszik. Legcélszerűbb kezdetben néhányat valamely alkalmas helyen kaszinó szerű összejövetelre meghívni és ott pipaszó mellett egy kis társalgás, egy kis politizálás után egy-egy rövid, de érdekes felolvasást kezdeni oly történeti munkából, amelyet a nép mát tárgyánál fogva kedvvel hallgat. Ezeknek okos és tapintatos ismétlése után biztosra vehető, hogy az összejöveteleken, — a melyeket semmi esetre sem szabad gyakoriakká tenni, — minden egyes alkalommal többen fognak megjelenni. Ha ezen az uton az érdeklődést felkeltettük, hamarosan akadnak, akik nem tudják bevárni a következő összejövetelt, hanem a félben maradt, érdekes történetnek oda haza való folytatását fogják kiváuni. Ks ha ezen az uton évek során át az olvasási kedvet felkeltettük : akkor és csakis akkor következhetik a köngvtárnak tulajdonképeni szervezése. De még akkor is csak ugy lehetséges valóságos népkönyvtárt szerveznünk, ha a könyvek beszerzésénél a népnek a zsebére nem ápellálunk, sem a használatért dijat nem szedünk. Akik tehát homolyan akarják a nép könyvtarakat, azok igyekezzenek a könyvtárt használni hivatott nép körén kivül álló, módos egyéneket és társadalmi köröket arra birni, hogy részint könyvek, részint pénz adományozásával ők lételésítsék a könyvtárt. Ezt a nemest célt csak ezen az uton lehet megvalósítani. Aki tehát akarja a célt,, térjen erre az utrp ! Nagy célokat csak nagy elhatározásokon alapuló, kitartó munkával lehet elérni ! Képviselőtestületi ülés A váiosi képviselőtestület Németh Elek városi főjegyző, mint helyettes polgármester, elnöklete alatt folyó hó 20-án rendkivüli gyűlést tartott. A gyűlésnek egyedüli tárgyát a vármegye alispán jának a képviselőtestülethez intézett leirata képezte, melyben tudatja, hogy Kovács Károly polgármester — megrongált egészségi állapotára való hivatkozással — pol gármesteri állásáról lemondását hozzá írásban beadta s azt másolatban azzal küldi meg, hogy a képviselőtestület határozzon a lemondás felett s arról őt értesítse ; egyúttal vegye megíontolás tárgyává a polgármesternek a lemondásban foglalt kérelmét évi kegydíj megszavazása tárgyában. Az alispáni leirat felolvasása után előterjesztetett a tanács javaslata, mely szerint a polgármester lemondása sajnálattal vétessék tudomásúl és tekintettel a város anyagi és szellemi felvirágoztatása tárgyában tiz és fél éven át kifejtett ügybuzgó és közhasznú működésére, részére kegydíj címén évi 560 frt szavaztassák meg. A „Zalamegye" tárcája. Gonosz álmok. Mikor Kőrösszegi Ottmárné, a bájos Piróth Berta, megtudta, hogy a térje egy kétes hini szépségnek udvarol s nap nap utáu a cigány muzsikája mellett dőzsöl, hát elhatározta, hogy a kölcsönt hasonlóval fizeti vissza s érzelmeinek ő is szabad folyást enged. Nehezen határozta erre magát. Először sírt, könynyezett, de utoljára is legyőzte jobb érzelmeit, s oda dobta magái a sorsának. Történjék, aminek történnie kell! — szólott izga. tottan önmagához s becsengetve szobaleányát, kiadta neki a parancsolatot, hogy ha eltalál jönui ma is Pogány Laci, hát vezessék hozzá, az ő kis szobájába, itthon lesz és fogadni fogja. Ez volt az elhatározás. # Pogány Laci pedig csakugyan eljött. A szép asszony igéző pongyolában hevert egy kereveten s valami albumban lapozgatott, mikor belépett hozzá az itju, a kinek hanyagul nyújtotta oda kezeit egy barátságos kézszorításra. — Látja, most már igazán vártam magára, Laci. — De asszonyom ... . — Kételkedik a szavaimban talán ? Nem akarja elhinni, hogy szükségét éreztem egy jó barát jelenlétének, a kinek egyszer ón is igazán, őszintén elpanaszolhassam, a mi fáj, a mi szenvedéssel tölti el a lelkem . Az ifjú ember a régi barát bizalmasságával hajolt a szép asszony fölé. — A mi fáj ? Hát önnek is van szenvedése aszszonyom ? . T — Egy égő poklot hordok a szivemben, Laci. 1 ucija, eddig áltattam magam, eltagadtam