Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-04-15 / 15. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1894. évi 15 ik számához. Ilii emlékezetünk nem csal, létezik képviselőtestületi határozat, mely elrendelte, hogy a legelőre hajtott serté­sek, szarvasmarhák és lovak után legeltetési bér citnén évenként minden darab kihajtott állat után legelőbér fizetendő. Sajnos azonban, hogy a városi pénztár köny vek vizsgálói még ez ideig egy krajcár jövödelemet sem láttak e cimen befolyni. Pedig eltekintve azon körülménytől, hogy a város, mint jogi testület, ha a legelőt bérbe adná, ezáltal éven­ként jelentékeny összeg birtokába jutna, tényleg ugy áll a dolog, hogy nemcsak bevétele nincs e cimen, ha­nem évenként egy jó összeget kell fizetnie azért, hogy egyesek a legelőt állatjaik számára igénybe veszik. Hiteles számadataink e tekintetben a következők: A legelő után tizet a város 19(5 frt 70 kr. adót. Ebből levonván a kavicstelepre, erdészeti kertre és az a 'áeásra eső 4(5 frt 70 krt., marad fedezendő adó cimén 150 frt. A csordásnak és a kanásznak fizetünk a tenyész apaállatok gondozásáért évenként 45 frtot. A csordás és kanásznak jár évenként 8 öl tűzifa, amit 8 forintjával számítva, ez kitesz 64 frtot. Ugyancsak a csordás és kanásznak 6 darab szarvas marha tartása van; ezek után 6 hónapra a szénát számítva, még pedig egy darab után naponként 15 fontot, ez kitesz 164 mázsát és 25 fontot, mázsáját 2 írtjával véve, ez egy évre 328 frt 50 kr. kiadást képvisel. Vag is az évi tényleges kiadá ­sunk lesz 587 frt 50 krt. Számitsuk a 31(5 hold legelő bői a kavicstelepi e, erdészeti kertre és az agácásra eső 130 hold levonása után megmaradó 186 hold legelőnek évi bérét holdanként 4 írtjával, ez kitesz 744 frtot, mint amely összeg szűnő haszonként szerepel az ingyenes legeltetés következtében. Vagyis számitásuuk végeredménye az, hogy kiadunk 587 frt 50 krt s elveszítünk 744 frtot s így évi veszte ségünk 1.331 frt 50 kr. Oly összeg ez, amit városunk nál, hol annyi és oly sok irányú a kiadásunk és oly csekély mérvű a bevételünk, figyelmen kiviil nem hagy hatunk azért, hogy a városi közönségnek egy csekély része marháját a iegelőre hajtja, sőt teszik ezt sokan olyanok, akiknek tulajdonképen ahhoz semmi joguk sincs. Két módon lehetne a városnak a tehertől megme­nekülnie. Vagy egyáltalán megszüntetni a legeltetést s a legelőt bérbe adui, esetleg annak egy részét rétté átala kitva, újabb jövödelmet teremteni, vagy pedig ugy, hogy a legeltetéssel járó összes kiadást s a szűnő hasznot fedezzék azok, akik a legelőt használják. Készünkről ez utóbbit tartjuk a méltányos eljárás­nak. Ezt az illetők minden nagyobb megterheltetés nél­kül viselhetik. Adataink szerint kijár 503 darab sertés, 283 drb szarvasmarha és ló. A sertések után darabonként legel­tetés cimén 50 krajcárt száinitva, ebből befolyna 251 Irt 50 krajcár, a szarvasmarhák és lovak után pedig darabonként 4 frtot véve, ez kitenne 1132 frtot vagyis összesen 1.383 frt 50 krt, amely a fentebb kimutatott 1.331 frt 50 krral szemben 52 frt többlet bevételt tenne ki, amit a behajthatlan követelésekre számítva, ily utón megtérülne a városnak a legelő cimen meglevő évi kij adása, más részről pedig azt