Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-07 / 27. szám

XIV. évfolyam. ii 11 Zala-Egerszeg, 1895. julius 7. 27. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy.szám Ara 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Njilttér petitsora 12 kr. IL li társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől togadunk el. Kéziratokat nem kiililíínk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Meghivó. Zalavármegye gazdasági egyesülete f. évi julius hó 14-én délelőtt 10 óíakor Keszthelyen a városháza termében tart, melyre t. tagtárs úr ezennel meghivatik, Gyüíés tárgyai: 1. Miniszteri leiratok. 2. Folyó ügyek és netáni indítványok. Zala-Egerszegen, 1895. julius 1-én. lláczky Kálmán sk., ügyvezető elnök. A tűzoltói szertár ügye. Tűzoltó egyesületünk, amely huszonkét éves uiullja mellett az ország egyik legrégibb egyesülete és mely fennállásának elsó' éveiben az ország hasonló egyesületei között mindig kiváló szereppel birt, aminek legfényesebb bizonyítéka, hogy nemcsak a dunántúli kerületi tiizoltó szövetség, hanem az országos tűzoltószövetség is egy—egy izben városunkban tartotta tűzoltószerek kiállításával kapcsolatosan rendezett szövetségi közgyűlését, — pár év óta válságos helyzetbe jutott. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ez a válságos helyzete akkor kezdődött, amikor a város tőle szertárát elvevén, drága szereit, amelyeket a város közönségének nagylelkű támogatása mellett sikerült beszereznie, különböző, a célnak épen meg nem felelő helyekre, nem egyet a szabad ég alatt, az időjárás szeszélyének kitéve, helyeztek el, még pedig ideiglenesen és azzal a kecsegtető Ígérettel, hogy a város mielőbb a szükségnek megfelelő, alkalmas szertárt fog építtetni. Sajnos azonban, hogy a város — a mindinkább nyomasztólag ható pénzügyi viszonyok súlya alatt — ebbeli igéretét mind ez ideig a legjobb akarattal sem valósíthatta meg a így ez a kivételes állapot — fennáll most már évek óta. Ennek a kivételes, mondhatni tűrhetetlen I' állapotnak azután az a szomorú következménye lett, hogy a tűzoltási szerek mind jobban romlanak, veszedelem alkalmával a vész helyére szállításuk késedelmes és mert a tűzoltó csapat tagjai — szertár hiányában — éveken keresztül rendszeres gyakorlatokat nem végeznek, a szerek használatában többé-kevésbbé járatlanok. Ennek a járatlanságnak meg legtermészetesebb következménye az a késedelem, amely a vész helyére egyébként is későn érkező szereknek a leszerelésében, illetve azok tényleges működésének megkezdésében nyilvánul. Igy tapasztaltuk ezt a f. hó 1-én az Újváros utcában kiütött tüz alkalmával is. E bajon azonban — még pedig mielőbb — gyökeresen kell segítenünk ! Ez pedig csak úgy történhetik, ha eltávolítjuk, illetve megszüntetjük azt az évek óta fennálló akadályt, amely a tűzoltó csapatot működésében megbénítja, a csapat tagjainak rendszeres begyakorlását lehetetlenné teszi. Ez akadály pedig a tűzoltói szertárnak a hiánya. Senki sem mondhatja,, hogy maga a tűzoltó egyesület e tekintetben hibás lenne ! Hisz éveken keresztül kéri folytonosan a várostól a szertár felépítését. De pusztán ezzel sem elégedett meg, hanem hogy maga is hozzájáruljon filléreivel az építés költségeinek a fedezéséhez, évről évre a tagsági díjakból költségvetésében egy bizonyos összeget e célra felvesz úgy, hogy már az ezer forintot meghaladja, amivel az építkezés költségeinek részbeni fedezésére rendelkezik. Sőt hogy a várost, mint