Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-10-08 / 41. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. október 8 41. szám. Előfizetési dij : Egész évre 4 trt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 liasábos petitsor egy szer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petttsora 12 kr. 1, si es A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől togadunk el. Kéziratokat uem kUldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A szüret. Mire e sorok napvilágot látnak, megyénk legnagyobb részében már véget ér a szüret. Igen természetes, hogy a szüreti eredményről sem mennyiségileg, sem minőségileg határozott tudomásunk nem lehet; annyi azonban bizonyos, hogy mennyiség tekintetében nem fog megfelelni annak a tőke- éa munkabefektetésnek, melyet bortermelő gazdáink évről évre jó reménység fejében előlegezni szoktak. A gazdasági tudósításokból az tűnik ki, hogy otl, hol a gazdák a szőlőkön rágódó betegségek ellen majdnem erejöket meghaladó pénz- és munka-áldozatokkal védekeztek, — annyira a mennyire a termés mennyisége is kielégítő. De ez csak néhány szőlősgazdánál van igy, mert a legtöbb gazda egyáltalában nincs abban a kedvező helyzetben, hogy magának óriási erőfeszítés és áldozatok árán egy kis tűrhető termést biztosíthasson. Minőség tekintetében már jobban ki fogja elégíteni termelőinket az idei termés ; mert a szőlőérésre nézve elég kedvező volt a kilátás. Mind a mellett a pár évtized előtt .is tapasztalható örömnek, vidámságnak ma már csak halvány sugara sem kiséri a szüretet. Gazdáink a pusztulás sejtelmének komorságával járnak-kelnek a hervadó, csenevészedő szőlőtőkék között. A hegyhátakat nem zengi be a szüreti kedvcsapongásuak egykori poétikus zaja. Csend van, nyomasztó, lélekfekvő csend mindenütt, mint a nagyon súlyos beteg ágya körül. Azt mondják, hogy a terhek súlya alatt foskadoz a nép; azért nincsen kedve; azért nem tud még verejtékezése eredményének sem örülni most úgy, mint valaha. Ámde terheink máskor is voltak. A magyar nép a mi nemzeti haladásunk gyors és óriási arányai folytán beállott szükséges, kéuyszeríí áldozatok miatt már évtizedek óta viseli terheit. Ili tekintetben az alkotináuyos aera beállta óta nem volt pihenése, sőt. a lolytonosau fejlődő kulturális és kormányzati | alkotások fokozatosan növesztették a terheket. De a fokozatosan növő terhek nem lohasztották népünk munka kedvét és természetes vidámságát ; mert a magyar népnek jellemvonása, hogy egyhamar nem csügged s még a testi és lelki erőt teljesén igénybe vevő terhek között is megőrzi egészséges, természetes humorát. Még csak pár évtizeddel ezelőtt is, — mikor pedig már a hegyvám váltság meglehetősen megviselte szőlősgazdáinkat, — még mindig vigan folytak a szüretek, mert a gazdák tudták, hogy ha nem csurran, csöppen még annyi jövedelem a gondolt, ápolt és munkált tőkék után, hogy abból födözui lehet a honpolgári jogokért viselt állami terheket s még valamelyes marad is a családi és személyi igények kielégítésére. Ámde bekövetkezett itt-ott a filloxera ; ahol ez nem, ott biztosan, a peronospora és lassanlassan, kétségbeejtő fokozatossággal leszállottak a szőlőtermési állapotok a jelenlegi szinvonalra, mikor a termelő gazdák szőlőbirtokuk jövedelméből sem az állami terheket födözni, sem magánigényeiket kielégíteni nem képesek. Zalavármegye eminenter bortermelő földnek volt elismerve nem csupán hazánkban, hanem a külföld előtt is. Voltak egyes községek, miket vagyonossá, a lakosokat a szó szoros értelmében gazdagokká tette a azőlőmivelés. Ilyen helyeken mesés értéke volt a szőlő- és