Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-09-17 / 38. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. szeptember 17 38. szám. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. u si es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Iparos-osztályunk. Igaz, hogy a valóban demokratikus érzelmű és gondolkozású egyének ma már ha beszélnek is társadalmi osztályokról, de azokat nem ismerik el ; mindamellett az egészséges társadalmi kifejlődésnek, a régtől remélt kialakulásnak még nem állunk azon az eszményi fokán, hol a különböző foglalkozásokkal járó válaszfalak teljesen leomlanak. Még nálunk az osztálygőg erősen grasszál a társadalom minden rétegében úgy, hogy e tekintetben a földmives embertől föl a zászlós urakig nagyon szeretik azokat a bizonyos megkülönböztető jeleket, mik az úgynevezett rangosztály magasabb vagy alacsonyabb fokát mutatják ; azért hát még mindig helyén való dolog, ha egyik, vagy másik társadalmi osztály jövőjéről, hivatásáról szólunk. A kor szelleme már annyira áthatotta a közvéleményt, hogy az az áthidalhatatlan űr, mely hosszú időn át tátongott az egyes társadalmi osztályok között, nem maradt betöltetlenül s fölötte már a talaj is teljesen meg van egyengetve ugy, hogy csupán az egyes osztályok polgártúrsi bizalma, jóakarata kell hozzá, hogy az emberi rendeltetés magasabb felfogásával véglegesen egybeolvadjanak. A bourgeoisie megtalálja nálunk az őt megillető talajt, melyen haladnia, fejlődnie lehet és kell. Ma már kétségtelenül áll előttünk, hogy a nemzeti egység szelleme, az erőteljesebb nemzeti kialakulás a polgárság egészséges kifejlődését sürgeti. Ennek HZ egyetlen — minden elemet magába olvasztó, erős osztálynak jut a magasabb hivatás nemzeti életünk jövőjében. Ez az osztály pedig határozottan a mostani iparos-osztályból fog kialakulni. Nagyon megokolt tehát minden oly törekvés, mely ennek az osztálynak magasabb szinvonalra juttatása érdekében hivja munkára és tömöríti a hivatott társadalmi tényezőket. A mi iparos-osztályunk nagyon messze van a par excellence iparüző államok iparos-osztályá nak haladottsági fokától. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a mi iparosaink talán ügyetlen, szakmájokat nem értő, elmaradt egyének ; sőt elismerjük, hogy ügyesség, munkaképesség és természetes ész dolgában kiállják a versenyt a legműveltebb nemzetek iparos-osztályával is; de azt akarjuk mondani, hogy az ipari viszonyok teljes áttekintésére nincs meg bennük olyan képzettség, mint a nagyobb iparüző államok iparos-osztályában s igy a mi ipari állapotaink arányait nem állíthatván szembe más államokéval, — haladottságuk jelenlegi stádiumán meglehetősen kivannak zárva a világ-versenyből. Hogy pedig a mi iparos-osztályunk természetes képességei dacára sem fejlődhetik nagyobb arányokban, annak oka már az iparos-tanoncok oktatási viszonyaiban és helyzetében gyökerezik. A mi iparos-mestereink legnagyobb része nem bir szakítani azzal a hagyományos felfogással, hogy az iparostanoncnak 3 vagy 4 esztendeje nem csupán arra való, hogy a mesterséget tisztességesen megtanulja, hanem hogy ez idő alatt teljesen elsajátítsa a konyha-szolgálói, dajkai és háziszolgai foglalkozás apró-cseprő titkait is. Az első esztendőkben az iparostanoncok alig tesznek egyebet, mint vizet hordanak, mosogatnak, boltokba futkoznak, gyermekeket dajkáluak és legtöbbnyire az utolsó esztendőben tanulnak valamit a tulajdonképeni mesterségből. Ezért van azután, hogy az iparos pálya még mindig valóságos rémkép az úgynevezett jobb családok gyermekeire nézve, amivel ijesztegetni szokás őket, ha szorgalmasan nem tanulnak. Ha valamely