Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-31 / 5. szám

XT. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. január 31. 5. szám. 1, BE ii rt | n 1 r > r I A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara u hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A halandóság csökkentése érdekében. Köztudomású és igen elszomorító tény, liogy nálunk öt-hat éves korig a gyermekeknek fele elhal. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az egyéves korúaknak felénél több, a kétéves korú­aknak egyharmadánál több, a hároméves korú­aknak egynegyede, a 4., 5. és 6. éveseknek egyötöde elhal anélkül, hogy valami járvány vagy ragályos betegség pusztítana köztük. Valóban Isten csodájának tekinthetjük, hogy ez évtizedek óta uralkodó megdöbbentő viszo­nyok dacára fajunk el nem pusztult. Hajlandók vagyunk ugyan hinni — bár erre vonatkozólag statisztikai adataink nincsenek — hogy a halan­dóság e század első negyedében és a mult szá­zadban nem volt oly nagy, mint korunkban. Az akkori nemzedékek egyszeriiebben éltek, mér­tékletesebbek voltak ételben, italban, ruházatban és különösen az ifjúságot rongáló, testet és lelket egyaránt emésztő élvezetekben, amelyeknek káros utókövetkezései átöröklenek apáról fiúra és uno­kára, a család életfájának minden legkisebb ágára kiterjednek. Ha behatóan kutatjuk e nemzeti csapás okát, arra a végeredményre jutunk, hogy a baj oka a nemzedékeknek a külső hatásokkal szem­ben nemzedékeken át csökkent ellentállási képes­ségében rejlik, mely az anyákról, leginkább pedig az apákról átöröklődik. Azután a gyönge­ség magvai, melyeket a kisded magával hozott a világra, a fizikai nevelés mai modern rendszere mellett nőttön nőnek és utóvégre alkati haj­lammá fejlődnek, ami a természet gyógyerejét, vagyis a test ellentálló képességét a betegségek­kel szemben igen nagy mértékben csökkenti. Ezen elszomorító tény általában sújtja az emberiséget minden különbség nélkül. A művel­tebb osztályok családjait épen úgy, mint az egyszerű életmódú és a nap legnagyobb részét a szabad természet ölében munkával töltő köz­népet. Sőt ezeknél sok más kedvezőtlen körül­mény is befolyásolván a családok életfolyását, minők a tisztátalan talaj, egészségtelen lakások, étel, ital, ruházat, — hét éves korig a halálozás is sokkal nagyobb százalékot tüntet föl. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az 1876. évi közegészségügyi törvény életbe lépte óta ha javult is az egészségügy valamit helyen­ként, ez csak a törvény egy-két szakaszának életbeléptetésével történt ; mert fájdalom, a tör­vény legtöbb szakasza csak papiroson van meg. Egy cikk keretét túlszárnyalja a létező köz­egészségügyi hiányoknak, valamint e hiányok orvoslására szolgáló eszközöknek tüzetes és rész­letes megtárgyalása. Mi csak néhányat hozunk fel, melyek a halálozási százalék csökkentésére s így a közegészségügy javulására jótékony befolyást gyakorolnak. Ilyen első sorban a körorvosi intézménynek olyatén átalakítása, hogy a nép szükségletének megfelelő legyen. Tagadhatatlan, hogy úgy magukra a körorvosokra, mint a körorvosokat tartó községekre nézve a jelenlegi állapot míg egyrészt céltévesztett, másrészt tűrhetetlen. Mint kellene az átalakítást a szükségnek teljesen meg­felelőleg eszközölni, erről jelenleg szükségtelen­nek tartjuk foglalkozni; csak utalunk azon fontos javaslatra, melyet e tárgyban vármegyénk kiváló képzettségű főorvosa a közigazgatási bizottság előtt tett s mely javaslat felöleli mindazon ténye­zőket, melyeknek felhasználásával ezen, egyéb­ként üdvös intézmény a célnak megfelelhetne. A halálozási százalék csökkentésére igen fontos tényező a községi okleveles