láthatnék, hogy legelőnk némi csekély hasznot hoz. Ajánljuk ezeket úgy a gazdaságügyi bizottságnak, valamint a városi képviselőtestületnek is szives figyelmébe. Hozzuk mielőbb a régen húzódó ügyet rendbe, még pedig úgy, hogy legyen belőle magának a városnak is némi haszna, emellett meg az egyesek érdekei sem szenved­nének ! Hivatalos rovat. Zala-Egarszeg r. tan. város tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy az 1893-ik évről szóló árvapénztári száma dások az 1886. évi XX. t. c. 142. §-a alapján 1894. évi április hó 1 tol fogva 1894. évi április hó 16-ig a városház tanács termében közszemlére kitétettek s az érdeklődők által naponkint a hivatalos órák alatt meg- j tekinthetők. Zala Egerszegen, 1894. ápril hó 1-én. Németh Elek h. polgármester. Helyi, megyei és vegyes hirek. Szemelyi hirek. Festetich lassiló gróf és családja a mull héten Bécsből Keszthelyre érkezett. A grófné látogatásával tisztelte meg az apáca zárda főnöknőjét, a grót pedig Dr. Burány Gergely főgymn. igazgatót sze­rencséltette, kivel fia, György grót magánvizsgálata tár j gyában értekezett. A kis György gróf tudvalevőleg a | keszthelyi főgvmn. 11. osztályának magántanulója, mely | osztályról legközelebb tesz nyilvános vizsgálatot. — Dr. j Spitkó Lajos, kir. tanácsos, székes fehérvári tankerületi | kir. főigazgató, I. hó 8 án Keszthelyre érkezett, itt f. ' hó 9., 10. és 1 I én a főgyuin. osztályait meglátogatván, f. hó 12-én a sümegi reáliskola látogatására indult. Esküvő. Ozv. Arvay Istvdnné szül. Csillagh Irma úrnőt t. hó 9 én vezette oltárhoz a zalaegerszegi r. k. templomban Ldmji Bertalan kir. táblai bíró, a m. kir. igazságügy minisztériumban működő kodifikáló bizottság agja és jeies jogi iró Eljegyzés. Besenyői és velikei Skublics István s neje szül. duna-szent györgyi Tolnay Irén örömmel tudat­ják szeretett leányuknak besenyői és velikei Skublics Irénnek, Dr. jókahalmi Révííy László, kir. jogtanáruak és neje szül. Vüger Herminának fiával, dr. jókahalmi Révffy Zoltán, kir. alügyész, köz- és váltóügyvéd, m. kir. honvéd tartalékos főhadnagy hadbíróval történt el jegyzését. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület f. hó 14-én rendkívüli gyűlést tartott, melynek egyedüli tárgyát azon kérvény képezte, amelyet Krosetz Gyula okleveles gyógyszerész harmadik gyógyszertár felállítása érdemében a minisztériumhoz beadott s amely kérvény véleményezés végett az alispáni hivatal által a képviselő testülethez áttétetett. Ugy a városi közegészségi bizott­ság, iniut a tanács pártolólag terjesztette az ügyet a képviselőtestület elé, amely hosszas vita utan 27 szóval 7 ellen kimondotta, hogy a harmadik gyógyszertárnak felállítását óhajtja. Kerületi papsag tisztelgese. A zala egerszegi róm kath. esperességhez tartozó kerületi papság f. hó 10-én tisztelgett Balaton József kerületi esperes plébánosnál, apáttá történt kineveztetése alkalmából üdvözölvén őt, aki meghatva fejezte ki köszönetét a kerületi papság eme megtisztelő figyelméért. A megyei cukorgyár ügye rohamos léptekkel közeledik a megvalósulás stádiumába. Mint biztos forrás ból értesülünk, a gyár létesítésére vállalkozó „Tedesko, Bolzano és Társa" cég a cukorgyárra vonatkozó összes tervezetet városunkba