Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-06-24 / 25. szám

és a gyermekek veszedelmes bélhurutjainál, valamint a cholera nostrás nál, mint tápanyag, a belet izgató tej helyett jótékonyan használható. Uly tulajdonságé ez a Nestlé-gyermektáplisztnek, amit az uj kor orvosi kézi­könyvek joggal említenek tel. Főraktár az osztrák-ma gyar monarchiára Berlydk F. nél van Bécsben (1. Nagler­gasse 1.) Kapható minden gyógyszertárban és droguista kereskedésekben. Zala-Egerszegen Kaszter Sándor gyógy­szertárában. Zenetörtenelmi előadás. Káldy Gyula, a magyar zeneiskola igazgató-tanára, 5 mű vész társával f. hó 13 án este élevzetes előadást lartott Keszthelyen, az Amazon ezálloda nagytermében. A Thököly Imre és 11. Rákóczy B'erenc korabeli kuruc dalok és nóták, melyeket a mű­vészek bemutattak, nagyon tetszettek a nagyszámú hall­gató közönségnek. A műsor 3. szakaszbau 20 darabból állott. Legnagyobb tetszést nyert a „Tábori dal," — „Bujdosó éneke," — „Kurucz dal," — „Rákóczy nóta, u — szatirikus, tréfás dalok stb. Több dalt a közönség kérésére a művészek meg is ismételtek. A Pesi Hirlap, mely immár a 32-ik félévbe lép át julius 1 ve), valóban nem szorul arra, hogy különsen ajánlgatni kelljen a magyar újság olvasó közönség figyel mébe. Mindenki tudja, hogy a megalkuvás nélküli libe­ralizmus politikáját képviseli s évek óta folytatott kiiz delméuek nagy része van a szabadelvű agyházpolitikai reformok szőnyegre hozatalában. S ha ma a demokrati­kus irány hivei jegyezhetnek föl sikereket a reakczió rovására: a Pesti Hirlap kétségbevonhatatlanul sokkal járult ahoz. Nem is azért szólunk most ez első rangú és első tekintélyű napilapunkról, hanem hogy felhívjuk az olvasó közönség figyelmét a Pesti Hirlap egy uj nagy vivmányára. Ez a vívmány a Pesti Hirlap palotája, mely ott emelkedik Budapest egyik legszebb körútjának végén — váci körút 78. szám alatt. — Az uj palotáról, mely a szép főváros egyik ujabb ékessége, annak idején részletes leírást fogunk közölni. Levelek és előfizetések az uj félévtől kezdve már ide lesznek cimzendők. Az uj félévben a lap ismét több érdekes közleményt ígér fényes nevű munkatárséi : Jókai és Mikszáth tollából, továbbá érdekfeszítő regényeket s végül — mint minden évben — az 1895. évre szóló nagy képes naptárt teljesen dij talauul, mint karácsonyi ajándékét, valamennyi előfizető­jének. Az bizonyos, hogy a Pesti Hírlapnál többet egy más lap sem nyújt ma előfizetőinek s ezen bő és válto­zatos tartalma dacára — naponkint 20, vasárnap 32 oldal — előfizetési ára egy hóra csak 1 forint 20 kr., negyedévre 3 frt 50 kr., mely a Pesti Hírlap kiadóhiva­talába (Budapest, váci-körut 78. sz.) küldendő Mutat­ványt kívánatra öt napig ingyen küld a k adóhivatal. „Nemzeti Újság." Budapesten f. hó l7-én új poli tinai napilap indult meg, mely iránt méltán mutatkozik már most is a legnagyobb érdeklődós. Késséget nem szenved, hogy ez az uj lap. unelnyuek címe „Nemzeti Újság" mindjárt kezdettől fogva a legelső helyek egyikét foglalja el a hazai sajtóban. Erre nézve elegendő garanciát nyújt a lap munkatársainak igazán fényes névsora. A lap felelős szerkesztője GüntherjAntal dr., helyettes szerkesztője pedig Szeredai Leo lesz, a kiket munkájukban a kipróbált kitűnő újságíróknak egy egész gárdája támogat. A lap vezércikkírói közt vannak : Apponyi Albert