Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-10-22 / 43. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. október 22. 43. szám. JL I A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentttlen leveleket csak isméi t kezektől togadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Meg;jelenik minden vasárnap. Fögymnasiumunk ügye. Városunk képviselőtestülete 1889. évi szeptember hó 14-én tartott közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy Zala-Egerszegen, mint a vármegye székhelyén, létesítendő főgymnasium érdekében a vallás- és közoktatásügyi miniszternél a szükséges lépéseket megteszi s közgyűlési határozattal kimondotta, hogy ezen, félszázados óhajának megvalósít hatása végett a legmesszebb menő áldozatokat készséggel meghozza. Egyúttal feliratilag megkereste a vármegye törvényhatóságát, kérelmének szives támogatása végett. Zalavármegye törvényhatósága ezen, az egész vármegye közönségét oly közvetlenül érdeklő ügyet magáévá tette és a siker biztosítása érdekében szintén feliratilag kereste meg annak idején a vallás- és közoktatásügyi minisztert. A város képviselőtestületének ujabb megkeresése alapján a vármegye törvényhatósága ez évi október hnvi rendes közgyűlésén ismét foglalkozott a Zala-Egersze^en létesítendő főgymnasium ügyével és elhatározta, hogy feliratilag megkeresi a vallás- és közoktatásügyi minisztert az iránt, hogy a tárgyalásokat mielőbb befejezni és e célból megbizottját a helyszinére kiküldeni kegyeskedjék, hogy a létesítés módozatai minden irányban megállapíttatván, az érdekeltek közrehatásával a kivitel iránt az intézkedések foganatba vétessenek, egyúttal a feliratnak átadására küldöttséget választott s ennek vezetésére főispán őm íltós.lgát kérte fel. Zalavármegye törvényhatóságának küldöttsége, amelyhez városunk küldöttsége is csatlakozott, a vármegye feliratát f. hó 18-án adta át Csáky Albin gróf vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Svastits Benó főispán őméltósága, aki városunk ezen vitális kérdését oly meleg érdeklődéssel kiséri, a vármegye feliratát a következő, a főgymnasium ügyét teljes megvilágításba helyező, hatásos beszéd kíséretében nyújtotta át a miniszternek. Nagyméltósága Miniszter Ur ! Kegyelmes Urunk ! Zalavármegye és Zala-Egerszeg székhelyi város közönsége egyesített kérelmének tolmácsaiként vaggyunk szerencsések Nagyméltóságod előtt megjelenni; tiszteletteljes kérelmünknek tárgyát a vármegyénk székhelyén, Zala-Egerszeg városában létesíteni óhajtott főgymnasium ügye képezi. Nem uj ügy ez, Kegyelmes Ur! keletkezése régibb a mi korunknál, mert vármegyénk történelmének e század elejére visszavezető lapjai tanúskodnak — már ezen gymnasium létesítésének felismert szükségességéről, vala mint tanúskodnak vármegyénk jegyzőkönyvei arról is, hogy a rendi alkotmány idejében épen agy, mint az újabbi alkotmányos aera óta Zalavár megye folyton sürgette, az országgyűléshez és a magas kormányhoz ismételten intézett felirataiban folyton kérelmezte annak — mint a megyére nézve egyik legfontosabb kultur alkotásnak létesítését. Es habár ebbeli közóhajtásunk valósulása mindeddig megtörött a viszonyok súlyán, és megtörött leginkább a 870 es években tért nyert országos tanszervezésnek — bizonyára a legjobb szándék sugalta — azon kísérleti irányán, mely Zala Egerszegen is a gymnasium helyett egy polgári iskola állítását eredményezte : de maga azon tény, hagy várme gyénk esedezésének felújításával állunk itt most Nagyméltóságod kegyes szine előtt, nyilván tanúsítja azt, hogy Zala Egerszegen a gymnasium felállításának szükségessége nem hogy megszűnt volna, hanem ellenkezőleg az a tapasztalás igazolása szerint is egy sikeresebb jövő tanfejlődésnek elengedhetien feltételévé s mint ilyen, továbbra nem halaszthatóvá vált. Távol áll tőlünk és főleg tőlem Kegyelmes Uri a polgári iskolák gyakorlati tanirányának üdvös voltát a a legcsekélyebbé is elvitatni, de másfelől nem kevésbbé kétségtelen tény, hogy bármely tanintézet sikeres működ hetésének egyik fő kellékét, sőt feltételét az is képezi, hogy a helyi viszonyokban közrehatásának támaszát és fejlőd hetésének biztosítékait feltalálja, hogy a reá utalt érdekelt ség tanügyi kívánalmainak megfeleljen és annak nevelési igényeit és érdekeit kielégítse. Es e viszony az intézmény és talaja — a