Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-12-25 / 52. szám

XI. évfolyam. 52. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 lri. Egy száin ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilttér petitsora 1*2 kr. ír A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől logadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület'' és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A béke ünnepe. Az emberiség' sok ezer éves küzdelmei után egyszerre fölcsillámlott a remény első fénye, hogy végre majd csak vége szakad a tömérdek áldatlan harcnak ; a magasabb cél nélküli küzdelmeket követni fogják végre az emberiség boldogitására irányuló törekvések. A biztató reménynek ez első fénye ott csillámlott fel Keletnek egy kis városában, egy szegényes istálóban, ahol a világnak epedve várt Salvatora napvilágot látott. Az emberiség jobbjai, akik látták : miként tért el az emberiség nagy része valódi rendeltetésétől; akik aggó homlokkal nézték a folyton erősebb mérveket öltŐ ellentéteket; akik egyfelől a növekvő hatalom túlkapásait, másfelől a szolgai meghunyászkodást, az emberi méltóságot megtagadó csúszás-mászást az akkori kor teljes elbetegedése, teljes erkölcsi romlottsága kétségtelen jeléül tekintették : erős meggyőződéssel hitték, hogy okvetlenül kell támadni egy hatalmas szellemnek, ki az emberiséget e chaoszból, ez erkölcsi fertőből ki fogja emelni s el fog világitani a magasabb rendeltetés, az emberiséget boldogitó célok regióiba; aki vezérfényt nyújt a jobb sors után epedő lelkekben. A jobb lelkek várakozásának ama korszakában szinte csodás körülmények között született Jézus Krisztus, kinek szegényes bölcsőjét szinte megmagyarázhatatlan áhítattal állták körül azok, kik leginkább érezték, hogy a világnak uralkodó szelleme áldatlan hatalmából ki kell bontakoznia. Ez a csodás születésű gyermek már 12 esztendős korában bámulatos szellemi erővel mutatkozik be; részt vesz a bölcsek vitatkozásában és ámulatba ejti azokat, akik hallgatják, látják. Majd csakhamar föllép az akkori kor szellemével határozottan szakító, az emberiség válaszfalait ledöntő tanaival és rámutat biztos kézzel í azokra a nagy és szent eseményekre, miket az ; emberiségnek — ha csakugyan boldogulni akar — követnie kell. Egész életét, működésének I minden mozzanatát besugározzák varázs-fényök- j kel ez eszmények: a szabadság, egyenlőség és test- | vériség. Ezeken épült föl a világ megváltás nagy nníve ; ezek az eszmények vezették ki az emberiséget a társadalmi forrongás, békétlenség alaktalan ködeiből a világosság, nemes célok talajára, hol már mindenki által látható tiszta alakot öltött az emberi rendeltetés : béke szellemével való ölelkezés az eszmények elérésére. Attól fogva ezen a talajon halad az emberiség. Egyes korszakokban szép haladást is tett a magas cél fele; de időnkint, mikor a reactió ördögei elszakították láncaikat s oda férkőztek a béke áldott művei közé, — a rossz szellemek sokszor évtizedek munkáját döntötték halomra. A világ történelem tanulsága majdnem kétségbeejtő volna ránk, a jobb, az örök igazság győzelmében remélőkre; mert elszomorító, elcsüggesztő adatok mutatják megcáfolhatatlanul: mily óriási mértékben vetették vissza a világmegváltó, nagy események felé haladtában az emberiséget azok az áldatlan ellenhatások, melyek mindig önző célokat, az általános érdekekkel ellentétben álló szükkörü érdekeket szolgáltak ; de nekünk hinnünk, biznunk kell a jó végleges diadalában ; hinnünk kell, hogy a salvatori eszmék végre mégis diadalmaskodni fognak az egész világon O O o o s befejezést nyer a világ megváltás isteni műve az emberiség boldogságában. Azért mindazok, kik még az idealismus világából teljesen ki nem hulltak, — Jézus Krisztus születése