Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-05-28 / 22. szám

XII. évfolyam 22. szám. 1 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem klildlink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A telepítés. A nyomor és kivándorlás fokozatos növekedése immár határozottan szükségessé tette, hogy a telepítés gondolatával és rendszeres keresztülvitelével kormányunk is a lehető legkomolyabban foglalkozzék. A csángók betelepítése után mutatkozott hiányok és visszásságok egész határozottan megmutatták, hogy mily irányban kell fejleszteni és rendezni a telepítési műveleteket. Ujabban ismét tekintélyes területeket sikerül majd hasznot nyújtó földdé tenni olyképpen, hogy azok nem csupán tekintélyes adó alapul fognak szolgálni, hanem egyúttal az édes hazának s a magyar nemzetnek hasznavehető munkáskezeket, jóravaló honpolgárokat is mentenek meg az elzülléstől, vagy a kivándorlástól. Ez már teljesen szakszerű, az államnak és a telepítvényes honpolgároknak egyaránt eredményt igérő telepítési művelet lesz. Nagyon szép példát ad e telepítés által kormányunk egyes megyéknek, községeknek és egyeseknek, hogy miként használhatják föl a rendelkezésük alatt álló s talán gyümölcsözetlenül heverő vagy csak számbavehetetlen hasznot nyújtó oly földterületeket, miknek kultiválására esetleg nagyobb munkaerő vagy befektetési képesség hiányában önmaguk képtelenek. A mi vármegyénket az eddigi betelepítési munkálatokból legközelebbről és legközvetlenebbül a Balaton somogyi partján fekvő homokteriilet betelepítése érdekelte, amennyiben ez igért új hazát a mi vármegyénk balatonmelléki, filloxerasujtott földnépének s megmenti őket jó részben attól, hogy hazájoktól meg kellene válniok. Megyénk főispánja és irányadó körei annak idején nagyon sokat és igazán odaadó buzgósággal foglalkoztak e kérdéssel s igy határozottan remélnünk lehet, hogy ez a mozgalom a betelepítés szükségének növekedésével egyre nagyobb méretűvé leszen s mindig fokozottabb mértékben fogja felkelteni a közérdeklődést. Es hogy erre mily nagy mértékben szükség van, azok tudhatják és tudják is bizonyára legjobban, kik közvetlenül a nép körében élvén, tisztában vannak azokkal a nyomasztó körülményekkel, mik népünket a folyton fokozódó közterhek viselésére hova hamarább itt is, ott is képtelenné teszik. A népesség szaporodásával ugy volna jó, ha arányosan apadnának az igények. A dolog azonban úgy van, hogy a népesség szaporodásával egyre szaporodnak a közigények és a magánigények egyaránt. S igy nem lehet csodálni, ha a nép a birtokával arányban nem álló igények növekedésével végre roskadozni kezd terhei alatt és módokról gondolkozik : miképpen segíthetne magán ? Igy kerül azután lelketlen kufárok kezébe, kik csábos Ígéretek köpenye alatt mindig saját zsebjökre dolgozva, a kelepcébe csaltakat még súlyosabb körülmények közé juttatják. Ennek megakadályozását parancsolja, követeli hazánk, nemzetünk érdeke és a humanismus szelleme egyaránt. Ha már kormányunk ismételten példás komolysággal és odaadással buzgolkodik a szakszerű betelepítések eszközlésén, akkor nem jjszabad elmaradnia a hazai társadalom egyetlen oly tényezőjének sem, mely ily irányban üdvös és valóban gyakorlati eredményt igérő tevékenységet fejthet ki. Majdnem minden vármegyének vannak olyan területei községek vagy magánosok birtokában, mik részint mint homokos, részint mint posványos talajú helyek — müvelés alatt nem állanak s még csak legelőül sem használhatók ; amely területek azonban szakszerű előmunkálatokkal a telepítésre nagyon alkalmasak volnának. Gazdasági egyesületeink, hol a szakférfiak összesége — úgy szólván — tömörült, együtt van : legáldásosabb eredménynyel vehetnék kezükbe a telepítés ügyét. Megvizsgálhatnák, nyilvántarthatnák az ilyen területeket s mikor az inség keze hol innen, hol onnan indít útnak e&y"

