Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-05-08 / 19. szám

ványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta s országos költségen két barak kórház felállítása s azokba járvány­orvosok kirendelése végett a belügyminiszterhez felirat intézését elhatározta. Előterjesztetett a belügyminiszter rendelete, mely­lyel a törvényhatósági bizottságnak mult december hóban hozott azon határozatát, mely szerint vármegyei köz művelődési alap létesítésére a vármegyei árvatár tarta­lékalapjából 5U.00U frt fordíttassék s ez összeg évi kamatai megyei kulturcélokra használhatók legyenek, a rendeletben felhozott indokok alapján nem hagyta jóvá. Tekintve, hogy Veszprém vármegye törvényható ságának felterjesztésére a belügyminiszter megengedte, miszerint az ottani árvatár tartalékalap egy része idegyei árvaház létesítésére tordittathassék, Skublics Jenő bizott­sági tagnak felszólalására, aki annak idején a kultur alap létesítése tárgyában a megye gyűlésen az indítványt megtette, a közgyűlés elhatározta, hogy megyei árva­ház létesítésére megyei árvatár tartalékalapjának terhére 30.000 forintot szavaz meg s a belügyminisztert e hatá­rozatnak jóváhagyása végett feliratiíag megkeresi. Olvastatott Zala-Egerszeg város kérvénye a megye székhelyén felállítani szándékolt főgymnasium évi se­gélyezése végett. A Zala-Egerszegen létesítendő lőgym nasium ügye, amely a megye törvényhatóságát már év­tizdUek óta toglaUoztatta s mely iránt a törvényhatóság a miniszterhez ismételve, utoljára 1890. évi május hóban tett felterjesztést, kedvező stadiumba jutott azáltal, hogy egy középiíkolán;ik Zala-Egerszegen felállítása ügyében a szükséges eloiui;'luianyoknak megtétele végett a miuisz ter a székes-fehérvári tankerületi főigazgatót Z.-Egerszegre küldötte. A miniszteri kiküldött által megtartott érte kezlet eredménye a városnak és a törvényhatóságnak ezen ügyben elfoglalt álláspontját, rég táplált óhajainak megvalósítására telhozott indokait teljesen igazolta any­nyira, hogy a zala egerszegi tógymuasium létesítéséuek kérdése a pénzügyi kérdésen kívül más kérdést ma alig képezhet. A tett számitások szerint a főgymnasium fenntartásának évi költségei 2Ü.000 frtra tehetők. Ezen összegből a polgári fiú- és középkereskedelmi iskola megszüntetésével elérthető megtakarításból 10.000 frt, tan­díjból 2.1U0 frt lenne fedezhető s így 14.000 frt fede­zetlen évi kiadás maradna, amelyhez a város évi 5.000 frttal kíván hozzá járulni. A törvényhatóság a zala­egerszegi főgymnasium létesítésének eszméjét már év­tizedek óta, mint a törvényhatóság egyetemének kultu rális kérdéséi tekintette s a tőgymnasium létesítését anyagi áldozattal is kész előmozdítani s Skublics Jenő, Remete liéza, Gaal Ödön és Balaton Józset bizottsági tagoknak felszólalása után elrendelt névszerint szavazás alapján 88 szavazattal tiü szavazat ellen elhatározta, hogy a Zala Egerszegen létesítendő főgymoasiumot évi segélyben részesíti. Minthogy pedig a törvényhatóságnak más alap nem áll rendelkezésére, a folyó évi októberi közgyűlésen az 1883. évi 15. t.