Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-01 / 1. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. január 1, 1. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület'

4 és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Boldog: új évet! Szóval és levélben ezen egyszerű kívánattal üdvözlik új év napján egymást rokonok, jó barátok, ismerősök. Mi is ezzel köszöntjük lapunk olvasó közönségét. Jó kivánatunkat megtoldjuk azzal, hogy adjon Isten ami nincs, ez új esztendőben ! Ha körültekintünk az életben ; ba figyelemmel kisérjük a körülöttünk lezajló eseményeket ; ba mélyebben szemügyre vesszük társadalmi állapotainkat: nagyon is jogosnak tartjuk ép ez ünnepélyes alkalommal ezeket nemcsak hangoztatni, hanem azok teleit kissé elmélkedni is. Sok van körülöttünk ugyanis, minek nem kellene lennie, míg sok hiányzik, aminek hiányát bár belsőleg érezzük, de mutatni épen nem akarjuk, sőt ellenkezőleg, azokat minél sűrűbb fátyollal fedni törekszünk. Első, ami önkénytelenül eszünkbe ötlik, az a nagy ellentét, amely bevételeink és kiadásaink között napról napra jobban mutatkozik. Ha valamikor, úgy különösen midőn búcsút veszünk egy év viharaitól : illik efelett kissé elmélkednünk. Es midőn látjuk a folyton növekedő különbséget, amelylyel kiadásaink bevételeinket felülmúlják és bennünket jobban és jobban az adósság örvényébe sodornak, kell, hogy azzal a szilárd elhatározással lépjük át az új év küszöbét, hogy vitorláinkat összehúzva, az okos gazdálkodás módszerét felhasználva, kiadásainkat bevételeinkhez fogjuk szigorú következetességgel alkalmazni. És hogy ezen, a családi élet létalapját egyedül biztosító célt elérhessük, szükségünk van a hiányzó takarékosságra. Már a régi rómaiak hangoztatták, hogy a takarékosság nagy adó. A/, egykor ismert világrészt egészen hatalmába kerített római népen bizonyult be ezen nagy elv igazsága. Mily óriási erkölcsi súlyra, méVhetlen vagyonra tett szert e nép, míg takarékossági elvének hódolt s hová sűlyedt úgy erkölcsileg, mint anyagilag, midőn lemondva a i takarékosságról, a pazarlás és tékozlás undok | fertőjébe merült! Hány, egykor jólétnek örvendett családon ismétlődik e szomorú jelenet, midőn megfeledkezvén e nagy elv igazságáról, a pazarlás veszedelmes lejtőjére lép. Korunk egyik mindennapi, nagyon is elterjedt betegsége : a nagyzási hóbort. A komolyan gondolkozóban bizonyos undort kelt annak szemlélete, mint igyekeznek bizonyos körök egymást a nagyzásban mintegy túllicitálni Amit egyik kedvező anyagi viszonyainál fogva megtehet, a másik — nem gondolva meg, hogy őt nem utánozhatja — nemcsak hasonló nagy lábon él, hanem titkos öröm fogja el keblét, ha akár ruházatban, akár a vendégségek tartásának fényében a másikat túlszárnyalja. Vannak, akiket ez a szomorú példa érintetlenül hagy s legfülebb szánakozással nézik a veszedelembe terelő ezen vergődést, azonban a legtöbbnek nem hogy elrettentő példáúl nem szolgálnak, hanem ellenkezőleg okét is hasonló szárnypróbálgatásra ösztönzik. Óriási e téren a ve/senygés és csak idők kérdése, hogy káros következményeinek szomorú gyümölcsei egészen megérjenek. Álljunk meg egy pillanatra az új év küszöbén s vessük le magunkról e veszedelmes köntöst azzal a szilárd elhatározással, hogy a lomtárba helyezzük s onnan soha elő nem veszszük. Az embert a teremtés remekének szokták nevezni. Es mégis elszomorító anuak tapasztalata, hogy míg a többi, ész, értelem és szabad akarat nélküli állatoknak megvan az ösztönük által sugallt ama közös jellemvonásuk, hogy más állattársaik ellen egymásnak védelmére kelnek ; addig a teremtés koronájában, az emberben