Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-04-14 / 15. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. április 14. 15. szám. JL Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre / frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Njilttér petitsora 12 kr. ~IT társadalmi, közművelődési és gazdászati hsiilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől foga- B dunk el. Kéziratokat nem kaidnak vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A föltámadás ünnepe. Mikor a természet újra ébredését ünnepli; mikor a kikelet vig dalosai, a madárvilág zenészei, kezdik hallatni a még lombtalan ligetekben kellemesen andalító dalaikat: akkor ünnepli a keresztényvilág a föltámadás dicső ünnepét. Boldog, boldogtalan, szegény, gazdag siet e napon isten házába, siet részt venni a feltámadás magasztos ünnepélyén, hogy ott, az áhitat szárnyán, felemelkedve, hálát zengjen a mindenek Urának a megváltás isteni munkájáért; hogy szabad folyást engedve szive vallásos érzelmeinek, Isten szabad ege alatt zengedezze a dics-hymnuszt: „Feltámadt Krisztus e napon I4 A világ bűneiért elvérzett Megváltó feltámadásának lélekemelő ünnepélye meghatóan fönséges jelképe az elnyomott igazság diadalának. Az uralkodó hamis elv, az igazságtalan vád, a mindent letiporni kész, ádáz gyűlölet, a zsarnoki hatalom ideig-óráig tarthatja magát, de uralma mégis csak pünkösdi királyság, melyet a teljes erejével kibontakozó igazság legyőz, hogy magának állandó birtoklást biztosítson. Az emberi állhatatlanság, a természetes adományok túlbecsülése, a kevélység, sokszor ellenkezésbe helyezkedett a mindenség Istenével, hadat üzenve a természetfölötti tanoknak s könynyelmü ajakkal hamarosan kimondta a „hosanna" után a „Crucifige"-t (feszitsd meg !); de a mult eseményeit elfogulatlanul vizsgáló történész constatálni kénytelen, hogy a szertelen fájdalmak navpéntekére hosszabb vagy rövidebb időközökben mindannyiszor csak fel-felvirradt a föltámadás dicső hajnala. Igy történt ez 19 száz évvel ezelőtt, igy van ez a jelenben is. Szálljunk le a fájdalmak hegyéről, a Golgotáról, ahol a nagypénteki dráma lejátszódott és keressük fel a világot ujjá teremtő Isten-ember megdicsőült koporsóját; törüljük le a könyeket, melyeket a Megváltó véres drámájának élénk szemlélete szemünkbe csalt, t* hálatelt szivvel zengjünk dicséretet a diadalért, melyet az elnyomott igazság a gyűlölet és az ebből származó igazságtalanság felett aratott. „Békesség nektek !" — igy szólt a múltban és igy szól a jelenben a megdicsőült Megváltó. E szavakat visszahangozza ma a burokjából előtörő mag, a kisded növény, fű, fa, virág. Béke ! Ez az, mi az emberiséget 19 száz évvel ezelőtt jótékonyan regenerálta : uj erőt, uj vigaszt öntött a csüggeteg szivekbe. Ez az. ami jelenben is alapja a társadalomnak, hasznos talaja a jó és üdvös eszméknek, termékeny melegágya a culturának egyrészt, a családi szentély boldogságának másrészt. Ez az, ami után az emberiség legjobbjai vállvetett buzgalommal törekszenek vala. Önkénytelenül is kisért a kérdés : miért van mégis, hogy eme sokszoros áldások dacára oly kevéssé élvezünk békét ? . . Hogy azt a légkört, melyben élünk, oly sokszor a békétlenség szürke köde boritja s csak rövid ido kérdése, mikor hull alá kártékony eső alakjában, hogy miként nyáron a verőfényes nappal lecsapódó ólomeső egyszerre tönkretegye a béke