-c. alapján a vármegye területén fizetett összes állami egyenes adókra 25 éven át '/ 2 c/o pótadót vet ki s az ebből évenként befolyó mintegy Y.000 írtból alapot létesít, amelyből a zala-egerszegi főgymnasium évi 3.000 írttal, valamint a megyében létező más közművelődési intézetek a szükséghez képest segélyeztethessenek. Egyúttal felterjesztést intéz a törvény­hatóság a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy tekintve, miszerint a vármegyében létező zalavári apát ság jövedelméből a vallás- és tanulmányi alapra fizetett évi 20.000 írtból a vármegyének csak egy tanintézete, t. i. a nagykanizsai főgymnasium, részesül évi 1.000 frt segélyben, a Zala-Egerszegen létesítendő főgymnasium ezen alapból évi 4.000 frt segélyben részesíttessék. Elnöklő főispán őméltósága kihirdette a közigaz­gatási bizottsági tagságra történt szavazás eredményét, mely szeriut a beadott 15G szavazatból 75 szavazattal Boyyay Jláté választatott meg közigazgatási bizottsági taguak. vissza — kedvemért — az életbe, rövid három évre. Ha nem lelsz megnyugvást, ha nem találsz enyhülést addig, jöjj vissza akkor e napon ; engem itt találsz, mert akkor én fogom kiásni s kezedbe adni a halált. Fogadd el, barátom, józan tanácsom. Karádyval forgott a világ ; felemelte, meg leeresz­tette pisztolyát. Látszott, hogy küzd ; végre kezét nyújtva szólt: — Barátom, igaz barátom, Isten veled ! Elmegyek, hogy három év múlva újra itt lehessek. — Átadta a pisztolyt, megszorítá barátja jobbját, megfordult s elsie­tett a temetőből, el a városból — az életbe : Budapestre tel. Endre elásta a pisztolyt, egy fájó tekintetet vet­vén a sirra, ő is elsietett. A szomorú fűz helyeslőleg bólintgatott, amint a szél megrázta napsugár aranyozta gályáit. A nap, mint száműzött király, birodalmának végormairól még egyszer visszatekintett. Á száműzetés fájdalma mintha vérkönye- j ket sajtolna szeméből, melyek pirosra festék az ormo- l kat, pirosra az ormok koszorúit a felhőket: s aztán szédülve bukott le az oromról. * * * Nap napot ért, év év után jött ; azóta háromszor is felékitette pompájával a tavasz a természetet, s az ősz harmadszor is elsepert lombot, virágot, puszta sir­halommá tette az egész vidéket. A temetőben megint csak úgy kószált az őszi szél, mint három évvel ezelőtt; a régi volt itt minden : sárga lomb, hulló levél, hervadt virág, tarlott sir. lüudre meg-megnézte időnkint a temetőt magányos sétáiban; el-elmereugve állt meg a sírok előtt, s míg életről, halálról, szeretetről, szerelemről elmélkedett, lába önkényteleu mindig csak egy bizonyos úton vezette végig, egy fehér tejtához. Midőn rá tekintett, szivét elszorítá valami és szemében könycsepp csillant meg. I Most is elmerengve, szomorú tekintettel, halavány I arccal lépett a temetőbe ; kezében valami hirlapféle, mit i szórakozásul hozott sétájához. Amint ballag szokott utján [ a sirok közt, végig futja a lap sorait, de semmi külö | nös, semmi érdekes; egykedvűen lapozgat s ime, hóin I Csáktornya város az iránt folyamodott a vármegye törvényhatósági bizottsághoz, hogy az építeni tervbe vett katonai laktanya térhelyei után szabályrendeletileg járó téritési összegnek 30"„-ka a vármegyei katonabe szállási pótadó alapból biztosíttassék. A megejtett név­szerinti szavazás folytán 88 szavazattal ti7 szavazat ellenében s így 21 szótöbbséggel a közgyűlés a kérelem­nek helyt adott. A keszthely balaton szentgyörgyi h. é. vasnt részvény­társaság igazgatóság a folyamodványában a vasútra vármegyei hozzájáruláskép megszavazott 15.000 frtot névértékben megtelelő törzsrészvények ellenében annak kijelentése mellett kéri kifizettetni, hogy a vármegye tulajdonába bocsátandó törzsrészvények után csak azon időtől kezdve és oly mérvben legyen köteles kamatot vagy osztalékot fizetni, amikor és amily mérvben a a dunántuli h. é. vasul