Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-10-02 / 40. szám

szülőkéi oda terelni hivatás nélkül gyermekeiket. Az állam látva a tömeges tódulást, ugy akar segíteni a bajon, hogy nehezíti az odajutás feltételeit, a mi által a bajt csak még ákutabbá teszi. Kimeríti anyagilag a szülőket, szellemdeg a gyermekeket. Fáradtan érnek el oda, a hol tulajdonkép kellene kezdődnie a versenynek. — A közgazdasági verseny pedig exoroitans követelésekkel lép elő a létért való küzdelemben. Az ideg a reá rakott terheket nem birva, beteggé lesz ; mert a természet nem ismer ugrást és ha erőinket tokozni akarjuk, azt csakis fokozatos fejlesztés által érhetjük el. Ebben van a nevelésnek nagy jelentősége, a mely főkép van hivatva tehát a baj orvoslására. Sajnos, hogy általános nevelési rendszerünk még nem követte a f^rrodahnat ; nem lógja fel az ujabb helyzet szükséglétéit, sőt nemcsak hogy nem fogja lel, hanem mintha ép ezen ujabb szükségletek megfelelésére képtelenné akarná tenni a nemzedéket. Valóban a klasszikus rendszer a legnagyobb mérvben inpraktikus. A klasszikus műveltség igen jól áll a közélet férfiúinak, a kiket gondolatuk kilej jzésében elegánciára, csiszoltságra és főkép a logikus rendre neveli, de azt hiszem, hogy legkisebb hiányt szenvedünk politikusokban, a kikben különben a szakműveltség igen jól pótolja a klasszikust, holott ez amazt ugyan nem, és hogy inkább egyéb pályákra kellene alkalmasabbá tenni ltjainkat. Vajha tanulnánk azoktól, a kiknek műveiből a klasszikus műveltséget szedjük. A rómaiak, a kik köziil a nagy nevü Üato leölette a dolgozni nem tudó, elagott rabszolgát, rendkivül praktikus nép volt, és ilyen volt a nevelési rendszere is. Neki katonára és államférfiura volt csupán szüksége ; mert a banaurikus munkát a rabszolga végezte. Az apa fiát magával vitte a táborba és fórumra. Így lett azután a fiúból katona és a közélet embere. A tiszta elkülönített elméleti oktatásnak hirét sem ismerték. A mire külön nevelő kellett, ez tisztán a görög nyelv volt, a melynek tanulása a jeles irók műveinek olvasásával történt. Hogy a klasszikus műveltség nálunk minden nagyobb rázkódtatás nélkül fentartható, ez annak tulajdonítható, hogy tulajdonkép mi — leszámítva a földmivelést — egyéb pályára, mint tudományos pályára, alig nevelünk. Sőt azokat is, a kik gazdaságukban akarják utóbb fiaikat foglalkoztatni, mégis jogászi képzettséggel szokták kistafiirozni. A mi hallatlan fényűzés; mert vegyük, hogy képviselővé választják az illetőt, ott is többet ér egy jó gazda, mint egy rossz jogász. Az egészséges állapot csak akkor fog bekövetkezni, mikor minden egyes pályára egyenlően elosztva fogják minden nagy elméleti appárátus nélkül a nemzet fiait úgy kiképezni, hogy minél könnyebben és rövidebb idő alatt végezzék el a szakmájukhoz tartozó munkájukat, úgy hogy ne kelljen idegeiket megfeszítve, ideje korán magukat tönkre tenni. Mig azonban ezen várva várt jövő bekövetkezik, addig is enyhíthetünk legalább egyébként a bajon. Az idegesség bacillusainak a legnagyobb melegágya az ambíció, a meggazdagodás vágya, a fényűzés túlhajtása. Magukban véve ezek minden haladás feltételei, ezek serkentik az embert munkára, és ezek nélkül, mint azt a sociálistikus tanok feltételezik, a társadalmi fejlődés, sőt a fenmaradása is a társadalomnak utópikus ábránd. De a milyen szükséges, hogy az 11111 bició lelkesítse a közélet hát, a meggazdagodás v igya serkentse a termelőt, az iparost és kereskedőt, egy kis mérvű fényűzés szépítse hölgyeinket: ép oly veszedelmes, ha ezek hatalmukba kerítik az embert. A túlhajtott ambíció és önzés