Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-06-18 / 25. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. junius 18. 25. szám. \L II A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk cl. Kéziratokat nem kiililiink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Aratás előtt. Az országszerte mindenütt uralkodott, kétségbeejtő szárazság nem igen kedvezett az őszi vetések kifejlődésének sem, a tavasziak pedig éppen Iteljescn elmaradtak. Különös szerencse mégis, hogy az őszi vetések legalább kalászban elég szépek, úgy, hogy ezek némileg pótolni fogják a tavasziak silányságát. Ámbár a junius elején beköszöntött esős napok, a tartósabb csendes eső oly jótékonyan hatottak úgy a vetésekre, mint egyéb ültetvényekre, hogy ha valami váratlan csapás közbe nem jő, még ez az év is a tűrhetőbb eredményt hozók közé fog sorakozni. Az aratás mindenesetre több áldást hoz, mint amennyit a tartós tavaszi szárazság után várni lehetett. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy Magyarország első sorban termelő ország, mint az a körülmény, hogy nálunk az évi termés-eredményt még azok is szorongással várják, kik közvetlenül érdekelve nincsenek. Nálunk a népesség zömének az élet-igények kielégíthetését a termés eredménye teszi lehetővé. Es ha ez az eredmény olyan, hogy a termelő gazdáknak nem hoz jövödelmet, ha azok ebből igényeiket nem födözlietik, akkor ennek hatását megérzik iparosaink mindnyájan és kereskedőinknek is az a része, mely a napi igények kielégítéséhöz szükséges tárgyakkal kereskedik. Azért az már nálunk körülbelül közfelfogássá lett, hogy ha a termelő gazdáknak nincs jövödelmük, nincs pénzök, akkor ezt megérzik a különböző életfoglalkozások minden vonalán, kisebb, nagyobb mértékben a szerint, amint azokat erősebb vagy gyöngébb érdekszálak kötik a gazdák sorsához. Es ezt elvitatni nem is lehet. Hogy hazánkat, ezt a téjjel, mézzel folyó Kanaánt csakugyan termelő országnak jelölte ki a munkáló örök természet, az kétségtelen, mert inig gyönyörű, televénytalajos rónáit a termékenyítő folyóvizek hullámai, futó habjai szeldelik, addig lankában emelkedő hegyeinek oldalán nektárt terem a szőlőtőke, dúsan önti a termést a gyümölcsfák erdeje. Hát ez áldásnak elég nagy Isten-áldás; de a munkáló örök-természetnek ezt az áldását még fokozni lehetne és kellene is az emberi észnek, okosságnak és szorgalomnak. Mert ez az áldás csak akkor volna jó, ha nem volna föltétlenül ehhez kötve a termelő nép existentiája; ha más oldalról olyan jövödelmi forrás állana rendelkezésére, mely az esetleg beálló sovány évek kilátásait, körülményeit legalább némileg kedvezőbbekké tehetné. Es szinte bámulatos, hogy dacára ennek a sokszor érzett, számtalanszor és sanyaruan tapasztalt hiánynak, — bizonyos érthetetlen rezignációval megmaradunk a régi állapotok mellett. Ha a jó Isten megáldja veréseinket, rétjeinket, szőlőinket és visszafizetik a költség, a munka, verejték, idő- és pénzáldozat befektetett tőkéjének kamatait: akkor boldog nép vagyunk, akkor : „extra Hungáriám non est vita;'

