Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-05-01 / 18. szám

XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. május 1. 18. szám. ii n 1 U 1 ' i, mmm ss A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A tornászat népszerűsítése. A tornászat fontosságát, erkölcsi és egészségi szempontból való beláthatatlan hasznosságát lejtegetni ma már az előtt a közönség előtt, mely az újságolvasók műveltségi szinvonalán áll, teljesen fölösleges dolog volna. Nincs olyan művelt ember, ki be ne látná, hogy a mostani életviszonyok között majdnem fél-életkérdés a test edzése, erősítése. Csak az a különös, hogy miért nem terjed hazánkban a tornászat felkarolása ezzel a belátással arányban ? Egy alkalommal már fejtegettük e körülményt — ha iól emlékszünk — lapunk multévi folyamának egyik vezér-cikkében, melyben a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák a tornászat tanítása terén célzott reformját méltattuk. Az a reform pedig azt hangsúlyozta, hogy a tornászat tanításában súlyt kell fektetni a mulattatásra, szórakoztatásra, a kedélynemesítésre. Mar akkor megírtuk, hogy a tornászat tanitásának a miniszteri rendelet szellemében való gyökeres reformálása fektetheti csak szélesebb alapokra a tornászat ügyét. Ez azonban olyan dolog, hogy hiába van meg az üdvös rendelet, ha annak foganatosítása megtörik megcsontosodott szisztémáján azoknak, kiktől a tanítás közvetlen hatása függ. Egészen új, más szellemben nevelt tornamesteri generáció kell ahhoz, hogy a miniszteri rendelet szelleme helyesen fölfogva, a teljes megvalósítás stádiumába juthasson. Ezúttal egészen más, de semmivel sem csekélyebb fontosságú szempontból kívánunk a tornászat ügyével foglalkozni. A legutóbbi népszámlálás néhány kedvezőtlen vagy megdöbbentő adata közt nem utolsó helyen áll az a körülmény, hogy az össznépességnek egyébiránt jelentékeny gyarapodása mellett a munkabíró képesség feltűnő hátramaradást mutat. Ki van u. i. mutatva, hogy mig hazánk népessége az utolsó 10 év alatt 10 25 °/

0-al emelkedett, addig a munkabírók szaporodása csak 6.32 %. Ebből magyarázható meg azután az a körülmény is, hogy az 1890. évi katonai sorozás statisztikai kimutatása szerint — dacára, hogy ifjaink csak 2l-ik évükben kerülnek s >rozás alá s az igények is meglehetősen le lettek szállítva — 1000 katonaköteles ifjú közöl csak 232-őt találtak alkalmasnak. Általában az a tapasztalat, hogy a hadképes fiatalemberek száma hazánkban kevesebb, mint Ausztriában. A statisztika azt mutatja, hogy ezer ifjú közöl hadképesnek találtak: Zárában: 390, Bécsben: 325, Budapesten : 232, Temesvárott: 217, Nagy-Özebenben: 153, Zágrábban: 196 hadkötelest. Statisztikailag ki van mutatva az is, hogy a nemzetiségek hadképesség tekintetben a következő sorrendben következnek: 1. cseh, — 2. morva, — 3. tót, — 4. német, — 5. magyar, — 6. ruthén, —• 7. szerb, — 8. horváth, — 9. lengyel, — 10. oláh. Ezek a statisztikai adatok elég kedvezőtlenek reánk nézve s minden, hazája és nemzete sorsán aggódással csüngő magyart fölhivunk, hogy tennünk kell valamit és pedig sürgősen az ifjúság testi fejlesztése érdekében. Fővárosunkban az üdvös irányú tevékeuységben fáradhatlan tilantropok kezdeményezésére igen szép és utánzásra méltó mozgalom indult meg. A derék emberbarátok egyike a nemzeti torna-egylet választmányában indítványt tett, hogy a torna-egylet vasárnap délutáuonkint engedje át csarnokát az iparos és kereskedő ifjaknak tornászásra. Ez az indítvány elvben elfogadtatott s a kiviteli módozatok megállapítására a torna-egylet kebeléből bizottság küldetett ki. Azok, kik a vasárnapi munkaszünet humánus intézményének nemcsak fény-, de árnyoldalaival is tisztában vannak, — első pillanatra