Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-09-04 / 36. szám

XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. szeptember 4. 30. szám. L i i, & r>\r i t es A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara

1

4 hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Népünk közönye. Kétségtelen, liogy a lakosság vagyonosodásából származik az ország függetlensége, s hogy csak azon állam emelkedhetik a kultura magaslatára, melynek népessége értelmes s jómódú, s amelynek megvan a civilizációval való haladáshoz elkeiülhetlenül megkívántató anyagi ereje. Ezen axiómát a népek és nemzetek felett időnként uralkodott kormányok is belátták és a rendelkezésökre állott eszközök felhasználásával igyekeztek a nép anyagi helyzetén javítani. Igy tett kormányunk is a múltban; ezt az elvet követi a jelenben is. Arnde a kormányok bölcs intézkedése, habár ennek keresztülviteléből a népre kiszámíthatlan előnyök háraudanak, sok esetben hajótörést szenved a nép makacsságán, minden újítás ellen tanúsított ellenszenvén. Különösnek tetszik sokak előtt, pedig úgy van, hogy inkább a legérzékenyebb anyagi kárt türi el, semhogy az előtte idegen újítást meghonosítsa. Népünk bizalmatlan minden iránt, mi „,felsőbb" helyről jő. Vérében van, hogy „csak azért se", mert az „urak" rendelik, ajánlják. A lelketlen izgatóknak, kik csak rosszra ösztönzik, minden tétovázás nélkül hitelt ad, nem gondolva arra, minő károk fognak abból származni. Igy vagyunk a szőlőkben fellépett peronospora elleni védekezéssel is. A magas kormány bölcs előrelátással már évekkel ezelőtt népies nyelven irt utmutatást osztatott szét, figyelmeztetve a lakosságot a peronospora veszélyes pusztításaira s melegen ajánlva a gálic s mész keverékből készült oldattal való fecskendezést. Felhívta a községeket, hogy szerezzenek be fecskendőket s ha ezeket a kormány közvetítése mellett hajlandók beszerezni, úgy tetemes árkedvezményben részesülnek. Hasztalanul. A községek nem szereztek fecskendőket, szőlőiket nem permetezték s ma azon kétségbeejtő ponton állnak szőlős gazdáink, hogy idei termésük a szó teljes értelmében tönkre ment. Már tavaly annyira megtámadta a penészgomba szőlőinket, hogy a vessző, táplálkozás hiányában, nem tudott teljesen megérni s a tél viszontagságaival szemben való ellenálló képessége a minimumra rendukálodott, minek az lőn a sajnálatos következménye, hogy a legszebb tőkék elfagytak, Az idén ismét nagy vehemenciával lépett fel. Kedvezett neki a gyakran változott nedves s meleg időjárás. Csak gondos és szorgalmas permetezéssel lehetett pusztító hatásának némileg gátot vetni. Némileg — mondjuk — mert még ott is látszanak pusztításának nyomai, hol több izben s gondosan permeteztek. Ott persze, hol ezt nem tették, pedig a gazdák legnagyobb részénél nem történt ez meg, a tőkék levél nélkül, csupaszon állanak. A Zala völgyében semmi, vagy csak nagyon csekély bortermésre vau kilátás. A peronospora (vagy mint a föld népe nevezi: fene rosz pora) a termést teljesen megsemmisítette és csudák csudája, a nép még sem okul. Látja, hogy annak szőlője, ki csekély költséget s fáradságot nem kiméivé, gyakran permeteztetett, teljes zöld diszében áll; hogy szőlőtermése, ha nem is kiváló, de az abnormis időjárásra való tekintettel elég jó, még sem mutat hajlandóságot a védekezésre. Oka a nép e közönyének — azt hisszük — részben a kivitelnek a valóságnál nehezebbé képzelése, részint pedig ebből eredő konzervatív hajlama ; mert a körülmények által létesíteni parancsolt újításokra nézve magával számolni nem képes. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy népünk csak azt képes meghonosítani, minek célszerűségéről maga oly kézzel fogható módon győződik uieg, hogy az elől kitérésnek egyáltalában helye nem lehet. A kísérletezés azonban, legyen az bár mily egyszerű, kerüljön j az bár mily csekély költségbe s fáradságba, nem tartozik szokásai közé. Majd ha a honosításnak Úttörői elegendő bizonyítékot nyújtanak a sikerre, talán utánuk megy a tömeg, de addig, félő, hogy minden szőlő kipusztul. Hogy ezen állapot, — mely a kiválóan szőlőterméssel foglalkozó lakosságot kimondhatatlan nyomorba döntené — be ne következzék, praevenriv rendszabályok alkalmazása lenne célirányos. A szőlősgazdák ép úgy, mint ez a hernyó irtásnál történik, büntetés terhe alatt lennének kötelezendők szőlőjüknek permetezésére. -— Ajánlatos volna, hogy a községek szerezzék be a szükséges fecskendőket és azokat, előre meghatározandó napibér mellett, átengednék a gazdáknak. Ily módon a permetezést kevés költséggel lehetne keresztülvinni s a fecskendők ára is megtérülne. — A községi elöljárók s hegybizottmányok pedig kötelesek volnának a permetezés pontos eszközlését ellenőrizni s a netán tapasztalandó mulasztásokat megtorlás végett az illetékes hatóságnak bejelenteni. K. S. Városunk 1893-ik évi költségelőirányzata. A városi tanács egybeállította az 1893 ik évi költségelőiéányzatot s azt a pénzügyi bizottság tárgyalás alá vévén, a képviselőtestület legközelebbi ülése elé terjesztendő javaslat adatait a következőkben közöljük. Rendes bevételek: Állandó jövödelmek 5.593 frt 76 '/.

