Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-17 / 29. szám

óvodai játékokkal, a melyek a rend, pontosság 6s fegyel­mezés eszközei. (Izéljük pedig a test iigyesítése, a ke dély fejlesztése s az egy közös cél felé való törekvés elősegítése. A test erősítését s edzését eszközli a kedélyes mozgó játék, ahol a kisded torna, versenyfutás, - az emberek és állatok mozgásainak s munkáinak utánzásá­val egész a fáradságig edzi testét. Vidámság, élénkség gyorsítja a vérkeringést. Itt edződik a kisded bátorsága a játékban való szerepléssel. Az összetartás érzete elő­segíti a testvériesség s a fnások rokonszenvének meg­nyeréséért való törekvést. A játékban ismeri fel a kis­ded saját erejét, bátorságát, a mi önbizalomra s tettre ösztönzi; — de itt tanulja meg az akarat szabályozását is, midőn alkalmazkodnia kell a játék szabályaihoz. Játékaink leginkább a magyar népjátékok után \ innak átdolgozva. És mennél gyengébb a gyermek, annál inkább mozgó játékkal foglalkoztatjuk, csak az 5—6 ik életévben vesszük elő az érzelem fejlesztő uiüvé­sziesebb játékokat is. De a kisded nemcsak a mozgó játékban találja kedvét, hanem feltűnő érdeklődéssel viseltetik minden iránt, atni alkalmas anyagot nyújt cselekvés vágyának kielégítésére. A legegyszerűbb tárgy után mohó vágy­gyal kap, hogy általok a képzeletében megjelent alako kat megtestesítse. Homok, kavics kész építő anyag a gyermek birtokában. Ezen foglalkozásban a kisded arra I törekszik, hogy szerzett ismereteit felhasználhassa, — j alkotni vágyik. — Az alkotás-vágy kielégítése céljából ' Fröbel a foglalkoztató eszközök egy csapatját nyújtja < az ovodáknak, melyek az öntevékenység utján mind jobban képesítik a gyermeket ismereteinek önálló fel használására. Ezek, a különféle építő szekrények, a lerakó táblácskák, szilánkfonás, vessző lerakás, körrakó játék.— A játszva tervelgető gyermek azonban mind nagyobb öntudattal alakítja utánzatait; foglalkozása közben szel­lemi látóköre tágul s vágj-ai maradandó eredmény létre­hozására irányulnak. A játék itt már munkára maga- I suli. Az öntevékenység 2. tokán az ovoda a következő j munka nemet nyújtja a gyermeknek : — borsó műn kát, agyagidomítást, rajzot, papírftizést, papirtonást és papirhajtogatást. Ezen foglalkozást a kisded játszi kodéi, ­Ivel addig űzi, míg észrevétlenül megszokja a szoigai- 1 mat s a munka kedvet. Keze ügyesedik, biztosságot s határozottságot nyer ; türelme és kitartása edződik. Itt 1 már meg van a bizonyos cél után való törekvés s az erős akarat, hogy munkáját bevégezze, — öröm és ; megelégedés a siker tölött. Önérzetére hat s azt növeli i azon tudat, hogy hasznosan tud foglalkozni. Tapasztalata tanitja meg, hogy a munka és tevékenység által szer zett megelégedés az igazi maradandó. A magyar kisdedóvás a Fröbel-téle munkák közül 1 kihagyta azokat, melyek a gyermek erejét túlhaladják, úgy szintén azokat is, melyek a kisdedet hosszabb ülés- ; re kárhoztatva, szabadságát korlátozzák. * Ezekben kívántam — röviden ecsetelni a magyar kisdednevelést. És most legyen szabad azon reményem­nek kifejezést adni, hogy ha majd a k'sdedóvási tör­vény egyöntetűséget hoz az ovodákba, kötelezővé teszi s kifogja zárni a képzetlen egyének által vezetett inté zetekből az idegen szellemet, a rideg modort s a kisded j testét és lelkét elbénító szellemi tálerőltetést : akkor a kisdedóvás áldást hozó lesz a társadalomra, áldásthozó j lesz a nemzetre. Molnár Mari. Helyi, megyei és vegyes Irt. A király adomanya. 