Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-11-25 / 47. szám

XIII. évfolyam. Zafci-Egerszeg, 1894. november 25. á7. szám. i társadalmi, közművelődési és gazüászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az örök-fejlődés. Minden, ami él, az egész szerves világ, kapcsolatban a szervetlen világgal, örök fejlődésnek processusait éli szakadatlanul. A folytonos fejlődésben éppen a leghatalmasabb mozzanat: a trausformatio, az átalakulás történik legnagyobb időméretekben. Éppen azért ez örök-fejlődés méreteit egy-egy ember-öltőn át megfigyelni, közvetlenül megállapítani alig lehet. Ugyanez az örök-fejlődési folyamat megvan az eszmék, a szellem világában is, szintén a szerves világ átalakulási viszonyaihoz mért időközökben. Valamint a bizonyos részletekben elenyészni látszó szerves-élet uj életnek, uj fejlődésnek képezi magvát, föltételét: ugy az eszmék forrongása közben is az időnkint előtérbe, jutott, ugy nevezett irány-eszmék leszorítják, megsemmisiteni látszanak ugyan a kisebb hatásközre szoritottakat; de tényleg azok nem semmisülnek meg, hanem talajt készítenek uj eszmék megérlelésének. A szerves világban és az eszmék világában mindennek megvan a maga célja s aminek célja van, az nem veszhet el. Az embernek, mint a szerves világban élő H eszmék befolyása, hatalma alatt álló teremtménynek szintén megvan a maga célja, melyet éppen a közönséges állati életen, a puszta exis.tentián túlemelkedő szempontok tesznek szövevényesebbé, nem egyszer drámailag bonyolulttá. Az ember nemcsak élni, hanem boldogulni is akar ; ebben van önczélja. Mint az eszmék befolyása alatt álló lény pedig közös eszményekért ís küzd, közboldogság megteremtésén is akar muukálni ; ebben van társadalmi czélja. Az emberiség szellem-világában e kettős cél tartja fönn az örök-fejlődést : régi eszmék letűnését, új eszmék kibontakozását, az átalakulások szakadatlan processusait, kisebb, nagyobb, de rendesen hatalmas idő méretekben. Es miért? Azért, mert az emberiség egyetemének egyénei a saját boldogságukat is mindig százféle uton, módon próbálják elérni ; a közboldogság elérését pedig oly szétágazó iránybau képzelik vagy A „Zalamegye" tárcája. Egy kis baleset miatt. Irta: U. F. Furcsa história biz ez, de megesett, s a mi megesett, azon változtatni nem lehet. De kezdem a dolgot élőiről. Kátky Gyula m. kir, póstatiszt volt Szőlősön. A szó szoros értelmében csinos ember volt és még azt is elárulom, hogy mióta őt nevezték ki Szőlősre a postához, sokkal nagyobb volt ott a forgalom. A leányok egyre másra hordták a leveleket a postára, mert hát az régi dolog ám, hogy a leány népség furcsa népség, kivált olyan kis helyeu, mint Szőlős, ahol fiatal ember nem sok van. Azért ha egy uj jön, rajong nak érte, kivált ha az illető csinos ember is, mint a milyen volt Rátky is. Csak egy volt a bökkenő, hogy Ráthy ezeket a szorgalmas posta látogatókat nem igen akarta észre venni. Mi köze ugyanis neki a szőlősi lányokhoz, mikor az ő szivét már más birja, egy aranyos kis szőke fürtű leány. Oh ha erre gondolt, mindig elszomorodott, miért is kell ő tőle távol lennie! Mennyivel vigabb volna élete, ha hallaná lágy csengésű hangját és beletekinthetne azokba az ártatlan kék szemekbe ! De hát nem lehet I Meg kell elégednie azzal, hogy ha hivatalban elvégezte a dolgát, szépen haza ballag és előveszi gondosan elzárt bókjából Lujza arcképét és nézegeti némán sokáig. Mert Lujzáék nagyon messze laktak ! Utt, hol ő is született. Kátky Budapestre ment tanulmányait befejezni és ugyancsak elcsodálkozott, mikor egyszer haza ment látogatóba és meglátta Lujzát. Nem volt ez már akkor kicsiny (mert hát tudva levő dolog, hogy a leányokat, ha a pad