erkölcsi testületet, az ez irányú kiadásoktól egészen megmentse, éveken keresztül sürgette a városnál a tűzoltói intézmény támogatásának az érdekében oly szabályrendeletnek a megalkotását, amely a tűzoltó csapat működő tagjainak a sorába be nem lépő városi polgárokat — bizonyos életkor éléréaeig — a tűzoltó egyesület javára bizonyos évi díj fizetésére kötelezné, amint van ez a vármegyei szabályrendeletben is. Azonban ez irányú kérése meghallgatásra nem talált. Ma a szertár ügye kedvezőbb helyzetbe jutott azzal, hogy a szombathelyi megyés püs| j pöknek a kegyessége folytán az egyesület ren11 delkezik a szükséges fundussal s csupán a szertár {j felépítésének a költségeit kell fedeznünk. Két uton segíthetünk a kétségkívül akuttá vált baján a szertár építésnek. Egyik ut: támogatása annak a kérvénynek, amelyet a tűzoltó egyesület a város képviselőtestületéhez beadott az iránt, hogy az építéshez szükséges anyagot a város ingyen bocsássa az egyesület t endelkezésére. Amit annyival könynyebben megtehet; mert nagyon is bő téglaanyaggjál rendelkezik, amit egészen eladnia — a jelen évben nyilvánuló nagyon is lanyha építkezés mellett — majdnem lehetetlen. Hiszszük tehát, hogy a képviselőtestület tagjai az egyesület ez irányú kérelmét — mely bizonyára a legközelebbi képviselőtestületi gyűlés tárgysorozatába felvétetik — egyhangúlag pártolni fogják. A másik út: a közönségnek könyöradománya az építkezés céljaira. Ily humánus, emellett vagyonúnknak, nem egyszer életünknek megmentésére hivatott egyesületnek a támogatása — emberbaráti szoros kötelességünk ! Szükséges ezt az áldozatot meghoznunk nemcsak azért, hogy ezzel az egyesületnek lehetővé tegyük a célnak magfelelő nüiködhetést. hanem egyúttal, hogy drága péuzen beszerzett tűzoltási szereit az egyesületnek a végromlástól megmentsük. Támogassuk hát az egyesületet ebbeli feladatának a megoldásában, hogy az a megbotránkoztató állapot, amelynek a legutóbbi tüzeset alkalmával szemtanúi voltunk, többé ne ismétlődhessék ! Adjunk módot magának a csapatnak a rendszeres begyakorlásra és akkor vész idején gyors és szakszerű védelmükre jogosan számíthatunk. Mig támogatás és segély nélkül a türhetlen állapot továbbra is fennmarad és esetleg nagyobb veszedelemnek lehet az okozója ! Hozzuk meg hát anyagi erőnkhöz mérten a segélyt, hogy a tűzoltó egyesület a szertárt mielőbb felépíthesse és igy a csapat reudszeres működését megkezdhesse ! A „Zalamegye" tárcája. Eredj, te gyáva ... Irta: Móra látván. Mikor a párbaj mániának az orvosságát keresitek, ne ankéteken, kaszinó közgyűléseken vagy a törvényhozásnál keressétek, czikkeznetek is hasztalan róla : az asszonyokat neveljétek máskép. I. A mig milliomosnak hitte a világ Rozner urat, csakugyan nevetni való volt a kis könyvvivő Frank szerelme ; a vérbélü Rozner Eta is nevette a hódolatot, melyről iskolás kora óta volt tudomása. Hiszen igaz, hogy jobb keze a papának, ügyes, szorgalmas fiu, de csak könyvivő az istenadta kis szúnyogja. Hanem aztán, mikor a Rozner ur arany tojó madara elkezdett kotyogni, azután meg végkép elszállt, az isten tudja, hová: akkor a kis Frank elkezdett nőni, Rozner ur megkoppadt, szegény, föl se vett ágens lett belőle, a kis könyvivő meg csak ugy válogatott virágzó- házak busás ajánlataiban, mig nem Walter és Kónya uiegdup lázta a lioznernál kapott fizetését. A régi szivárványszínű gentlmanek hátat fordítottak az összedőlt Rozner háznak, a kis Frauk mindennapos volt benne