kiküldött főmérnökének, Berounszky Albrechtnek kidolgozása alapján már e hónap végére elő fogja terjeszteni. Nagy Kanizsa város kepvíselötestületenek t. hó 9 én tartott ülésén az 1893 ik évre egybeállított gyám­pénztári számadás jóváhagyólag tudomásul vétetett s a vármegye törvényhatóságához felterjesztése felülvizsgálat végett elhatároztatott. — Egy negyedik gyógyszertár felállítása iránt beadott kérvény véleményezés végett az alispáni hivatal részéről leküldetvén, a közgyűlés a negyedik gyógyszertár felállítását szükségtelennek inon dotta ki s határozatával az engedély megadása ellen nyilatkozott. Az „also lentlvai olvaso-egylet" által Kossuth ravatalára helyezett koszorúra a következő egyleti tagok adományoztak: Fuss Nándor egy darab arany, Hajós Mihály, Laubhaiiner Oszkár, Szmodics Viktor, dr. Mándel Fái, Mándi Samu, dr. Józsa Fábián 5—5 forint, Isoó Ferenc, Karabélyos Élek, Nusser János, dr. Wollák Adolf, 3—3 frt, dr. Brünner József, Eörsy Gyula, Kár­páti Lajos, dr. Király Mór, Pollák Lázár, Tomka György 2—2 trt, Pataky Kálmán, 1 50 kr., Arnstein Simon, Brüll Lipót, Bálás Béla, Csesznák Ödön, Csukics Adolf, Guttmann Lajos, Hajas József, dr. Hajós Kálmán, dr. Horánszky Béla, Huf József, Hutás József, Iványi Andor, Kiss Dénes, Kiss Pál, Kristály Balázs, Lauffer Mikas, Lendvay Mátyás, Matyasovszky Vince, Miklós Gyula, Nagy József, Nagy Sándor, Németh Mihály, Petiik Gyula, Rósás János, Szirmay Béla, Stein Antal, Simon Zsigmond, 1 — 1 forint, Ehrenreich János, Gaál István, Murkovits János, Ujlaky László 50—50 kr. Összesen : 90 frt, Közgyűlések. A keszthelyvidéki gazdakör folyó hó 14 én tartotta meg Keszthelyen rendes közgyűlését. — A keszthelyi csónakázó és korcsolyázó egylet pedig f. hó 15 én d. u. 3 órakor tartja rendes évi közgyűlését. Sandorhaza ünnepe. Azon alkalomból, hogy Simon Károly sándorházi r. k. tanitó a felnőttek buzgó okta­tása s egy mértékletességi egyesület alakítása körül szerzett érdemeiért az országos elkölcsnemesítő egyesület által jutalomban részesít te tett — nagy közönség gyűlt egybe t. hó 8 án a sándorházi iskola tantermében, amely az összes megjelenteket nem is volt képes befogadni. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő adott át nevezett tanítónak száz korona jutalmat és egy dísz­okmányt szép beszéd kíséretében, amelyben szivére kötötte a kitüntetett tauitónak további áldásos működé­sét s kérte a jelen volt tanítókat és elöljáróságokat a nemes példa követésére. Majd az egyesület áldásos cél­jait fejtegetve, a megjelenteknek köszönetét kitejezve, az egyesület lelkes elnökének, gr. Csáky Albin unuisz térnek éltetésével fejezte be a meghatott közönség leg bensőbb érdeklődésével kísért ünnepélyt, amelyen jelen volt a kir. segéd tan felügyelő, az érdekelt iskola lelkésze, a vidéki intelligentia, a megyei általános tanítói testület elnöke, a környékbeli községek tanítói és elöljárói s még többen Zala Egerszegről. Az egybegyűlt vendégeket Nyáry Kálmán, gróf Széchenyi Béla gazdasági intézője, luvta meg vendégszerető házához Pölöskére, ahonnan csak este tért meg a társaság, egy szép és kedves nap emlékével gazdagodva. Halalozas. Keresztessy Alajos nyugalmazott kir. törvényszéki jegyző, volt IS4~> 