Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-05-20 / 20. szám

XTII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1894. május 20. 20. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 Irt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3. hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. T ZALAMEGYE társaialmi, közművelődési és gaziászati hetilap. JL JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogaduuk el. Kéziratokat uem kdldUuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Nemzeti szellem. Nagy elfogultság kellene eltagadni azt, hogy körülbelül két évtized leforgása alatt a nemzeti ge.iiusz olyan hódító munkát végezett Magyarországon, amihöz fogható arányokat aligha találunk haladásunk különböző korszakaiban. igaz, hogy ami magát, a tulajdonképeni fejlődést, a kulturális haladást illeti, talán ez a két évtized volt erre egész történelmi multunkon át a legalkalmasabb arra, hogy alkotmányos életünk áldásait a nemzet, rohamos emelkedésében bemutathassuk. Az alkotmányos szabadság védelme alatt a külső és belső béke szellemének karjaiban még egyfolytában ennyi időn át nem igen pihenhetett e nemzet, mely viharos századokou keresztül a haladás és emelkedés szelid múzsájának legfölebb csak úgy áldozhatott, hogy egyik kezében mindig kivontán tartotta a kardot. Huszonöt éves másik korszakot nem igen mutathatnánk föl, mely alatt alkotmányos jogaink élvezetében, szabadon, akadálytalanul kibonthatta volna szárnyait a nemzeti géniusz, hogy a béke nemzeterősítő csendjében merész röptével átszárnyalhatott volna századok mulasztásain. Most, huszonöt éven át, voltunk abban a helyzetben, hogy végre törvényes jogaink gyakorlatában arra is gondolhattunk, hogy ezt a földet, melyet mi hódítottunk meg, mi foglaltunk el, de amit hosszú idők változó körülményei folytán nagy részben elhódított tőlünk az idegen szellem : visszabódítsuk, újra elfoglaljuk a nemzeti géniusznak mindeneket átható erejével ; hogy magyarrá tegyünk itt mindent a szó valódi értelmében, ne csupán külső formákban, lényegtelen apróságokban, hanem lélekben, szellemben, lényegben. Ily irányban indult meg a magyar nemzet kulturális, átalakító munkája. A nemzetnek feltorlódott munkáját meglátták, fölismerték kormányaink is s bizonyára be fogja ismerni minden elfogulatlan hazafi, hogy a nemzetnek a magyar géniusz erejét hatalmassá tevő munkájából kivették maguknak az oroszlánrészt, — különösen az utóbbi két évtized leforgása alatt, amikor csakugyan legszembeötlőbb, legrohamosabb volt a nemzeti szellem hódítása. És annak, hogy utóbbi kormányaink oly nemesen fölfogták és kivették munkájukat a magyar társadalom nemzeti törekvéseinek mozgalmaiból, — köszönhetjük határozottan, hogy haladásunk minden téren, minden irányban magán viseli a nemzeti jelleget, hogy mikor a béke karjaiban az elmúlt zimankós idők mulasztásait a kulturális élet minden terén számottevő munkával iparkodtuuk érvényesíteni, — nem kellett idegen szellem befolyását, erejét kölcsön kérnünk s nem kellett a lényegében idegent magyar ruhába bujtatnunk, hanem fejlődhettünk öntudatosan, a magyar szellem belső erejének teljes kibontakozásával s önmagunkból kifejlesztve, kialakítva, minden izében nemzeti fejlődést, nemzeti haladást mutathattunk be a világnak, mely bizonyos kicsinylő mosolygással kisérte békés küzdelmeink hullámzását, mintha mi bizonyos chinai makacssággal és izoláltsággal arra törekedtünk volna, hogy kizárjunk a haza földjéről mindent, ami idegen, ami nem magyar. A magyar társadalom a nemzeti szellem missióját megértő és támogató kormányok segítségével csakugyau eléri ugyan azt, hogy az alkotások terén nem igen fog szorulni idegen szellem hatására és irányzására, hogy kulturánk minden téren és miden irányban magán fogja viselni a magyar nemzeti géniusz