gróf, Horánszky Nándor, Kovács Albert, Hódossy Imre, Bartha Miklós, Bolgár Ferenc, Benedek Elek, Hock János, Acsády Ignác dr., szóval a lap igazán megérdemli, hogy érdeklődéssel várja minden újságolvasó A „Nemzeti Újság" különösen nagy súlyt fektet a vidék életére, a vidék ügyes-bajos dolgaira, melyekkel fővárosi laptársaink bizony-bizony nem sokat foglalkoztak eddig. Mindjárt az első számban a „Nemzeti Újság" oly regény közlését kezdte meg, mely kétségtelenül a leg' nagyobb szenzációt fogja kelteni országszerte. A mellett a „Nemzeti Újság" egyike a legolcsóbb napilapok­nak, a mennyiben ára : egész évre A frt, fél évre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 forint 20 kr. Szerkesztősége az Andrássy ut és Petőfi utca sarkán (Petőfi utca 16. sz. alatt) van, kiadóhivatala pedig Nagy mező utca 25. sz. alatt. A most belépő előfizetők junius 17-étől julius elsejéig ingyen kapják a „Nemzeti Új­ság" ot. Kortársak cimű vállalat 34-ik füzete Kossuth Lajos életrajzát hozza; irta dr. Körösi László tanár, aki művének tiszta jövödelmét a Kossuth szobrára szenteli. A 11 ívre terjedő és Kossuth Lajos utolsó arcképével diszitett terjedelmes életrajz ára 60 kr. Az életrajz nemcsak Kossuth Lijos korszakot alkotó életének történetét, ha­nem a székes főváros magasztos elhatározásából, a század legnagyobb magyarjának itthon való dicsőséges temetését is megörökíti s igy a megdicsőültet már történeti alak gyanánt méltatja. A fürdői idény bealltaval sem szabad a „Képes Családi Lapok"-at háttérbe szorítani. Minden müvels családnak, mely fürdőbe ment vagy menni fog, egy levelező lapon való értesítés után, készséggel küldik a „Képes Családi Lapok" at kedvenc fürdőhelyére. A „Képes Családi Lapok" legutóbbi számában ismét egy sereg jeles íróember munkáját találjuk. E számba elbeszéléseket és költeményeket írtak : Tolnai Lajos, Jámbor Lajos (Meteor) Krúdy (iyula, dr. llankó Vilmos, Bite Pál, Fejes István Békefi Antal, Rulienacu A., V. Gaál Karolina, Kéthely Lajos és Miskolczi Henrik. A „Képes Családi Lapok, előfizetési ára negyedévre 1 frt 50 kr. liivánatra mutat ványszámot küld a kiadóhivatal. Heilliebcríí G. ( c s- és ki r- udvariszállító) selyemgyára Zürichben, a privát megrendelők la­kására közvetlenül szállít: fekete, fehér és s/ines selyemszöveteket, méterenkínt 45 krtól II frt 65 kiig póstabér és vámmentesen, sima, csikós, kockázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 külön böző minőség és 2000 különböző szín és árnyalatban). Minták pósta fordultával küldetnek. Svájczba cíiu zett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Halottkéuii jelentés. Zala-Eger szeg rendezett tan, város területén ez év május haváhan meghaltak : 1. Rozs János, 28 év. reform, nőtlen, altiszt, 2. Majer Anna, 6'/i hó, rk. ttelen, 3. Nagy Míhályné, Némethy Erzse, 64 év. rk. tanitó özvegye, 4. Berger Henrik, 63 év. izr. nős cipész, 5. Keszli Károly, 72 év. rk. özv. asztalos, 6. Pers Pál, 8 év. rk. földmives fia, tanuló, 7. Pujer György, 48 év. rk. nős csizmadia, 8. Hellósy Gyula, 5 hetes, rk, csizmadia fia, 9. Scardelli Mari, 10 nap, rk. kőmives leánya, 10. Gálos János, 74 év. rk. özv. magányzó, 11. Horváth József, 53 év. rk. nős, magányzó, 12. Polcza János, 10 hó, rk. szolga fia, 13. Hajgató Béla, 8 hó, rk. rendőr fia, 14. Adravecz Roza, Pucher Jánosné, 62 év. rk.csizmadiai neje, 15. Porpáczi Marcsa, 3 hó, rk. földmives gyermeke, 16. Mitterer József, 77 év. rk. özv. kőműves mester, 17. Szabó Mári, 7 hó, rk. napszámos gyermeke. Zala Egerszegen, 1894. junius 1. Dr. Graner Adolf v. orvos. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. árverési hiirdetmény. Özvegy Kovács Jozsefné csáfordi lakós végrehaj­tatónak Kis Péter szepetki lakós végrehajtást szenvedő ellen az árverés 113 forint tőkekövetelés, 17 frt 78 kr., 10 frt 50 kr., 12 frt 65 kr., 8 ft 65 kr. és ezúttal felme­rült 8 ft 20 kr,valamint a még felmerülhető további végre­hajtási költségek kielégítése végett a z. egerszegi kir. törvényszék területén lévő a szepetki 15 sz. tjkvben felvett A f 16. hrsz. ingatlannak Kis Péter nevén álló részére ('/,; rész) 38 frtban megállapított kikiáltási ár­ban az alábbi feltételek mellett elrendeltetik, s erre határidőül Szepetk községbe a községbiró házához ISg-t, évi julius hó 2-ik napján d. e. 10 órája tűzetik ki. Az ezen árverési hirdetmény kibocsátásával egy idejüleg megállapított feltételek ezen tlkkvi hatóságnál a hivatalos órák alatt s Szepetk község elöljáróságánál betekinthetők. A kir. törvényszék, mint ,elekkönyvi hatóság. Zala-Egerszegen, 1894. évi március hó 12 én. Hraborszky, kir- törvszéki biró. 3522. tkv. 1894. sz. Árverési hirdetmény. A zala egerszegi kir. törvényszék mint tikkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a zala-egerszegi takarék pénztár végrehaj tatónak Hozbor Mihály zala-egerszegi lakós végrehajtást szenvedő elleni 300 frt tőkekövetelés és járulékai iránti ügyében a zala egerszegi kir. trvszék területén levő, Zala-Egerszeg város területén fekvő, a zalaegerszegi 2512. sz. jkvben f 1473/2/9 szám alatt Hozbor Mihály tulajdonául felvett házra 1200 forintban ezennel megállapitot kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1894. szeptember 12 ik napján d. e. 10 orakor Zala Egerszegen a kirtlkkvi hatóság irodájában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 120 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX.t. c.42. §-ában jelzett árfolyammal számitott, és az 1881. évi nov. 1 én 3333. sz. a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadékképes érték papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Zala-Egerszegan, 1894. évi május hó 30 án. A kir. telekkönyvi hatóság. Ruticli kir. törvszéki biró. OtXXXXXXXIXXXXXKKKX^ Kölcsönmiveleteli, olcsó, törlesz­X X X X X X X téses kölcsön, földbirtokra! Van szerencsém jelenteni, hogy eiső­rangú hazai pénzintézetekkel direct össze­köttetésben állván, gyorsan, minden előle­ges dij nélkül, felhatalmazva vagyok in­gatlan birtokra, zalaegerszegi házakra, uj olcsó törlesztéses kölcsönöket kieszközölni, vagy pedig régi bekebelezett kölcsönöket a legelőnyösebb feltételek mellett convertálni. Mindennemű eziránti megkeresésekre díjfizetés nélkül Zalailiegye területére rnegbizottam Weisz Izidor iig\ véd ^ ur zala-egerszegi lakos bővebb felvilágo­sítással szolgál. Tisztelettel Honig Jakab ^ pécsi kir. tvszékileg bejegyzett cég. yf :xxxxxxxxxtxxxxxxxx9 266/kjk. 1894. A zala-egerszegi kir. közjegyzőtől. HIRDETMÉNY. ü Alnlirott királyi közjegyző közhirré teszem, hogy Bakon elhalt Szekeres József & f> hagyatékát képező 4403 frt 38 krra becsült ingók u. m. 1 brillant melltíí, igaz gyöngy- ^ *> sor, 3 arany