2 kr., változó jövödelmek 12.181 frt 87

3/

4 kr., elemi iskolai jövödelmek 2.08Ü frt 55 kr., alsó tokú ipariskolai jövödelmek 2.226 frt, regalejoghoz tartozott épületek utáui jövödelmekből 2.341 frt 98 kr. Rendkívüli bevételek : Különfélék 2.086 frt 44 kr., új utcák nyitása 185 frt 46 kr., csatornázási jövödidmek 765 frt 58 kr., szegénytartási pótadóból 826 frt 99 kr., átmeneti jövödelmek 9ü frt. A rendes és rendkívüli bevételek főösszege 28.378 frt 64','i kr. Rendes kiadások: Személyi járandóságok : a) tiszti fizetések 13.552 frt 55 kr., b) szolgák, rendőrök stb. fizetése 4.637 frt, c) személyi mellékjárulékok 1 207 frt 67 kr., különféle kiadások 16.251 frt 21' 4 kr., elemi iskolai kiadások A „Zalamegye" tárcája. A délibáb. Az égő nap lángtengeréből, örvénylő tüzanyagok rémséges mélyéből kelt ki a vékony sugárnyaláb. Ott nyert létet, hol a forrongó, izzó elemek egymásra törve rémes harcokat vívnak, hol egeket csapkodó lángnyel vekkel, sziporkázó tűzkévékkel küzködik a haragos örkán. Aztán a káprázatos tényből neki vágott a vak sötétségnek, az isszonyú hőségből belerohant a világűr fagyasztó hidegségébe. Metszette, hasította a fénytelen semmiséget azzal az iszonyú sebességgel, melylyel egy sugár repülni szokott. Megrezdült, megremegett az aethericus parány, a mint végig szaladt rajta. A hőség megnem ölte, a lágy meg nem dermesztette. Kóbor meteor süvöltve ment neki, hogy lophasson valamit melegéből; megtört rajta egy pillanatra, aztán tovább rohant mindenik, a sugár a föld félé, a meteor <udj' isten merre? Lent a földön, a mérhetlen pusztán ragyogó verőfény volt. A pehely könnyű homokszemek, mintha sohase lett volna dolguk a szellővel, vagy sohase hajszolta volna őket a szél, olyan nyugodtan, olyan mozdulatlanúl feküdtek egymás hátán; mintha mindegyik aprócseprő kályha volna, m>t napsugarak fűtöttek vörösre, úgy öntötte a melegséget. Valami édes kínos lázként izgató remegés futott át a libegő levegőparányokon, amint hozzájok ütődtek. A mit az egyik kapott, csókban adta tovább a másiknak; és terjedt a hősugár, szállt fölfelé, a felsőbb regiókba, inig meg nem ölte a magasság hidege. A levegő lomhán feküdt nehéz testé vei a pusztán, e^ak hosszú időközükben mozdúlt meg valamelyik része, csak nagy ritkán támadt gyenge légárain benne. Madár se járt a tájon, hogy lebbeljeu szár nyaival, felhő se gyűlt az égre, hogy harmatozzék, nedvesség se volt a talajban, hogy bűtögesse a forróságot. Megbomlott a természet rendje; a forró, kiszáradt levegő nem tudott felemelkedni, a felső, hidegebb rétegek I nein kívánkoztak le az égető talajhoz. Szépen elhelyezkedtek rendben, és megmaradtak nyugodtan, alúl a legmelegebb, azután fokozatos sorrendben hűvösebb és hűvösebb közök. A föld, ez a nagy egoista, úgy rendezte be a dolgot, hogy először ő veszi ki részét a nap ajándékából, s csak azután juttat valamit a levegőnek is. A sugárnyaláb