ez hiányzik. Vagy nem-e tapasztaljuk lépten nyomon azt a rút gyűlöletet, kaján irigységet, amelylyel az emberek egymás ellen küzdenek?! Nem az Isten képmását tekintik és becsülik az emberben; nem azt veszik szemügyre, hogy a társadalomban számára kijelelt, bár talán | kis kört becsülettel betölti: hanem hog-y a raug-1 osztályok létrájának melyik fokára sikerült — í nem ritkán erős protektio utján —jutnia és aki j esetleg ezen ranglétrának magasabb fokán siitkérezhetik, az szánó mosolylyal tekint azokra, akik pár fokkal lejebb vannak. Ez a kölcsönös lenézés, ez, az embereket anyagi vagy hivatali állásaik szerint való osztályozás oka annak, hogy az emberek közt hiányzik a kölcsönös becsülés, tisztelet, őszinteség és melegség. A legtöbbször az udvariasság rideg szabályai a mozgató erők anélkül, hogy megvolna a kölcsönös becsülés, megérdemlett tisztelet, igazi őszinteség, amelyek a helyes alapokon nyugvó társadalmi érintkezésnek elengedhetlen feltételei. Szakítsuk szét — e kedvező alkalommal — ezeket a nyűgül szolgáló békókat! Tekintsük az emberben az embert és becsülésünk mértékéül ne a rang vagy épenséggel a vagyon szolgáljon, hanem hogy kiki mint tölti be a Gondviseléstől számára a társadalomban kijelelt helyet ! Bár jól tudjuk, hogy az ember munkára van teremtve és hogy a tétlenség, unalom sok rosznak szülő anyja: mégis széttekintvén a társadalomban, óriási azoknak száma, akik összefont karral, dolog nélkül ütnek el napot nap után. Es midőn ép' ez okból nem egyszer a szükség kopogtat ajtajukon, ahelyett, hogy ezt a tulajdonképeni okra vagyis saját dolpgtalanságukra vezetnék vissza, átkozzák a sorsot, amely szűk marokkal nyújtja nekik a megélhetés módozatait s nemtelen gyanúsítással illetik azokat, akik fáradhatlan munkásságuknak jól megérdemlett gyümölcseit élvezhetik. Az ily, munka nélkül jóiét közt élni óhajtók liada teremtője a socialismusnak. Mily élvezettel lehetne ugyanis elharácsolni azoknak javait, akik fáradságuk árán jutottak azokhoz. Véssük azért jól szivünkbe ez új év napján, hogy csak a kitartó munka édesíti meg jelenünket, biztosítja jövőnket, míg a munkátlanság anyagi jólétünk megrontója, tönkretevője! De nem folytatjuk tovább . . . Csak ismételjük, amit cikkünk kezdetén mintegy új évi kivánatképen hangoztattunk : adjon Isten, ami nincs, ez új esztendőben ! A „Zalamegye" tárcája. Egy végrendeleti — záradék, (Beázely.) Németh Elekné szili. Andaliázy Irén. — „101 vagyok keseredve, barátom ! Meguntam az. életemet, — ezt a hideg, prózai, számító világot ! Átkozom sorsomat, — végzetemet s gyűlölöm a pályát, melyet annyi remény nyel, annyi örömmel választottam s kezdettem meg ..." E keserű kifakadások egy csinos, fiatal hadnagy ajkairól ömlöttek, kinek élet vidám tekintete, ruganyos alak|a s lényén elöinlő vidámsága ellentétben voltak szavainak búskomorságot eláruló értelmével. Rendkívüli izgatottságát azonban elárulá nyughatatlan járása, melyIvel mellette menő tiszttársa, — kihez szavai is intézva Itak — alig birt lépést tartani. — „Nem látom át —

u feleli amaz — „mi tehet határtalan izgatottá! — A mozgósítási parancs, i, ,iyet az ezredes utján most tudtunk meg, — engem is meglepett! L>.; elvégre is el lehettünk készülve rá s nem e mondtad nekem néhány héttel ezelőtt, midőn az első mozgósítások történtek, hogy vágyódol tettleges részt venni a bosniai hadjáratban. íme! teljesült, amit óhajtottál: néhány nap múlva a bosnyákok puskapora iiak tzagát szívhatjuk — tele tüdővel 1" — „Hiszen most is azt moDdom, csakhogy még anaái is több okom van rá, hogy: bár csak ott lehet ii'k már! — Fabatkát sem ér az életem!" kiáltja ./cnvedélyesen az elkeseredett iljú. — „Ivcdélyhangulatod illik a helyzethez. Az elke t.. c-'i'tt katona, a legvitézebb szokott lenni'

