Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-10-23 / 43. szám

Ket szélsőségekre ragadna a jogos felháboroís, ha csakugyan megszállana bennünket tel es erővel a sovinizmus; de (dicsértessék nemzetünk tradicionális bölcsesége !) a mi toleranciánk végletekig elmegy s éppen azért attól soha sem kell tartani, hogy nemzeti kérdéseink, ügyeink megoldásával szemben a jogos föllépést aprócseprő csetepatékra fogjuk fölváltani. Ez azonban nem azt teszi, hogy tétlenül, összetett kezekkel nézzük a közöttünk történő dolgokat, sőt igen is, ha valaha, úgy most van igazán nagy szükség hazaszeretetünk melegével, lelkesedésével támogatni minden mozgalmat, mely a magyar egység megteremtését igéri, mely védő paizsként övezi mindenkor a vezérszerepre hivatott magyar elemet. Ám nevezzék azt elleneink sovinizmusnak! Hogy minek nézik az ő sötét szemüvegükön, az ránk nézve nagyon mellékes dolog ; mert a mi nemzeti létünket ellenségeink jó véleménye nein biztosítja, sújtó Ítélete pedig meg nem támadhatja. Legtöbbet árthatunk neki magunk, ha csupa divatból nagyon is átengedjük magunkat a kozmopolitizmus szellemének és ellenségeink szemöldök mozdulatát lesve, semmi áron sem akarunk soviniszták lenni, még nemzeti létünk nagy érdekében sem. Tanügy. A városi iskolaszék t. hó 18-án Szigethy Antal iskolaszéki elnök elnöklete alatt a polgári tiú- iskola tanácstermében ülést tartott, amelyen megjelent dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos és tanfelügyelő is. Elnök az ülést megnyitván, dr. Ruzsicska Kálmán kir. tautelügyelo meleg szavakkal üdvözölte Szigethy Antal iskolaszéki elnököt, mint a vallás és közoktatás ügyi m. kir. miniszter által legújabban Zala-Egerszeg varos területére kinevezett miniszteri iskola látogatót, aki meghatva mondott köszönetet s kijelenté, hogy igyekezni tog új állásának legjobb meggyőződése szerint megfelelni. Az iskolaszék örömmel vette tudomásul szeretett elnökének miniszteri iskolalátogatóvá történt kiueveztetéset és elhatározta, hogy a kinevezésről tudomásvétel végett a zala-egerszegi uépoktatási tanintézetek tantestületeit értesíti. Előterjesztetett a vármegyei kir. tanielügyelőségnek irata, melyben tudatja, hogy a vallás-és közoktatásügy 1 m. kir. miniszter a zala egerszegi polgári iskolával kap csolatos műasztalos tanműhelyt megszüntetvén, e helyett az itteni polgári leányiskola tölé egy uői kézimunka tautolyaui telállitása iránt iutézkedett. Ez alkalomból Németh Mihályt, a tanműhely vezetőjét, az alsó-lendvai polgári tiu-iskolahoz reudes tanítói minőségben áthelyezte s a uői kézimunka tanítására segédtanítói minőségben Krób Matild okleveles kézimunka tanítónőt kiuevezte. Felkéri az iskoleszéket, hogy ezen uői kézimunka tantolyain felállításának ügyében a vele kapcsolatos dologi szempontok miatt a városi hatóságot keresse meg s a tanműhelynek leltárom átvétele iráut a kellő intézkedéseket tegye meg. Az iskolaszék a vallás és közoktatásügyi miniszternek a női kézimunka tanfolyam felállítása érdemében tett intézkedését örömmel vette tudomásul. Megkeresi egyúttal a városi tanácsot, hogy a női kézimunka tan tolyam számára szükséges helyiségről, mely célra legalkalmasabb lenne a polgári leányiskola épületében levő, az izr. hitközségi iroda számára használt terem, úgy ezen helyiségnek megfelelő bebútorozásáról és kellő felszereléséről mielőbb gondoskodni sziveskedjék úgy, hogy a tanfolyamot legkésőbb f. 1892-ik évi november hó 14-én meg lehessen nyitani. A kézimunka tanfolyamba járó növendékek után a tandíj évi tí forintban, a szerek használati dija évi 4 frtban állapíttatott meg. Szegénységüket hatósági bizony itványnyal igazoló növendékek a tandíj fizetése alól telmentíietők, azonban a szerek használati diját minden növendék tartozik fizetni. Úgy a tandíj, valamint a szerek használati díja cimén befolyó összeg kizárólag a tanfolyam szükségleteinek fedezésére fordittatik. A tanfolyam a miniszteri rendeletnek megíelelőleg a polgári leány iskolával vau kapcsolatban s a polgári leányiskola igazgatójának igazgatása alá tartozik. A tandíj s a szerek használatáért fizetendő díj beszedésével az az iskolaszék a polgári leáuyiskola igazgatóját bizta meg. A kézimunka tanfolyamba csakis olyan 14-20 éves növendékek vehetők tel, akik a polgári leányiskola négy osztályát, vagy a felső-leányiskola két osztályát sikerrel elvégezték. A női kézimunka taufolyainbau a tanítás vasárnapot kivéve minden nap délután lesz három órán keresztül és pedig a téli időszakban (október 15-étől március l-ig) '/