áldásait ? . . Az elégületlenség, mely aveszedelmesen uralkodó eszmék alapját képezi, a társadalom legnagyobb contigensét alkotó rétegein már már felüti fejét, mely elégületlenséget egyes modern népboldogitók jól kiszámitott tervszerűséggel önző céljaik tőkéjévé kovácsolnak ; a felvilágosultság és haladás bő köpönyege alatt úgy a sajtó terén, mint egyebütt is, hadat üzennek mindannak, amit a béke isteni alapítója a társadalomban az emberiség boldogítására letett. Ezen elégületlenség úgy a múltban, mint a jelenben sokszor már alkalmas talajnak bizonyult, hogy az ál felvilágosultság által elvetett magvak hamarosan kikelvén, buja termést adjanak ; hogy megzavarják az isteni Üdvözítő által hozott békét s kiöljék az emberi szivekből a ragaszkodást a természetfölöttiek iránt; hogy tágitsák, vagy épen megszakasszák az összekötő kapcsot Isten és ember között. Az isteni félelem csökkenése az emberi szivekben, a múló javakés földi gyönyörök szertelen élvezete minden időben kártékony hatással volt a társadalom ethikai alapjára. A szülők példája a vallás-erkölcs élet terén, ennek összhangba hozása a gyermekek otthoni és iskolai neveltetésével kétségén felül ama fontos tényezők, melyek a jövő nemzedék erkölcsi képét s vele boldogságát, vagy boldogtalanságát előre vetik. Oh de a vallási közömbösség, a hit és erkölcsi törvények ignorálása, hány és hány család szentélyéből űzik el a béke angyalát ? ! Oh hány hitves, ki az élet nehéz próbáitatásaiban, viszontagságaiban a vallás örök és megmásithatlan igazságaiban keresi vigaszát, részesül ezért kíméletlen megtámadásban épen hitvestársa részéről ! Oh hány gyermek látja (meghazudtolva) beszenynyezve szülői körében azon ideális képet, melyet ő naiv eszményiségében talán az iskola falai között a szülői házról alkotott magának ? Tehát a béke megzavarásának okozóját ne keresd másban oh ember, mint önrnagadbaa ! Az ember volt, ki a béke isteni tanitóját majd lelkes hosannával fogadá, majd ökölre szorított kézzel s dühtől tajtékzó ajakkal a „Feszitsd meg"-et kiáltotta. Talán ez ma másként van ? Tizenkilencszázad folyt le azóta, s mondja meg az elfogulatlan történelem, váljon nem-e a „hossanná" és „crucifige" (feszitsd meg !) között hullámzott folytonosan az emberiség élete ? A positiv kereszténységnek viharokkal dacoló haj éj a a Krisztus utáni első századoktól kezdve majdnem minden időben ki volt téve a legádázabb megtámadásoknak, melyek azt felforgatással, majd megsemmisítéssel fenyegették, de a Gondviselés isteni keze mindig megmutatta az irányt, kijelölte a módot, melyek által a megtámadások nemcsak hatálytalanokká lettek, hanem a hitélet ujabb fellendülésére, a keresztény szeretet megerősödésére vezettek ; a legfényesebben igazolván az isteni Mesternek apostalaihoz intézett eme szavait: „Én veletek vagyok a világ végéig." Az Üdvözitő meghozta a békét, a hit, remény és szeretet isteni erényeinek tanítása és lélekemelő gyakorlása által a legbiztosabb alapjait rakván le azon emberi hatalom által megdönthetlen szellemi épületnek, mely anyai keblébe fogad minden nemzetet; menedékhelyet, lelki üdülést nyújtván A „Zalamegye" tárcája. A holtat kötő eskü. Irta: Gárdonyi Géza. „Esküszöm az élő Istenre, lelkem üdvösségére, szeretteim boldogságára, hogy halálom után való éjjel eljövök hozzád, élőhöz és megmondom neked, hogy van e élet a siron túl és ha van, milyen az ?