1 ha pedig beköszönteitek az egyiptomi sovány esztendők, akkor végünk van, akkor lámentálunk, akkor tehetetlenül kétségbeesünk és a legelső kínálkozó alkalommal megyünk ki Amerikába; mert már Magyaroszágon lehetetlen megélni; itt vége van az existentiának. Arról, hogy miképpen lehetne az áldásnak emez egyoldalúságán valamiképpen változtatni, igazán komoly elmével nem igen szeretnek a hivatott egyének sem gondolkodni; a tettektől meg éppenséggel nagyon messze vagyunk. Pedig a mi hazai viszonyaink olyan áldottak, hogy szinte tenyerén kínálják a kész módokat, melyekkel a termelő gazdák helyzetén és igy mezőgazdasági viszonyainkon hatalmasat lehetne lendíteni. A mi éghajlati viszonyaink között mindama mellék-ágak, mik a fő gazdasági foglalkozás mellett kényelmesen művelhetők, pompás jövödelmi forrásokul kinálkoznak. A legutóbbi néhány rosszul jövedelmező esztendő alatt egyre sűrűbben hallottuk h jóakaratú szaktanácsot, hogy gazdáink a mező-gazdaj ság, a gabonatermelés mellett nagyobb súlyt | fektessenek az állattenyésztésre s igy legalább szíík gabonatermés alkalmával a marhatenyésztésből folyó jövödelem biztosítja számukra a gazdasági egyensúlyt. Ez a tanács mindenesetre nagyon helyes és követésre méltó, de azért a gazdákat még ez sem biztosítja eléggé. Mert például ez az év is megmutatta, hogy az állattenyésztés is roppant nagy rizikóval jár. Nem történt-e meg éppen ez évben, hogy a roppant szárazság miatt a gazdák nagy része nem kapott sem előszénát, sem mesterséges takarmányt és kénytelenek voltak termést igérő rozs-vetésüket levágni a szarvas° O marhák számára. Vannak azonban olyan foglalkozási ágak, melyek csak ig-en csekély, számba nem is vehető rizikóval járnak s mégis, ha jól beütnek, hatalmas jövödelmet hajtanak. Ezek: a méhészet és a selymészet. Ez a a két foglalkozási ág a magasabb s kissé hidegebb éjszaki vidék kivételével hazánknak minden területén meghonosítható volna. Ezek a befektetést alig igénylő s munka-tőkét is csak az évnek rövid szakán át kivánó foglalkozási ágak a legmostohább viszonyok között, is nagy kamattal tizetik vissza a rájok fordított idő , munkaerő- és pénztőkét. Ez már bebizonyított dolog, elismert tény, amihez nem férhet kétség. Ezek a foglalkozási ágak volnának hivatva gazdáinknak helyzetén segíteni, nekik minden körülmények között legalább annyi jövedelmet biztosítani, hogy legközvetlenebb igényeiket jövödelmi tőkéjök megtámadása nélkül is kielégíthessék. Idő- és alkalomszerűen nyomul előtérbe ez a kérdés éppen most az aratás megkezdése előtt, mikor nemcsak gazdáinknak, hanem az ő sorsukkal szövődött más életviszonyú egyéneknek szorongásából is tisztán és határozottan megítélhető, hogy hazánkban — mint kiválóan gabonatermelő országban — az aratási kilátások minőségétől százaknak, ezereknek egy esztendei existentiája függ. A „Zalamegye" tárcája. Í t Idősb Reischl Venczel. 1 Keszthely város szeretve tisztelt birája áldásdús életének 75-ik, örökemlékü városbírói hivataloskodásának 33 évében f. hó 12-én, esti 7'/.

2 órakor visszaadta nemes lelkét teremtő Istenének. E szomorú tényt gyászbaborult szivvel jelentette Keszthely város elöljárósága ós képviselő testülete, az egész város közönsége nevében f. hó 13-án kiadott gyászjelentésében. Gyászbaborult Keszthely; fekete zászló leng a városházán, a tn. kir. gazdasági tanintézeten, a főgyinuasiumon, a községi elemi iskolán, a honvédlovas laktanyán, a vasúti indulóházon, a takarékpénztári épületen, kórházon, plébánián, kaszinón s több magán épületen. Mindenki gyász ólja őt, a becsületes lelkű, igaz embert, ki 33 éven át tartó birói működése alatt Keszthely város anyagi és szellemi felvirágozása iránt hervadhatlan érdemeket szerzett. Hogy Keszthelynek honvédlovaslaktanyája, saját vasútja, uj városháza, szép jövödelmet hajtó helypénzszedési joga, jól rendezett népiskolái s legújabban főgymnasiuma, saját Balaton fürdője stb. stb. van, jórészben Reischl Venczelnek köszönheti. Közhasznú működését ismeri az egész vármegye. Maga a koronás király is tudomást vett róla s az arany érdemkereszttel tüntette