49-iki honvéd hadnagy, legutóbb a zala -egerszegi kir. pénzügyigazgatóság tiszt viselője 67 éves korában elhányt. F. hó 9 én tartott temetésén testületileg vett részt a pénzügyigazgatóság tisztviselői kara és az 1848/49-iki honvédek. Béke poraira ! A zala egerszegi középkereskedelmi iskola III ik osztályában az évi osztály vizsgálat május hó 16 és 19-én tartatik. A f. 1893/4 ik tanévi Írásbeli éretségi vizsgála tok május hó 28 tói junius hó I ig bezárólag lesznek. A szóbeli érettségi vizsgálat valószínűleg junius hó 13 — 15 ik napjain tartatik. Halalozas. Özv. Reithoffer Ferencné, a szerencsét­len véget ért Reithoffer Ferenc, volt sümegi m. kir. adótárnok özvegye, f hó 9-én 38 éves korában meghalt Keszthelyen, 6 kiskorú árvát hagyva maga után. Jotékonycélu tancmiilatsag. A z.-egerszegi keres kedő ifjak egyesülete a kereskedelmi kör helyiségében a szegény gyermekek felsegélyezésére f. hó 18 án este táncmulatságot rendez. Majalis. A zala egerszegi polgári fiu , polgári leány­és középkereskedelmi iskola tanulóinak szokásos tavaszi mulatsága — teke versenynyel egybekötve — május hó 19-én lesz a kaszaházi kertben. Munka kiállítás. A keszthelyi ipartestület az idén is rendez az iparos tanulók munkáiból kiállítást, amely nek érdekében már meg is indította a mozgalmat. Statisztika. Az orsz. balneologiai congresszus kiváló említésre méltatta azon körülményt, hogy mennyire emelkedett a külföldiek forgalma fürdőhelyeinken, igy Pőstyén látogatóinak 68%-át teszik a külföldiek, bár itt bőven kijutott a magyarokból is. Említésre méltó, hogy 5 állam kivételével az összes európai jállamok sorából, sőt Amerikából is látogatták Magyarország e kitűnő gyógy erejű fürdőjét, mely méltán nevezhető a rheumások Karlsbad jának. Üzlethelyiség változtatás. Van szerencsém a n. é közönség értésére adni, hogy jelenlegi üzlethelyisége I met augusztus hó 1 étől a plébánia épületbe helyezem át, mely alkalomból a dohány és szivaráruk kivételével összes czikkeimet jóval leszállított aron áruba bocsá­tom. Kiváló tisztelettel Weisz Jónás unokaöcscse zala egerszegi kereskedő cég. öngyilkosság. A vörsi bérgazdaság egyik írnoka, Pospisel Ferenc, a mult héten vízzel töltött vadásztegy verrel agyon lőtte magát. Az öngyilkosság okát senki sem tudja; agg szülei egyetlen reményüket és leendő támaszukat vesztették el az öngyilkos ifjúban. Hévizén, megyénk kitűnő gyógyhatású meleg für­dőjébe n, a mult héten — felhasználva a kellemes időt már sokan megfürödíek, kik mindannyian nem győ­zik eléggé dicsérni a viz kellemes voltát. — A fürdő ünnepélyes megnyitása május 1-én lesz. Tüz volt t, hó 7-én este 9 óra tájban. Az olai utcában Rozenkrancz János kertjében levő nagy lábas pajta gyuladt ki s a benne volt széna és szalmával együtt porrá égett. Az uralkodott szélcsendben s a kellő időben érkezett segély mellett a tüz tovaterjedését sikerült megakadályozni. Heiliwbcrg G. ( c s- és ki r- udvariszállító) selyemgjára Zürichben, a privát megrendelők la­kására közvetlenül szállít: fekete, fehér és sziues selyemszöveteket, méterenkint 4."