22—''.,5 ig, mig a tanév többi részében délután 2—5 ig. Az izraelita növendékek szülőiknek az intézeti igazgató előtt nyilvánított óhajára a szombati előadás látogatása alól felmentetnek. A női kézimunka tanfolyam megnyitásáról annak idején az intézet igazgatója a szülőket hirlapilag fogja értesíteni. A járlati levelek kiállítása. Hazánk tüldmivelő állam lévén, egyik fő jövödelmét az állattenyésztés képezi. Habár az állattenyésztéssel kapcsolatos belterjes gazdálkodás, mint az állategészség ügyi biztosítás, állatorvosi intézmény, kiállítások és ösztöndíjak stb. ez ideig még nincsenek annyira fejlesztve, amennyire ezen fontos ügy, nemzetgazdászatilag megköveteli, mégis ezen téren naponkint haladást tapasztalunk. Az állategészségügyről szóló 1888. évi VII. törvény életbeléptével az állategészségügy rendezése határozott irányba tereltetett; és tekintettel eme törvénynek üdvös intézkedéseire, az állattenyésztésnek uj, eddig nem tapasztalt arányban való emelkedését várta mindenki. Az állattenyésztésre bénitólag hatott minden időben a községi és kózbirtossági legelőknek indokolatlanul történt feldarabolása és parcellánkinti szétosztása, vala miut a gyakori tolvajlások. Előbbit meggátolni nem lehet; mert a községeknek és közbirtokosságoknak szentesitett törvény adja meg a jogot arra, hogy egyesitett legelőterüle'.eket a jogosultak között feloszthassa, — ellenben az utóbbinak a marhalevél intézmény némi gátat vetett. Mióta szokásban van, illetve törvény által kötele zőleg kimondatott, hogy állatokat marhalevél nélkül eladni, venni és szállítani tilos, s az ez ellen elkövetett cselekmények szigorú megtorlásban részesülnek, azóta az állattolvajlások, habár nem szűntek is teljesen meg, mire kilátás alig van, nagyon megapadtak. Az uj állat egészségügyi törvény az állategészségügyet rendezni van hivatva; mi könnyen el is érhető, ha a hatóságok a tör vényt és az ebből folyó rendelkezéseket szigorúan végrehajtják, — de az állattolvajlásoknak az idézett törvény határozmáuy, i folytán uj és tág tér nyílik. A lopások ugy gátolhatók sikeresen meg, ha minden járlati levél, az állatnak megíelelőleg hűen, szabatosan és úgy állíttatik ki, hogy abból a szóban forgó állat minden kétséget kizárólag felismerhető legyen. Továbbá, hogy a marhalevél űrlapok inegbizható egyének kezeibe adassanak, kiknél kizártnak legyen tekinthető az, hogv az űrlapokkal visszaélés követtethetik el akár szándé kosán, akár mulasztás vagy felületesség folytán. A mellett, hogy elismerjük, miszerint a csendőrség! intézmény meghonosítása s illetve a csendőrség éberségtaz állatlopásoknak apasztásához nagyban hozzájárult, ezt magát nem tartjuk elégségesnek arra, hogy ezen rákfene kiirtassák. Más tényezőnek is közre kell ehhez működnie. A hivatkozott törvénynek amaz intézkedése, mely szerint a járlati levelek a község által kijelölendő egyén által kezelendők, határozottan káros; mert, mint a tapasztalat bizonyítja, sok esetben oly egyén kap erre megbízást, ki nem csak hogy tudatával nem bir a rá ruházott teeudők fontosságának, a mire egyébként — sok esetben — korlátolt műveltségénél s gyarló értei ménéi fogva nem is képes, hanem foglalkozása sem engedi meg, hogy egyébnek tekintse a marhalevél ki állitást hasznot hajtó toglalkozásuál. S mivel a rend szerint földtnivesekből álló marhalevél kiállitók az írás mesterségével is folyton hadilábon állanak, az általuk kiállított marhalevelek hiáuyosság tekintetében sok ki • vánni valót hagynak. Háuy esetben utasitják a gazdákat állatjaikkal a vásárról vissza csak azért, mert marhaleveleik