Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-02-04 / 5. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. február 4. 5. szám. ZALAMEGYE i ..n i, & n\r i r a es A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldőnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A jellem-nagyság. Az ember belső világa, gondolatai, érzelmei, akarat-ereje külső viselkedésében, egyéniségének érvényesülésében nyilatkoznak meg. lilzt a megnyilatkozást, melyben benne van az egyén lelki világának minden vonása, nevezhetjük jellemnek. Ez az egyénnek tükre, melyet meghamisítani nem lehet; mert ha valaki megakarná hamisítani, hogy hűen ne mutassa a belső világot, már magában ez a tény is csak egy erős vonással járulna a kirajzolódó karakterhez : jellemezve csalhatatlanul a rejtőzködő vagy képmutató embert. Hogy az egyéni jellem kialakulására minő életviszonyok és milyen erejű tényezők folynak be, azt fejtegetni nem lehet egy társadalmi lap vezércikkének föladata, mivel e helyen nem irunk lélektant; de annál inkább föladata azután minden társadalmi lapnak megfigyelni és alaposan méltatni minden mozzanatot, melyekben a jellem-nagyság fénye sugárzik íöl az életfolyam fölött fekvő mindennapiság ködéből. Reá kell mutatni eme ritkán föllobbanó sugárfényre, hogy a közönséges por-emberek, kik a létfen- 1 tartás anyagi küzdelmei között verejtékezve, nem igen érnek rá sóvárogva keresni az idealismus világát, — meglássák az életküzdelem egy egy ritka tüneményét és emelkedjenek, hevüljenek, lelkesedjenek, boruljanak le a jellemnagyság fénye előtt. Az emberek százai, ezrei, milliói leglöbbnyire csendes, zajtalan hajósai az élet nagy folyamának. Korán megtanulják — már kisgyermekkorukban — egy-egy öregebb haj 5stól, hogy az élet nagy folyamán is az a fizikai örök-törvény érvényesül, hogy amerre az átfut, arra megy gyorsabban, akadálytalan&bbul a hajó. Korán megtanulják, hogy az okos hajósnak föl kell ismernie és el kell szépen, oko san kerülnie a forgatagokat. Ha azután a százak, ezerek és milliók tenger-tömegéből még is akadnak, válnak ki olyanok, akik külön csónakba ülve megragadják az evező lapátot, és merész kézzel és fővel neki mennek az árnak, folyás ellen küzdenek valami cél felé, sőt oda eveznek a veszélyesen örvénylő forgatagok fölé, hogy akaratuk, tudásuk összes erejét beleadják a kitűzött cél utáni küzdelem hevébe : azok már nen mindennapi emberek, azokban a jellemnagyságnak ma már nagyon ritka lángoszlopa jelenik meg a köznapi élet sürii, sötét ködéi között. Az élet folyamának e bátor, merész hajósai, kiknek egyénisége a jellem-nagyság glóriás fényével érvényesül, vagy elérik azt a célt, mely után folyton izmosodó akaraterővel küzdenek, vagy elsodorja őket az ár, elsöpri, megsemmisíti a forgatag ; de azért nyomtalanul, emléktelenül, hatástalanul nem veszhetnek el, nem lehet, nem szabad elveszniök. Igaz, hogy néha olyan egyéneket is elsodor az élet, a sors árja, forgataga, kiknek veszte, pusztulása semmi nyomot, semmiemléket nem hagy fönn ; ámde az ilyeneket nem is a jellem-nagysággal érvényesülő egyéni küzdelem valamely ideális célért, hanem csak valami szeszélyes véletlen ragadta az ár ellen, a forgatagok közé. Az emberiség millióiból ritka embernek is adódik alkalom (még különben nagy tehetség, nagy jellemerő mellett is) arra, hogy annak a körnek, melyben felnő és él, felfogásával összeütközésbe jöhessen vagy éppen összeütközésbe jönnie kellene. A normális viszonyok között felnőtt, nevelkedett ejaber ritkán jön gondolkodásával, érzelmeivel ellentétbe azokkal az életviszonyokkal, melyek közé a sors helyezi. Az emberek nagy részére nézve az élet folyamának, vagy ha úgy tetszik : tengerének nincsenek veszélyesen fölcsapkodó hullámai, nincsenek emberre leső forgatagai. Jellemük — belső világuknak megnyilatkozása — nem üzen harcot azoknak az életviszonyoknak, melyek körülhullámozzák. De azok között, kiket sorsuk a közönséges, a mindennapi életviszonyokból akár születésüknél, akár kiváló tehetségeiknél fogva kiemel s fölhelyez a társadalmi élet kimagaslóbb szin" A „Zalamegye" tárcája

