Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-12-02 / 48. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. deczember 2. 48. szám. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmen tétlen leveleket csak ismert kezektől logadunk el. Kéziratokat nem kiildiiuk vissza. társadalmi, kozművolodési és gaziászatí hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi Ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Meghívó. Zalavármegye gazdasági egyesülete f. éVI deczember hó 9-én d. e. 10 órakor, Zala-Egerszegen, saját helyisegében Kitart, melyre t. tagtárs ur tisztelettel meghivatik. A gyűlés főbb tárgyai: 1. Elnöki jelentés az egyesület 1893. évi működéséről. 2. Az egyesületi tisztikar választása. 3. Miniszteri leiratok. 4. Egyéb folyó ügyek és indítványok. Kelt Zala-Egerszegen, 1894. november 25. Háezky Kálmán sk., ügyvezető elnök. A tél leliellete. A szegénységnek legnagyobb ellensége a küszöbön van. A rongyos, dülledt, alacsony kunyhók koldus lakóinak réme, kinzója, már érezteti fagyos lehelletét. A természet most szenvedi halálküzdelmét. És mély csend fog beállni a kó'vé fagyott göröngyök fölött és csak e nyomorgó szegénység szenvedéseinek a kinos sóhaját és szívet sjzaggató segély kiáltásait fogjuk hallani a tél unalmas, álmos egyhangúságának közepette. A halál szüretjének évadja itt van. A beteges tüdők tágulása rövidebb-rövidebb lesz. S azokat a földönfntókat, akiket talán megkímél a fagy, elviszi az éhség nyomora. A fecske elszáll keletre, a vakandok mélyen beássa magát a földnek meleg gyomrába : csak a szegénység nem tud kitérni, nem tud menekülni. Mintha arra volna teremtve, hogy iszonyú boszuját ő rajta töltse ki a tél kiméletlen fagya. Csak a nyomorult koldus nem találhat meleget sehol. De hová is lennének szegények, ha az emberi könyörületesség jóságos melege föl nem olvasztaná a szélnek kitett kunyhók ablakainak cifra | dérvirágait! Mi lenne a szegény árvák tömegéből, ha az emberszeretet jóságos angyala nem táplálná és ruházná őket ; ha megfeledkeznék róluk gondoskodni ! A közszeretet ilyenkor kibontja a közjótékonyság fényes zászlóját. A jólétben úszók, a boldogok tábort képezve, harcolnak a természetnek kegyetlenné vált hideg zúzmarája ellen a ruhátlan árvák, koldusok, tehetetlen éhező bénák érdekében. Aki legtöbbet megmentett, annak van a legjobb szíve. Az ilyen mentőknek az egyesületén legyen igazi áldás ! Szerezhet-e a lélek nagyobb és dicsőbb megnyugvást, mint amikor a szegényeknek alamizsnát osztogathat ? Az ember legszebb erénye, a jó szív igazi melegének a forrása : a jótékonyság. Aki a küszöbéről elkergeti az éhezőt, a pihenésre vágyót, az gondoljon Ahasverus sorsára, hogy mi érte őt, amidőn az Üdvözítőt, aki vállán a nagy kereszttel pihenni akart Ahasverus ajtajánál, onnan elűzte. Legyünk méltányosak az önhibájukon kivül sanyanú sorsra jutott szegények irányában. Ne toljuk el tőlünk a könyörületre szorult embernek felénk nyújtott kezét ! Akiket a csapások megkíméltek, talán a szenvedéseket viselő áldozatok árán menekültek és lettek boldogokká ! A sors kerekének világra szóló históriája van ! Es ha valaki erősen is kapaszkodik egyik szerencsés küllőjébe, gondoljuk meg, hogy habár óriási periferiája van is ennek a keréknek és igy hosszú idő alatt fordul egyet, —- de forog. A szerencsében az igazság a munka. Szerencsés, aki dolgozhatik. De hol találjon munkát a nyomorúlt, hol szerencsét ? Ha beáll a tél, stágnál minden munka. Hol találjon hát