hivatás és annak tere — a cél és annak eszköze — az eredmény és az iránta táplált követelmény közt nem olyan Kegyelmes ur, hogy azt abstract elvi exigentiák szerint alakítanunk avagy természeti összefüggésétől eltérő irányúvá változtatnunk lehetne. Eclatans példával igazolja ezt a zala egerszegi polgári iskola, melynek vezetéséről és taneljárásáról csak is teljes elismerésünkkel szólhatunk, és még is két évtizedet meghaladó fennállásának eredménye érlelte közmeggyőződésünkét azzá, hogy a polgári iskola jellegének és tanirányának megfelelő eljá rással képezhet ugyan egy kisegítő tanintézetet, de nem szolgálhat a pályaképzés oly eszközeül, mely a gymnasiumot pótolhatná a mi viszonyaink között, s nem főleg egy oly székhelyi városban, minő Zala Egerszeg, hol egy nagy kiterjedésű vidéki és helyi értelmiségnek reá utalt érdekeltségét súlyban és számban igen is jelentékennyé növeli az ott öszpoutasított közigazgatási, törvénykezési , állami és helyi hatóságok hivatalainak személyzete, ugy, hogy 230 et meghalad azon tisztviselő családok száma, melyek gyermekeiknek az értelmi pályákra képző nevelését a gymna sium hiánya miatt nélkülözni kénytelenek, illetve azt csak távolabb fekvő helyeken találhatják fel, ámde ennek útját állja az anyagi sors kényszere, mert eléggé ismert tény, hogy a közszolgálati pálya illetménye nem nyújt módot arra, hogy a családja eltartásáért küzdő tisztviselő a. lakhelyén kívüli neveltetés költségeit viselni és fedezni képes lehessen. Es mai korunkban, mely oly sok elmaradás pótlására utalt haladásával egész táihi.zát hordja magán a közkövete'.ményekriek és oly honpolgári tartozásoknak, a melyek lerovásának elutasíthatlan kötelességei reánk hárulnak, midőn ő kötelességük hü teljesítésében egy városnak honszerető polgársága ugy, mint Zala Egerszeg városáé, tehetségének teljes mértékéig megfeszített erejével és határt csak az üdvös cél elérésében és feladatainak sikeres megoldásában kereső áldozatkészségével igyekszik lerakni szebb jövőjének alapjait: ettől lehetetlen — Kegyelmes Ur! hogy megvonassák a gondos atyai kéz segélye és annak lehetővé tétele, hogy feláldozó fáradalmainak oly művét örökíthesse át utódaira, mely a jövő nemzedékeinek kulturai felvirulását biztosítani képes. De hisz N agy méltóságod mi felettünk is — és különösen a zala egerszegi főgymnasium ügye fölé kiterjeszté már atyai kegyes kezét, és mi kiolthatatlan hálánkba iktatjuk azt, hogy kegyes volt erre vonatkozó megyei hozzájárulási határozatunk jóváhagyásánál latba vetni magas pártfogásának döntő súlyát, valamint kegyés volt hazánk közoktatás ügyét tárgyazó évi jelentésében a zalaegerszegi polgári iskolának főqyninasiummá átalakítását a megoltandó feladatok közé sorolni és mert lelki meggyőződésünk az, hagy áldva van azon ügy, melyet Nagy méltóságod fenkölt szelleme és intéző bölcsességének sugara érint: ebbe vetett bizalmunkkal esedezünk Nagy méltóságod előtt, hogy a reánk nézve ép oly életfontosságú, mint égetően sürgős érdekű ügyet kegyeskedjék mielőbbi üdvös megoldáshoz juttatni, és e végre megbízottját továbbra nem halasztólag oly célból hozzánk leküldeni, hogy a léteA „Zalamegye" tárcája. A szem. Folyt, és vége. A „szembekötős" játék többnyire mulatságos szokott lenni, de megesik mégis, hogy néha siralmasan végződik. Ismeretes adoma, hogy vagy téltucat lurkó diák mulatni ment egy csárdába ; pénzük nem lévén, már előre abban álla podtak meg, hogy valahogyan „bliccelni" tognak. Szerencséjükre csak a szép csárdásné volt otthon. — Miután borból, csókból, kalácsból a részüket kivették, egyik elkiáltja magát: „tizetek!" utána a második, harmadik is: „én fizetek, én tizetek !" „De azt már nem engedem! — szólt a negyedik és ötödik — én fogok fizetni!" — Végre a nagy zaj, lárma és fizetési-erőlködés után abban egyeztek meg, hogy a korcsmárosné szemeit bekötik, kezébe főzőkanalat adnak, a diákok pedig összefogózva s körbe állva keringelnek s a kit a korcsmárosné megbök : az fizet! — Jó ideig folyt már ez a komédia, a szegény menyecske mindig csak a levegőbe bökött, mig végre egyszer csak valakit érdemesen mellbe szúrva, győzelmesen fölkiált: „ez fizet!" . . és szemeiről gyorsan letépvén a kendőt, uramfial kit lát maga előtt? az épen akkor hazatért férjét, a ki dühösen ordítja: „az az, te sült bolond ! majd fizetek