könnyeim azirigy világ, a kacagó emberek elől, hanem most, most felszakad lelkem nek minden keserűsége s úgy érzem, hogy képes volnék az örök kárhozatot is elviselni a boldogság egyetlen mtvot nyújtó pillanatáért. Darabokra téptem azt a régi oltárt Laci, de szeretnék a romok fölött ujat építeni I — A szerelem oltárát ? — Az örök üdvösségét. Ki akarom tépni keblemből a multat, álmatlan éjszakák nehéz szenvedését, hogy ne legyen semmi, a mi fáj és kínoz! . . . Szép volt, ész bontóan bájos. Nagy, villogó szemeioen két könnycsepp ragyogott, mig ajUain szenvedély, az izzó vágy és lázas mámor sóvárgása játszott. Mélyen kivágott ruhájának csipkézett szélei közül kicsiilámlott bőrének vakító fehérsége, s szinte látszott, a mint a forró vér végig vágtat kék ereiben. Mesebeli álomképhez hasonlított ez a nő, hogy az emberben önkénytelenül is felébredt a bűnös gondolat : milyen lehet ennek az asszonynak az ölelése ? . . . Azt nem tudta Kőrösszegi Ottmáron kivül senki. 0 pedig két nap és két éjszakája már, hogy ott mulat annak a hölgynek a lakásán, huzatja a cigánynyal, szórja a pénzt s csókolja nem a felesége, hanem egy . . . izének a sötét szemét, piros ajkát. Milyen gondolatok, milyen őrületes tudat ez egy tüneményes szép asszony, a hites feleségnek a szivében! Hanem hát tesz róla ! Tovább ezt a poklot nem viseli a lelkében. — Sokszor mondotta maga nekem Laci, hogy szeret, — szólott remegő,izgatott hangon azifjuhoz, —hátakarom, szeretném, hogy ismételje előttem azt a vallomását sok szor, mindig, hogy ha itt van s könnyezni lát engem. A mélyen meglepődött fiatal ember egy gyors mozdulattal átkarolta a szép asszony derekát, s letérdelve a földre, onnan suttogta fel hozzá a szerelmes szavakat. — Álmaim eszménye, én édes mindenem 1 . . . Es beszélt hozzá sokat, elbűvölő hangon titkos, érzelmekről, szerelemről, melynek nincs ébreáése, boldogságról, a mely illatárban fakad, virágok között él s édes csókban hal el. A földi éden gyönyöreiről suttogtak vonagló ajkai s egy csendes óra rejtett boldogságáért rimánkodtak. A szép asszony sokáig hallgatta a bűbájos beszédet s mikor a kerevetről felállt, akkor halovány két arcán rózsás pir derengett. Kőrösszegi Ottmárné ott állott a paradicsomi iának tiltott gyümölcse előtt. Gondolkozott és tétovázott, míg szivében háborog tak az érzelmek viharai. Végre megragadta a térdelő ifjú kezeit s mintha szétszakadt volna lelkében valami, kimondta a végzetes elhatározást : — Ma éjszaka a pavillon ajtaja nyitva lesz, várni togok önre ! . . . . Es azután szaladt, keresztül a termen, a hosszú folyosón, hogy ne lásson senkit, hogy jól elrejtőzve, ki sirhassa magát. # Csapzott hajjal, beesett szemekkel feküdt Kőrösszegi Ottmár ágyában s még álmában is folyton a cigányokkal vesződött, bogy melyik nótát húzzák. A szép Piróth Berta pedig ott virrasztott ágyánál. Kevés híjjá volt az éjiéinek. S amint gyors egymásutánban teltek a percek, a szép asszony egyre nyugtalanabb lett. fcrezte, hogy szivének minden csepp vére tellázad szándéka ellen, de azt is érezte, hogy ez az élet, férjének kicsapongása megtöri s korán elhervasztja, míg Pogány Laci karjai között talán uj életre ébred. Tekintete a tükörbe tévedt. — Ugy, ugy szép asszony — nevetett a tükör, — virágot is tűzzél fekete hajadba, menyasszony fátyolod hajítsd le a porba, ott annak a helye, mikor esküt törni indulsz! .... Kőrösszegi Ottmárné megrettent, olyan lett, mint a halál. —- Nem, sohasem, — kiáltott íel lelketrázó hangon s elzárva lakásuk minden ajtaját, ott virradott meg férje ágya mellett. Mikor azután reggel a mámoros ember felébredt s körülölelte a sápadt asszony fejét, ez kérőleg, eskdeklőleg szólott hozzá : — Ugy-e nem hagysz többét magamra, Ottmár! Lásd, félek egyedül, rossz álmaim vannak, kísértetet láttam ! . . . Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.