napját, karácsony ünnepét az emberiségboldogitó béke ünnepének tekintik, mely alkalommal a krisztusi eszmények életrekelesét is ünnepelve, folyton szítják, folyton élesztik lelkükben azt a szent tüzet, melynek fényénél tisztán áll magasabb rendeltetésünk. Valahányszor a béke nagy apostolának születésnapját ünnepeljük: folyton erősbül bennünk a hit is, hogy a sok bántó küzdelem, a a nemzeti és társadalmi békét zavaró sok áldatlan hatásnak egyszer majd mégis csak vége szakad ; hogy az a temérdek, partialis érdek, mely I most a legjobb erőket vagy elválasztja, vagy egyI mással ellentétbe helyezi, feloszlik és elenyészik a | jobb szellemű kibontakozás elementáris áramlatában ; hogy végre a sok bálvány leomlik az örök igazság hatalma alatt s az elsimuló küzdelmek után testvériesen ölelkezik az emberiség. Az lesz az igazi salvatori ünnep! Az lesz az igazi béke nagy ünnepe! Akkor lesz igazán békessége földön az embernek! Á zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos értesítője. Jegyzőkönyve, a zalavármegyei gazdasági egyesület, 1892. evi december hú 11-én Zala Egerszegen tartott rendes közgyűlésének. Jelenlevők : Mélt. Svastits Benó főispán, elnök. Háezky Kálmán ügyvezető elnök, Koller István II. elnök. Baranyay Ödön, Csillagh Gyula, Gencsy Ödön, Nagy László, Udvardy Ignác, Bogyay Máté, Koller Ferenc, Skublics Jenő, Viosz Ferenc, Csertán Károly, Smodics V'ktor, Strausz Sándor, Kőnigmayer János, Deák Mihály, Zathureczky Márton, Szily Dezső, dr. Háry István, Csutor János, Orosz ÍPál egyesületi tagok, utóbbi jegyző is. 77. Ügyvezető eluök ur üdvözli a tagokat s az ülést megnyitja. Előterjeszti szóval, hogy az egyesületi közgyűlés határozata értelmében felépíteni határozott üvegház az egyesület belső kertjében teljesen felépült, s hogy a kiküldött felülvizsgáló bizottság által megvizsgáltatván, az a kívánalmaknak teljesen megtelelőnek találtatott. Az üvegház ügyében már kiküldött bizottságot pedig kéri újból kiküldeni, hogy a kertésszel az üvegház jövedel meinek elvezetére vonatkozó szerződést megkösse. A közgyűlés elnök ur előterjesztését helyeslőleg tudomásul veszi, az említett bizottságot pedig a szerző dés megkötésére kiküldi. 78/138. Olvastatott Zala-Mihályfá község kérvénye, melyben kéri az egyesületet, hogy az egyesület utján beszerzett eredeti berni faj tenyészbikájukat eladhassák, mert az állítólag vele fejlődött tüdővészben sínylődik; kérik a vétel ár elengedését is. Egyesületi titkár a közgyűlés elé terjeszti, hogy a kérdéses bika a f. é. tavaszán vásároltatott, gróf HuA „Zalamegye" tárcája. A nagyságos ur karácsony ja. — tíajz. Az egész községben sürgés—forgás, tisztogatják a házak környékét, füstölnek a kémények, mintha minden ház menyegzőhöz készülne. Az apróságok nevető arccal ugrálják körül szorgoskodó szüleiket, — minden arcon öröm, béke és megelégedés. Még mintha az öreg János koldus inai is uj erőre kaptak volna, oly fürgén lépked kunyhója felé megrakott tarisznyáival. Hogyisne, mikor itt a karácsonyest. A békesség királyának szelleme lebeg boldog s boldog talan fölött; feledve van minden bú, bánat; eloszlanak a szenvedések felhői s a derült ég csillagos boltozatán szinte felírva látjuk: „Békesség a földön a jószándéku embereknek." Várhelyi Kálmán, a dúsgazdag agglegény, e békét nem ismeri! Az ő arcáról a karácsonyest sem töröli le a szomorúság, a keserűség kinyomatát, nem hozza meg szíve nyugalmát. A mult fájó emlékei most is ott ülnek barázdált homlokán. Még alig negyven éves s máris öreg fénytelen szemei életuntságról beszélnek, arcának rángatódzásai titkolt szenvedések s lelki küzdelmek hangosan beszélő képét mutatják. Mint minden év karácsonyestéjén, ugy most is felnyitja szekrényének titkos fiókját, s előkerülnek azok a fájó emlékek. Egy