0 lelsége a király Pacsa községnek iskola építkezési célokra 100 foriutot, a hucsú-szent lájzlói izr. hitközségnek iskolaépülete vétel­árának fedezésére 60 foriutot engedélyezett. Csaky Albin grof vallás- es közoktatásügyi minisz­ter Balaton-Füreden. Csáky Albin gróf, vallás és köz­oktatásügyi miniszter f. hó 10 én Balaton-Füredre uta­zott Vaszary Kolos hercegprímás meglátogatása végett. Délben a prímásnál ebédelt, majd délután 5 órától léi 7-ig, amikor a miniszter hajóra szállott, együtt sétáltak a Balaton partján. Miniszteri köszönet. A vallás- és közoktatásügyi iu. k'r. miniszter Vaszary Kolos hercegprímásnak a keszthelyi főgymnasíum segélyegyesülete részére tett 500 forintnyi adományáért elismerő köszönetét nyiivá nította. Rado Kálmán vasmegyei főispán jubileuma. Szép és megható ovációban részesítette Vasvármegye közön­sége RadólKálmán vasvármegyei főispánt, főispáni műkö­désének 10 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepélyt megelőzőleg 10-én este fáklyászenével tisztelték meg. 1 1-én az ünnepély a székesegyházban tartatott Te Deum-mal kezdődött, melyen Hidasy Kornél megyés püspök mondott megható beszédet. Ezt követte a dísz közgyűlés, a vármegye legelőkelőbb közönségének rész vétele mellett, amelyen Eredics kir. tanácsos nagyszabású beszédben méltatta az ünnepelt érdemeit, mire Radó Kálmán főispán nagyjelentőségű beszédben felelt. A köz­gyűlés Szájbely Gyula képviselő indítványára jegyző­könyvében örökíti meg szeretett főispánjának érdemeit. A közgyűlés után a küldöttségek és testületek tisztelgése következett. Vasvármegye tisztikara egy igen díszes kivitelű albumot nyújtott át a jubilánsnak. Az ünnepélyt délben 300 terítékű díszebéd zárta be, amelyen a megye összes notabilitásai, valamint a más megyebeli vendégek vettek részt. Számos felköszöntőt mondtak a lakomán, amelyek legnagyobb része a jubiláló férfiút és családját illette. Vármegyénk részéről az ünnepélyen részt vettek Svastits Benó főispán, Csertán Károly alispán. Változások a veszpremi egyhazmegyeben: Székely Ferenc Szt-Békállái ól Veszprémbe praebendista- és segédlelkésznek, Imrék György Alsó-Lendván volt nevelő Szt Békállára, Zimmert József Kéthelyről Márkóra, Konráth Károly Tabról Csatárra, Schlakker Károly Csáb Kendekről Tabra, Ptachner László Somogy-Szt-Balázsról Neme8-Vidre, segédlelkészi minőségben áthelyeztettek. — Zöld István ujmisés Kéthelyre, Szijj Alajos Gógánfára, Rinianóczy Endre Káptalan iára, Cserta Elemér Mer nyére, ifj. Vörös János Somogy-Szt-Balázsra, Üsadinszky György Csáb Rendekre rendeltetett, segédlelkészeknek. Üj polgári es középkereskedelmi iskola Dunántúl. A vallás és közoktatásügyi miniszter f. évi junius hó 20 án 24.162. sz. a. kelt rendeletével Veszprémben állatni polgári fiú és középkereskedelmi iskola fog létesíttetni, mely intézetnek két első osztálya már a jiivő 1 S! 12/93 ik tanévben fog megnyittatni. A miniszter ezen intézkedése nagy ölömmel tölté el Veszprém város közönségét és hálás elismeréssel adóznak Vargyas Endre tanfelügyelőnek, akinek ez intézet elnyerésében kiváló érdemei vannak. Véglegesítés. A vallás és közoktatásügyi iu. kir. miniszter Varga