óra, gyíírűk s egyéb ékszerek, eziist evő-eszközök, bútorok, disztárgyak, «> edények, borok, pálinkák, hordók, nyugoti fajú szarvasmarhák s pedig I bika, 9 felién, <ffr t> ezek közül kettő szopós borjújával, 3 sertés, egy fedett és egy nyitott rugós hintó stb, li stb. Dr. Szigethy Elemér zala-egerszegi ügyvéd végrendeleti végrehajtó közbenjöttével : % 1894. é\\ junius hó 27-én g g s esetleg másnap is reggeli 9 órakor Bakon örökhagyó házánál tartandó nyilvános g árverésen becsáron alul is, de csakis készpénz fizetés mel'eft általa eladatni fognak. j> A becsáron aluli eladás az ékszerekre nem vonatkozik, ezek szakértő által || megállapított becsértéken alul eladatni nem fognak. ^ ^ Kelt Zala-Egerszegen, 1894. évi junius hó 20-án. ^ íf Skublics Imre f* H kir. közjegyző. £ 4220/tkv. 894. , 2. Mindazok, akik a tjegyzőkönyvekben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a tlkönyvi hatóság küldöttje előtt a kitűzött határnapon kezdődő eljárás folyama alatt jelenjenek meg és az előterjesztéseiket igazoló okiratokat mutassák fel; 3. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdon­jogot tartanak, de telekkönyvi bekeblezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az átírásra az 1886. XXIX. törv. cikk 15—18 és az 1889. XXXVIII. törv. cikk 5., 6., 7. és 9. §§ ai értelmében szükséges adatokat megsze­rezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létre jöttét a kikül­dött előtt szóval ismerje el és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánitsa, mert különben jogaikat ezen az uton nem érvvnyesithetik, és a bélyeg és illetékelengedési kedvezménytől ís elesnek, és 4. azok, kiknek javára tényleg már megszűnt kö vetelésre vonatkozó zálogjog vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, ugy szintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. A kir. törvényszék mint telekkönyvighatóság. Kelt Zala-Egerszegen, 1894, évi május hó 27 én Ruiich. kir. törvszéki biró. Hirdetmény. A zalaegerszegi kir törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a helyszíneléskor Zala Lövő község telekkönyvébe felvett, közigazgatásilag Zalapataka községhez tartozó Kis és (Jreg Fernekág helység tköny ve, birtokszabályozás következtében az 1869. évi 2579 sz. szabályrendelethez képest átalakittatik, ezen Kis és Öreg Fernekághoz tartozó birtokr.észletek az 1892. évi 8688. sz, rendelet értelmében Zalapataka község tköny vébe átvítetnek és ezzel egyidejűleg mindazon ingatlanokra nézve, melyek Zala Lövö, Zalapataka községek és Kis Öreg Fernekág helyiség határában fekiisznek, a melyekre az 1886. XXIX., az 1889. XXXVIII. és az 1891. XVI. törvény cikkek a tényleges birtokosok tulajdonjogának bejegyzését rendelik, az 1892. XXIX. törv. czikkben szabályzóit eljárás a tkönyvi bejegyzések helyesbítésével kapcsolatosan foganatosittatik. E célból az átalakítási előmunkálat lutelesitése és a helyszíni eljárás Zala Lövő községben 1894. évi julius hó 10-án fog kezdődni. 1. Az összes érdekeltek, hogy a hitelesítési tárgya­láson személyesen vagy meghatalmazott által jelenjenek meg és az uj tkvi tervezet ellen netaláni észrevételeiket annál bizonyosabben adják elő, mort a régi tkkönyvek végleges átalakítása után a téves átvezetésből eredhető kifogásokat jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik. í!

Next

/
Thumbnails
Contents