e&y vádorcsapatot: ilyen alkalmas területen adhatnának annak új otthont. A gazdasági egyesületnek szakszerű munkájához hozzá kellene azután a „nervus rerum"mal járulniok a kulturegyesületeknek. Ezeknek kellene nyilvántartani azokat a helyeket, hol a kivándorlásra a lakók úgy szólván utalva vannak a megnehezült s talán teljesen elviselhetetlenné vált életviszonyok által. A társadalom nemzeti törekvéseire alapított kultur egyesületeknek kellene (a gazdasági egyesületek szakférfiainak véleménye alapján) előteremteni azokat az eszközöket, azt az anyagi erőt, amik egy-egy letelepítési területnél az előmunkálatokhoz s magához a közvetlen meghonosításhoz okvetlenül szükségesek. Csakis igy vállvetve, a magyar nemzeti társadalom tényezőinek együttes működésével, lehet e téren célhoz jutni, eredményt elérni. A kormány, az állam földterületeinek betelepítésre való részével elvégezi azt a munkát, mely ez irányban reá vár ; többet már nem tehet. Azt már jogosan nem lehet kívánni a kormánytól, hogy közegei utján megvizsgáltassa községről községre, minden megye területét, hogy hol és mennyiben lehetne még telepítési munkálatokat eszközölni ? Ugyanezt nem várhatjuk a közigazgatástól sem, mely más irányban úgy is eléggé el van foglalva teendőkkel. Itt már a társadalom egyes tekintélyesebb, anyagi és erkölcsi közerővel rendelkező tényezőinek kell akcióba lépni. Kormánytól, közigazgatástól legfölebb erkölcsi támogást várhatunk s az bizonyára nem is fog elmaradni. Ez lebegjen vármegyénk irányadó körei előtt is újból, mikor kormányunk komoly akciója kétségtelenné teszi, hogy a haza és nemzet érdeke e téren munkát követelnek. A „Zalamegye" tárcája. Az Aranylyiik. Irta: Payer Jenő. flires város Neszelye; Gönczy ugyan nem irta a földrajzában, talán mert fityorros piros csizma, no meg rámás kordovány különb kéo.zül Miskolczon ; megnézheti azért a neszelyei munkát akárki, nyikorgására még a csendbiztos is visszafordul. Az öreg tisztelendő azt mondja, hogy Neszelye a kies Csertavölgy vidék gócpontja ; a vadamasiak tagadják, szerintük csak csomó a kákán, de ki hinné nekik, mikror világos, hogy az irigység beszél belőlük. Vadamason még hadastyán egyletet sem tudtak összetákolni, mikor a neszelyei tollas generálisok már a tűzoltó szertár fölavatásánál díszelegtek, a tűzoltók a nőegyleti bálokat végig táncolták, a közkórház zárókövének letételénél a nőegylet által fölruházott lánykák álltak sorfalat a tiszttartóné ő nagyságának, a takarék és hitelszövetkezet pénztárosa már az Óperencián is túljárt. A közművelődési fejlődésnek és felvirágzásnak meg van minden föltétele Neszelyén. Van egy patyikusa, és a mi legfőbb: fekvése kedvezőbb sok világvárosénál, mert csak egy puskalövésnyire van az „Aranylyuk"-tól; ott pedig átkozott jó a bor, amit legjobban Gyárfi Péter uram bizonyíthatna. Klio egykor arany betűkkel vési be Neszelye tör ténetébe a Gyárfi nevet s melléje az — „Aranylyukat." Mindeú eszme, melynek megvalósulása valaha üdvös lehet, Peti kgyában fogamzik meg, lévén ő a patyikus és az Aranylyukban ring a bölcsője. Lévén azonban a dolgoknak rendje aszerint, hogy vége szakad mindennek, következésképen a neszelyebeliek buzgóságának is; csak Peti türelme végtelen. Elkeseredett nagyságok ráfogták már, hogy a perpetuum mobele benne van elrejtve. Tessék óvodát létesíteni, mikor a miniszteri rende- | let miatt a hadastyánfrigia akár hüvelyébe rozsdásodhatik. A tűzoltó őrtanyán az ezredik őrség tekerte ki a kulacs nyakát, adta kézről