szülésznői állások életbe léptetése. Köztudomású dolog, hogy a községek okleveles szülésznők hiányában többnyire parasztbábákra vannak utalva, még pedig legtöbb esetben oly tudatlanokra, akik sem a beteg anya, sem pedig az újszülött oly oly igen fontos első ápolásához és táplálásához nem értenek. Hány betegágyas anya és hány kisded sinli meg a tanulatlan, ügyetlen vén asszony kezeit ? ! Hány anya jut azon helyzetbe, hogy gyermekágyában holtiglan tartó baj csi­ráit hagyja meg, mely később lassan fejlődő betegséggé fajul el, vagy kisdedén történik oly szerencsétlenség, mely miatt örökös nyomorék lehet. Ezen indokoknál fogva szükséges, hogy a körorvosok mellé két-három, egymáshoz közel eső községben okleveles szülésznők alkalmaztas­sanak, amint ezt maga a közegészségügyi tör­vény is megköveteli. A szegény emberek gyógyítása hatósági ellenőrzés mellett épen úgy, miut a hét éven aluli gyermekeké, a halálozási százalék csökken­tésére szintén nagy befolyással lenne. Ha az 1876-iki törvénycikk szakaszain végig nézünk, sehol sem találunk erre vonatkozó kötelező intéz­kedést. Sajnos dolog, hogy a törvény szövege­zőinek figyelmét e fontos körülmény elkerülte. Csakis a 140. § b) pontja alatt van egy intéz­kedés, melyet a községi elöljárókra nézve köte­lező erejűnek tarthatnánk. Ez így , hangzik : „Gondoskodik a szükséges segély eléréséről bete­gülések- és szüléseknél." Szükséges tehát a sze­gény emberek gyógyítását törvénynyel elren­delni, hogy minden község gondoskodjék a maga szegényeiről. A hét éven alul levő gyermekek gyógyí­tását az 1876. évi XIV. t.-c. megfelelő szakaszai elrendelik. — A statisztika utján azon szomorú tapasztalatra jutunk, hogy a hét éven alul levő gyermekek elhalálozása adja a legnagyobb kon­tingenst az orvosi statisztika számaihoz. Ebből kifolyólag ki van jelölve az út, hogy a hét éven alul levő gyermekek szabályszerű gyógyításában rejlik egyedül a mentő horgony. A „Zalamegye" tárcája. Influenza. Vad téli szél kergeti a szürke felhőket, szúró hó­pelyhek arcomba csapkodja. Kergess, kergess csak zord idő, serkentsd kitartásra lankadó tagjaimat; hosszú még az utam, sötét éjszaka lesz nemsokára; késő ne legyen, mire hozzá juthatok. Ő beteg és én nem lehetek mellette; jég hideg kezemmel nem csillapíthatom feje forróságát s forró leheletemmel nem melengethetem föl fehér, fázó kezét. Emésztő láz gyötri, agyában a kóbor influenza síövi rémes meséit. . . . Orozva lopózott a sötét tekintetű oroszok föld­jéről, a jajgató Szibériából; tán a száműzöttek halál­kínjaiból s végsóhajukból nőtt boszuló betegséggé, mely aztán egyaránt bünteti az emberiséget ? De te, ifjú leány, ki még csak jót tettél, szépet láttál, mivel vontad magadra az idegen föld szülte Nemezis haragját? Szenvedsz nagyon, átérzem minden fájdalma­dat, egyetlen kínos mozdulatod sem hagy figyelmen kivül; veled érzek, szenvedek; tán többet, mint te, mert a bántó tudat, hogy nem segíthetek rajtad, vég­hetetlenül kinozza lelkemet. — Védangyalom, szeretett hágom ! siessünk beteg barátnődhöz! Siessünk Irén! most éppen jókor jövünk. 0 jobban van s vár reánk ! . . . Mily sajátságos ház úgy-e, ahol ők laknak ? Kis labyrinthus ... Oh nézd csak, míg nálunk mindent hó borít, szegtű, ibolya elfagyott, itt mind' n virágzik. . . . Sötét piros rózsa ! . . . Leszakítom. Tiizd a keb­ledre ; illik hozzád, szép testvérem. Vagy inkább azt a szines árvácskát s a rózsát át­adjuk ő neki ? ... Ah itt van az ő kedves anyja; halvány az ábrázata, szomorú nagyon ! — Eljöttünk a szegény beteghez, nemde szabad őt nekem is megnézni ? — Fiatal embernek az ő barát­nőjét . . — . . . „Nem szabad bemenni hozzá senkinek !" . . . Te testvérem