Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-15 / 28. szám

XIII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1894. július 15. 28. szám. társadalmip közművelődési és gaziászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat ueni klildiiuk vissza. Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A játék áldozatai. Napjainkban mind nagyobb tért hódít a társadalom rétegében azon egészséges eszme, hogy a munka képezi az államok súlypontját ; hogy a munka azon kiapadhatlan forrás, amelyből államok és egyesek jólétüket meríthetik ; hogy a munka azon nagy hatalom, amely a nemzetek millióinak vagyont, boldogságot, megelégedést biztosít. S akik ezen közfelfogásnak hódolva, a munka terére lépnek, örömmel és megelégedéssel tapasztalhatják, hogy míg szükségletet uem szenvednek, sőt anyagi viszonyuk napról-napra kedvezőbbre lordul: addig más részt a munka révéu megszabadulnak az emberiség legveszedelmesebb ellenségétől, a tétlenségtől. Sajnos azonban, hogy ezen egészséges és kellőkép nem méltányolható elvnek a munkának, térfoglalásával egyenes arányban hódít egy másik elv: a munka, a fáradság nélkül való meggazdagodásnak elve s foglal el napról-napra nagyobb tért és szedi szerencsétlen áldozatait. S ez a csoport a játékosok tábora, akiknek mindegyike nyerni akar, amiben rejlik tulajdonkép a játékosok immoralitása. Ugyanis, ha nyer, a másik játékost és egész érdekkörét fosztja ki, inig ha veszít, saját magát, családját és mindazokat juttatja koldusbotra, akiknek bizalmába belopózott. Akár sülnek ei tervei, akár nem, a játék mindig kárhozatos s a játékos ellentétbe helyezkedett az erkölcs s általában minden tisztességes emberi érzés elemi fogalmával. Több nemét ismerjük a játéknak, amelyek mindegyike kisobb-nagyobb mértékben szedi a maga szerencsétlen áldozatait. Igy a kártyajáték, a lóversenyek alkalmával szereplő totalizateur játék és őrületes fogadások, a börze stb. Ezek közt kétségkivtil a börze ejt legmélyebb sebet az emberiségen s ez mételyezte meg >egjobban a társadalmat. Hogy mennyire megmételyezte a börze a magyar társadalom egész rétegét, csak akkor | jön jobban tudomásunkra, ha egy-egy catastropha lelebbenti gonosz üzelmeiről a fátyolt. Napjainkban Löry budapesti bankárnak tragikus esete fényt vetett a kulisza megetti állapotokra. Láttuk ugyanis, h.jgy tisztességes, sőt magas állásban levő férfiak is, akik rendezett vagyoni viszonyuknál fogva éppenséggel nem szorultak arra, hogy ily uton gyarapodjanak, elvakítva a kápráztató remény fényes sikerétől, rá lépnek arra a veszedelmes lejtőre, amelyről többé visszalépni nem lehet. E lejtőn ugyanis vagy Mammon karjaiba juthatnak, vagy pedig a bukás feneketlen örvényébe. Nem nehéz kitalálni, hogy a veszedelmes lejtőn a legtöbb hiszékeny megcsalatva, vagyonilag kipusztul, mikor azután egy golyóval megmenti hitvány életét, nem gondolva meg, hogy övéit, akik egykor jólétben voltak, a legnagyobb nyomorba taszítja. De hogy a legtöbbnek ez a szomorú sorsa, azt könuyen kitalálhatjuk Nem ismerve a börze ezer ésezerfortélyát,egyeslel ketlenbankárokkezebe kerül, akik mint nem egy, napfényre kezülő szomorú példa bizonyítja — a reájuk bizott pénzt saját javukra értékesítik olykép, hogy siketesetén a könnyen jött nyereséget őrületes költekezési módon maguk pazarolják el s a félnek belőle csak morzsát, adnak, míg ha esetleg megfordul a szerencse kereke és veszítenek, mivel a reájuk bizott pénzt s nem sajátjukat kockáztatták, a feleket nem tudják kielégíteni, a reájuk bizott pénzt nem képesek visszaszolgáltatni s ha akad a rászedettek közt, aki a rendőrség igénybe vételével akarja érvényesíteni jogos követelését, úgy a