azt fogják mondani, hogy ez a vasárnap délutáni tornásztatás a mi munkás ifjúságiinkkal szemben rendkivül nagy horderejű dolog s ha valami, úgy ez fogja leggyökeresebben regenerálni a satnyuló munkás-elemet. Nagyon fontos dolog az is, hogy a vasárnapi munkaszünet munkás-osztályunk szellemi fejlődésének emelésére fordíttassák, de fontosság tekintetében semmivel sem áll ennek mögfötte a test-edzés, a tornászat kérdése. A tornászat — igazán szakszerű vezetés mellett — az erő, egészség fejlesztésén kivül a fiatalságnak kellemes szórakozást is nyújt, sőt — ami szintén rendkivül nagyfontosságú eredmény — erkölcsi hatásában fejleszti a bajtársi szellemet, a testvéries összetartást, ragaszkodást. Nagyon üdvös dolgot fognak tehát vidéki városainkban is művelni a társadalmi élet hangadó factorai, ha a tornászat népszerűsítése érdekében a nemzeti torna-egyletben megindult mozgalomhoz hasonló mozgalmat indítanak. Majdnem minden vidéki városban van alkalmas torna-csarnok (gymnasiumi vagy polgáriiskolai) hol r. munkás-ifjak, az iparos és kereskedő ifjak vasárnap délutáuonkint alkalmas szakvezetés mellett testedző mulatsággal, az összetartás szellemét fejlesztve, erősítve, tölthetnék el a szabad időt, nem pedig a korcsmák, kávéházak testet lelket egyiránt ölő levegőjében. Hisszük, hogy megyénk jelentékenyebb városaiban is fognak találkozni derék, lelkes emberbarátok, kik a tornászat népszerűsítésének messze időkbe ható nemes célját megértve, a kezdeményezés terére lépnek s a társadalom szükséges rétegeit az ügynek megnyerve, azt mielőbb a megvalósítás stadiumára juttatják. Nagy nemzeti fontossági ügy ez. Érdemes a fölkarolásra, A „Zalamegye" tárcája. A csobánczi asszonyok — Történeti epizód a kuruc hadjáratból. — ívta: Nóvák Mihály. Anno 1707. ugy tél vége felé történt az egész história. A németek ugyan szeretnék eltusolni a dolgot, mivel magyar asszonyi vitézség vette le fejükről nemcsak a babért, hanem ezzel együtt soknak a tejét is a nyakáról, ami egy kissé asszonyi kéztől furcsa manipuláció. Egyébiránt az a mai világban is sok térfiún megesik, hogy egy szál asszouynyal szemben is elveszti a fejét. Az pedig különösen íöljegyzésre méltó, hogy ezt a kellemetlenséget zalai asszonyok okozták a németnek. De hiszen irva vagyon : Zala vize, Zala rákja, Zala menyecskéje — híres az irás kezdete óta. A magyar mindig kiváltságos nemzet volt. Neki soha sem kellett a közös; még a közös egy Isten esz méjét is kénytelenségből fogadta el, titkon ma is a „magyarok Istené"-hez imádkozik. Mert a mi lehetetlen, hát lehetetlen, punktum. Lehetetlen is pl. azt a sok ügyes bajos dolgot a mennyei közigazgatás és igazságszolgáitatás terén az egyetlen közös Istennek elintézni, amennyi akad nekünk és"akad folyton tatárral, törökkel, muszkával, némettel. Kellett tehát és kell nekünk egy külön Isten. Néha aztán, mikor már temérdek a bajunk, a magyarok Istene le-leszáll mennyei trónusáról és emberi testet ölt magára. Az én krónikám idejében II. Rákóczi Ferenc képében járt Magyarország földjén, s a nemzet javarésze a magyar alkotmány és vallásszabadság hős védője gyanánt imádta. A magyar a némettel örökös háborúságban 'él, a mióta csak megismerkedtek. Hogy a szomszédos békesség mégis meglegyen, sógorságba keveredtünk vele. üe hát ez csak atnolyau „eb sógor, kutya-koina"-féle rokonság, bizonyítják ezt a magyarok Istenének neves és névtelen jegyzői — a történetírók. A sógorok ekkor szintén reánk törtek. Hogy miért?... ezt leirni most igen sok betűbe kerülne. Egyébiránt mindig irják, folyton fejtegetik az okát, de mégsen tudjuk a dolgot tisztán a mai napig sem. Annyi azonban a sok Írásból kitűnik mégis, hogy a nyakunkat akarták szegni. Ezt már azelőtt