Tivadar perlaki elemi állami iskolai rendes tanítót, valamint Kelemen Gizella perlaki, Külley Franciska szent adorjáni és Luttárné Kapocsy Amália gánicsai állami elemi iskolai rendes tanítónőket jelen állásukban végleg megerősítette. A keszthelyi csonakazo egylet igazgató yálaszt mánya f. hó 1 I én tartott ülésén elhatározta, hogy f. é. jul. Iió 23 án a Heibeck féle kerti helyiségben az egyl. javára tánczmulatságot rendez; ugyanakkor töb bek óhajának engedve elhatároztatott, hogy a nagy közönsé-- — különösen a Keszthelyen tartózkodó fürdő­vendégek szórakoztatására és mulattatására f. julius hó 30-án este a Balaton parton nagyszerű tűzijátékot, dísz­csSjtakázást és utána táncmulatságot rendez. Rendező bizottsági elnökké a jul. 23 iki táncmulatsághoz Csesz­nák Miklós kir. aljbirót, ájul. 30-iki tűzijátékhoz rend. biz. elnökké Huszár Károly gyógyszerészt kérték fel. Keszthelyen és ílévizen a fürdő saison most tető ponton áll. Fürdővendég mindkét helyen annyi van, hogy ennyi régen nem volt. Különösen érdekes képet nyújtanak a Balaton- part és ennek környéke a fasorok d. e. 10—12 óráig, d. u. 4—8-ig, amikor a fürdőzők mennek le a fürdőhöz és jönnek vissza. A szépnem különösen nagy számmal van képviselve. A fürdés a balatoni szigetfürdó'n nagyon kellemes; a Balaton vize üde, mély (a lépcsőknél azonnal 100—120 cm.), a talaj kitűnő, a fürdődíjak alacsonyak (20 kr. ruhával, gyer­mek felét fizeti). Keszthelynek az a hátránya, hogy por van (s hol nincs?) a főutcának tnakadam-szerü kövezé­sével elenyészik. Az ut most készül. Esküvő Pet.hő Jenő csáktornyai gyógyszerész f. hó 9-én esküdött örök hűséget Krasovecz Anna kisasz­szonynak. Tanügybarat. Peczek György tüske szentgyörgyi plébános a hodosáni állami elemi iskola vizsgálata alkal mával a magyar nvelvben legtöbb előmenetelt tett növen­dékek között tankönyveket, képeket és pénzösszeget osztott ki. Hírtelen halai. Jakobi Rezső körmendi takarék­pénztári pénztáros f. hó 11-én délután Hévízre érkezett, hogy azt orvosi tanácsra több hétig hiúznál ja. Az első fürdést a fürdő orvos megkérdezése nélkül másnap f. hó 12-én reggel 6 órakor vette. Alig volt azonban 8—10 percig a vízben, ott IOSSZUI lett s mire a vizből szo szobájába szállították, szívszélhűdés következtében meg­halt. Holttestét orvos rendőriles: megvizsírálván Készt helyre s innen a bold. fiai Körmendre szállították elte­mettetés végett. Adomány. A bialaton-füredi kórház részére Kottitz Miksáné, Kőszeghy Vinkler Mihály, Sztraka Gábor 2—2 frtot, Kerekes Teréz őnagysága és Keutzer István 1 — 1 frtoc adományoztak. A keszthelyi iparos tanoncok munkakiallitása julius hó 10 én záratott be. Ez alkalomból a kiállítási helyiségben a kiállítókon kivül nagy számú érdeklődő közönség gyűlt egybe. Csathó Alajos kiállítási elnök zárbeszédet tartott, melyben a kiállítás erkölcsi ered­ményéről, a közönségnek meleg érdeklődéséről stb. szólt hosszasan, érdekesen; majd a bíráló bizottság ítélete alapján kihirdette a bírálatok eredményét s kiosztotta a jutalmakat. Az első jutalmat 3 frtot Baksa István kályhás tanuló nyerte el ; 2—2 frtos jutalomban részesültek Tun kel József bognár, Sárváry Zoltán bádogos, Meiler Jószef bádogos és Németh István szövő tanuló, 1—i frtos jutalmat 15, 50—50 kr. jutalmat pedig 34 kiállító I tanuló nyert. Elismerő okirat