egy sárguló papírdarab gyengéd kezek írásával, kiszáradt virágok, fénykép már már elmosódó vonásokkal .... Azokból a fénytelen szemekből egy könycsepp csordul alá — s halvány ajkai oly 8zívrázóan rebegik: Bocsáss meg! oh bocsáss meg! — Már megint busulásra adta a fejét a nagyságos ur — toppan be Miska inas — hiszen ma karácsonyest van, mindenki örül, csak mi szomorkodjunk ? Pedig jót állok, hogy mindjárt fölviditom; ma jött meg az ünnepekre a B;ncze Miska — derék huszár lett belőle — az mondja, hogy egy egészen olyan forma embert látott Pesten, mint az én apámuram, ki már tíz eszten deje eltűnt. Hejh' ha a jó Isten megengedné, hogy még egyszer megláthatnám. A fiu arcáról is eltűnt a pajkos mosoly s szomorú arccal tekintett urára. — Igazad van Miska, te egy jó atyát, én egv hű embert vesztettem benne. Isten keze volt rajtam akkor is, most is az van. Azt mondta, mielőtt elment, hogy olyan gazdát nem szolgál, akinek szive nincs s akkor akkor igaza volt. Annyi fájdalom, oly mély s igaz bánattól voltak áthatva ez egyszerű szavak, hogy Miska önkénytelenül is megragadá ura kezét s csókjaival boritva suttogja : szegény jó uram. — Valóban azegény volt. Nyomorult koldus óriási vagyona dacára, mert nélkülözte az élet legfőbb kincsét, a szív békéjét. Mint bokrot a szederinda tüskéi, ugy folyták körül az ő szivét is a mult borús emlékei. — Oh! mennyivel boldogabb az a szegény munkás, ki fárasztó dolga után oly örömmel siet családja körébe; ott hagyja műhelyébe a gondot, az aggodalmat s ha visz is haza belőlük egy keveset, —azt is lecsókolják homlokáról a szerető nő, a csevegő gyermekek. 0 neki senkije sincs; pedig lehetne. —- Emlékszel-e te gazdag nagyságos ur arra a szegény lányra, ki egykor bízva mézes szavaidba, mindent feláldozott éretted? A ki szerelmében eszét vesztve, rohant hálódba, honnét, mint szinét vesztett pillagó, szabadult csak meg azért, hogy rövid vergődés után a rideg sirba temetkezzék szégye neivel együtt? Jut-e eszedbe az a szegény atya, ki megtörve, de a bocsánat mennyei szelídségével arcán, állt egyetlen lánya koporsójánál, karján egy kisdedet tartva, — a tiedet, — kit te megtagadtál. Igen, minden megfordult a te agyadban Várhelyi Kálmán s a nehéz sóhajok, melyek kebledet szaggatják, bizonyságai a harcnak, mely szívedet téplesi. Tiz esztendeje mult már; nagy idő szenvedések közt eltöltve. Hol vannak azok, kiknek itt kellene lenni, hogy Várhelyit bús magányában felvidítsák? — Egyik a föld alatt pihen, a másik, — a gyermek — az tán kitaszítva a nagyvilágba, zörget küszöbről küszöbre, mig atyja a kényelem karjai közt pihen. Ne oh! ne irigyeljétek sorsát, inkább szánjátok őt! A létért való küzdelemben, a sors csapásai között más embernek legalább marad egy drága kincse, mely buzdítja, kitartásra ösztönzi: a reménység; őt már ez is elhagyta. — No lám — szakítja meg Miska a kínzó csendet — én vigasztalni akartam a nagyságos urat s magam is úgy elkeseredtem; pedig kérésem is volna: a mai estét menyasszonyomnál akarnám tölteni s ha Isten segít, farsangkor megesküszünk; úgyis hiába várom már az apámat, hogy annak áldását is kikérhetném. Ugy-e elenged jó uram? — Menj s találd föl boldogságodat. Eu is meg találtam egykor s fel nem ismerve, bolond észszel elvetém magamtól s most már hiába keresem. Erős csengetés hallik e keserűen kiejtett szavak után s Miika sietve nyit ajtót a váratlan látogatónak. — A község őszhaju lelkésze lép be azon s nyájas szemei, mosolygó arca derült fényt sugároznak a komor hajlék homályos szobáira. Várhelyi bámult e szokatlan látogatáson; tiz éve, hogy a ház e régi barátja nem lépte át annak küszöbét, — tiz éve, mikor a ház urának durva szavai után azzal vált el a jó atya tőle : Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.