korán kimeríti az idegeket és azt, a kiben nagyra nevelkedett, maga siet legjobban megfojtani; a fényűzés után ott olálkodik az anyagi tönkre jutás is. A klasszikus műveltségből vett szellem itt jönne segítségünkre, ha ugyan szokás volna tanulóinknál a hallottak felett elmélkedni. A görög bölcs int bennünket: ismerd meg önmagadat, mérlegeld erőidet, tehetségedet és válaszsz azoknak megfelelő munkát. Naturam sequere : a természetet követni, volt az epikurok elve. A természet megjelöli a határt a munkában, megjelöli az élvezetben, a mely határt büntetés nélkül ki sem lépheti át. De ujabb keletű intések és példák is vannak előttünk. Moliére misanthropeját a mesterkélt, a túlhajtott ellen való gyűlölet e szavakra fakasztja: je vais sortir d'un gouft're, ou triomphe la vice et chércher un endroit ecarté, ou d'etre l'hointne d'honneur 011 a la liberté. *) Ugyanezt, hirdeti, de már az őrült elme túlhajtásával, Rousseau. Napjainkban példák állanak előttünk. Az öreg Gladstone az ünnep és vasárnapokat megüli és bibliát olvas, azonkiviil, mint favágóról, számos adoma kering. Tolstoi Leo gróf, a hires orosz regény iró kötelességének tartja muzsikjainak a lábbeliét megfoltozni — ugy fogván fel a dolgot, hogy minden embernek kötelessége annyit dolgozni kezével, hogy abból megélhessen. Es ez nem különcködés, és ebben nagy igazság van. A jövő sociálistikus jellegű lesz, és ha magánkat a kézi munkára te'jesen képtelenekké tesszük, úgy esetleg pusztulnunk kell. Es bizonyára ha Tolsztoinak volna fia és azt csizmadiává akarná nevelni, könnyebben sikerülni neki, mint a mi hivatalnokainknak, a kik csak fenyegetéskép emlegetik tanulni nem akaró fiaiknak ezt a mesterséget. Es még csodálkoznak, hogy honoratior fiából nem lesz jó iparos. Hisz annigy is a fejlődés törvénye szerint is bajos, hogy iparosból földműves, kereskedőből iparos,- szellemi munkásból akármelyik is legyen ; mert a munka megosztás folytán bizonyos speciálizálás áll be a szervekbe, az alsóbb rendű nemek elkorcsosulnak, a mely nehezzé teszi egy alantasabb fejlődésbe visszatérni, holott az alantas!) *) Távozom e tanyáról, hol a bűn diadalt ül és menek keresni eg.v félre eső zúgot, a hol becsületes embernek lenni szabad lészen. fejlődésnél a többi képességek mind megvannak, azoknál a magasb fejlődésbe lépni csak is abból áll, bogy egy ilyen képesség előtérbe lép. Pedig a fenyegető szellemi proletarianizmus gyógyítása csakis akép válik lehetségessé, hogy a szellemi munkások tiaik egy részét, különösen u szellemi munkára kevesbbé alkalmasakat, egyéb pályára nevelik, mert nemzetünknek, a szellemi munkára való szükséglete nem gyarapodik abban az arányban, mint a mennyire az ezen munkával foglalkozók száma. A mint azután a túltömöttscg megszűnnék a tudományos pályákon: abban a mértékben veszítene a létért való küzdelem is élességéből és nem kellene magunkat a nagy hajszában idegessé tenni. ifj. stráusz Sándor dr. Zalavármegye rendes közgyűlése. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt rendes közgyűlését a bizottsági tagok nagyszámú részvétele mellett f. hó ii-áu tartotta az újmegyebaz gyüléstermébeu. Elnöklő főispán oméltosága üdvözölvén a szép számmal megjelent bizottsági tagokat, beszédében megemlékezett az idei mostoha évről, a perenospora és phytophtora intestans által megyeszerte okozott nagymérvű karokról, amelyek ellenetieii haugsúlyozta a kötelező védekezés szükségességét; teleuilíté a teuyetú kolera járványt s bár megyénk általában miudeu heveny fertőző betegsegtől meutes és közegészségügyüuk jó, azouban a fenyegető veszélylyel szemben a polgárok