pedig 54 adatott ki. Jutal­i makra a közönség adományából 42 frt folyt be, melyhez a keszthelyi takarékpénztár 1(1 írttal, ifj. Reischl V. sörgyáros 5 frttal, id. Ruischl V. vbiró 2 írttal járult, j Hogy a kiállitás minden tekintetben sikerült, az Csathó j Alajos elnök buzgalmának s tapintatos eljárásának köszönhető, mely által ő polgártársai tiszteletét és elis­I mérését nyerte ki jutalmul. | Kinevezés. A zala egerszegi pénzügyigazgatóság ; Kopeczky József díjtalan adóhivatali gyakornok jelöltet díjtalan adóhivatali gyakornokká nevezte ki. Eljegyzes. Dr. Chilkó Sándor Alsó-Lendván, elje gyezte Kovács Jolán kisasszonyt. Iskolaszék) ülés. A nagy-kanizsäi iskolaszék a legutóbbi hét első telében ülést tartott, mely alkalommal tárgyalták a polgári leányiskolának a jövő tanévben leendő elhelyezését. Az eredeti terv az volt, hogy az elemi iskoia leányosztályainak helyiségeit fogja elfog­lalni; azok pedig a földszinti helyiségekben fognak elhelyeztetni. Statistikai számítás szerint azonban minden osztályra 75 tanuló esnék, holott a helyiségek legf'ölebb 30—35 tanulót fogadhatnak be s alacsony, sötét voltuk att amúgy sem alkalmasak iskolai helyiségekiil. Az iskolaszék tehát elhatározta, hogy átír a városi ható­ságnak az építkezésnek haladéktalan eszközlése iránt. Ez megtörtént. Most már a városi hatóságtól függ a foganatosítás. Építkezés esetén és már október elején megkezdődhetnek az előadások. Nevmagyarositas. A m. kir. belügyminiszter Kohn Jakab nagy-kanizsai illetőségű budapesti lakós vezeték nevének „Kovács"'-ra kért átváltoztatását megengedte. Az 1848 49 i szabadsagharcunk emieke nek a fővárosi vigadóban levő gyűjteménye, képek, fegyverek j és egyéb ereklyék megszerzése folytán oly mértékben j gyarapodott, hogy ma e múzeum a főváros legszebb és ] legérdekesebb látványosságai közé tartozik. A képek, ! I II fegy veiek és egyéb ereklyék sokasága a fővárosi vigadó termeinek jó részét annyira megtöltötte, hogy az eddigi termekhez egy ujabb nagy terem kibérlése vált szük­ségessé. A gyűjtemény tulajdonát a következők képezik : összesen 17U0 kép a szabadságharcból, ezek közt ioO-on felül olajfestmény és aquarell, 300 különféle fegyver (puskák, kaszák, kardok stb.) több százra menő apróbb ereklyék, ruhák, okmányok, hírlapok és 1848—49 i prokiamációk. A gyűjtemény rendezősége gyönyörű szin i nyomatbau készült emléklapot adott ki az 1848—49 honvédek számára. Az emléklap minden családnak, kinek valamelyik tagja honvéd volt -— valódi büszkeségét képezheti, mert az emléklapon a Hungária által meg­koszorúzott főhelyen olvasható az illető 1848—49-i hős honvédnek neve és tettei. Ez emléklapok az 1849—49 i emlékek kiállításában a fővárosi vigadóban közszemlére vaunak kitéve. A nepünnepely, melyet a székesfehérvári színtár­sulat t. hó 10 én rendezett, elég látogatott volt; az egyes versenyek a néző .közönség általános derültsége közt folytak le. A nagy léggömböt nem tudták eléggé gázzal megtölteni s igy nem ereszthették tel. '/2 ^ órakor a „Feneleányok"-at adták, nagy megrövidítés­sel. Ezt követte a sikerült lüzi játék, mi közben erős villámlás mellett az eső megeredt s igy a tánc elma­radt. A közönség jó része az eső elől tiaza menekült, mig mások a terembe mentek tel s ott töltötték az időt. A balaton-füredi fürdőt a szerkesztőségünkhöz beküldött