is, azóta is próbálgatták, de teljesen soha sem sikerült nekik. Ámde a folytonos szekatúrát végre megsokalta a mi Istenüuk, megharagudott a németre, a miért az Ő egyetlen nemzete s ezzel együtt az ő élete ellen is tört. Rögtön leszállt az égbői Szabadság nevű adjután síival s beléköltözködtek Rákóczi és Bercsényi testébe. Az arkangyalai pedig ki Vak Battyánba, ki Bezerédybe, ki meg Eszterházi Antalba, Forgáchba, Károlyi Sánlorba, Andrássy Istvánba, Bézi Balog Ádámba. A kisebb rangú égiek pedig szétszálltak a kuruc férfiakba, asszonyokba, ki hol alkalmas szállást talált. Na sógor, hát tessék most beljebb kerülni! Hát 'iszen jöttek azok hívatlanul is. Az pedig régi közmondás: „Hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye, ott sincs becsülete/- Természetesen ini is kidobáltuk őket, kit élve, kit halva, amint a kezünk ügyébe akadtak. Egyszer Kenesénél különösen is megfésültük a sógort. Á kit a fűbe nem haraptattunk, nosza! igyekeztek nyakra főre visza Rabutin vezetése alatt Z ilavár megyén keresztül Bécs felé. üe a patyolatos kurucok útközben is csak csipkedték őket. Futottak tehát, mint a csibék. így értek Zalába Csobáncz alá. Csobáncz erőssége a Balaton felé egy magánálló, meredek hegyen épült kis lovagvár volt ekkor, a hova a vidékbeli kuruc nemesség a féltettebb kincseit hordta össze. A magyar embernek pedig mi más volna a féltet tebb kincse, minta — felesége. Kopik ettől a sógor foga, nem német falat az egy sem. Ilyen kincs, gyöngy, ragyogó karbunkulus, igazi drágaság: szép kuruc asszony, leány volt a várban vagy kétszáz. Rajtok kivül két kis ágyú egy irányzó tüzérrel, egy szórólöveg, két mázsa lőpor, egy alhadnagy harminc puskással és vagy húsz puskás nemes ember. Ezek voltak a „garde des dames

u-ok; és amit legelőször kellett volna említenünk: kétszáz asszonyi észbontó tekintet. Á mint Rabutin seregével elhaladt a vár alatt, egy tarackot eresztett rájuk az őrség : ad; Isten jó napot! Hozott Isten sógor! Vagy talán kergettek?... Rabutm a hogy föltekintett a kis sasfészekre, nyomban elhatározá megtudni azt: mit árulnak benne? Hallotta, hogy ott vannak a kurucok kincsei. — Kincs? ... Na hiszen nekünk éppen az kell. A katonáim már ugy is régen kaptak zsoldot. Herr von generál Kreuz ! Nézze csak meg ott a hegytetőn azt a hangyafészket! Hozzák le nekem mindenestül! Hozzák el Tapolczára, ott várom önöket! Erre Kreuz tábornok kiválogatott a hadsereg szinejavából ezer embert. Különösen sok tiszt ajánlkozott a kalandra, s megindultak föl a vár felé. Az ostromot megelőzőleg néhány embert kihívtak a fészekből, a kiktől fölkérték az erősséget. — Ha pedig szép szerével át nem adják, tüzzelvassal fogjuk azt bevenni. Ámbár réinitően sajnálnók, ha keresztény vért kellene ontanunk. — Jó jó, — telelt az egyik kuruc, — hanem előbb megbeszéljük a dolgot a feleségemmel, meg a többi százkilencvenkilenc asszonyuyal ottbenn. Mert hát tudják kegyelmetek, okos ember nem tesz semmit a felesége tudta nélkül. Annyit azonban előre is mondhatunk, hogy az asszonyok az ajánlatot aligha fogadják el. Pedig aztán bizony bizony nem lesz tanácsos kegyelmeteknek asszonyokkal veszekedni, tudhatná ezt különösen Kreuz tábornok uram. — Was? was? Mi az? Asszonyok vannak a várban ? csillant meg a tábornok szeme, — no ja-ja ! Hát csak menjenek, jelentsenek be bennünket! A hírvivők fölmentek a várba, tiszturamék pedig elkezdték dörzsölni elégülten a kezeiket, feszengtek, igazították magukon az egyen ruhát, simitottak egyetkettőt a hajukon is, ha kinek volt; még talán a kis zseb tükröcskék is vándoroltak kézről-kézre. S mindjárt sorsot is húztak : kié legyen a legszebb kuruc menyecske. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.