védelmére miudent megtenni mulliatlan kötelességünk ; áttérve a közgyűlési tárgysorozatra, megemlité, hogy úgy a megyei költségvetést, valamint a többi ügyet elnöklete alatt az állandó választmány tüzeteseu megtárgyalta s ennek javaslatai terjesztetnek elő a tárgyalás során ; végül a hazafiúi lelkesedés haugjan emlékezett meg a t. évi junius tí—-8-án Rudapesteu lefolyt fényes koronázási jubileumról, a nemzetnek legalkotináuyosabb, hőn szere tett koronás királya iránt oly iinpozánsúl nyilvánult őszinte ragaszkodásáról, törhetleu hűségéről. Beszédét a közgyűlés zajos éljenzéssel logadta. A törvényhatóság állapotáról szóló, a bizottsági tagoknak nyomtatásban megküldött alispani jelentés helyeslőleg tudomásúl vétetett. A tárgysorozat előtt felolvastatott és egyhangúlag elfogadtatott Remete Ijreza bizottsági tagnak es országgyűlési képviselőnek amaz indítvauya, hogy Zalavármegye törvényhatósága Kossuth Lajos uagy hazánkfiát 90. éves születése óvtordulója alkaluiaból üdvözölje. Előterjesztetett a „Zalamegyei Gazdasági Egyesü let" nek t. evi október o iki közgyűléséből a megye törvényhatóságához intézett abbeli megkeresése, hogy tekiutettel a perenospora által megyeszerte okozott uagy károkra, a perenospora ellen való védekezést kötelező leg elreudelui és e részben szabályrendeletet alkotni szíveskedjék. A közgyűlés egy bizottság választását hatá rozta el ama megbízatással, hogy ezen ügyet tüzetes tauulmány tárgyává tevén, a decemberi közgyűléshez konkrét javaslatot terjeszszen be. A bizottság tagjaivá Csertán Károly alispán elnöklete alatt Gózouy László tőjegyző, dr. Csanady Gusztáv keszthelyi gazdasági intezeti igazgató, Arvay Lajos, Baroza László, Csertán László, Csigó Pál, Háczky Kálmán, Karabélyos Elek, Koller Istváu, Orosz Pál, Rezsőü'y György, Szmodits Viktor és Virius Vince megyebizottsági tagok válasz tattak. Felolvastatott a kereskedelemügyi minisztériumnak a légrádi Dráva liid épitése tárgyában a megye törvényhatóságához étkezett rendelete, mely szerint ezen louddá tenni, vagy az ő esze ment el, de mikor azokról a gyönyörű ajkakról hallottam, mintha őrangyalom szólt volna. — De nagy áldozatot kell önnek hoznia, -— folytatá rejtett mosolylyal. — A menekülés bajuszába fog kerülni. Fölnyitá atyjának utazó táskáját s elővette a borotválkozó eszközöket s átnyújtotta: Tessék ! Szakálla ugy sincs. Gyorsan borotválja le bajuszát is. Néhány pillanat alatt készen voltam. Más körülmények között garmada kincsért se adtam volna oda ; de mikor valaki az életét bajuszával megválthatja, akkor nincs ok a tétovázásra. Az ártatlan lélek tapsolt, kacagott, mikor bemutattam bajusztalan arcomat. A nyugalmas atya is csak mosolygott ; egyetlen hanggal sem zavarta leánya intézkedéseit. — Na most atyám — szólt Irén — ha azt akarod, hogy egy hős és üldözött szabadságharcost megmentsünk, engedd meg lányodnak: hadd cserélje fel női öltözetét; légy segítségemre. Az atya beleegyezőleg bólintoti. Sugárzó arcáról látt atn, hogy egész szíve tele van gyönyörűséggel s véghetetlen büszke leányára. Néhány pillanat alatt Irén terve készen volt. Termetünk körül belül egyezett. Mindennel gyorsau készen voltunk, csupán a kalapcsere volt hátra, a legfontosabb és legnehezebb dolog. Mert hát itt nem főkötőről és kalapról volt szó — amik az életben nők és férfiak között olyan könnyen cserélődnek — hanem két ka lapról. A minden áldozatra kész, leleményes angyal ezen is segitett. Intett, hogy valahogy menjek át az ő coupéjokba. Nagy nehezen átjutottam. Meglehetős hosszú hajat viseltem s ezt az ő ügyes kacsói oly gyorsan és fenakadás nélkül