én neked mindjárt husánggal!" És csakugyan a férj megtudván a diák turpisságot (azok persze a nyitott ajtón lábujjhegyen egymásután elillan tak) azt a sententiát diktálta: „mivel a pénz olvaiva jó, (de ezt elvitte a manó I) tehát: az asszony is verve jó!" és amint mondá, ugy cselekedett. Egy furcsa esetnek voltam egykor szemtanuja. Bizonyo» pógár családnál egy szemfájós és egy hideglelős feküdt; az orvos mind a kettőnek folyó medicinát rendelt, egyiknek borogatni, a másiknak bevenni valót, de véletlenül fölcserélték az orvosságot. A szembajosnak uem ártott a csere, de a szegény hideglelős bekeblezvén három evőkanálra való szemvizet, olyan hasrágást kapott, hogy szemei szikrákat hánytak tőle s kinjában még az eget is bőgőnek nézte. Mikor a cigány figyelmeztetve lett, hogy bizonyos illetlen dolog nézése elől hunyja be szemeit, mert megvakul, egész kurázsival azt telelte: „no má azs egyik sememet még is csak megreskírozsom érte!" különben a cigány mikor átkozódik, esküdözik, a térdét szokta öklével ütögetni, mondván: „itt follon ki a semem!" — mikor meg azt hajtja : „vakullak meg mindenik sememre !" akkor bizonyosan tyúkszemeit érti. Ennél alaposabb volt hajdan a próléták átka a zsidónépre, mely igy hangzott: „verjen meg téged az Isten vaksággal, hogy fényes délben tapogatózzál és ne láss !" No a városi „vakkoldusok" annál jobban látnak. Az Andrássy uton egy koldusleány odatartja kezét a járó-kelők felé, rimánkodva: „Egy kis alamizsnát az ég szerelmére! Apám világtalan, ki nem szerezhet kenyeret." — Es hol van apád? — „Amott áll a sarkon, felügyel, nem jön-e rendőr." Két veszekedő házastárs egymás fejéhez vagdalt, hajigált különféle kézügybe eső tárgyakat és véletlenül a férj húzta a röyidebbet, mert az asszony csizmasarokkal kiüté az urának egyik szemét. „No, a szememet ugyan kiverte a sátán, de még szerencse, hogy az ablakot be nem törte." Az iszákos, orvosa ama figyelmeztetésére, hogy hagyjon föl az ivással, mert szemei világát végkép elveszti, azt feleié: „inkább az ablakok pusztuljanak el, mintsem az egész ház e (test) romba dőljön." A berúgott embernek keresztbe állanak a lábai is, meg a szemei is. („Szemén valója van", mondják kótyagos emberről ós hályogos szemű baromról egyaránt). Mikor pedig két részeg támogatja egymást a sötétben, akkor igazán „vak vezeti a világtalant". A bortömlő igv fenekedik 1 „Milljom átok ! Orrom hegyéig sem látok, . . . Kivált a hol niucsen lámpa, Teli palack alakjába". Pe'őfi. Mikor aztán már tutti és totál lett, akkor: „Ugy pislog behullott két szeme tájéka, Mint a kocsonyába fagyott varasbéka!" » A szem árt, ver, igéz, bűvöl, tartja a balhiedelem. Különösen a kis gyermekeknek (és fin állatoknak u. m. csikó, borjú stb.) szokott megártani a szem, de csakis olyannak, a mi szép, helyes, formás, csinos; a mi csúnya, annak nem árt. Ha tehát valami szépet nagyon kidicsérnek, megbámulnak, akkor hevenyében szemközt kell köpni a kis gyereket vagy kis állatot és rögtön azt mondani: „te csúnya! te csúnya!" hogy ezzel ellensúlyozzák és elhárítsák a szemverést. Ha azonban még is togott az igézet, akkor a gyermeket szenes vizben meg kell mosdatni, a felnőtteket pedig megdörgölni. Hogy a gyermekek megigézését mennyire hiszi a pórnép, bizonyítja számos ilyenféle halottvizsgálati (írott) jegyzőkönyv; „A meghótt neve: N. Pista; fogalma: (foglalkozása) csecsemő; beteksig : meghat; meghat: igizisbe, szemverisbe; cltemendő: (eltemetendő) — hó, nap, stb. N. N. halottkim". — Porzót, — akarom mondani földet rá! Hát az öregeken fog-e az igézet? . . Igenis! Quod demoustro sic: Volt egy principálisom; circa hét X. nyomta a vállait; hegyen hó, völgyön tó, 32 közül egy se volt jó; (alig fél tucat rosz toga volt) orrán három enormis, deformis bibircsók; arcán ujjnyi vastag vörösréz-réteg; szóval oly csúnya volt az istenadta, hogy krámpusz helyett gyerekijesztőül lehetett volna használni, . . . é» mégis: óh csodák csodája! vasár- és ünnepnapi prédikációi után nem egyszer történt, hogy ebéd lölött egész komolyan így szólott: „ma meg-meg megigéztek, estére dörgölletek meg!" (Uram! bocsásd meg neki a más világon ebbeli hiú képzelgését!) Már most: „oh nagy egek rátok appellálok!" ha ez történik a száraz korhadt tával : mi lesz akkor a viruló Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.