. 1 ANNA. Anna volt a neve ; szegény volt és szép — elég haj már magában véve is, hátha még egyebek is közrejátszanak. Az első pillanattól fogva érdeklődtem iránta. Egy házban laktunk. Gyakran járt a szobaasszonyomhoz s így nem volt nehéz a megismerkedés. En aztán részint tőle, részint a lakóktól lassankint minden apróságot megtudtam felőle. Érdekes, de szomorú dolgok voltak azok. A íöld alatt egy szobából és egy konyhából álló lakásuk volt. Ott laktak az apja, az anyja és ő. De mivel a férjtől még csak az élelmi szerek beszerzésére sem kaptak elegendő pénzt, mert mind elitta, hogy a lakbért megfizethessék, kénytelenek voltak egy ágyat kiadni két lakatos legénynek, a kik a férjjel együtt dolgoztak a gyárban. Amit ezek a lakók fizettek, meg amit az asszony mosással keresett, abból éltek, fizettek lakbért és ruházkodtak. Az anya, egy ko>-án megöregedett igen szép aszszony, nem evett inkább, csakhogy leányának ruhája legyen, meg iskoláztatása költségeit fedezni tudja. Minő élete lehet ily környezet mellett egy 14 éves leánynak ? 1 Együtt, egy szobában lakni két lakatos legénynyel, hallgatni azok beszédét, mikor éjfél tájt részeg fővel hazavetődnek. Este 8 órakor lefeküdni, mikor még nincsenek otthon, reggel várni a fölkeléssel addig, míg azok elmennek. Tanulni az iskolában az egészséges lakásról és táplálkozásról és lakni dohos pincelakásban, élni kenyéren és szalonnán. Kinn kisasszonynak lenni, otthon a teknő mellé állani, hogy anyjának segítsen lakatos legények szurtos ruháit mosni. Minő lelki benyomások támadhatnak mindezek nyomán ? 1 Sokszor, mikor a durva munkás férj lármázva, káromkodva verte a feleségét azért, mert a lányát kisasszonynak nevelte, őt m3g azért, mert semmi hasznát sem vehette, hajlandó voltam igazat adni neki. Lám, ha ez a szegény leány nem ismerte volna meg a jobb életet, ha az anyja nem kímélte volna a munkától, hanem oda adta volna varróleánynak, most megkeresne bavonkint 25—30 frtot, s talán megelégedettebb lenne, mint így. Ha beszéltem vele, igyekeztem kerülni mindezeket a dolgokat. Ugy tettem, mintha azok semmi tekintetben sem érdekelnének. A szánalom és a tisztelet bizonyos vegyüléke volt, amely érzelemmel iránta viseltettem. Szívesen töltöttem vele minden nap egy-két órát az udvarban, vagy a kertben, de a nélkül, hogy bármely mellékcél vezérelt volna. Szellemi világát, gondolkozás módját tanulmányoztam csak. Minő befolyása lesz a borzasztó környezetnek erre a fogékony, még ártatlan gyermekkedélyre ? Figyeltem fejlődését, változását. Vájjon gyöngy marad-e, a szemétbe hullott gyöngyszem, vagy sárrá bontja annak fertőző salakja. A puszta megfigyelő szerepére vállalkoztam, a dologba személyesen beavatkozni nem volt szándékomban. Sokan jártak hozzám jó barátaim, mind vidám egyetemi ifjak, fiatal kedélyű ifjak. Általam természetesen a leánynyal is megismerkedtek. Eleinte csak ha velem voltak, majd később nélkülem is szóba bocsájtkoztak vele az udvaron, vagy a kertben. A leány meg csak természetes, hogy örült, ha a lakatos legények durva társaságát a miénkkel cserélhette föl. Es láthatólag jól is érezte magát közöttünk. Talán hízelgett szegénynek, hogy per Nagysád szólítottuk, elhalmoztuk apró figyelmességekkel, ugy beszéltünk vele, mint felnőtt leánynyak — Hisz mivel nem lehet örömet okozni egy 14 éves leánynak 