kézre, vígan kotyogott, szépen ki is ürült s a vészkürt még egyszer sem bar sanhatott meg. Erre még csak volna a szentírásban : „ezer betelik, ezer nem"; de hogy a kórház üresen ne álljon, azon imádság sem segít, pedig hányszor szól az öreg szent atya reszkető hangja az öblös boltivek alatt „hirtelen haláltól" s zengi zá a kórus „ments meg uram minket!" amit patikájára való tekintetből Peti is szívből óhajt. Az sem utolsó dolog, hogy a sirásó is le akar mondani magas hivataláról, gondolván, minek sirásó, ha a hívek leszoknak a meghalásról. Nőegyletnek pedig mi dolga akad ott, hol az, a kit előbb a föld porába vont a nyomor, az utolsó koldus is hajlék alá jutott. Óvoda? Abból ugyan nem lesz énekes halott — minden egyletük azzá lett, — hogy talán néhány évtized múlva panorámában mutogassanak egy hajdan virágzó várost, mely saját zsirjába fult ? Olyan nincs! Hátha nem lesznek unokák, minek akkor óvoda? Pedig csak szép az, ha az unokák megemlékeznek a nagyapák viselt dolgairól. Vigye a manó az óvodát, nincsen abban semmi vigasztaló, hogy mire sirunk begyöpösödött, már a nevünk sem él. Petinek átkozott szerencséje van, hátha! . . . tü nődtek Neszelyén; de azért csak jártak tovább is a patikába, patikából az „Aranylyuk"-ba s innen legtöbb vissza a patikába, mintha semmi sem történt volna. Peti mindent megkisérlett az óvoda védelmére, hiába; a bizalom megingott. Végre Varga Gergely egy indítványnyal állott elő, biztos lévén benne, hogy a föltételek sohasem valósulnak meg. — Nyerje meg Peti csopaki Nagy Pált! Miheiyt az a megvalósításhoz szükséges tőke alapját legalább ötven forintnyi összeggel megveti, leteszem fegyvereimet, Pál fordulását megünnepeljük, s tehetségemtől kitelhető leg teljes odaadással fogom támogatni az ügyet. — Helyes, helyes! Áll az alku, — dörögte rá vagy tiz torok egyszerre. Peti közel volt a kétségbeeséshez. Egy szalmaszálat vetettek a vízbefulónak, a kit sodor az ár. Megvakarta fületövét és búsan ballagott haza, mint akinek kedves gyermeke fölé hullottak a sir fagyos göröngyei. Szétoszlott a társaság is, Petit senki sem kisérte most a patikába. Ha az volna a föltétel, hogy ott a híd végén álló faragott nepomuki Jánost megszólalásra birja, akkor talán. Még ha csak az ötven forinton fordulna meg a dolog; de ott van csopaki Nagy Pál, azt megnyerni az ügy részére, több a lehetetlennél. A vén zsugorinál akár meg se kísérelje; pedig a tengernyi jószágának se szeri, se száma. Ha megtudja, hogy mi járásban kopogtat be hozzá, magára zárja az ajtót s még szent ínnocentius koporsószege sem nyitja meg; pedig az ugyancsak nagy erejű jószág, mint az öreg Dankóné beszéli. Körülbelül olyan Neszelyén csopaki Nagy Pál uram, mint a világtalan Csuszi Vendel Vadamason, ha nem is árt, de hasznára sem volt még senkinek. Ettől nem telik, mert az Isten neki sem adott, s ha valami jámbor lélek föl nem találta volna az ókulárét, bizony csopaki Nagy Pál uram is vezettethetné magát, lévén ő kegyelme nagyon rövidlátó. Az óvodát ütheti már a kő! Hetek, hónapok jönnek, mennek. Az óvoda ritkán kerül szóba, Gyárfi Péter akkor is már csak, mintegy be nem teljesült szép álomra gondol vissza reá. A szüret jól beütött, a hegyleve megsavanyult, talán iható is már, ennek megbirálására hivta össze Peti az „Aranylyuk"-ba barátait. Az utcára sűrű köd borítá opálszinű fátyolát, me lyen alig pislogott át az őszi nap reszketeg halvány fénye, mint a lámpának titulált neszelyei vészjelzőké a tiszta éjek sötétjén. A gulya már haza takarodott, tehát a neszelyebeliek nagy része joggal tekinthető a napot befejezettnek. Zajtalan minden, a hiivös őszi szél ólálko Mai szamunkhoz fél ív melléklet van csatolva.