maradj tehát, én nem félek a ragálytól ! . . . Nem engedheti 1 — Letérdelnék előtte, úgy könyörögnék hozzá: Asszonyom, csak egy percre engedje őt meglátnom, egy rövidke percig. De nem, nem szabad elárulnom senkinek, hogy őt imádom; titkomat lelkem legmélyén rejtve őrzöm. . . . Irén húgom, te sirsz, könyeid sűrűn hullanak ; sir az anya is, . . . de én nem sirhatok. Férfi sírása csak nagy dolgokról beszél s nekem hallgatnom kell . . . A szomszéd szobából kihallatszik a lázbeteg sikolya. Oh jaj ! távozok, hogy ne halljam, mert szivem megreped ! — Versenyt futok veled havas szél; süvölts, ordíts, kiáltsd túl a szörnyű hangokat, melyek agyamat kábítják s elzsibbasztják testemet. Ökölre szorítom kezemet. Jaj a sötét szellemeknek, kik körül keringenek s mindinkább közelednek felém. Nem félek tőletek. Ismerem a halált. Zörgő csontjaitok nem rémít el! . . . Csak őt ne bántsátok, a gyönge leányt; ő ártatlan s olyan a szive, mint Isten angyaláé. — — Nem ülJöztök többé kisértetek, haza értem hosszú barangolásomból; fáradt vagyok s gyönge, mint csecsemő gyermek. Nagy utat 'ettem meg; temetőbe tévedtem ; a sírkereszteket eldöntötte az orkán, ei-elbot­lottam bennök. Ismeretlen utcák között jártam, alig találtam haza . . . Eresszétek le a függönyöket, ne süssön be a nap, hisz eléget! Iszonyú meleg van itt benn. Tikkasztó nyár, meddig fogsz még torróságoddal kínozni ? Hol késel hűvös levegőjű ősz ? ... Ah meggyuladt az ablakfüggöny ! Oltsátok el hamar. Siessetek, én nem bírom eloltani. Ég az egész város; ég a magas templom vörös fénynyel, lobogó lángokkal . . . Jönnek a tűzoltók vágtatva, megyek, segítek ! Hollá, mene mentek, ne hagyjatok itt egyedül! Nincs viz, hiába minden : elég az egész világ . . . — — Fekete füst, semmit sem látok tőle, sötét i füst . . . sűrű köd elzártad az utamat. I Hogyan találok el a beteg leányhoz ? Nem gyó­gyulhat meg szegényke nélkülem; itt viszem a gyógy­szert ... a jobb kezemben tartom . . . csodaereje van. Festettem egy szép, szép tündért s mikor készen volt, holdvilágos éjű rózsaligetben . . . sötét haja beár­nyékolta halvány arcát . . . életre ébredt s elhagyott. Elvitte magával a rózsákat is, csupán egyet hagyott nekem, de ennek varázsereje van . . . meggyógyítja, akit szeretünk. A holdvilág elhagyott mindkettőnket s ahonnét egy csendes éjjelen titkon leloptam, — visszatért az égre . . . Ott csillog, keresztül villant a sötét ködön, látszik már az ezüstsugárú hold. . . . Az a sárgászöld sáv volt az enyém, azonnal felismertem. Jöjj most velem, keressük együtt a szomorú láz­beteget ! Könnyen megtaláljuk, virágos kert a házuk tája . . . Most világíts! Kezem már az ajtó kilincsén van ; csöndesen, csöndesen. Pszt . . . halkan ... itt alszik ő! — Lázas álmok már nem gyötrik, nyugodtan szendereg . . . Éjhajú tün­dérem, feltaláltalak, óh ne hagyj el többé 1 Légy örökre az enyém. Sivár, boldogtalan nélküled az életem . . . Csöndesen szivem, hangos dobogásod tel ne ébresz sze őt édes álmából . . . — Melletted pihen jó anyád, boldog mosoly­lyal suttog: „Köszönöm Istenem, hogy nem vetted el tőlem földi boldogságomat, özvegy asszonytól egyetlen gyermekét; élni hagytad az én gyémántszemű angyalo­mat . . . Újra vidor lesz, zengő szavú, éneklő pacsirta. . . . Szenteltessék a Te neved ! u — Imádkozzál, Isten meghallgat jó asszony, ő meggyógyul. . . Felüdültem. Zsarnoki hatalommal uralkodott rajtam az influenza s hogy még jobban bánthasson, lázamban azt láttam magam előtt betegen, akit inkább szeretek magamnál, kinek képzelt szenvedése lelkemet is be­teggé tevé. 0 egészséges, vidám s ha dalra kel, versenyez a zengő pacsirtával. Göcseji,

Next

/
Thumbnails
Contents