> krtól II frt <>ö krig póstabér és vámmentesen, sima, csikós, kockázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 külön­böző minőség és 2000 különböző szin és árnyalatban). Minták pósta fordultával küldetnek. Svájezba cím zett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Közgazdaság. Az első magyar általános biztosító társaság folyó hó i-én tartotta évi rendes közgyűlését Csekonica Endre gróf elnöklete alatt. Az előterjesztett igazgatósági jelentés konstatálja, hogy a letolyt üzleti év a legkedvezőbbek egyike, melyet a társaság fennállása óta elért. Az üzlet folytonos haladásáról és terjedéséről tanúskodik a tavalyi tüzosztályi díjbevétel, mely az 1892. évi 4.998,540 trt 70 krral szemben 5.165,901 frt 13 krt, vagyis 167,560 frt 37 ki nyi többletet tüntet föl ; az ebben az üzletágban elért nyereség pedig az 1892. évi 277.300 trt 50 krral szemben 328,614 trt 70 krra mg. A mérleg szerint a nyeremény 1.234,237 trt 39 krt tett ki. A nyereményt a következőképp osztották el: 50% 239,280 trt 20 kr. után az életbiztositottak nyereméuyrészeül 119,640 frt 10 kr; 10% 1.233,159 forint 81 kr. után a külön tar­talék részére 123.315 frt 98 kr; 6% 1,233.156 trt 81 kr. után igazgatósági nyeremény osztalékra 73,989 frt 58 kr; 3" 0 1.233,159 frt 81 kr. után a tisztviselők nyereményosz­talékára 36,994 trt 79 kr; 2% 1.233,159 frt 81 kr. után tisztviselői nyugdíjalapra 24,663 Irt 19 kr. Az ezután tenmaradó 855,633 frt 75 krból minden részvény után 230 frtot vagyis 690,000 frtot fizetnek ki, mig tenma­radó 165.633 torint 75 krajcárból pedig 8949 forint 73 krajcárt az idei rendkívüli közhasznú célú adakozások fedezésére tartalékba helyeznek s a végre fennmaradt 156.684 trt 2 krárt a külön tartalék további gyarapí­tására utalják át, mely ezzel 280.000 forintra rug, A magyar-francia-biztosító részvénytársaság részvényeire vonatkozólag az igazgatósági jelentés felemlíti, hogy a részvényeket az 1893. jan. 13 iki renkivüli közgyűléstől uyert felhatalmazás alapján vásárolták. Az ekként a társaság érdekkörébe vont magyar francia tüzbiztosító­részvénytársaság élére állított igazgatóság már eddig is sikeres tevékenységet lejtett ki, abban az irányban, hogy e társaság ügyvitelében is ugyauazok a takarékos­sági és iizleti elvek, gyökeresedjenek meg, a melyek az általános biztosító társaságnál annyira beváltak. A társaság ez évben jótékony célra 10.575 Irtot szavazott meg, mely összegből 1000 torint a honvéd lisztek leányárvaházának, 2500-2500 ft pedig Kossuth szobrára, a milleniumi kiállítás költségeire jut. A közgyűlés a jelentéseket tudomásul vette és ugy az igazgatóságnak, mint a telügyelőbizott ságnak a felmeutvényt megadta, mire a közgyűlés vé­get ért. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönség becses értésére adni, hogy május hó 5-én fogászati műtermemet a Körmendi utcába, Ritscher Gyula úr hazanak emeleti helyisegébe helyezem át s ez alkalommal megszakított fog­technikai gyakorlatomat újból megkez­dendem. Felkérem a nagyérdemű közönséget, hogy a fogorvosi szakba vágó, esetleg előforduló szükségleteinek kielégítését részemre annyival is inkább fentartani kegyeskedjék ; mivel én e városban állandóan letelepedtem s egy évi itteni működésemmel a n. é. közönség meg­elégedését kivívnom sikerült. Zala-Egerszeg, 1894. Mély tisztelettel Prohászka F. Nándor fogspeciálista.

Next

/
Thumbnails
Contents