hatását, hogy magyar lesz minden izében, de azért azt nem mondhatja senki, hogy a magyar nemzet e szellem hódítása alatt s annak szolgálatában ! bármikor is túlkapásokba ment volna. Nekünk az már hagyományos tulajdonságunk, egész történeti nagy multunk bizonyítja, i hogy az idegen szellem iránt is türelmesek, békés hangulatuak voltunk még akkor is, mikor kényszerűségből kellett vele egy födél alatt laknunk ; de viszont életünkkel, vérünkkel tápláltuk, tartottuk fenn a mi sokat üldözött nemzeti szellemünket is, mely bizony nem egy szomorú korszakban a drága magyar véren szerzett hazának legfölebb csak egy-egy kis zúgábau volt kénytelen meghúzódni, rejtőzködni, őrizve néhány lelkes hazafi által, legtöbbször a vértanúság kilátásával. Hála az égnek : mindennek vége van immár. A nemzeti szellem fejlődésének munkája zavartalanul halad; a nemzeti géniusz diadalára, teljes nagy ünnepére ki'átásba van hova hamarabb a magyar társadalomnak. Irodalmunk, iskoláink, a társas élet, a családi élet mind megannyi hatalmasan fejlesztő tényezői a nemzett szellemnek. Örömmel láthatjuk, hogy minden téren sokat, nagyon sokat magyarosodtunk s a különbeD békésen türt idegen szellem szorul las&an-lassan arra a szűk térre, ahol hosszú időn át a mi nemzeti szellemünk volt kénytelen meghúzódni, ahonnan azonban kikerülve, most hódító repüléssel szárnyalja a szabad hazát, hogy minden szent rögében az övé legyen majdan teljesen. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület az új választás után alakuló ülését Csertán Károly alispán elnöklete alatt f. hó'19-én délelőtt 10 órakor tartotta. Elnöklő alispán, akit megjelenésekor a képviselőtestűlet tagjai zajos éljenzéssel fogadtak, az ülést megnyitván, előadta, hogy a mai közgyűlés kizárólagos tárgyát a képviselőtestületnek megalakítása képezi, mely célból előterjesztettek a t. hó 16-án tartott képviselő választásról felvett jegyzőkönyvek, amelyek alapján a megejtett választás tudomásul vétetett s az új képviselő testület megalakulása — miután az összes, virilista és választott képviselők neveit magában foglaló névsor telvastatott — elnökileg kimondatott. A képviselőtestület megalakulása után a gyűlés áttért az egyes szakbizottságok tagjainak megválasztására. A „Zalamegye" tárcája. A harang. (Folytatás.) A nevelőintézetekben az ebédtőli fölkelést is harangszó (csengetés) jelezi. — Szeminarísta koromban ismertem egy nagy étkű és sokáig jóllakható klerikust; éppeu az asztal végén ült, mint egy tertyedt óméga betű. A mikor 30—40 fiatalember az ebédjét már bekebelezte, ez még akkor sem volt készen, folyvást falt ós zabált. A ductor irgalomból mindig megvárta teljes jóllakását és a kispap sereget addig nem csöngette tel az asztaltól. De az elöljárók uem voltak hozzá ily irgalmasak, mert méltán tarthattak attól, hogy fölemészti a szemináriumot, tehát — különben is miut gyönge tanulót — világgá bocsájtották őtet. Zsidónak, töröknek nincs harangja. — (A nazarénus a harangot az ördög trombitájának hivja.) Nem harangoznak pestis és interdictum (egyházi tilalom) idején. — A babonás köznép a vizbefultat sem akarja kiharangoztatni, attól tartván, hogy ez esetben a harangok ereje elvész a felhők ellen s a jég elveri a határt. Legnagyobb harangok vannak Rómában, Milauóban, Moszkvában, Bécsben, stb., melyeket csak ünnepélyes alkalmakkor szokás meghúzni. — A gráczi Schlossberg nagy harangját állítólag egy elefánt vontatta tel a hegy tetejére. Ismeretes az obsitos huszárnak azon tódítása, mikor elmesélte, hogy olyan nagy harang van a bécsi Szent István templomnak a tornyában, hogy auuak sem felül, sem alúl nincsen olyan ablaka, a melyiken a harang kiférhetne . . . A falu jelenlévő, bölcs harangozója észrevevén a füllentést, igy okoskodott: „hát akkor hogy a frányába került oda, hacsak először nem a harangot