alá dugják, akkor is megnőnek). hiszik, hogy ezek az irányok némelyike egymással határozottan ellentétben áll és a közboldogság elérése helyett a társadalomban olyan conflictusokat teremtenek, melyek az emberiség sorsát inkább tragikussá teszik. Csak végig kell tekintenünk az élet folyásán. Igaz, hogy egyes emberek sorsából nem állapitható meg olyan szembeszökő igazságokkal, tényekkel az emberi felfogásban, gondolkodásban való eltéresnek tragikuma, mert az egyéni élet a maga közvetlenségében nincs átadva a nyilvánosság ítéletének ; de ha végig pillantunk a világtörténelmen, mint az emberiség közös sorsának múltján : előttünk állanak ama sötét képek, mik éppen az örök-fejlődés processusaiból maradtak fönn. De hát az eszmék forrongásából, a közboldogság keresésének ez eltérő mozzanataiból okvetlenül olyau sötét képeknek kellett fenmax-aduiok? Tehát az eszmék harcának okvetlenül elő kellett időznie a nyers-erő küzdelmét, a harezokat, a csatákat, a vérengzéseket is ? Elkerülhetetlenek ' O voltak csakugyan a gyűlöletnek, az erőszaknak ama határtalan túlkapásai, mik vastag, fekete gyászszalagként húzódnak végig az emberiség történeti múltján ? — Nem ! Mi okozta hát mégis, hogy a társadalmi célokért küzdő emberiség még a lelkeket betöltő, mindenkit boldogító jó Istent sem birta békével az eszmék szeliden világító fényével keresni és megtalálni ? Mi okozta, hogy az örök-fejlődést örökös háború kisérte szakadatlanul ? Semmi más, mint hogy az emberi lelkekben az ellentétes eszmék és irányok hatása alatt kifejlődött és túlsúlyra vergődött a gyűlölet s ennek féktelen lángjait nem birta elfojtani a korszellemétől távolító emberszeretet, a valódi humanismus örök békét lehelő szelleme. Az örök-fejlődés harcaival eljutottunk egész korunkig. Es mit tapasztalunk most ? Azt, hogy a közboldogság keresésében most sem taposnak egy ösvényt az emberek. Milliók jgy, milliók ugy, ismét más milliók megint egészen másként hiszik elérni a közboldogságot; mindegyik rész más-más utón keresi a megváltást, az üdvözülést. Az eszmék küzdelme most | is nagy, most is hatalmas hullámokat ver ; a küzdelmeket, az eszmék harcait most is gyűlölet kiséri : de hogy annak föl-fölcsapó lángjai a nyers-erőszak, a vérengzés tüzére nem lobbanthatják milliók szivét, onnan van, mert az erőszak harcai közben letiportaknak, megsemmisítetteknek hitt eszmék talajában megérett, erős gyökeret vert, hatalmasan kifejlődött a humanizmus eszméje; fényével behatolt százak, ezerek, milliók szivébe; világosságával, boldogitó melegével besugározta az egész emberiséget és ennek szelid szellemén megtörik az erőszakkal járó gyűlölet ereje. Az emberi felfogások lehetnek eltérők ; a boldogságot ki-ki keresheti a maga esze és szive, jó hite, jó meggyőződése szerint ; az eszmék ellentétben, küzdelemben állhatnak egymással ; az igazi emberszeretet, a humanismus szelleme a béke csendes távolából nézi a vértelen harcot s az égi szelídség szent türelmével gyógyítja, enyhiti, be is hegeszti a küzdelem-okozta ' lelki sebeket. Ennek a szellemnek uralkodóvá kell lenni, ennek végig kell vonulni most már fényes vonalként az emberiség történetén: azt hinné az ember. De jótállani nem lehetne érte, mert hisz a humanismus eszméje is csak a fejlődés, az átalakulás hatalma alatt áll. Igaz ! Azt az örök-fejlődés törvényénél fogva állítani nem lehet, hogy még ennél a szellemnél is jobb, áldottabb szellem nem támad az elméket és sziveket meghódítani; de az tény, hogy mi a fejlődés jelenlegi processusai között az égi türelmet lehelő, szeretettől sugárzó humanismusnak köszönhetjük, hogy a gyűlölet emberemésztő lángjai erőre nem jutnak s össze nem csapnak milliók szive