földbirtoknak. Megtörtént, hogy egy ilyen megvagyonosodott községben az egyik gazda eladta féltelkét és pár holdas szőlőjét, olyan mesés áron, hogy Somogymegyében egy százholdas nemesi birtokot vásárolt meg ugyanazon a pénzen. Voltak községek, ahol a szőlőbirtok olyan busás jövedelmet hajtott, hogy egy kétholdnyi szőlőbirtokot 3—4 ezer forintért sem igen lehetett kapni. Ámde ennek az eldoradói világnak most már mindenütt vége vau. A szőlők betegek, veszélyesen betegek. Ugy annyira, hogy ahol az előtt egy holdon kevés munkával és áldozattal 50—60 akó bor termett, ma már csak óriási áldozatok árán lehet kapni 8—10 akó bort. Es az azután a még nagyobb baj, hogy a termés mennyiségének lefokozódása arányában nem fokozódott fölfelé a bor ára. A külföldről, különösen Olasz-országból roppant nagy mennyiségben importált borok a magyar bort meglehetősen leszorították a piacról. Vagy ha le nem szorították is, annyit mindenesetre előidéztek, hogy a magyar borokat illetőleg nagyon csökkentették a keresletet s igy a termés árára már előre számító s azt nélkülözni nem tudó termelők a sokkal csekélyebb mennyiségű termést is kénytelenek piacra bocsátani olyan áron, mint ahogy jobb termések idején kelt a bor. Legfölebb csak néhány krajcárral szökött fel a bor ára, ami távolról sincsen arányban a termés mennyiségében beállott óriási eséssel. Azért van az, hogy szegény termelő gazdáink nem tudnak örülni még a jóminőségü termésnek sem, mert igen jól tudják, hogy annak minőségét nem fogják neki megfizetni olyan mértékben, hogy abból állami terheit födözni és magán-szükségleteit kielégíteni képes lehetne. Így vész, pusztul fokozatosan verejtékező, sokat dolgozó, sokat áldozó termelő gazdáink reménye, kedve; igy lesznek szüreteink évről évre hangtalanabbak, komolyabbak. Nem egy gazda már egész rezignációval hangoztatja, hogy nem sokat törődik vele, ha kipusztul is minden tőkéje; hisz ha kukoricát ültet is szőlőföldjébe, hoz annyi jövedelmet, mint most a szűken termő tőkékkel. Nagyon aggasztó dolog ez a komor szüret és ez a keseríí rezignáció. Annyira az, hogy illetékes köröknek nagyon időszerű volna módokról gondolkozni, hogy mikép lehetne a magyar borok árát — ha mindjárt, hazafias áldozatok árán is — oly mértékben fokozni az importált borok mellőzésével, hogy termelő gazdáink csekély termés-mennyiségűket legalább existeutiájok biztosítására értékesíthetnék. A „Zalamegye" tárcája. A szem. (Folytatás.) Fizikai igazság, hogy a föld a nap körül forog. A fél fi is, a föld, (e vak<'sillag) az éltető, melegítő nap, a nő körül forgolódik és szépeleg, és méltán, mert : „Kedvesemnek szép szemében vaü egem, OnDan süt rám tiszta napfény melegen." Petőfi. Továbbá: a nap és föld egymásra vonzerőt gyakorolnak : „Az asszony (is) vonzza magához a férfiakat, Mint a folyókat a tenger." Petőfi. És mivé lenne a fold, ha a nap kihűl ? . . akkor nektek férfiak teljesen beborulna, mert ez esetben a gigerlik, dandyk, lyonok — a szép szemek sugarában többé nem sütkérezhetvén — mind egy szálig kipusztulnának és csak három dolog maradna meg, t. i. jeges medve, fóka és eszkimó! Brrrl! azért t^hát: „Ti sziveinket fölgyújtó napok, Mosolyogjatok nőszemek, ragyogjatok !" Vörösmarty is igy eseng Laurájához: „Hová lett szép szemed világa?" „Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát!" „Maradj köztünk ifjú szemeiddel Barátod arcán hozd föl a derűt; Ha napja lettél, fényes delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyüt!" Jóllehet csak a nőkről mondatik, hogy ők virágok az élet kertjében, de azért a férfi is virág kivánna lenni, (kikirics, szarkaláb, ördögszem ?) és pedig „napraforgó virág!" mert meg van irva a szeut könyvben : „gyönyö rüséges és kellemetes nekílok szemeinkkel látnia napot." — Ámde azért a költő szavai szerint: „a látni vágyó napba nem tekint;" vagyis: a napba merészen tekinteni csak a bátor sasoknak, nem pedig holmi gimpliknek való, mert: „Barna menyecskének szeme közé néztem, Az én szemem fénye elveszett egészen." Petőfi. Az ilyenek aztán —szemük elkáprázván, szivük meg háborodván, eszük kificamodván, „keringelő dervisekké" ugynevezett: „Őrült szerelmesekké"