hiányosak, fogyatékosak ? Hány esetben lehetetlen a járlati levél alapján az állat azonosságát, még csak megközelítőleg is, megállapítani ? Háuy esetben olvashatlanok, érthetetleuek a járlati levelek? Száz eset közül kilencvenszer és ugyanazon marhalevél akárhány ugyanolyan nemű állatra alkalmazható. Csuda-e tehát, ha az értelmiség alacson y fokán álló földmives marhalevél-kiállitó tudatlansága s az írásban való járatlansága folytán a gazdaközönség sok zaklatásnak, anyagi veszteségnek tétetik ki. Másképp áll a dolog ott, hol a marhalevelek kiállitása a körjegyzőkre ruháztatott, [tt van etikai alap; van biztosíték arra nézve, hogy a járlati levelek a célnak megíelelőleg oly módon állíttatnak ki, hogy az állat azonossága könnyen megállapítható s a levelekkel való visszaélésnek, már a mennyire ez egyáltalán lehetséges, eleje vételik. De a szerte sok tolvajlások is megnehe zittetnek, az által; mert ha biztos kezekben vannak az űrlapok, azokhoz férni nem lehet. A már kitöltött, s forgalomban levő levelek közül, mivel nagyobb praeci zitással vannak kiállítva, vagy éppen nem, vagy a legritkább esetben lehet olyan általános szövegűt találni, mely egy és ugyanazou nemű állatok közül többre alkalmazható volna. Ama gyakran emlegetett körülmény, hogy a marhaleveleknek a távol lakó körjegyzőnél való beszerzése nehézkes s idővesztességgel jár, szemben a mostani rendszerrel járó kiszátnithatlan károkkal, elenyészik ; e mellett szól az is, hogy többször hivatkozott törvény életbelépte előtt ily irányú panaszokat soha sem hallót tunk, mert egy ember akárhányszor az egész községnek eme szükségletét minden különös nehézség nélkül beszerezte, de nem is történt az meg, hogy bárkit is visszautasítottak volna a vásárból azon ok miatt, inert marhájának levele hiányos lett volna. Lendületben lévő állattenyésztésünk érdekében nagyon kívánatos volna, hogy ezen visszás állapotnak mi előbb vége szakadjon s gazdáink a sok károsodásoktól megóvassanak. — Azt hisszük, hogy ha a megyei közigazgatási bizottság a magas kormánynál ez ügyet megpendítené, kellőképpen indokolt felterjesztésére a kivánt eredmény nem sokáig váratna magára. K. S. busulnia, mert az a jólélek százszor is megfogadta neki, hogy hű lesz koporsója zártáig. Egy szép nap elébe is állott öreg mesterének. Dobrosi uramnak, és szép szóval elmondta, hogy biz' ő szerencs'ét szeretne próbálni fönt Budapesten, hát köszöni eddig való szívességét és kéri a munkakönyvét. A torzonborz szakálu vén kovács ugy szerette ezt a derék legényt, mint a tulajdon fiát. Nehéz szívvel vált meg tőle és bőven adott neki jó tanácsokat. — Hej, édes Sándor öcsém, nem falusi embernek való a nagy város 1 Meglássa, vissza kivánkozik még ide! Persze, hogy vissza kívánkozott a jámbor, pedig még utuak sem indult. Elbúcsúzott az ő szép Erzsikéjétől, érzékeny szívvel megesküdött neki, hogy minden gondolatja az övé lesz, aztán vállára vette a tarisznyáját s a nyakába vette a világot. A Garzó indzsellér ur ajánló levele Budapesten rögtön helyet szerzett neki egy nagy gyárban. Hát bizouy itt se volt minden fenékig tejfel. Eleinte alig keresett meg tiz forintot egy héten s a városi élet drága : alig rakhatott télre valamit. Es milyen más volt minden, mint az ő szülőfalujában! Bezzeg itt nem lehetett fütyörészve dolgozni, mim otthou a üobrosi uram műhelyében, a hova behatolt a napsugár, meg a virágzó ákácfák illata. Sötét, mogorva volt a roppant gyár, hol egyszerre ezer ember kalapált, egyszerre száz masina zörgött. A sok muukás szólni se tudott egymáshoz a rettenetes lármában, nemhogy nótázás jutott volna eszükbe. Sándor tehát nem is gondolt egyébre, csak épp a munkájára. Szorgalma, ügyessége csakhamar becsületet szerzett neki s két hónap múlva már busz forint lett a heti bére. Elérkezett a tél. Olyan kemény hideg volt, hogy kár lett volna a jó kutyát is kikergetni. De Sándor mégis örült, mikor szabad ég alatt való munkához reudelték ki őt. A gyár udvarán egy gőzhajó rengeteg nagy masinája állott; annak az egyengetésével, simításával bajlódott vagy