őrületes sebességgel közeledett a földre, mintha tudta volna, hogy odalenn valaki, vagy valami epekedve várja. Nem állt meg, mikor odaért a levegőburok legszéléhez, belemerült merészen az új közegbe. De mintha nehezére esett volna az uttörés, foszladozni, bomladozni kezdett; vagy mintha jólesett volna neki a hosszú hidegség után az áramló meleg, mely alulról megütötte: hogy minden új, melegebb rétegben tovább fürödhessék, ferdült, hajlott eredeti irányától; minden réteget kisebb szög alatt, hosszabb vonalban metszettek a szétvált sugarak. Utjokba árnyas oázis esett, a pusztában egy élettől lüktető terület. Bársonyos mohlepte talajból gyöngytisztasággal bugyogott a forrásvíz, és szaladt egy darabig, mig elnyelte, fölitta a pusztaság homokja. Körülötte apró cserjékbe öntötte a buja föld életerejét, mig odább terebélyes fák látszottak védeni a vihartól hajszolt porförgetegek ellen a puszták szivét. Nem volt oly nagy, hogy a repülő sugarak be ne futhatták volna. Röptükben odacsókolóztak a libegő falevelekhez, felkapták és vitték magukkal a locsogó forrást, a bokrok közt bujkáló madarat, a fákat, cser jéket, mohot, az egész kis paradicsomot. Es nyargaltak tovább, mindig ferdébben, mindig közelebb a földhöz. Mikor aztán a legalsó réteghez értek, mely már ölelkezett a homokos földdel, mint a megriadt szárnyasok, visszarebbentek, és úsztak tovább, repültek visszafelé. A kopár sikon fáradt utas bandukolt. Lábait égette az izzó homok, bágyadt idegein ;ítrezgett a föld forrósága, testén ujjnyi vastag erekben csoidogált a gyöngyöző izzadság. Sóvár szemekkel mérte a pusztát, I! hol van a vége, hol? Az elgyengült test hűvösre vágyott, a gyötrő szomjúság vízért kiáltott. De hol itt az á-inyék, hol terem a viz? A rezgő sugarak arra tévedtek; a velük hozott oázis remegő képe odarajzolódott a mozdulatlan levegőbe. Ott integettek a lombos fák kívánatos hüvösséggel, csak árnyékot nem adtak, ott röpködtek a tarkaruháju madárkák, csak szavuk nem volt, ott buzogott a forrás tiszta vizével, csak locsogása nem hallatszott — olyan vonzó, olyan hívogató közelségben, mintha csak mondani akarná: ime itt vagyok, csak fogj meg! A lecsukódni készülő szemekbe új tűz gyúl, a lankadt izmokba új erőt varázsol a bűvös bájos kép. — De egy gyenge szellő — s a mohón kinyújtott kar erőtlenül hanyatlik vissza, örömsugár helyébe új csüggedés száll az arcra, hiszen csak ködkép volt műiden, csalfa délibáb. Keresztiiry József. Enyhülés. Mint roncsolt, viharvert hajó Mit a hullámok kénye hány, Baranglám át az életet, Vágyódva nyugalom után. Megtörte szivemet a lét, S óhajtva vártam a halált, Hogy vállhassak az élettől. Mely kínból és bánatból állt . Nem tartá vissza semmi már Rt hagyni kínos éltemet; De ah ! reményem felvirult, S szivein újból felétedett. Megláttalak szép angyalom S szivem azóta nem enyém ; Tovatűnt boldogságomat, Te benned újra fellelém.