intelligensebb család gyermeke igazán kedvet érez is magában, nem igen mer vállalkozni arra a martiriumra, mely az iparos-tanonci évekkel jár. Ha ettől a martiriumtól meg akar menekülni az iparos tanuló, akkor a szülőknek külön kell fizetniök érte. Ez olyan állapot, mely — hu valóban képzett iparos-osztályt akarunk nyerni —- mindegyre tarthatatlanabbá lészen. Az iparos-mestereknek maguknak kellene e tekintetben meginditani a mozgalmat az egészségesebb irány felé. Maguknak kellene javítani a helyzeten, mielőtt a törvényhozás gyökeresebb változást hozhat létre. Végre maguk is beláthatják, hogy az iparostanonc! évekuek a mostani állapot fenntartása mellett magára a mesterség megtanulására nézve nagyon kevés praktikus hasznuk van. Addig is, mig az ipari fejlődés az ismeretek magasabb szinvonalát viszi be az iparososztályba, — azon kell lenni minden erővel magának az iparos-osztálynak, hogy az iparostanoncok azt a 3 vagy 4 esztendőt, mit felszabadulásuk idejéig valamely műhelyben töltenek, teljesen és határozottan szakképzettségük és ismereteik alapos megszerzésére fordítsák. A kormány annyit, amennyit a fennforgó viszonyok között tenni lehetett, megtett az által, hogy az iparostanoncok elméleti oktatását rendezte. Az iparos-osztálynak nem kell egyebet tennie a saját és a hazai iparos-osztály haladása, erőteljesebb kifejlődése érdekében, mint a kormány intenciójához őszinte jóakarattal járulni ; az iparos tanoncokat folytonos önképzésre buzdítani, ambicionálni. Sajnos, hogy iparos-osztályunk nagy része még mindig nem akarja belátni, hogy a tanulás, a folytonos önképzés mily fontos és nagy érdeke hazánknak, ha azt akarjuk, hogy a nemzettest zömét képező iparos-osztály a haladottabb kultur-államok iparos-osztályával versenyt akar tartani. Nem szabad felednünk, hogy a világversenyben csak az az iparos állhat meg derekasan, aki a maga szakmájában európai műveltségre tesz szert. Ezt pedig csak ugy lehetne elérni, ha iparosaink szélesebb látókörrel rendelkeznének. Az önképzésre és szakismeretek szerzésére fordított tanulói évek után a felszabadult legénynek meg kellene járnia most is azt a világ utat, mely lelkét megtöltené tapasztalati kincsekkel, Ma már ez sokkal könnyebben menne, mint régebben, mikor a közlekedési eszközök primitív volta a külföld bevándorlását nagyban nehezítette. Ilyen jól képezett és világlátott iparostól lehet csak várni, hogy erejét a hazai ipar fellendítésére és saját sorsának biztosítására érvényesítse a nagy ipari világ-versenyben. Azok az iparosok, kik a kormány által szervezett ipariskolák nagv fontosságát be nem látják s az önképzéstől tanulóikat elidegeniteni iparkodnak, nem tudják: mit cselekednek, nem A „Zalamegye" tárcája. Kámfor «s szeielein. Járásbirósági tárgyalás. A panaszosnő egy csinos szőke cirkuszhölgy a bírónak egy nyilt levelezőlapot ad át, a melynek írója szentségtelen kézzel szennyezte be női becsületét. A vádlott Zwykach Ágoston, polgári állásában bútorszállítással foglalkozik, szabad óráiban pedig vesze delrnes nővadász, a ki négysoros aranylánccal és meg számlálhatlán gyémántgyűrűkkel kápráztatja el a cirkusz könnyüvérű hölgyeit. A biró (a vádlotthoz): Ön irta ezt a becsületsértő levelezőlapot ? A vádlott: Szabad nekem is egy kérdést föltennem ? Volt már a tek. biró úr egy szekrényben elcsukva ? A biró: Ne adjon kitérő választ, hanem telelje» egyenesen. Beismeri, hogy ön irta ez a levelet Steward Zerlina kiasszonyhoz ? A vádlott: Beismerem, én írtam, de hát van ennek egy kis előzménye és mindjárt olyan csinos históriát fog hallani biró úr, a milyennél különbet még ujságiró sem tudna komponálni. A biró: Felszólítom, hogy