1 lesznek, — üdvös intésül, hogy az a „mehr-Lichí" nem mindenkiuek való ; mert a faggyúgyertya pislogó világához szokott szem a villanyvilágítás káprázatos tényét nem bírja elviselni : „Milyen szemek, mily égetőn vakítók! Hová jutottam? hol vagyok? talán a Teremiő műhelyében, a hol a Napok készülnek? Ottan, ottan . . . Oh!" Petőfi. Azért moudja Lessiug: „ Tanácsosabb vakító lámpába, mint egy szép nő szemébe (mélyen) pillantani. Az első csak látásodtól foszt meg; de a másik eszedtől is elbúcsúztat. Szeresd a nőt, de belé soha szereiaies ne légy." A szép szemek mind megaunyi csillagok is: „Hány csillagból vau a szemed Mariskám? Hogy az egész meuyorszaggal ragyogsz rám!" * és: „Két szép szemed, mint a csillag ugy ragyog, Mindegyikben egy menyország mosolyog." Népdalok. Ilyen szép szemeknek bókolt és hódolt a költő király is: „Féltelek, ah nagy az én félelmem, lányka,miattad : A kirabolt égnek vagy szemeiddel adós." Vörösmarty. No a holdhoz már nem hasonlíthatók a szemek ; mert a holdnak méla, bárgyú, halvány, fogyatékos fénye nem állja ki a versenyt a csiilogó villogó tüzes női szemekkel. Hanem a nő a maga egész valójában mégis helyesen hasonlíttatik a holdhoz, mert mindkettő egyaránt nagyon — változékony! „Szembemondás nem emberi szólás," (Nem találják jónak ? . . bocsánat a szónak !) I Miután a nap, hold és csillagok birodalmát bekalandoztuk, ideje lesz már a magasabb regiókból leszállani a prózai földre. Igaz ugyan, hogy a házasságok is az égben (?) köttetnek, de a tragikomédiájuk mégis a földön játszódik le. Előre bocsájtom, hogy csupán a szép szemekért manapság ritka férfi nősül. „X. falusi (vagy városi) barna sziiz, Ég a szemed, mint a tüz, Ha ez enyém ugy égne, Száz aranyat megérne." Népdal. Lám, az ideálnak haja: a-'any, hangja: ezüst, toga: gyöngysor, ajka: rubin, szeme: karbunkulus I ... s igy bátran „kincsem" nek, „drágám" nak lehet őt nevezni, mert rajta minden „preciöz

u, ... de mivel takarékpénztári könyvecskéi, arany rentéi, státuspapirjai, pusztái, majorjai nincsenek: igy az „aranyos" mégse partié! — Egészen másként állana a dolog, ha a 10U aranyat reprezentáló szemeket biztos évi „appanage" képen nettó száz darab husz koronás valódi aranyakra be lehetue váltani ! , . Csakhogy erről még Wekerle se garautíroz. A pógár ember, mikor a pap előtti hivatalos eljegyzést végzi, azt mondja: „szemre mentünk;" (szemre rózsám, ha szeretsz!) Utóbb, a mézes hetek eltelte után nem ritkaság, hogy: ökölre, birokra menuek, ... a aki bírja, az marja. Éz a szerelemnek egy speciális „szemléltető (és kézzel ís fogható) módszere", melyet köznyelven „házi spektákulum" nak neveznek. Mig „kullogóbau", vagyis jegyben jár a férfi, addig azt vallja: „Te vagy, te vagy barna kis lány Szemem- s lelkem fénye." Később nem „szemefénye", nem „szemeszéke" többé, hanem különféle szemenszedett gorombaságokkal traktálja és az egykori „szemrevaló" aranyost szemtőlszembe „tüskérevaló" harpiának titulálja. A térti, vőlegény korában igy fogadkozik : „Lehoznám én az ég minden csillagát, Csak ez a kis lány adná nekem magát,"