ki őt, aki nem kereste a jutalmat, kitüntetést; örült, ha jót tehetett. Csak legközelebb is t. évi április hó végén a derék emberbarát jótékony célokra közel 10,000 frtra menő ujabb alapítványokat tett. A jelenlegi és régebbi ala pitványainak összege 12,000 frtra rúgnak. O tehát nemcsak idejét szentelte a közjónak, de megosztotta másokkal, amit munkája és takarékosságával szerzett; mert szive nemesen dobogott minden szépért, jóért, de különösen a tanügyért. Sokat, igen sokat vesztett Keszthely Reischl Venczelben : szerető gondos édes atyját, közügyeinek oszlopát. Reischl a tavasz óta gyengélkedett, e miatt le is akarta tenni a városbírói tisztet. A képviselő testület azonban nem fogadta el a ;emondását; szabadságolta őt. A közóhajtiak engedve, igénybe vette a szabadságot. Testi ereje azonban egyre fogyott, mig végre egészen elgyengült és csendesen, rövid szenvedés után elhunyt. Keszthely város tanácstermében a birói széket, melyet a megdicsőült 33 évig becsülettel töltött be, gyászlepel borítja. A város atyái f. hó 13-án tartott rendkívüli ülésén ezt látva, siirü könnyeket hullatak s mély megindulással hallgatták a helyettes vbiró gyászos jelentését és előterjesztéseit. A ravatalra meuumentális babérkoszorút helyeztek, emlékét 2000 koronás alapitványnyal örökítik meg. A város nagy halottjának temetése f. hó 14-én d. u. 4 órakor ment végbe. Az érdemdús férfiú végtisztesség adására eljött a központból a vármegye főispánja, mgos Svastits Benő ur egy megyei küldöttség élén, Dr. Haudek Ágoston z.-apátii jószágkormányzó, a szomszéd községek küldött ségei, helyből jelenvoltak a hatóságok, testületek, a j tanintézetek tanárai, tanítói és tanulóifjúság és beláthati lan közönség. A temetési szertartást dr. Dunszt F. apát végezte nagy segédlettel. Az iparosok dalköre gyász dalokat zengett. Az impozáns gyászmenet, melyben Keszthely város örege, ifja valláskülönbség nélkül résztvett, következőleg sorakozott: a menet élén Nyers János rendőrbiztos 4 rendőrrel, utánuk a községi népiskola, felső leányiskola, apáca zárda, polgári fiúiskola, főgymnasium, gazdasági tanintézet, tűzoltóság egy szakasza, iparos ifjúság, kereskedő ifjúság, ipartestület, nőegylet, iparosok dalköre, papság, a város segédjegyzője az érdemkereszttel közvetlenül a gyászkocsi előtt, mig a gyászkocsi után a családtagok, Svastits Benő főispán őméltóság* a vármegye küldöttségével, a járási főszolgabiróság a városi képviselőtestület és városi tanácscsal, az egyes hivatalok képviselői, a honvédtisztikar, az uradalmi tisztikar, az egyes testületek és egyesületek képviselői, végül óriási közönség. A ravatalra koszorút helyeztek : Gr. Festetics Tassiló, Keszthely város közönsége nagy és gyönyörű babérkoszorút, az izr. hitközség, a takarékpénztár, vasút-igazgatóság, a m. kir. gazd. tan intézel, a főgymn. tanárkar, az ipartestület, a vendéglősök, magánosok és a család. A boldogult lelki üdveért a gyász isteni tisztelet f. hó 15 én tartatott. A képviselőtestület szeretett városbirójának elhunytáról ezen gyászjelentést bocsátotta ki : „Keszthely város képviselő testülete és elöljárósága, az egész város közönsége nevében gyászbaborult szivvel jelenti szeretett városbirájának, id. Reischl Vencel urnák, az aranyérdemkereszt tulajdonosának áldásdus életének 75 ik és örökemlékü hivataloskodásának 33 ik évében, folyó hó 12 én esti 7 '/

2 órakor történt gyászos elhuuytát. Az Úrban boldogult hült tetemei f. hó 14 én délután 4 órakor fognak a szent Miklósról nevezett sírkertben Mai számunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.