lehetőleg röviden adja elő védelmét. A vádlott: Kérem szépen úgy történt a dolog, hogy többször együtt vacsoráztam barátaimmal egy városligeti vendéglőben, a hová a kisasszony is elszokott járni barátnői, meg egy csomó clown társanágában. Meg ismerkedtem Zerlin kisasszonynyal is és nem hiúságból mondom, de mindjárt észrevettem, hogy erősen rokonszenvez velem. A panaszesnő hangosan leikacag. A vádlott: Bocsánat, nagysád, de ön a történtek után sem tagadhatja, hogy engem kiválóan kitüntetett bizalmával. Egy este megint együtt vacsoráztam baráta immal a vendéglőben. Ezúttal a kisasszony nem volt ott, de jött helyette a cirkusz szolgája, aki levelet hozott tőle. A társaság kiváncsian tudakolta, kitol jön a levél, de én természetesen, mint az egy gentleman tői máskép nem is várható, nem volt»m hajlandó titkomat elárulni. Annyit persze sejthettek, hogy nő van a dologban és láttam, hogy sápadtak az irigységtől, különösen mikor pár perc múlva fölkeltem és főfájásról panaszkodva, kijeleatettcm, hogy legnagyobb sajnálatomra kénytelen vagyok távozni. Vigan ugrottam egy kocsiba és hajtattam egyenesen Zerlinához, akkor még isteni Zerlinához, mert a kis levélkét ő küldte hozzám. Igéző pongyolában, a legna gyobb szeretetreméltósággal fogadott és különösen élén ken tudakozádott ékszerészem után, aki remek gyűrűimet szállítja. De még kifejezést sem tudtam adui a fölött érzett boldogságomnak, hogy a kegyetlen leány végre meghallgatja szerelmemet, megérkezésem után pár percre odakint erősen megrántották a csengetyűt. — Istenem a férjem I — sikoltott rémültében Zer lina kisassszony. — A férje? kedves kisasszony, maga még soha sem említette, hogy férje is van — mondtam én nem megindulás nélkül. — Hogy van e, de még milyen ! — Vad? — A legvadabb! — Micsoda ? — Erőművész és japán bajvívó. Az égre kérem, meneküljön. — Szívesen, de hová? .Japán bajvívó, ennek a lele sem tréfa! Újra csengettek, és ő nagysága izgatottan tutkosott ide-oda, azután kinyitott egy ruhaszekrényt és gyöngéden betuszkolt. Őszintén szólva, meg voltam ijedve és mindent engedtem tenni magammal. Sötét lett körülöttem és erős kámlorszagot éreztem. Időről időre egy férfi hangját hallottam. Ugy tűnt fel, mintha valaki mérges léptekkel járna fel és alá a szo bábán és a közben káromkodnék nagyokat. Rettegtem a szegény asszony életeért, de nem kevésbbé rettegtem egy esetleges japán bajvivástól. Már láttam villogni a jatagánt, melyet ünnepies harakirira nyújt nekem vetélytársam, aki egy oltárral megelőzött engem. Brrr I Es azon felül az iszonyatos kámforszag! De bíztam eszélyességében. Tudtam, hogy hízelgő szóval, minden képzelhető asszonyi csellel igyekszik e pillauatban eltávolítani szobájából a vérengző hajlamú férjet, csakhogy számomra egérutat biztosítson. Biztam ós vártam. Kínos percek teltek el igy és a szekrény fülledt levegője kezdett kiállhatatlau lenni. Legnagyobb szerencsétlenségemre pedig az átkozott kámfor végzetesen csiklandozta az onoinat és csak kétségbeesett erőfeszítéssel tudtam visszafojtani egy egy tüszszeutést. Kábult fővel figyeltem. A férfi még mindig bent volt a szobában és egyszer az asszonykával együtt hangosan felkacagott. Azután mintha pohárcsengést hallottam volna. Bizonyára más cselfogás nem haszuált és most le akarja részegíteni a férjét, hogy engem kiszabadítson. A hűséges lélek ! Hogy fogom ezt neki meghálálni! Már jó háromnegyed órára becsültem az időt, a melyet sötét zárkámban töltöttem. Kinjaiin már elviselhetetlenek voltak és féregként görnyedeztem, hogy visszatartsam a tiiszszentést, a mely engem egyenesen a Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.