Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-11-18 / 46. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. november 18. 4G. szám. i iL társadalmi, kizmlsí és gudászatí hsülap. A lap s/.olleiui és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől togadunk el. Kéziratokat nőni küldünk \issza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A vidéki közvélemény. Szilágyi Dezső, igazságügy miniszterünk, midőn választókerületének meglátogatása alkalmával a pozsonyi hirlapirók is tisztelegtek nála, igen szépen nyilatkozott a vidéki hirlapirás fontosságáról, erős missiójáról és egyúttal kijelentette, iiogy a vidéki hírlapirodalomnak az eddiginél nagyobb mértékű izmosodásra, támogatásra van szüksége. Egy ily nagyobb kaliberű, országos kapacitás részéről tett enunciatio bizonyára érdemes arra, bogy a vidéki sajtó orgánumai foglalkozzanak vele és mélyebben meditáljanak fölötte. Kissé érthetetlennek is tartjuk, hogy a vidéki sajtó legnagyobb része egyszerű regisztrálással napirendre tért e kijelentés fölött. Lehet, hogy e tekintetben laptársainkat az a princípium vezette, hogy „pro dorno" mentül kevesebbet beszéljünk. Ez az elvi álláspont mindenesetre .tiszteletreméltó. Nem szabad azonban felednünk, hogy a vidéki sajtó sorsa nem csupán azoké, akik közvetlenül adminisztrálják, hanem azé a közönségé is, melynek érdekeit szűkebb körben éppen azzal a hatással és fontossággal kell képviselnie, miut ahogy az országos sajtó az országos érdekeket képviseli.

4Ennél fogva minden, a vidéki sajtót érintő mozzauat egyúttal kell, hogy érdekelje a közönséget is. Ebben a szellemben tette enunciatióját maga az igazságügyminiszter is. Azzal, hogy a vidéki sajtó megerősödésének, megizmosodásának szükségességét hangoztatta, uem célozhatott másra, mint arra, hogy a vidéki érdekek köré is teljes odaadással kell tömörülniük az arra hivatott erőknek, tényezőknek, hogy igy azok között is életerős közvélemény lüktessen, a maga munkáló, fejlesztő, folyton tökéletesítő hatásával. Mi a magunk részéről is igy fogjuk föl a vidéki sajtó megizmosodásának kérdését, mivel minden vidéki sajtó-organum létokát a bizonyos forma kereteibe illeszkedni akaró közvéleményben és létjogát e közvéleményt érvényre juttatni képes erejében látjuk és ismerjük el. Éppen azért a vidéki sajtó sorsa, élete, ereje, izmosodása a közvélemény alakulásától s e közvélemény érvényesülési képességétől függ, vagyis a vidéki közvélemény és vidéki 3ajtó egymással az ok és okozat erejével kapcsolódnak. Ahol van erős közvélemény, ott okvetlenül erős, izmos a sajtó s ahol van erős, életrevaló sajtó, ott bizonyosan életerős a közvélemény. Ez a közvélemény azonban uem olyan dolog, amit alkalomadtán, vagy mikor arra éppen szükség van, csak amúgy könnyű ezerrel elő lehet rántani valahonnan a sutból, hanem olyan dolog, aminek életrekeltéséh :z a közélet terén tnííködui hivatott erőknek odaadó, önzetlen tömörülése szükséges. Nem elég csak nagy hangon, bizonyos szónoki tüdő-gimnasztikából beszélni a közvéleményről s annak rendkívül nagy horderejéről, hanem akik közvéleményt és pedig egészséges közvéleményt akarnak, azoknak nem cspán a szó, hanem a tott erejével is kell hatniok. Mert a közvélemény mindenütt s igy a vidéki érdekek terén is csak gyakorlati célokkal szemben formálódhatik; a gyakorlati célok pedig nemcsak eleven beszédet, hanem eleven munkát is követelnek. A mi vidéki városainkban legtöbbnyire az a panasz hangzik, hogy nincs életerős közvélemény a lokális érdekekkel szemben. Legtöbb helyen ez a panasz jogosult is. Mert hogy valahol érvényesülni képes közvélemény alakulhasson, oda első sorban az szükséges, hogy a lokális érdekek köré mindenki önzetlen érdeklődéssel és munkaszeretettel, nemes becsvágygyal tömörüljön. Ez az önzetlenség azonban puritán lelkeket, ez a munkaszeretet és becsvágy pedig mindenekelőtt több fizikai idő-áldozatot kíván, mintamenynyit közügyeink harcosai számára mai