szorították kontyformába a női fátyolos kalap alá, mintha teljes világéletében egyéb dolga se volt volna. Mikor az én toilettem egészen készen volt, akkor megpróbálta kalapomat. Olyan aranyos, csókolni való pubi vált belőle. — Ézzel készen volnánk — szóltam — de hát az igazolvány ? — Még nem vagyunk készen! — válaszolt. Igy még könnyen rájöhetnének az ártatlan, szent csalásra. Levette fejéről a kalapot; leeresztette árvalány folyású, dúsgazdag szőke haját s a bőröndből ollót véve elő, oda ment atyjához; kezébe adta az ollót; ölébe hajtotta szép fejét. — Ez árulónk lehetne; vágd le apám! Az engedelmeskedni kész apának megragadtain azt a kezét, melyben az ollót tartotta. — Az Istenért, Uram ! Rátyám! Inkább az én nyakamat, mint ezeket a drága, ezeket a pótolhatlan gyönyörű fürtöket. Nem! ezt nem engedem! Inkább önként fogok jelentkezni. Irén fölemelte kissé fejét; angyalszelidségü tekintetét rávetette atyjára s mikor látta, hogy az agg szemeibe könyük szivárognak s hogy ingadozik : az ollót szép csendesen — mintha akaratunk előtt meghajolni akarna — kivette apja kezéből s a következő pillanatban önkezével vágta le szép szőke fürtjeit. Ekkor a szó szoros értelmében térdre omoltam előtte; szótlanul, némán temettem arcomat azokba a levágott gyönyörű fürtökbe, fölitattam azokkal imádatom és kimondhatatlan lelkesültségem feltörő könyeit. Irén szelíden megfogta főmet s igy szólt: — Lássa ön, milyen rossz, milyen önző ember. Hogy e hajfürtöket ön megmenthesse, képes volt volna életét föláldozni, és nekem még e hitvány hajfürtöket sem akarta levágni engedni, hogy az ön életét megmenthessem. Tőlem még e csekély örömet is megvonta | volna. Pedig az én hajam még újra megnő; de az ön J életét nekünk, a hazának nem adhatta volna vissza l . soha, senki. Most fejébe tette kalapomat s egészen olyan volt, , mint egy 14—15 éves gyermek. I ' — Most már készen vagyunk, —- szólt. Ön viszi az én szerepemet, én pedig az unoka-öcsémet, akinek Pesten jegyet is váltottuuk; be is ült a conductor szeme láttára; de azután valamit Pesten feledve, annak tudta nélkül — mikor már a jegyeket átlyukasztotta — kiszállott, s azt mondta, hogy csak másnap jöhet utánuk. Az átlyukasztott jegy, az igazolvány kezeink között _ vau. Nyugodt lehet; önt nem fogják letartóztatni. — De hátha majd keiesni fognak itt a szomszéd coupéhan s minket kérdeznek az onnan eltűnt utas iránt. Ah mi majd mind a hárman igen jóizüen fogunk aludni. — Szólt az én aranyos kicsikém. Ugy is tettünk. A legelső állomásnál, az ott levő zsandár kíséretében az általam elhagyott coupé ajtaját nyitotta föl a kalauz. De ott nekem már csak hűlt helyemet találták. Belenyugodtak, hogy megszöktem. Mi nagy mélyen aludtunk ; ugy kellett bennünket fölkelteni. Nem tudtunk semmiről semmit. Igazolványunkat előmutattuk. Különben is a conductor erősítette, hogy mi hárman már Pesten ültünk föl. Megmenekültem. A következő állomásnál várt ránk Irénék kocsija s mintegy 2 órai kocsizás után otthonn voltunk. Azt a csendes falut nem is hagytam el, mig a rettenetes sok vérengzésnek, az örökátkú rémuralomnak vége nem lett. Ha hazám, nemzetem sorsa nem feküdt volna szivemen, akár halálomig ott maradtam volna szívesen az én kedves őrangyalom mellett, menekült gyanánt. * * Később egymáséi lettünk Isten és emberek előtt . . . Nagy idő elmúlt. Nagyot fordult a világ azóta. Hogy jobbra e? Isten tudja. Dér lepte be már az én hajamat is, meg azokat az egykor oly gyönyörű árvalány folyású szőkefürtöket is. De azért inost is csak oly áhítattal csókolgatom meg azokat s megáztatom az emlékezés áldó könyüivel. —y.