részvénytársaság részvényei után fizettetik kamat. A közgyűlés a részvénytársaság igaz­gatóságának kérelméhez képest fizeti ki a 15.000 frt vármegyei hozzájárulási összeget. A vármegye házipénztáráról s egyéb megyei ala­pokról vezetett 189l-ik évi számadásokat a vármegye főszámvevőjének jelentése alapján az állandó választmány javaslatához képest a közgyűlés jóváhagyta. Tekintve, hogy az útadónál nagyobb mérvű hát­ralékok vannak, a közgyűlés a megyei főszolgabírókat, valamint Zala Egerszeg és Nagy-Kanizsa városok taná­csát az útadó hátralékok szigorú behajtására felelősség terhe mellett felhívja. Hogy az útadó terhére fogana­tosítandó munkálatok kifizetése a kellő időben eszközöl­tethessék oly esetben is, mikor ez az útadó alapból fedezhető nem volna, a közgyűlés felhatalmazta a vár megye alispánját, hogy a rendelkezésre álló megyei ala pókból 5"/,, mellett 30.000 frtot vegyen fel előlegül; az 5" ,,-os kamat az útadó késedelmi kamataiból fedeztetik. A Zala folyón levő összes malmok felvételi mun­kálatainak végrehajtásával a közgyűlés a vármegye alispánját megbízta és egyúttal a foganatosításhoz szük­séges mintegy 4.000 frtnak a vármegye törzsvagyonából előh-gképen való kiutalására felhatalmazta. A vármegyei pótadók összpontosított kivetése, könyvelése és nyilvántartása iránt hozott határozatot a belügyminiszter jóváhagyván, a határozat végrehajtása végett a vármegye alispánjáiak kiadatik. A vármegyei közutakon szükséges hóhányások eszközlése tárgyában alkotott szabályrendeletet a bel­ügyminiszter nem hagyta jóvá; a rendeletben foglaltak szem előtt tartása mellett új szabályrendelet készítését a közgyűlés elhatározta. A felvidéki Ínségesek részére a megyei törzsvagyon kamataiból a közigazgatási bizottság által eszközölt 200 frtnyi segély kimutatását a közgyűlés jóváhagyta. Olvastatott a magyar földrajzi társaságnak kérvé­nye a Balaton tudományos kikutatására segély adomá nyozása iránt. A közgyűlés teljes elismeréssel adózik a társulatnak, hogy a Balatont tudományos kutatásainak tárgyává tette, sajnálattal jelenti azonban ki, hogy alap hiányában anyagi támogatásban ez úttal nem részesíti, azonban a létesítendő kulturalapból négy éven át évi 500 frtot szavaz meg ezen, megyénket oly közvetlenül érdeklő ügy foganatosítására. A vármegyei közegészségügyi bizottság vélemé­nyéhez képest a közgyűlés Zala-Egerszegen harmadik gyógyszertár felállítását nem javasolja s ily irányú felterjesztést tesz a miniszterhez. Draskovics Lajos légrádi gyógj'szerésznek Alsó­Doinboruban fiók gyógytár felállítását a közgyűlés meg engedte. Szanyi Józset árvaértókének megtéritése tárgyában 171 frt, a pulai árvatárnak Rohrer Eva elleni ügyében felmerült 53 frt 99 kr., a hetési árvatár átvételénél felmerült 200 frt, a nagy-görbői árvatáruál felmerült 14 frt 50 kr. hiány, Kopják Iván szelenczei lakostól be­lokára egyszerre felhő ül. Vájjon mi okozta ezt? Cse­kélység, csak pár sor a hymen rovatban : „L)r. Karády Béla eljegyezte Végey tanár kedves leányát, a főváros egyik előkelő szépségét." — Gondoltam, hogy könnyen megmentem az élet­nek — mormolá magában Pusztai, míg a lapot össze­hajtogatta — de ennyit még sem hittem volna ! Bell furcsa az élet! Beh szeszélyes a szerelem. Gondolatokba merülve állt meg az ismerős kereszt előtt. Szemében könycsepp jelent meg, mely homályt borított szemére ; — nem bántotta, hadd ragyogjon az ott; a külvilág úgy sem érdekli most, szebb kép vonul el előtte : ifjúsága s aztán szerelme, az első — és egyet­len. Újra lefolyt előtte a nap, melyen ma három éve barátja — Karády — tragédiája akart lejátszódni s mely azóta békés megoldást nyert. — Istenem, Istenem, milyen a szerelem ? Itt szal­maláng, ott Vesta-tűz; itt csak egy szikra kell s lángol a sziv, de gyakran első lobbanásra kialszik ; a másik lassan, de fokozatosan hevül, s ha egyszer benn a sze­relem, ég, mint Mózes csipkebokra, kiolthatatlanul. Oh barátom ! Egykor őrült voltál szerelmedben, s mégis ki­gyógyultál belőle ... Mi volt szerelmed ? Nyári vihar, mikor az alig pár perccel előbb nyugodt égen kibontja felleglobogóját a fergeteg, s megzendülvén harsonája, az égiháború, neki vág üvöltve a nagy világnak, mintha lángsarkantyút vágna oldalába szellemlovagja. Átvág a vidéken, mint villámcsapás. Jelensége fenséges, utónyoma derültség , . . Ilyen volt a te szerelmed, barátom. — S te oda lenn, imáim tárgya, ki felékíted a tavasz virá gaival álmaimat, ne mondj reája vádat; hadd érezze ő azt a boldogságot is, mit neked csak úgy mutatott a Teremtő. Hiszen mi a virág illat nélkül ? Ami a sziv szerelem nélkül ! Ne vádold hát őt, hisz kétszerezve van szivemben elhagyott szerelme ; tudnod kell ezt oda fenn, angyalom. Tovább nem birta. Rá borult a sirra zokogva, j szemében fájó lelke gyöngyözött tel . . . Közel, egy sárguló ágon, tova költöző fülemile fájó j dala csendült meg. Tán ő is párját siratta magányában. * Horváth Fereuc. hajtliatatlaná vált 173 frt 99 kr. a tartalékalapból fedeztetnek. A bucsú-szent-lászlói körjegyzőséghez tartozó szö vetkezett községeknek körjegyzői iroda helyiség és lakás építése tárgyában hozott határozatának jóváhagyása előtt előbb a Hetés községgel kötött szerződésre vouat­kozó iratok beterjesztendők. A szent-adorjáni körjegyzőséghez tartozó szövetke­zett községeknek körjegyzői irodai helyiség és lakás tárgyában hozott határozata — jóváhagyás előtt — szabályszerű kihirdetés végett visszaküldetik. A nagy kanizsai közkórházi gondnok és városi ellenőr választása — a benyújtott felebbezes ellenére — jóváhagyatik. Az Ukk községben felállítandó kir. postahivatallal járó költségösszeg viselése tárgyában a szövetkezett községek képviselői testülete által kötött egyezséget a közgyűlés jóváhagyta. Kiilsö-Türje községben megtartott biróválasztás ellen, Boldogja község képviselőtestületének iskolaépület vásárlása ügyében hozott határozata ellen, Rob Józset muraszerdahelyi lakos közgyámi fizetésének megtagadása tárgyában hozott községi határozat ellen, Hahóth község képviselőtestületének a vadászat haszonbér elszámolása tárgyában hozott határozata ellen beadott fellebezéseket a közgyűlés elutasította. Strausz Mihály keszthelyi lakós kávésnak záróra meghosszabbítása tárgyában beadott kérelmét a közgyii lés nem teljesítette. Csabrendek község kérvényét a megyei tüzren­) dészeti szabályrendelet részbeni módosítása érdemében : | a közgyűlés az alispán elnöklete alatt álló megyei tűz • rendészeti bizottságnak a jövő gyűlésre teendő javaslat télel céljából kiadja, egyúttal e bizottságba Barcza Lászlót és Bogyay Jánost beválasztotta. Bagola, Sáncz, Horváth-Szent-Miklós somogyme­gyei községek kérvénye, hogy Zalavármegyéhez csa­toltassanak, a vármegye törvényhatósági bizottságához leküldetvén, a közgyűlés kijelenti, hogy nevezett köz­ségek kérvényében telhozott indokok a valóságnak meg felelnek s a törvényhatóság folyamodó községek kérel­mének