könnyelmű bankár vagy átvitorláz Amerikába, hol a megmaradt vagyon romjain tovább folytatja bűnös üzelmeit, — vagy ha a menekülés útját elzárják idején előle, úgy elvesztvén a becsületet, el a vagyont, az igazságszolgáltatás elől menekül az önkénytes halálba, kisérve száz és száz kegyetlenül rászedettnek átkától. A játék szenvedélye, a siker szemlélése óriási módon hódít. De nem is csoda ! Ha a | tömeg látja, hogy emberek, akik nem rég még börtönben ültek, ma milliók felett rendelkeznek, valamint a vagyonuknak megfelelő társadalmi állással és befolyással; ha látja, hogy kik néhány évvel előbb vagyontalanul szolgáltak igen is alárendelt állásban, most milliók urai, fényes háztartást visznek, cimet, rangot vásárol ha tnak : éppen nem csodálkozhatunk aft'elett, hogy a nagy közönség megtéved erkölcsi érzésében és ó is — követve a nagyon is csábító példát — a játék utján kisérti meg szerencséjét, ez uton akar szerezni vagyont, nevet, befolyást és társadalmi állást. Századokon keresztül a becsületes munka, a takarékosság, a kötelességérzet és teljesítés voltak a vagyonszerzés igazi kutforrásai. Ha azonban a tömeg a szerencsés játékosokat és az általuk rövid időben felhalmozott milliókat látja: nagyon természetes, hogy elveszti bizalmát a takarékosság, a munka iránt, úgy gondolkodván, mit lehet ez uton egy hosszú emberöltőn keresztül egybegyűjteni s mi csekélység ez ama milliókhoz képest, amelyeket a szerencsés játékos pár év alatt megkaparíthat ! Így mételyezi meg a szerencsés játékos a modern gazdasági és erkölcsi életet. És nem azzal mételyezi meg, hogy száz és száz embertől nyeri el verejtékkel gyűjtött filléreit. Ez általában magának a játéknak a természetes következménye. Az igazi baj a szerencsés játékban van ; mert egyesek példája a társadalom nagy részét elcsábítja a tisztes munkától és olyan útra tereli, amely végelemzésben romlásba vezet. Es ha a törvény nem terjeszti ki fenyítő hatalmát arra a játékosra, aki nyer, hanem csak arra, aki veszt: a társadalom még erkölcsileg ép, romlatlan elemének lenne kötelessége, hogy egyáltalán minden játékost, bármily alakba,i és jelszóval lépjen eléje, kirekeszszen kebei léből s egyformán kimondja rá a polgári átkot, | bármily eredmény nyel űzi is mesterségét! A „Zalamegye" tárcája. Szerelmi felsülés. Karcolat. Berkes Ákos tekintélyei ügyvéd volt Háshalmou; volt szép szőlője, nagy háza, csak mi legtöbb, felesége nem volt. Pedig már nem is volt mai gyermek. Negyven év nehezedett vállaira, itt ott gyérülni is kezdett haja és az ezüst hajszálak is mind sűrűbben mutatkoztak. De ő mit sem törődött mind ezzel. Leánynak nem akart tetszeni, azért csak hagyta azokat a tisztességben meg • őszült szálakat pompázni a maguk kényök kedvök szerint. Sokszor csodálkozott barátain, kik előtte szerelmi kalandokkal dicsekedtek és egyszersmind boszankodott is reájuk, hogyan tudnak olyan gyermekek lenni, hogy valakibe belé szeressenek V Ilyenkor barátai rendesen azzal vágtak vissza, hogy a mi késik, az nem múlik. És csakugyan igazuk volt. Valami szokatlan maga viseletet vettek észre Ákoson. Szórakozott lett. El elmerült esténként a csillagok nézésében és csodálkozva nézte a telhők közt bujkáló holdat, mintha bizony ez ő neki újság lett volna. üe szólni nem mert barátaiuak, hogy mi okozta e változást. Elég, ha ő tudja. Míg azelőtt sétálni sem igen szokott, most fojtotta a városi levegő. Sietett ki a szabadba minden délután, gyönyörködni a természetben. De az ily séta csak kárára volt, inert mikor meglátta a kis madarakat, a mint szerelmi kettősben elkezdtek énekelni, olyan irigység fogta el, mintha bizony azok a kis madarak tehettek volna arról, hogy