húzták töl a azután építették fölibe a tornyot ?" „Bolond beszéd ez! — válaszolt az obsitos — tudja meg keud, hogy azt a harangot még csengetyű korában I vitték föl a toronyba s ott nőtt meg a haranglábon I akkorára 1" i „Az már más!" — hagyá helybe a bölcs harangozó. Nevezetes a strassburgi Miinster tornyában a ha« rangzene (Glockenspiel), a hol a déli 12 óra ütésekor a harangok művészi akkordja mellett a 12 apostol életnagyságú alakja, szemmel láthatólag sorban ellépkednek a torony párkányzatán. — Hogyan szól a strassburgi öreg harang '? „Kong, bong, borong a vén harang: Kiucs, pompa, fény — rend, munka, rang, — Köd, pára mind . . . fent és alaut !" Váradi Antal. Figyelemre méltó még az a sokat emlegetett nagy harang, a melyre az emberek az adósság kifizetését szeretik hárítani. Ezek közül külünöson kiválik a pécsi nagy harang, mint nagy kapitalista. Azonban ha azt a tömérdek adósságot, melynek hquidálását rá utalják, mind kifizetni akarná, akkor a keresztvizet okvetlenül le kellene róla veuni és vagy pogány Krőzussá, Dáriussá, vagy zsidó Rotschilddá kellene átváltoznia, mert igy, szentelt minőségében, naui győzné meg „kirisxtussal I" A kis harangnak természetesen se kapitálisa, se öreg hangja nem lehet. Uj harangot csináltattak közös költségen egyik község buzgó lakói. Midőn az uj harangot meghúzták a toronyban, Panna nénit neui elégítette ki annak a hangja. „Nagyon vékonyan szól, úgymond, jobban kellene neki morogni." — „Bocsásson meg, Panna néni, az uj harangnak, — vágott közbe a toronyból leérkezett harangozó, — hisz ez még fiatal, most szólalt meg legelőször; ha majd megöregszik, mint Panna nénémasszony, uiajJ az is jobban morog ám 1 A „Hammer und Glocke" egy neme a gyermek játéknak. — A zárda harangjáról (kloster Glocke) zongoradarabot, — a koruevillei harangokról operettet, — a párisi „Notre Darne" harangozójáról meg regényt Írtak. Egy szerencsétlen falusi harangozóról pedig a kö vetkező sírverset komponálták : „A mint harangoztam, eldőlt a nagy faláb, S úgy a falhoz vágott, nem szuszogtam tovább; Sirat teleségem és három kis árvám, . . . Halandók! titeket kerüljön e járvány!" Egy dal, mely quartettben igen szép, így hangzik: „mikor igy szól a nagy harang:" „Bim, bam, bim, bam, Bim balam, bim balam, Bilim balam, bilim-balam." T. i. ha egy, kettő vagy három haraug szól, mert a haraugozásnak is érteni kell a módját, hogy pl. a nagy harangot ne kongassuk, félre ne verjük, a kis haranggal pedig szépen tudjunk hármaztatni, ilyképen: „Szent Antal, szent Antal, Giug gangó, ging-gangó." Az egyszeri diák is ugy vélte, hogy a harangozásban némi zeneművészet rejlik és azt ugy kell tudni, mint „az Vaszari tudta az hungarikát." Egy szerzetes praelátus a fölveendő újoncoktól megkívánta, hogy valami hangszerhez értsenek. Az egyik konkurrens a zenetudományát illető kérdésre azt felelte : „én tudok fütyülni;" a másik: „én tudok orgonaszijjat húzni;" a harmadik: „én tudok harangozni!" — Természetes, hogy mind a három vadművész „untauglich"-ot kapott. Falukon a templomi perselyt körülhordozó egyházfi többnyire a takácsok vagy szabók érdemes testületéből választatik. -— Egy ilyen uj egyházfi, hogy hivatalába rendesen begyakorolja magát, fölment a padlásra, a hol zavartalanul próbálhatta a perselyezés leghelyesb módját. Kezébe vett ugyanis egy hosszú meszelőnyelet és azt nyájas mosolylyal jobbra balra, előre hátra nyújtogatva, rázogatva, (mintha a hivek felé tartaná) végig promena d-rozott a padláson;, csengetyű hiányában a szájával utánozta a hangot: „csin, csin, csin, sz, sz, sz!" — Önfeledt buzgóságában addig bandukolt jobbra és balra, 11 rézsut és félszakra, előre meg hátra, míg végre a nyitva maradt üregen, csapóajtón a pitvarba hanyatt lezuhant és — kificamította a lábát! De azért sántán is megfelelt a hivatalának. I!