modern életünkben a kenyérkereseti-gond és foglalkozás fenuhagynak. Tudjuk mi nagyon jól és be is látjuk, hogy hivatott erőinkben a közérdekek körüli tömörülésre meg van a jóakarat, de a túlságosan fölszaporodott életigények annyira túlfeszítik munka erejüket, annyira elfoglalják minden pillanatukat, hogy azoknak az érdekeknek előmozdításához, melyek általánosabb érvényüknél fogva közvetlen hasznot nem nyújtván, nagy önzetlenséget kívánnak, — a legjobb akarattal sem járulhatnak erejök és hivatottságuk arányában. Ebből származik azután az, hogy a mi vidéki lokális érdekeink majdnem kizárólag azoknak kezébj vannak letéve, akik ezeknek az érdekeknek fizetett munkásai ; ebből származik az, hogy a mi vidéki közönségünknél a legfontosabb alkotásokkal, a legéletrehatóbb mozzanatokkal szemben sem formálódhatik erőteljes közvélemény, mely leginkább garantírozhatná azután, hogy minden, ami a közérdekek szempontjából jut a megvalósítás, a foganatosítás stádiumába, egyúttal helyes irányú haladást jelent a közügyek terén. Ha lokális érdekeinkkel szemben mindenütt életerős közvéleméuy formálódhatnék, akkor Szilágyi Dezső szavainak, kijelentésének nyomán volnánk ; mert ez a közvélemény első sorban a vidéki sajtó-organumok által jutna kifejezésre ; a vidéki sajtó tisztító tüzén át nyilatkoznék meg és kerülne forgalomba a különböző vélemények megtisztult aranya : a közvélemény ; ezen át érvényesülne a közakarat. Hozzá kellene ehhez járulni mindenkinek szive, lelke, szelleme, tudása, jóakarata, legjobbnak hitt véleménye erejével; minden közügynek, a közérdeket érintő minden mozzanatnak a helyi sajtó rostáján kellene megtisztulnia, mielőtt a foganatosítás stádiumáig vitetnék. Ez tenné erőssé, munkás erejűvé a közvéleményt és ez izmosítaná u^g egyúttal a közvélemény kifejezőjét, tisztító apparátusát : a sajtót is. A vidéki közvéleménynek leghűbb tiikre a helyi sajtó. Ahol elevenen pezsg, lüktet a közélet, ott élet van a sajtó ereiben is ; ott csakhamar föllendül, izmosodik, mert a közvélemény I pezsgő élete folytán uj és új friss vért bocsát | ereibe De fájdalom : napjainkban kevés helyen A „Zalamegye" tárcáia. „Almanach 1895-re." * Eszembe jut egy régi adoma Laube-ről, a leghíresebb német színházi direktorról. Mikor Grrünne gróf, a bécsi császári színházak igazgatója, vele tárgyalt, hogy mily föltételek mellett volna hajlandó a Burgszinház igazgatóságát elvállalui, röviden igy válaszolt: — Ot évre föltétlenül szabad kezet kérek minden teendőimben. — Miért épen öt évre ? — csodálkozott az inten dáns. •— Az első három évben csupa ellenséget szerzek magamnak olyan emberekben, a kiket kénytelen leszek a színháztól elkergetni; negyedik évben jó barátokat szerzek és az ötödik évben végre rákerül a sor arra, hogy a színházért tegyek valamit. Nos hát, Laube uramnál sokkal kedvezőbb helyzetben volt az Egyetemes Regénytár Almanachja ! Ellenségei egyáltalában soha sem voltak, mert ki is gyűlölhetne egy ilyen kedves, mindig mulattató czimborát ? A jó barátok száma pedig már az első esztendőben légió volt, s ma ha — akár a fővárosban, akár a vidéken — belépünk intelligensebb család otthonába, biztos, hogy az olvasó-asztalon megtaláljuk az Almanachot. Vájjon miben rejlik sajátképen vonzerejének titka, hogy évről évre nagyobb tért hódit magának és ma már mint házibarát szerepel, a ki ellen azonban még a legskrupulózusabb férjnek sem lehet kifogása ? Azt hiszem, hogy ennek két oka van. Az első abban áll, hogy a szerkosztő és a kiadók épen csak a legjobbat tartották elég jónak az Almanach számára és aggodalmas gonddal rostálták meg az ide szánt közleményeket. A publikum, mikor kezébe veszi a díszes kiállítású kötetet, * AiiniDach az 1895. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár X. évfolyam III. és IV. kütete. Singer és Wolf/jer kiadása. Ára diszkütésben l frt. már előre meg van győződve, hogy a modern m tgyar elbeszélő irodalom javát kínálják neki mesésen olcsó árou. A második, -nem kevésbbé fontol ok az, hogy az Egyetemes Regénytár Almanachja minién esztendőben hü képét adja a magyar elbeszélő irodalom különféle árnyalatainak és iskoláinak. Szóhoz jut benne a romantikus és a verista, az ideálokat kergető író épugy, miut az életet fotogratáló. Minden genre megvan benne, csak épen az ízléstelen és az unalmas nem. Ett a kettőt közel jönni sem engedi a szerkesztő. Es a publikum, mely mintegy kaleidoszkopikus tükörben látja együtt az egész magyar elbeszélő irodalom képét, örömmel kap kódja el az aranyozott kötésű csinos köteteket. Lám, az idei Almanach is mily változatos nevekben és irányokban ! Előcsarnokában ' Mikszáth Kálmán a szerkesztő, fogadja a vendégeket, még pedig egy min den izében zamatos humorral telitett előszóval. M'kszáth az Almanach előszavából valóságos speczialitást csinált már és a közönség évről évre nagyobb várakozással néz elibe, mert jól tudja, bogy a szjllemes tréfa alakjában sajátképen egy komoly, éles megfigyelésre való essay-t kap a magyar irodalom valamely ágáról és irányáról. Az idei előszó is olyan tősgyökeres magyarsággal és pompás humorral vau megírva, a minőt csak Mikszáth tud produkálni. A honneuröket az Almanach fogadó termében ki más csinálhatná, mint a magyar irodalom fejedelme, Jókai Mór. Egy régi adomát mond el azzal a bűbájos költészettel és meleg közvetlenséggel, mely még akkor is megkapja sziveinket, mikor már a reálizmus rabságba ejtette. Jókai varázszava arra is képes, hogy lepattantsa a rablánczot és ismét elvezessen minket fantázia tündéibirodalmába, a hol ő egészen otthon van. Jól esik kipihennünk attól a fáradságtól, melylyel sok modern könyv olvasása jár és nézni a csodás ragyogást, mely tolláuak nyomában keletkezik. Francziás könnyedséggel és magyaros érzés melegével csevegi el Szabónk-Nogáll Janka az ő kis történetét, melynek cziine „flervadás". De mintha a szabad természet lehellete csapná meg arezuukat, a mint a következő' elbeszélésre átfordítjuk a lapokat, fgen, ez ő, a természetleirás nagymestere, a természet szépségeinek szerelmese, Bársony István, „Egy rab megszökött" az ő históriájának a cziine. Nyelv és tárgy egybeolvadnak benne és Bársony prózája ebben az elbeszélésben olyau t'szta és átlátszó, mint azon tengerszemek egyike, a melyekről ő regélni szokott. Lehet, hogy csak a véletlen adta neki szomszédul a nemrég elhunyt Juszt Zsigmondot, de akkor szereti ám a véletlen az ellentéteket. „Az ulolsó lakó" nagy raffiuement cal van megírva, vagyis inkább megrajzolva. Meglátszik rajta, hogy szerzője" előtt ott lebegett a modell. — Hevesi József olasz czimii novellája („Vorrei morir") pesszimisztikus világnézetre vall, de olyan érdekfeszítő, hogy szívesen elnézzük a szerzőnek a nők ellen táplált neheztelését. Vájjon igazi neheztelés-e ez, vagy csak afféle dépit d'amour— Ignotus és Pékár Gyula elégtételt adnak a nőknek a férfiakkal szemben. Az ő históriájukban („Válás után" és „Egy vén leány") a férfiú a bűnös és rossz, a nő pedig a jó. De azért nem hiszek, nekik egészen, mert mintha kissé elfintorítanák arezukat a nő magasztalása közben. Az ilyen veristaléle Írókkal szemben mindig jó az elővigyázat, mert nagyon is éles szemük van és ismerik az életet. Békeji Antal telepátikus történetet mond el, a mely az apai érzésnek dicsénekével végződik és már ezért is rokon szenvre számithat az olvasók túlnyomó részénél. Kozma Andor egy miniatűr zsarnokot rajzol, a kit megejt késő korában és ledönt képzelt hatalmának zsámolyáról egy gyermek mosoly. Murai Károly egy kis tréfát cseveg el. Kázár Emil érdekes meseszövésével hat, Tóth Béla azzal a lángoló fantáziával és keletiesen dús .színezéssel, mely az ő sajátja. Harmath Lujza után, a kinek thérnája a sziv világából van véve, Malonyai Dezső egy igazán párisi izü történetet mond el és befejezi az e|be szélők sorát az, a ki meg is kezdte, Mikszáth Kálmán. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.