ő szerelmes. Hja, ilyenek az emberek. Míg fiatalok, eszökbe sem jut a szerelem, hanem mikor kezdenek agglegény számba menni, akkor tör ki rajtok — és pedig kétszeres II erővel — a szerelmi mámor. Azért is az agglegény veszedelmes ember. Soha sem hitte volna Ákos, hogy ő ily szerelmes lehessen. l)e mikor olyan szép az a leány ! Bogár szeme, éjsötét haja, őz termete ! Es a mi legfőbb, legjobb barátjának leánya. Mily könnyű lesz boldogulni vele. Nem is mulasztotta el az alkalmat, hogy találkozzék a bájos Iduskával és azok meg nem is csodálkoztak e felett. Hisz az agglegénynek otthona ugy is elég unalmas, csoda e hát, ha társalgás után vágyódik '? De Ákos nem így gondolkozott. Ot nem a sivár otthontól való menekülés, hanem a legmélyebb szerelem vezérelte oda. Barátai addig ostromolták, mig egy önfeledt pillanatban bevallotta, hogy a mivel gyanúsítják, csakugyan való. — Képzelhető, hogy a nemes kompániában mily derültséget okozott, hogy az ő pajtásukat, aki eddig tudni sem akart soha a szerelemről, Ámor nyila megsebezte. Ilyen vén bolondnak való szerelem ! Fájt a gúnyolódás Ákosnak. Báuta, hogy elárulta féltett titkát. De — gondolta magában — megmutatom, hogy rövidesen lefőzöm az agglegény társaságot. Hazament, inasát kiküldte a szobából, mert a mit ő most tesz, nem szeretné, ha János meglátná; hátha kinevetné. Leült a nagy tükör elé, elővette a pomádés tégelyt és ugyancsak jól bekente vele a nem rég még oly nagy tisztességnek tartott ősz hajszálakat. Egy órai pancsolás után szépen lesimult valamennyi. Ugyanennyi időt igényelt a bajusz rendbehozatala is. Hát még a felöltözködés 1 Talán tiz nyakkendőt is felpróbált, míg egy kedve szerint megállta a helyét. Mindez még csak könnyen ment! De mit fog majd mondani Iduséknál ? Csak bár egyedül találnám azt a kis aranyost, akkor könnyebben el tudnám mondani, ami a szivemet nyomja. De ha az anyja is ott lesz, akkor magam sem tudom, mit fogok csinálni. Oda érve, Idus anyját találta a szobában. — Hozta Isten, Berkes ur. Éppen jókor jön. En nem tudom, ezt az Idust egy darab idő óta mi leli, mindig szórakozott, mindent máskép tesz, mint a hogy ón parancsolom ! Ha egy kissé idősebb volna, szentül azt hinném, hogy szerelmes, de erre uem is gondolok. Hisz még csak most jött haza az intézetből. Jóformán még senkit sem ismer. — Ki tudja? — szólt Berkes. — A leányoknak mindig szokott lenni egy féltve őrzött ideáljuk. Hátha ő neki is van egy ! — Nagyon kérem Berkes ur, menjen ki a kertbe és türkészsze ki Idus titkát. — Berkes kész örömmel fogadta az ajánlatot és sietett ki a kertbe. — Csókolom a kezeit Idus nagysára. Éppen most hallom a kedves mamától, hogy egy darab idő óta nagyon szórakozott. — Az igaz, • szólt elpirulva a leány — és Berkes urnák, mint édes atyám legjobb barátjának, el is mondom, hogy miért vagyok az; talán tud valami jó tanácsot adni. Ugy is tudja Berkes ur, hogy 14 éves voltam, mikor az intézetbe elvittek szüleim. Egy jó barátnőm volt csak és mi ketten nagyon szerettük egymást. Barátnőm nem meszsze lakott, tehát húsvétkor haza szokott menni, én meg, mivel távol laktunk, haza nem jöhettem s így ő magával vitt engem is. Nagyon szivesen fogad t.ak és én igen jól éreztem magamat kedves körükben. Egyik délután kikocsiztunk a vonathoz, mert barátnőm fivérét várta, aki hivataluok volt a szomszéd városban. Talán szükségtelen mondanom, hogy milyen volt az a fiatal ember. Elég, ha annyit mondok, hogy én az első pillanatban belé szerettem és úgy vettein észre, hogy szerelmünk kölcsönös. Igy telt el az a három év, mig ón az intézetbenvoltam. Mindeu évben egyszer találkoztam vele. Húsvétkor együtt szoktunk gyönyörködni a megujuló ter-