kimutatás szerint t. hó 15 ig bezárólag 1.145 vendég látogatta. Színeszet. A székesfehérvári színtársulat ifj. Polgár Károly sziuigazgatása alatt utolsó előadasát a nyári színkörben t. hó 9-én tartotta. Színre került „Három pár cipő" cimű énekes bohózat. A közép számmál meg­jelent közönség jól mulatott az ötletekben, meglepő tord ulatokbau gazdag darabon. A főszerep Sertózi Etel kezében volt, aki Leni szerepében tei ineszetes, éleuk játékával a közönséget egészen elragadta ; Polgár Sán­dor, ifj. Polgár Károly, Kréiner Jenő, Matray, Szilágyi Berta, Bodrogi Liua szerepüket lielyeseu töltötték be. Általában az egész előadas mind a játékot, mind a rendezést illetőleg a közönséget kielégítette. Egy krajcaros levelező lapok junnek legközelebb forgalomba. Egy harmadrészükön hirdetés lesz olvasható, míg kétharmad részük Írásra Íog szolgálni. Serfőző gyar részvénylársasag Nagy-Kanlzsan. A nagy-kanizsai kereskedelmt- és iparbauk kezdemé­nyezése folytán Gelsei Gutman Vilmos, Hirsehel Ede, Roseufeld Adolf, Grünhut Fülöp, Blau Pal, Maschauzker Mór, Bettikeim (jyőző, Eperjessy Sándor, Vidor Samu, Rapoch Uyula, Grünhut Altred, Blau Lajos, Fesselhoffer József, Ledofszky Ármin, mint alapítók Nagy-Kámzsán egy, a modern technika és a kor igéuyeiuek miudeuben megtelelő seriőzőgyár részvénytársaság alapítására vállal­koztak ; székhelye Nagy Kanizsa lesz; a részvénytőke 250.000 trt; időtartam ötven év; kibocsájtatik 2.o0i) db 100 frt névértékű részvény. Az aláiras legkésőbb t. évi juiius hó 31-lg bezárólag a kezdeményező uagy­kanizsai kereskedelmi és iparbaukuál személyesen, vagy meghatalmazott által eszközlcndő. Az aláíráskor mindeu aláirt részvényre a névérték 10',, ka és az előleges alakulási költsegek fedezésére részvényeukint egy trt készpénzben lefizetendő. Ötven részvény jegyzese az alapítók sorába való felvételre jogosít. Az alapítok egye­dül azon jogot tartják fenn maguknak, hogy az első három évre az igazgatóságot kinevezhessék. E közhasznú és kétségkívül jövödelmező vállalatra felhívjuk lapunk olvasó közöuségéuek figyelmét. Horváth Jóska zenekara Graczban. A helybeli zenekar, mely külföldi körútra indult, f. hó 8-án (jrácz­ban a Stadparkban tartott hangversenyt. A Gráczban megjelenő „Tagespost" f. hó 9-iki száma igen elisme­rőleg nyilatkozik zenekarunkról. A kar tagjai egyen­ruhájukban általános érdeklődést keltettek. A hangver senyen nagy számú közönség volt jelen és élvezettel hallgatták a hangverseny szépen előadott, változatos darabjait. Örvendünk helybeli zenekarunknak e szép sikere felett. Nyilttér. Köszönet nyilvánítás. Mindazok, kik szeretett kis leányunk elhunyta alkalmával részvéteiket nyilvá­nítani, valamint a temetésén megjelenni szívesek voltak, fogadják hálás köszönetünket. Gombás István és neje. Egész, selyem mintázott Foular­(lókat meterenkent 85 krtol egész 4 frt 65 krig (mintegy 550 különböző árnyalatban) megrendelt egyes öltönyökre, vagy egész végekben is szállít házhoz szállítva postabér és vámmentesen (J. Henneberg. (cs. és kir. udvari szállító) selyeiiig.vára Zürichben Minták postafordultával küldetnek. Svájcba cimzett levelekre 10 krajcáros bélyeg ragasztandó. egészségügyi hatóságilag • megvizsgált fogtiszt tó szere • Sarg-nak Kapható a gyógytárakban : és illatszerészeknél 1 drb. 35 kreá

Next

/
Thumbnails
Contents