1 — moiidá a másik. — „Hanem tudod-e Honór pajtás, hogy ilyen kétségbeesett csak szerelmes ember lehet." — „Ne tréfálj — Udo ; ha elmondom, mily szeren csétlen vagyok, sajnálkozni lógsz rajtam!"' — „Veled megyek a lakásodra, — egy pohárka cognac mellett kitárhatod előttem szivedet. Nincs ellenedre ?" — „Ellenkezőleg. Éppen kérni akartalak." A két tiszt karöltve haladta város főutcáján Ilonór lakása felé, nem törődve kardjaik csörtetésével, a mely hangra számtalan kíváncsi leányszem kandikált síirü ablakfüggüDyök megül az ifjú harcfiak után, kik a városban állomásozó gyalog-ezred tisztikarának két legkedveltebb egyénei, a hölgyvilág elkényeztetett kedvencei s a civil uracsok legrettegettebb vetélytársainak voltak általánosan elismerve. Az ezredhez érkezett mozgósítási parancs híre reggel óta az egész várost beszárnyalta, a mely körülmény csak annál nagyobb érdeklődést idézett elő a hölgyvilágnál a vitézek iránt, kik minden érző kebelben azt a részvétet keltették, melyet a halálra szánt áldozat méltán megérdemel. A két tiszt Honór garcon lakására érkezve a reggeli gyakorlatról fáradtan, teljes kényelembe tette magát. Udo ezredorvos s régibb katona volt, mint Honórius, aki még csak néhány hónap óta viselte hadnagyi jelvényeit. De nagy büszkeséggel viselte azokat s testtel lélekkel csüggött eddig választott hivatásán. Arcát a portól illatos vizzel megmosván s bajuszát a kellő formába pödörintvén, a tükör elé állt, mig legénye a házi pongyolát adta tel rá. — „Ugyan jó lesz már 110!" szólt Udo kissé türelmetlenül, barátja cicomázásait megunva. — „Beismerem, hogy gyönyörű Hu vagy egyszerű otthonkádban is. De hát még egyenruhában . . ." — „Eh ! barátom, mi hasznom belőle, hogy a nővilág vesztére viselem azt! Terhemre van, hogy a hány asszony van, — ismerve — ismeretlenül egyaránt bomlik utánoin ! — Miska !" kiált r. szobában serénykedő ! legényhez fordulva — „ Hozd a cognacot, aztán : indulj !" Miska úgy tett, amint parancsolva volt, s magára hagyta a két barátot. Miután megerősítették magokat, Udo cigarettre gyújtott s Honor elborult homlokkal fogott az elbeszéléshez, — „Ugy is tudod, kedves pajtás" — kezdé llonórius —- „mert előtted soha sem tagadtam, hogy szegény vagyok és az is voltam olyannyira, miszerint iskoláimat sem végezhettem — s a forrón óhajtott katonai pályára, sem léphettem vo'na, idegen segély nélkül. E segélyt egy távoli gazdag rokon utján meg is kaptam, szüleim közbenjárására, kik célomhoz segíteni óhajtva, e rokonhoz fordultak kölcsönért oly kötelezvény kíséretében, melynél fogva az összeget kamatokkal együtt lü esz teedő múlva, mint nagykorúságom idejének elérkezte után, — pontosan vissza fogom fizetni — természetesen részletenként törlesztve ezen adósságomat. Költségeimről ezen idő óta mindig a legpontosabban gondoskodva volt s forró hálaérzettől áthatott levelüket irtain azon ritka jó rokonnak, a ki felettem a gondviselés szerepét vállalta el magára. — így folytatódott ez mindaddig, inig tanulmányaimat bevégezve, velem éreztetett szívességeit megköszöntem azon idő elérkeztéig, a mihez a kölcsön vett jótéteményeket tényleg vissza fogom fizethetni. Ez idő óta gyérült levelezésünk, amennyiben a köztünk fennálló ügynek még egy ideig szünetelnie kellett, uiután tudvalevőleg 2 év múlva leszek nagykorúvá. Képzelheted megdöbbenésemet, midőn egész váratlanéi arról értesíttettem, miszerint nigylelkii rokonom nincs többé . . . Mai szamunkhoz fél ív melléklet van csatolva.