u Dr. Wald Antal professzor. Dr. Scherz Emil a filozófia tanára. A gyertya lobogott s a falon sötét Arnyak táncoltak, midőn a két komoly férfiú aláirta ez esküt és megcsókolta egymást. Ezután dr. Wald fogta a kalapját és esernyőjét és elment. * Mi indíthatta a két filozofust e különös esküre? A kor. Akkoriban keletkeztek az istentelen, vallástalan bölcsészétek. A túlvilág erősen foglalkoztatta a tudósok agyát s a túlvilág titkába emberi ész évezredeken át sem tudott behatolni. A két öreg professzer minden nap együtt tanakodott a mpdern ós a régi filozófiai tételek íölött. Mi érdekelheti jobban az ősz fürtöket, mint a sirok titka: nyugovás van e ott, vagy semmisülés ? Az egyik 80 éves volt akkor, a másik 82. S régi, egymást nélkülözni nem tudó jóbarátok voltak. Másnap reggel az öreg Scherz professzort az inas reszkető kiáltása ébresztette föl : Uram ! Keljen föl. Wald doktortól vannak itt : a doktor úr meghalt. Az öreg úr felijedt, fölült ágyában, aztan ismét visszahanyatlott. Az lehetetlen ! — hebegé. Óh uram, igaz — telelt a szolga sápadtan — a *zél ütötte meg. Ott feküdt kiterítve, holtan. Arca viaszfehér, szemei lezárva, — hosszú ezüst szakálla nem í ezgett a lehelóstől. Dr. Scherz megfogta a halott kezét. Hideg volt az és merev. Hiába próbálta melegíteni, hiába hivta reszkető jó hangon, hiába mondotta neki, hogy vegye tréfának a dolgot, ő nem kivánja, hogy azért meghaljon és ömlöttek rája könnyei. A spiritusz fáklyák kékes-fehér lángjai kisérteties fényt lobogtattak, midőn a két öreg keze utóljára érintette egymás. A halott kéz nem adta vissza az élő kéz szorítását. * Dr. Scherz ez estén egyedül ült szobájában. A gyertya most is ugy égett, mint máskor. A falakon ugyan azon árnyak táncoltak. De minden néma volt, csak a lángoló gyertya kanóca sercegett olykor s kékes golyócskákat pattantott el az izzó bél körül. Az óra tizenegyet mutatott s a födélen kiugrott a jelentő kakuk madár s taktusra billegve elkakukolta az óra számát, aztán ismét visszaugrott 8 a szobában ismét csönd volt, csak az óra inga egyhangú kettyenései voltak hallhatók. Dr. Scherz mozdulatlanul ült az ócska kanapén. Eleinte érintetlen volt a kis üveg bor, a mit az inas csupa szokásból vitt be hozzá Szegény Jean ! Nem szárad ma ki a vitában senki torka se. S eszébe jutott az ünnepélyes fogadalom, a melyet tegnap ilyen időtájban tettek. S megborzadt. Félt tőle ? Miért félt volna ? Hiszen mig élt, csak jót akart neki. Hát miért iszonyodik ? A test iszonya az, nem a léleké. Mind a mellett némi érdeklődéssel várta az öreg úr a jövendőt. Mert ha van az emberben lélek, akkor a ragaszkodás, az eskütudat átmegy a másvilágra is. És ezenfelül dr. Wald a tudományért is annyira élt, hogy a más világ kapujától is kész lesz visszafordulni, csakhogy a lélek íenmaradását tudtul adhassa barátjának. Mihelyt a világ kézzelfogható bizonyítványt kap a túlvilág létezéséről, azonnal megváltozik minden. Az emberiség, a társadalom egyszerre elvet minden törvénykönyvet, csak a bibliát tartja meg ; egyszerre bezárja minden ajtót, csak a templomot hagyja nyitva s a föld egy na gyobbszerü vasúti állomássá válik, a hol hosszabb-rövidebb ideig várakoznak a szent Mihály lovára. Dr. Wald csak akkor nem jön el, ha semmivé vált. Az öreg ur izgatottan járt föl és alá szobájában. Izzadt homlokáról félre simította olykor a fehér hajfürtöket, aztán ismét leült és halvány arccal tekintett az ajtó felé. E közben az óra nagymutatója sietve közeledett a tizenkettes számhoz s dr. Scherz idegeit valami névtelen félelem lepte meg. Csengetni akart az inasának, hogy jöjjön be, de valami névtelen borzalom némította meg a kezét. Az óragép megberrent s a kakuk gyors hajlougással kiáltotta az éjfélt. Mikor az utolsó hanggal visszaugrott odújába, a gyertyaláng magasan lobogott fel, az ajtó fölcsappant és beomlott rajta egy irtózatos bozontos medve. Fényes, ragyogó szemekkel nézett dr. Scherzre s erős, velőt rendítő hangon szólalt meg: — A túlvilág se nem olyan, mint irják, se nem olyan, mint beszélik 1 Ezeket mondva, odanyúlt az asztalon fekvő eskü irathoz, rátartotta a gyertyalángra és egy pillanat alatt azzal együtt lángot vetett, — eltűnt. „Fess."* A divat néha fölkap egy ostobaságot, egy gesztust, egy hajtincset, vagy egy szót, a mely aztáD mániájává lesz bizonyosan az idegesen fogékony embereknek. Ilyen jelző volt a közelmúltban a chic az ő egész torzszülött rokonságával és ilyen ma is a fin de siécle. Az epidemikus divat-nyavalyák patológiájához tartozik, hogy másként * Az Uj idők, Herczeg Ferenc lapjának legutóbbi ezámából, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.