dolgot a béna, ha még az épkezü és ép egészségű szegény családfők tagjai is nélkülöznek, éheznek és iáznak. Fázni és éhezni ! A legborzasztóbb, amit a sors kitalált. A természet hadüzenete már megtörtént az első vastag dérre. Remegő szívvel, összeszorult kebellel gondolnak az elhagyatottak a viaskodásra és előre ís remegnek a szomorúan biztos eredménytől, ha róluk tán megfeledkeznének. De nem feledkezünk meg róluk ! Az emberek erkölcsének föl kell ébrednie, hogy az elhagyatottak sorsán segítsen. Majd ki fog gyúlni a közszeretet lángja s a koldus, ha fázik, megmelengetheti mellette didergő testét és nem fog éhezni, ha kinyújtja kezét alamizsna után ; mert az elfásult szívek íagyát is föl fogja olvasztani a jó szellemnek ezen áldásos parázstüze, amely a pogányság romjai fölött gyúlt ki először, hogy soha el nem hamvadó melegével bevilágosítsa a sötétség üregeit. Aktuálissá vált, hogy a társadalom gondoskodjék nyomorultjairól. Alig van város, melyben ne volnának jótékonysági egyletek, a melyek nemes feladatukul tűzték ki a nyomornak enyhítését. Városunkban is vannak ily jótékonysági egyesületek. Ott van a nőegylet, a népkonyha, a kenyéregylet, amely egyesületek mindegyikének legfőbb tere a jótékonyság gyakorlására most nyilik, amidőn az egyébként is ezer gonddal küzdő sziikölködőkre bénítólag hat annak tudata, hogy vagy épen nem, vagy csak nagyon ís kis mértékben nyilik alkalmuk fárasztó munkájuk keserves bérén maguk és családtagjaik életét napról napra áttengetni. De ezek az egyesületek magasztos hivatásukat csak úgy tölthetik be óhajtott eredménynyel; az oly sok oldalról feljajduló nélkülözést csak úgy némíthatják el s a szűkölködők kétségbeejtő helyzetén csak úgy segíthetnek : ha a nagy közönség nem nézi fagyos közönynyel áldásos munkásságukat, hanem kiki vagyoni viszonyaihoz mérten oda hozza a jótékonyság oltárára filléreit ! A „Zalamegye,, tárcája. Öszi rózsák. — F.gy beteg naplójából Szerényen mosolyogva fogadják az ősz hideg nap sugarát. Meg-meg inognak, midőn egy-egy fonnyadt, sárga levelet — a haldokló természet halálpóstáit-szór közéjük a fagyos északi szél. Elszorul a szivem, valahányszor reátok tekintek őszi rózsák! Elpanaszkodom világfájdalmamat, kidalolom a szivem, nem hallgatja meg senki sem — aki pedig táradságot vesz magának meghallgatni, — kinevet. Talán ti nem?! Hozzátok menekülök, a ti csodás, bűvös világotokba, az álmok országába . . Álmodom, álmodom . . Asztalomon látok egy arcképet körül hintve fehér őszirózsákkal. Ti ismeritek. Egyik közületek beszélt nekem róla : „Szép leány volt és nagyon szeretett minket. Báli nevén : Öszi rózsácska. A legnagyobb mértékben hiú és elbizakodott leányt egy bál alkalmával valaki őszi rózsa esokorral lepte meg. Á leány megtudta az ajándékozó nevét — nos és nőül ment hozzá. Bizarrnak tünt fel előtte a gondolat, neki, egy ünnepelt bálkirálynőnek, őszi rózsa csokrot adni. Két hónap elég a mai világban választani, nem kerestii a multat, nem törődni a jövővel semmit. „Oszi rózsácska" sem volt kivétel. Nem tudom, szerették-e egymást ? Ugorjunk egy két hónapot előre — beszélt tovább az őszi rózsa. — A temetőben virágoztam egy szegényes siron, a mely mellett fényes sirbolt emelkedett; gazdag emberé lehetett. Egy délután a messze láthatáron nagy komor felhők tolakodtak előre —• mint egy vésztjósló, világ taposó hadsereg — s egy-egy néma villám, kisérve az égi háború távoli morajától, figyelmeztetett, hogy jön a zivatar. Lehajtottam fejem. A