fölött. Es a jótékony, isteni szellem bizonyára hatalmas lépéssel előbbre fogja vinni az emberiséget az örök-fejlődés végtelen utján, hatalmas lépéssel közelebb az általános boldogsághoz. Talán telesleges mondanom, hogy a bizalmas ismer kedés köztük gyorsan ment. Éppen mulatságot rendeztek akkor. Kell-e ennél több ? Cigányzene, lassú csárdás, egy pár tüzes tekintet mellett gyorsan megy a szerelmi vallomás és ezeknél ugyancsak gőzerővel ment; mert másnap már Rátky botdog vőlegénye lett Lujzának. De hát tűntek évek, jöttek évek és R,átkynak a sors nem igen akart kedvezni. Még mindig nem kapott olyan állást, hogy Lujzát eltarthatta volna.Végre egyszer kedvezően fordult Fortuna szekere és Rátkyt kinevezték Szőlősre. Az igaz, hogy ez sem volt valami fényes állás; de hát szerelmeseknek ez is elég. Régi dolog ugyanis, hogy a szerelmesek a jéghátán is meg tudnak élni. Irt is nagy örömmel Lujzának, hogy régi vágyuk végre teljesedésbe mehet és kérte, hogy tűzzék ki a mennyegző napját. Megigérte levélben, hogy a mennyegző előtt még egyszer meglátogatja őket. Rátky el is ment hamarosan és mivel egy kedves nagynénje is lakott a városban, annál szállt meg. Volt nagy öröm megérkezésével Lujzáéknál. De hát ez sem tarthatott örökké, mert a szabadságot nem valami hosszura szabták. Rátkynak távoznia kellett. Előtte való este elment nagynénjéhez megköszönni a szives fogadtatást. Távozása előtt nagynénje egy szívességre kérte. Szőlősön vau egy sógornője, akinek megígérte, hogy alkalmilag tojást küld neki. Kérte Gyulát, hogy tegye meg e szívességet és vigye el sógornőjének a tojást. De édes néni! szabadko zott Rátky, ezt uem tehetem meg, mert úgyis sok cso magom van, cilinder dobozt is hoztam, ezt is magammal kell cipelnem. Tudod mit, mondja a néni, a puha kalapodat csomagold a bőröndbe, a cilindert tedd a fejedbe, a cilinderes dobozba meg szépen becsomagoljuk a tojást ugy, hogy senki sem tudja meg. Jól van, szólt Rátky. Ugyan nem volt inyére a

z egész dolog, de hát meg kellett tenni ég utó végre senkisem látja meg, de még a menyasszonya sem fogja meg tudni, hogy ő mit tartogat abban a cilinderes dobozban. Eljött a válás órája Lujzától. Volt sok keserű könnyhullatás, még több is lett volna, ha a mama el nem kiáltja magát, hogy itt a kocsi ! Felszedelőzködtek és megindultak az állomáshoz. Szegény Gyula ugy szorongatta azt a czilinderes dóbozt, mintha bizony valami szent ereklye lett volua benne. Hja nem lett volna ám gyerek játék azt elejteni I A vonat megérkezett, elsőt csengettek és utána a másodikat. Rátky szalad a skatulyáért ós a mint a peronra ért a dobozzal, a zsineg elszakadt és a tojások mind a perronra hullottak. Persze volt nagy hahota ! Rátky iparkodott az épen maradt tojásokat még összeszedni és sietett felugrani a már induló vonatra. Roppant sajnálta, hogy Lujza olyan hamar távozott a perronról, mert szeretett volna még egy hosszú pillantással elbúcsúzni. Szegény Rátky elbúcsúztál te már attól örökre; mert két napra rá ilyen tartalmú kis levelet kapott: Tisztelt uram I Tegnapelőtt a vonatnál ugyancsak nevetség tárgyává tett engem az ön hallatlan ügyetlenségével. A jegygyűrűt van szerencsém tisztelettel visszaküldeni. Dónáth Lujza. Ilyen a szerelem. Egyszerre jön és sokszor egy kis hiúság, vagy egy kis baleset egyszerre kioltja azt. Szegény Rátky ! csak ugy gyöngyözött a verejték róla és mindez miért ? Mert jószívű volt és nem akarta aTTérniT megbántani. A levél vétele után mikor bement a vendéglőbe, látta hogy valaki tojás tevett; meg nem állhatta hogy ne mondja magában : átkozott tojása ! Hát ezért kellett nekem agglegénynek maradnom ? ! Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.