husz kovács. A mi legényünket majd megvette az Isten hidege: hanem azért szivesebben dolgozott idekint, mint ott bent a kormos, fülledt, irtózatos zajjal teli gyárban. Legalább kedvére fütyörészhetett; bár szinte megfagyott az ajka, mikor összecsucsorította. Ekkora hideget még nem értem meg. Gémberedett ujjaival alig tudta fogni a kalapácsot s mikor vésni kellett az öntött acélt, minduntalan a körmére koppantott. Ügyes munnkás létére röstelte, hogy ilyesmi eshetett meg rajta; és röstelte annyival inkább, mert társai ebben a kegyetlen hidegben is oly biztosan forgatták a szerszámokat, mintha az izzó kohó mellett dolgoznának. Hogy lehet ez? Mi ennek a nyitja? Miért épp csak az ő kalapácsa siklik le a véső fokáról ? Nemsokára megértette a dolgot. A többi munkás zsebében egy-egy jó nagy üveg pálinka volt s mind abból szerezték a belső meleget, a mely meg tud birkózni az istentelen hideggel. — Biz ugy van az, Kovács ur, szólt egy rezes orrú vén munkás. — Nem csak a masinát kell fűteni, hanem az embert is. De annak nem kőszén kell, hanem egy kis jóféle törköly pálinka. Húzzon csak egyet ebből a csodatevő butykosból, majd meg látja, hogy jó ideig nem koppant a körmére. Sándor addig soha sem ivott pálinkát. Azaz, hogy ne hazudjak : nagy néha felhörpentett egy-egy pohár szilvóriumot, mikor jó fagyos szalonna vagy tepertős pogácsa akadt otthon. De olyan módon, mint ezek a munkások, világ életében nem élt a szeszszel. Az ő itala a tiszta magyar bor volt. Szerette is, birta is, egy-két itcének oda se nézett. A pálinka ivásra azt mondta, hogy muszkának való, nem derék alföldi legénynek. Most azonban kénytelen volt elismerni, hogy attól a nagy korty törkölytől egyszerre különös melegség kez dett zsibongani minden tagjában. Nem csipte többé a hideg olyan kegyetlenül s a véső, meg a kalapács már nem csúszott el egyre a vason. A z a korty pálinka épenséggel nem ízlett Sándornak; kozmás és karcos volt; a szorgalmas munkás azonban déli szünetkor mégis vett belőle egy üveggel, hogy gyorsabban s jobban tudjon dolgozni. S a furcsa orvosság csakugyan használt: a hideg nem volt többé olyan elviselhetetlen. Esti csengetésig az utolsó csepp is elfogyott a butykosból. Kovács Sándor zavaros fővel, szinte támolyogva ment haza. Nem innitba részeg lett volna; de egész valóját megbolygatta a szokatlan ital. A vaciorája nem izlett, minden falatuak törköly szaga volt a szájában s torkát valami égette, ugy hogy nem győzte magába önteni a vizet. Éjszaka is többször fölverte a szomjúság s másnap, későn rossz kedvvel ébredt. De hiába, mégis csak megint a pálinkához kellett folyamodnia, mert a borzasztó hideg egyre tartott s a szabad ég alatt nem valami nagy mozgással járó munkát végző embernek szüksége volt arra a bizonyos fűtésre, a melyet az öreg kovács emlegetett. És most mondok nektek valamit, kedves atyámfiai, a minek a fele se tréfa. Ez a szegény Sánflor két hétig mindennap a csodatevő butykost forgatta, ugy rászokott a pálinkára, hogy többé nem birt letenni róla. Rég beköszöntölt már a tavasz, eljött a nyár is, mikor az a mi jó kovács legényünk még egyre sütögette magát a törköllyel; és most meg azt tapasztalta, hogy a pálinka hűsít. Mert olyan az, minta bunda: télen meleget, nvárou hideget ad. Eleinte maga is megrémült, mikor észrevette, hogy már nem bir ellenni az ital nélkül. És főképp azon ijedt meg, hogy neki voltaképp nem gyönyörűség pálinkát inni, de szükség, keserves szükség, mert különben nincs kedve a dologhoz és reggelenkint valóságos nyavalyás, inig nem kapja be fölöstököm gyanánt a rendes fél messzely!. Mindnyájan tudjuk, hogy mi ennek a dolognak a rendes sora. A munkavezető egy nap megállott a Sándor vas eszterga-padja mellett. — Ej, Kovács ur, szólt a fejét csóválva, igazán sajnálom, hogy ilyen állapotbau kell látnom. Hát méltó az az istenverte pálinka, hogy egy derék kitűnő munkásveszendőbe menjen miatta? Kovács Sándor nem felelt, csak elpirult és lehajtotta a fejét. Megesküdött magában, hogy soha többé nem iszik egy csöppet sem. Visszagondolt az ő kedves