azután is. Becsülettel szolgálta új gazdáját, de szerette a régit, a bukottat. A leányért is, meg amúgy is. Az emberek most megint nevettek a szerelmen, de a lány uem nevetett többé, — az öregek meg elfelejtet ték • már ezt a mesterséget. A kis Frank, akárhogy szerette is ugyszókán ne velő gazdáját, volt annyi önzés benne, hogy szinte örült a Rozner szegény sorsán. Csak igy érhette el Etát. El is érte, neki adták, még tán örültek is rajta. II. Bolondja volt a feleségének. Becsülni való bolondság. A szoknyán ült, a hogy mondani szokták. Olyan hűséggel dolgozott, mint az eleven lelkiismeret; mikor az urai becsüléseért izzadt, a felesége kényelme adott hozzá ambíciót neki. Sohasem rolt haza felé görbe utja; évek multán se támadt bűnös gondolatja; nem hatott rá idegen bűbáj soha. Négy esztendeje házas. Két kis buksi kölyök búvik az ajtó mögé, mikor a hayat ledobogja a folyosón ; huj, hogy megijesztik hangos kukk kai, ha belép . . . Kényelmes kis fészek az nagyon, milliók megirigyeluék, meg is irigylik; persze olyan milliók, a kik nem születtek bankár gyermekeknek. Rozner Eta is beletörődött már, — de sohasem szokta meg. Börtönnek, odúnak, penészes lyuknak tartotta a három kis szobát, ü náluk tiz volt, azok is ter mek, nyüzsgő, illatos élettel tele. Nem tudott lemondani, — holott nem is kérdezték tőle, hogy akar e ? Hanem igyekezett nem mutatni. Nem panaszkodott, nem követelt, mosolygott, elégiilt képet szedett magára, de a kis Franknak eszébe jutott néha, hogy az ő felesége sohase kacag, pedig hej azelőtt ! . . Becézte, imádta, szerette egészséges életével, de csak látott, mindig látott, még az anyaörömnek hajnalán is egy vonást, egy szögletet az arczáu, a szemében, a mit nem jó volt látni. • — Uramisten, mi hiányzik neki? Talán egy kis zaj ? III. Mit gondolsz édes, ne mennénk el a kereskedelmi bálba'? A király is ott lesz. — Frank mondta. Es megölelte a Dianna testű asszonyt: édes szép királyném . . . — Ahogy akarod; én nem vágyakozom. — Te nem ? — Nem én; jó itt. Látod, sokba fog kerülni, meg • érezzük aztán. A kis könyvvivő lelke gyönyörbe fürdött volna erre a feleségi szóra, ha az a vonás, a homályos szöglet, eltűnt volna alatta az asszony arcáról, szeméről. De nem tűnt el. Sőt mintha a kicsinylés húrja is belezöngött volna titkon a melódikus feleletbe. — No, lelkem, hát mégis csak elmegyünk. Már csak a fizetés emelésem örömére is. Az a hópihe csak nem olvadt el erre se. Eta baukárlány volt, ha ágens is most az apja .. . IV. Háborítóan szép volt a könyvvivőné. Es mintha a szépsége az egykori gazdagság jogait adta volna vissza, — körül rajzolták megint az aranyszárnyú dongók. Es Eta egy pillanatra visszaélte magát a régi szinbe, hangulatba és a kis Frank, a ki soh'se távozott messze tőle, kacagni hallotta egyszer és fájt neki a hangos kacaj nagyon. Pedig ha az okát tudta voloa . . . Miért kacagott a szép asszony ? Egy podvás Monokles, egy régi udvarló, a kit sziveit is akkor, szere'inet vallott neki újra. Gyalázatos nagyúri szerelmet. Azon kacagott Eta. — Szégyelje magát, ne közelítsen töl.bet ! Monokles eltűnt, de visszatért rövidest. Nem az asszonyhoz, csak a táncterembe . . . Frankné körül megritkult a légyraj, mintha összebeszéltek volna. Az urával táncolt. Egyszerre csak erős künyökütés érte a könyvvivőt hátulról. Megtántorodott. Azután másik ütés érte oldalt. A Monokles volt. S ez igy ment mind a tour alatt. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.