Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-06-04 / 23. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. junius 4. 23. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre / frt. Egy szám Ara 10 kr. Hirdetmények : .'! hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsoni 12 kr. ZALÁMEGTE 'In ri 1, n\t • ' si es i i i; A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Béi •mentetlen leveleket csak isméit kezektől togadnnk el. Kéziratokat nem kiiliiriuk vissza. ;azdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Közgazdasági haladásunk, A legutóbbi pár évtized a közgazdasági haladás, rohamos fejlődés korszaka hazánkban. A múltban a külföld Magyarországot inkább csak a diplomatia terén s kiválóan a történeti múltban csak a hadászat terén ismerte és respectálta sikereiért. A koronázási jubileum alkalmával azonban a külföldi sajtó már komolyabb pillantásra érdemesítette a mi belső fejlődésünket is. Elismerte, mert el kellett ismernie, hogy a lefolyt huszonöt év békéje alatt minden tekintetben hatalmasat fejlődtünk ; minden téren J ott voltunk a müveit államok sorában, küzdve a haladó nemzetek legmagasabb céljáért: a minden irányban boldogító békés kultura és anyagi jólét biztosításaért Senkinek sem lehet szándéka — ha a fokozatos haladás barátja — túlbecsülni azt a szinvonalat, melyet eddig elértünk s azokkal a vívmányokkal, mikkel 25 év leforgása alatt ha- j zai kulturánkat gazdagítottuk, a munkát befe- ! jezettnek, a célt elértnek tekinteni. De viszont nem tagadhatja meg tőlünk az | elfogulatlanul bíráló azt sem, hogy e rövid idő alatt szinte csodával határos eredményeket értünk el; hogy bámulatos haladást vagyunk képesek felmutatni többek között a közgazdaság terén is. Pedig hát ez a tér volt nálunk talán leginkább parlagon. A közgazdasági és kereskedelmi dolgok spekulatív szellemet kivánnak. A magyar nemzetben azonban ez a tulajdonság eredetileg sem volt meg. Történelmi múltja, fejlődése pedig éppenséggel nem kedvezett e szellem kifejlődésének. A közgazdaság terén mi ugy szólván századokon át bizonyos traditionalis iránynak hódoltunk, vagy hogy igazabban nevén nevezzük a gyermeket : nem volt semmiféle irányunk. Elvről, irányról szó sem lehetett. Boldogított A „Zalamegye" tárcája. | • -1 j Kedves ember. ismernek Önök kedves embert? Hogyne — válaszolnak Önök. Én pedig tagadólag rázom fejemet. Nem, Ónok nem ismernek kedves embert, mert ilyen csak egy van, s ez én vagyok. Ne botránkozzanak meg ezen az állításomon szép és kevésbbé szép hölgyeim, se Önök ne provokáljanak érte tisztelt gentleman urak, akik mindannyian jtist tartanak a fönti jelzőre a legtulzóbb fokig. Önök mindannyian meg fognak nekem bocsájtani pillanatnyi inegsértődésükért, ha mielőtt felháborodásukban földhöz vágnák, végig elolvassák soraimat. És akkor egyúttal arról is meg fognak győződni, hogy korántsem elbizakodottságból mondtam, amit mondjam, hanem a legméltóbb elkeseredésből. De lássuk csak ! Gyengélkedtem. Az orvos azt mondta, feküdjem le, tehát lefeküdtem. Mivel azonban a fokvés, különösen ha orvosi rendeletre szól, nem valami mulatságos foglal kozás, olvasással akartam valahogy tűrhetővé tenni. Csak úgy véletlenül Mantegazza került a kezembe -ez a modern orvos tanár, aki megpróbálta a szerelmet boncoló asztalra fektetni és lombikokban vegyelmezni. lígy hallottam mindig, hogy nagyon sok okos dolog van ebben a könyvben és ugy találtam magam is. De egy helye mégis furcsán érintett: Az az állítás — úgymond — hogy az élttben csak egyetlen egyszer lehet szeretn', a legmerészebb frázis, amelyet manapság csak a szerelem követhet el..." Ejnye, szedte-vette taliánja! Hiszen ez az ember egy egész költészetet tesz pocsékká evvel a laboratórium szagil állításával, llát ha ez igaz, hova lesz akkor az a fenkölt poézis, amely a