1 vonalára, — nem egyszer akad olyan egyén, kiben az egyéni tulajdonok, az egyéni jellem összeütközésbe jön azokkal a felfogásokkal, miket környezői vallanak, mivel azok nem nyugosznak általános érvényű, örök igazságokon. Az ilyeneknél rendesen be szokott következni a pillanat, mikor belesodródnak a küzdelmek forgatagába, mely vagy elsöpri őket, vagy ők küzdenek meg fényesen s jellem-nagyságuk fénye kisugárzik messze a mindennapiság egyhangú morajából. Ilyen két kiváló jellem-nagyság magaslik ki jelenkorunk társadalmából két fejedelmi sarjadék ama harcaiban, miket környezetük közfelfogásával vívtak az egyéni jellem diadalával. Az egyik: Orth János, a tragikus véget ért királyi herceg; a másik : Hartenau gróf, a volt bolgár fejedelem. Két hatalmas egyéniség, kiváló talentum, kiknek szivében az örök törvényeken alapuló érzelmek legyőzték a mesterségesen csinált sablonok nyűgét, akik széttépték merész kézzel az embereket elválasztó láncokat, kiknél rangon, gazdagságon ünnepeltetésen túlemelkedett az örök emberi jogokat kiküzdő ember, az ősszabadság hatalmas szeretetével, az egyéni jellemnek alkut nem ismerő erejével. Mindegyiknek bizonyára simán, hullámtalanúl folyhatott volna élete, ha az emberi ősjogok erejével föllépő szívet legyőzik, ha képesek magukban legyőzni az örök emberit a születési előnyökért. De ezt nem tették. Inkább lemondtak rangról, fényről, ünnepeltetésről, fejedelmi előnyökről ; beléptek a mindennapi létküzdelmek sorompói közé, hogy saját erejűkkel teremtsenek maguknak helyet a társadalomban: a becsületesen végzett emberi kötelességekért emberi jogokat, emberi szabadságot. Ebben van éppen kiváló jellem-nagyságuk. Már mindkettő ott hagyta a küzdelmeket. Az egyiket: Orth Jánost, az óceán hullámsírja őrzi; a másik visszajutott oda, ahol mint fejedelem élt: aszófiai fejedelmi sírboltban nyugszik. Battenberg Sándor, az élő fejedelem, nem leheCsoda-e hát, ha szívesen veit velünk és cseppe sem kívánkozott a dohos levegőjű pincelakásba ! A legtöbb idejét kinn a kertben, vagy asszonyomnál töltötte s mi ilyenkor mindig körülötte voltunk. Igyekeztünk mulattatni s mellette elmulattunk magunk is. Arca rendesen vidám volt, kedélye derültuek látszott s jóízűen tudott nevetni velünk. Csak amikor apjának hangját hallotta, amely alulról is bömbölve hallatszott fel, reszkedt össze akaratlanul is. Arca hirtelen elvesztette derült kifejezését és megriadva szaladt el közülünk. Ilyenkor mindig utána néztünk és önkénytelenül is sajnáltuk. Szegény leány 1 De aztán csakhamar megfeledkeztünk róla. Csak én foglalkoztam vele folytonosan. Vájjon mi lesz belőle? Nagyon jó barátok voltunk. Nem merném állítani, hogy szerelmes voltam bele, de annyit tudok, hogy nem jó szemmel néztem, ha valamelyik barátommal bizalmasabban beszélgetett. Nem tetszett valami nagyon, de volt valami egész lényében, ami rám vonzó behatással volt. Talán hibáztam abban is, hogy amikor megfigyelésem tárgyává tettem, nem számoltam be magamnak azzal, hogy egy nővel, egy 14 éves leánynyal állok szemben, aki iránt teljesen hidegen maradnom mégis kissé nehéz. Beteg lettem ; ágyba kellett feküdnöm. A harmadik napon bejött hozzám az asszonyommal. Látni kívánt és tudakozódni hogylétem felül. En meglehetős roszul voltam s bizony nem valami mulatságos lehetett a társaságom. De azért ő másnap és azután minden nap meglátogatott. Eleinte csak az asszonyommal, majd később egj edül is. Nem gondoltam rá, vájjon illik-e ez, s talán ő sem. Sokszor lázam volt s nem tudtam sem magamról, sem környezetemről. Ilyenkor — amint gazdasszonyom állította — a leány aggodalmas arccal figyelt rám és | | segédkezett neki ápolásomban. Mai számunkhoz fól iv melléklet van csatolva.