temető másik sarkában j temetnek. Nagy gyászoló közöuség hallgatja a végbucsut. A sir szélén ájuldozik a megboldogultnak neje . . Fiatal asszony. Ugy hasonlit valakihez. Tompa dübörgéssel hullanak a göröngyök ; hadd aludjék szegény, legyen neki altató — danája. Talán csak nem az „őszi rózsácska" férjét temetik ? De igen. Szegény I Azt mondják, sorvadásban halt meg. Addig-addig futkosott a lány után, addig adta az éjjeli zenéket, a mig megtalálta, a mit keresett : házasságot — halált. Mások azt mondják, hogy a fekete golyót húzta. — Melyik igaz, melyik nem, beszélt tovább a rózsa, nem tudom. — Lázas phantaziám a végsőkig megfeszítve kérdém : — Beszélj — mért halt meg ? ki volt halálának okozója. Nem birtam tovább, felébredtem. A mint távoz tam az álmok csodás hónából, láttam, hogy a fehér rózsa még halványabb lett; távozott, távozott — csak messziről integetett felém. Két doktor állt mellettem, lesve gondolataim, a hagymáz lefolyását. Kiépültem — de valami örökre elpusztult bennem. A sziv, kérditek tán ? Avagy a lélek nyugalma ? Az „őszi rózsa" megtudná mondani. Szobámban ülök, égő kandalló mellett. Gondolkozom — csendesen, Eszembe jut álmom. Régen történhetett az, ami miatt én őszülök, hervadok napról napra. Jertek elő emlékeim, illatos levelek, selyem hajfürtöcskék, lehellet könnyű zsebkendők, báliruha foszlányok, mind, mind . . . A parázs tetején táncol a lidérc, csúcsos kék ütőkével; örül, tombol, fújja veres sziporkáit. — Eltűnnek, újra megjelen. Hahotázik, a mint egy-egy emléket átölel s hamvait magasra fújja. Az utolsót, egy száraz őszi rózsát, mint fenevad az áldozatát, rohanja meg, emészti fel ... S úgy kacag . . . Egy özvegy asszonytól kaptam, a ki uagyon szerette az ősszi rózsákat, no meg a férfiakat. Ma két hónapja temettük — homályosan emlékszem rá, én azután sú lyos beteg lettem . . . Gondolom, sorvadásban halt meg. Odakinn dühöng a zivatar, hordja a havat, milyen jó nekem, gondoljátok, a meleg kandaló mellett, regényt olvasni, pipázni, Hát azoknak, kik mélyen nyugosznak odalennt ? Öszirózsácska és iérje ? A tüz-lidérc villog fénylik, magasra emeli tarajos üstökét és ugy kacag . . . Taláu hazudott az őszi rózsa '? Vagy tán a tűznek van igaza ? Eh ! Üljünk a zongorához : „A koporsón ősz rózsa koszorú" Régi nóta . . . Valami itt ugy fáj belül, Talán csak nem a sziv ? TI őszirózsák 1 Mesartim. Hárooi iró az asszonyról. I. Bálozó asszonyok. A mesés metamorfózisok között, a melyekből már Ovidius is elég csodálatosakat örökített meg hexametereiben, a legcsodálatosabb az, melyet az asszonyok farsangban produkálnak. Este még a hamupipőke szürke, fakó kosztümjében kavarják a tejes kását a bébék számára és néhány'órával később selymes empire ruhában, hószinü kesztyűben járják a keringőt a viaszos parketten. Járják reggelig, akkor haza sietnek és maguk töltik újra a csészébe a forró csokoládét az éhes Mancikának. Az egy éjszakán át pillangó szárnyakon röpködő mama reggel visszatér mindennapos szürke ruhájába. Volt idő, mikor az asszonyok csak akkor mentek a táncterembe, ha a leányuk az első bálra megért. Mikor a fiatal mamák, a kiknek leánykája még a függönyös bölcsőben piher., a maguk mulatsága kedvéért kezdtek bálozni, a bálozó leányok uagyon rossz szemmel néztek rájok. Ma már megnyugodtak abban, hogy az asszonyok körül ne csak az őszhaju gavallérok, a kiérdemesült előtáncosok, hanem a kiskorú frakkos rendező urak is hajlongjanak. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.