világ valamennyi szerelmesének ajkairól egyformán fakad : (Jsak a tiéd !, . . . örökre! . . . egyetlenem ! Es mi törtéilik a világon élő ötven millió lyrikussal, akik egész életükben bennünket az a tudat, hogy a mi édes hazánk j téjjel, mézzel folyó ország, hogy mi tejben, vaj- j ban fiirdünk. Hogy azt a rengeteg kincset, melylyel ez íz áldott föld túlontúl bőségesen • elárasztott, értékesíteni s az igy befolyó pénzt más irányban, más téren értékesíteni kellene, arra bizony nem igen gondoltunk. Nyakig usztunk a bőségben s amit. sem igy, sem ugy el nem birtunk fogyasztani, azt visszaadtuk az áldást adó anyaföldnek, átadtuk az enyészetnek. Hát ebből a patriarchális állapotból bizony ki kellett bontakoznuuk ; mert kezdtük érezni, liogy lassankint fejünkre nőnek az élelmesebb szomszédok s hogy mi a közgazdasági téren fenállott hagyományos iránytalanságunkkal irgalmatlanul el fogunk maradni s hazánkból a valóságban is Cigány-ország lesz. E tekiutetben az ébredés már korábban bekövetkezett ugyan, de a különböző politikai situatio nyomása folytán a valódi kibontakozás csak a legutóbb lefolyt 25 évi békés fejlődés, haladás munkájául maradt. De ez a huszonöt évi munka hatalmas, bámulatos, dicsőséges munka volt. Nagy idő mulasztását kellett pótolnunk a nemzeti erő minden izoniszálának megfeszítésével; de pótoltuk és pedig ugy pótoltuk, hogy e téren nemcsak hogy elértük a haladottabb nemzetek szinvonalát, hanem bizonyos tekintetben a vezérszereplők soraiba léptünk. Közgazdasági téren mutatkozó haladásunkat legutóbb is szépen méltányolta és elismerte a külföldi sajtó ; de nem is tehetett és nem is tehet egyebet, mert arról számok, megdönthetetlen tények beszélnek. 1868-ban az állami kiadások 109,912,000, a bevételek 112,392 000 frtot tettek ki. 1890-ben a kiadások 365,450,000, a bevételek 392,454,000 írttal szerepelnek. Tehát a kiadások 230° ,,-kal, a bevételek 250°/

0-kal emelkedtek. nem csináltak egyebet, mint ezt az egynéhány szót variálták? No ezt le kell cáfolni az emberiség érdekében! Mindjárt magam akartam példával előljárni. Elhaj tároztam, hogy ezután már csak egyszer, egybe leszek ' szerelmes — örökre. Csak az volt a kérdés, egy ujat szerezzek e, vagy egy régit melegítsek föl. végre is hogy minél hamarabb megkezdhessem kétségtelen világra szóló szerepemet, az utóbbit választottam. Asztalom és emlékezetem fiókjából előszedtem a még megmaradt emlékeket, hogy megállapíthassam, ki lesz hát az az egy, akit én örökre fogok szeretni. Találtam egyet. Valamikor uagyou „jól voltunk." Sőt úgy hiszem, vallottuuk is már egymásnak. Gondoltam, ez alkalmas lesz. Fekete szemű barna, maga a , megtestesült huncutság; és én épen ilyenekbe tudok szerelmes lenni. Tüstént Írtam haza, hogy várjanak, két hónapra vakációzni megyek. Minden csipetnyi emléket gondosan összeszedtem tőle és illő pietással magamhoz vettem. A hosszú úton aztán sorban nézegettem, föl-fölmerültek velük együtt a régi emlékek és én ugy éreztem, hogy szerelmem máris akkora, hogy bizvást eltartana örökké. Ötthon nem tudták elhatározásomat, mert egyelőre titokban akartam vele maradni, de annál inkább örültek meg jövetelemnek. Másnap délután náluk voltam — meglepetésnek. A mama lekötelező szivélyességgel fogadott, de Ilont, nagyon sajnálja, nem mutathatja meg, mert épen fürdőben van; de ha délután — ebéd után elfáradnék — — — v