teljesítése ellen kifogást nem tesz. Almás községnek a zala koppányi körjegyzőségből a nagy kapornaki körjegyzőséghez csatolása s így a szent grótbi járásból a pacsai járásba való áthelyezése tárgyában benyújtott kérelemnek a közgyűlés helyt nem adott. Zala-Egerszeg város képviselőtestületének ama hatá rozatait, inelylyel a Zala Egerszegen létesítendő főgym­nasium fentartási költségeihez évi 5.000 frtot megszava zott s a városi mérnök fizetését évi 800 frtban és 200 frt lakbérben megállapította, a közgyűlés jóváhagyta. Kotor község képviselőtestületének határozata a2 i89t. évi rév bérből 50 frt összeg elengedése iráni, továbbá a husvágás tárgyában alkotott szabályrendelete, Murakirály község képviselőtestületének zálog törlést engedélyező határozata, Sormás és Lovas községeknek ingatlan szerzés tárgyában hozott határozatai törvény­hatóságilag jóváhagyattak. Petend és Pula községeknek a községet illető regále váltsági kötvény eladására vonatkozó határozata törvényhatósági jóváhagyást nem nyert. Sümegh képviselőtestületének községi ingatlan el­adását tárgyazó, Kotor község képviselőtestületének az ottani temető és vásártér körül kerítése tárgyában hozott, Lesenczé TomajwAk községi kölcsön felvételére vonatkozó, Csáktornyának a Hattyú vendéglő és felső pusztai korcsma eladása tárgyában hozott határozatát a köz­gyűlés jóváhagyta. Tekenye községnek iskola épitési céljából kölcsön felvétele engedélyeztetett. Kehida és érdekelt községek ama kérelmének, hogy a szent-gróthi közegészségi körbe helyeztessenek át, helyt nem adatott. Merenye községnek ingatlan eladása, Nayy Falud és Cseresnyés községnek ingatlan vétele tárgyában hozott határozatai törvényhatósági jóváhagyást nyertek. Kotor községnek földadó nyilvántartási állás szer­vezése tárgyában hozott határozatát a közgyűlés nem hagyta jóvá. Letenye község képviselőtestületének fellebbezett azon határozata, melyben az Egyeduta község által a letenyei tanitó javadalmazásához fizetett hozzájárulás visszatérítését megtagadja, kiegészítés végett a megyei számvevőséghez kiadatik. Perlak községnek megengedtetett 4.450 frt né vér tékü regále váltsági kötvénynek a kötvényezés alól pótlólag történendő feloldása. Közigazgatási bizottsági ülés. A megyei közigazgatási bizottság május havi ülését Svastits Benő főispán Őméltóságának elnöklete alatt f. hó 3 án tartotta az újmegyeház gyüléstermében. Elnöklő főispán üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, jelenti, hogy Csáky Albin vallás- és közoktatás­ügyi miniszter a fia gyászos elhunyta alkalmával a köz igazgatási bizottság által hozzá intézett részvétiratra neki küldött válaszában köszönetét tejezé ki a szives részvét­ért s őt bizta meg ennek a gyüíés előtt való tolmácso­lására, mit a bizottság tudomásul vett. Az államvasutak igazgatóságának értesítése szerint a közigazgatási bizottság ama kérelmének, hogy a Csák­tornya—ukki h. é. vasúton oly menetrend lépjen életbe, melylyel Egerszegről egy nap alatt Tapolczára és onnan vissza lehessen menni, most elég nem tétethetett, azon­ban a legközelebbi menetrend készítésénél figyelembe i vétetik. A vasutigazgatóság ily irányú menetrendnek a a legközelebbi menetrend változtatás alkalmával életbe léptetése végett megkerestetik. Tudomásul vétetett a pécsi posta- és távirdaigaz­gatóságuak amaz értesítése, hogy a balatonfüredi fürdői posta- és távírda, a balaton füredi, csopaki, aszófői, felső

Next

/
Thumbnails
Contents