agy talán ozsonnára ! Hogyne, hogyne, nagyon fogok örülni ! Tühát ozsonnára 1 l/iazamentem, és valóságos gyermek türelmetlenséggel vik-taiu az ozsona idejét. L'nr.t négykor Ilonéknál voltam. Ilon, mióta nem láttaJ iki.. yon előnyösen változott, szebb, fejlettebb, karakterisztikusabb lett. Meg voltain győződve ebben a . pereiben, hogy lehetséges örök szerelem, amig vannak | a fiydön Ilonák! A talián hitele gyenge lábon állott. i Mai számunkhoz negyed iv melléklet van csatolva. Es nézzük : hogy állunk deficit dolgában ? A deficit valóságos szörnyetege volt államháztartásunknak a fejlődés, a kibontakozás első stadiumában. Ez a pénztári leviathan mindig ott kisértett államháztartásunk hajója körül, elnyeléssel fenyegetve bennünket. És íme a deficit, melynek fedezésére 1868-tól 1888-ig 760 millió frtot kellett hitelmüveletek utján összehozni, teljesen megszűnt s állami háztartásunk 188b. óta felesleggel zárul. Ezen kivül ki van mutatva az is, hogy az egyenes adóknál az utóbbi 12 év leforgása alatt 85%, az indirect adóknál pedig 194% emelkedés állott be. Mindez az adóalap nagymértékű gyarapodásáról s igy a közvagyonosodás emelkedéséről tesz tanúságot. Éppen ilyen örvendetes számadatok szólnak a hitel- és pénzintézetek fejlődéséről. A takarékbetétek 71 millióról 600 millióra emelkedtek. Ez olyan rendkivüli, csodálatos haladás, minőt egyetlen európai állam sem képes felmutatni közgazdasági fejlődésének e terén. Minden téren való haladásunk azonban mögötte marad a közlekedésügy, a vasutak terén elért haladásunknak. A magyar állam tulajdonában levő vasutak hossza 1869-ben 125 kilometer volt. Mig: 1892-ben 7154 kilometert tettek ki az állami vasutvonalak. Kereskedelmi forgalmunk 1867-től 570 millióról 1015 millióra emelkedett. Ebből a behozatalra 75%, a kivitelre 88% emelkedés esik. Olyan számadatok ezek, mik önérzetes büszkeséggel, másfélül megnyugvással töltenek el bennünket. Mindenesetre megnyugtató, sőt fölemelő lehet ránk nézve az a tudat, hogy éppen azon a téren tettünk ily hatalmas haladást, a mely téren leginkább mögötte állottunk ama haladott európai nemzeteknek, mikkel ma már szépen, nem egyszer győzelmesen álljuk ki a versenyt. Nagy szellemi tőke megfeszített munkája, sok nagy és akadályt nem ismerő hazafiúi töMindennel meg voltam elégedve az ozsonánál, csak avval a katonatiszttel nem, aki velünk ozsonált, meg azokkal a bizalmas pillantásokkal, amelyeket Ilon a katonatiszttel váltott. Én a katonatisztekkel egyáltalában nem szimpatiálok és ha a vidék valamennyi bakfisa és libája az én nézetemen volna, sok mamának és papának nem fájna a feje, — de erről beszélni nem akarok. Gondolkató tehát, hogy jelen esetben még kevésbbé rokonszenveztem az egyenruha tulajdonossal. De mindjárt féltékenykedni sem akartam, hiszen nem is vár az, amelyikért harcolni nem kell. Hát fogok harcolni! Minden nap pontosan eljártam Ilonákhoz, a katonatiszt is. Mondhatom, nem valami barátságos szemmel néztük egymást. Köszöntünk egymásnak és avval aztán jóformán végeztünk is. A mamánál kegyben voltam, Illonnál — föl kellett tételeznem. De legalább csak maradhattunk volua egyedül, hogy nyilatkozhattam volna, de nem lehetett, a katonatiszttől, s én még csak jelét sem adhattam örök szerelmemnek. Közben egy mulatság volt, attól reméltem mindent; de hiába, mikorra foglalni akartam, már lefoglalt minden táncot — a katonatiszt. Mérgemben nem táncoltam egész este, a kérdezősködőknek azt mondtam, kibicsaklott a lábam. De azért a remény t még nem adtam föl. Egyszerűen megelőzött, ez az egész ! Örökösnek készülő szerelmem pedig irár kezdett veszélyes symptoinákat venni. Igy pildául, ha valahol egy agár kutya botlott elém, meg nem állhattam, hogy oldalba ne rúgjam — a vetélytársamnak volt vagy tiz darab — dühbe jöttem már akkor is, ha valaki a hadsereget emlegette előttem; eldugtam a magam katonakönyvét is olyan helyre, ahol évenkint csak egyszer szoktam kotonozni — még azt sem kívántam látni. Mielőtt Ilonékhoz átmentem volna, naponként valóságos önsanyargatási gyakorlatokat tartottam, hogy türtőztetni tudjam magamat. És hozzá még az utóbbi időben, úgy vettem észre, Ilon is egyet ért a hadsereggel. Egy nap a szokottnál valamivel később mentem át hozájuk. A szobaajtó félig nyitva volt, és én szóra-