Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. szeptember 27. 39. szám. rr\t I A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghezküldendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. i, gommus es Maszat! mii A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Meghívd. Zalamegye gazdasági egyesülete szeptember hó 30 án délelőtt 10 órakor Zala-Egerszegen, saját helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a t. tagok tisztelettel meghivatnak. A gyűlés főbb tárgyai: 1. Miniszteri leiratok. 2. Többrendbeli jelentések. 3. Folyó ügyek és netáni indítványok. Kelt Zala-Egerszegen, 1891. szept. 22. ügyvezető elnök. A hitélet érdekében. Nagyon mélyre kellene mennünk s terjedelmes értekezést kellene írnunk, ha mindama tényezőkkel számolni akarnánk, mik a hitéleti állapotot a mostani színvonalra süly esztették. A tudományszomjas, kutató ember, — ha lelkében valódi csirája volt az Istenben való hitnek — saját életéből saját tapasztalatából tudhatja, hogy minő hitbeli átváltozások, megingások, mennyi kétely, mennyi tagadás, mennyi benső küzdelem után találta meg az elérhetetlen ideált, kinek örök, mélytitkú hatalmát a véges emberi ész elérni nem volt s nem is lesz képes soha. Tény az, hogy a természet titkainak tömkelegében kutató véges ember egy-egy időre könnyen elveszítheti azt a fonalat, mely a boldogság révpartjára: az öröktitkú Istenség hitére vezet; de ha lelkében, szivében a gyermekélet fogékony szakából oly benyomások emlékei élnek, — mik folytonosan az ideálisabb légkörben tartják : ez csak ideig, óráig tartó habozás lehet; csak pillanatnyi küzdelme a megfoghatónak a megfoghatatlannal, melyből a tökéletesség után törekvő szellem megtisztult szárnyakkal bontakozik ki. Ha tehát valaki a jelenlegi hitéleti állapotot i I a tudomány haladásának rovására akarná irni, i 1 — nem találná meg az igazi forrást. Mert hisz j a tudás csak abban teszi teljesen tönkre a bitet, kiben a hit nem lett helyes és tudatos neveléssel meggyökereztetve. Vagy — beszéljünk még világosabban! —a tudomány csak akkor ellensége a hitnek, ha köztük az egyensúlyt a nevelés nem tartotta fönn s valamelyik a másik rovására ápoltatott. Arra tehát, hogy a hitélet jelenlegi állapotát megítélhessük s ez állapot forrását megtaláljuk, szükséges, hogy vizsgáljuk azt a szellemet, mely a hit és tudomány egyensúlyának föntartása érdekében a neveles és tanítás terét uralja. Pár évtizeddel ezelőtt az iskolák szelleme nagyobbrészt olyau volt, hogy a hitélet a tudomány rovására ápoltatott. Hogy ezzel a szellemmel mire mentünk, — azt könnyen megitélheti mindenki, aki az akkori kulturállapotokat vizsgálja. Ki lehet mondani, hogy haladni: nagyon keveset haladtunk ; de az emberiség boldogabb volt. Ez tény, ez elvitathatatlan. A felületesen gondolkozó ember erre azt mondhatja : mire való volt hát megváltóztatni azt a szellemet, ha az boldogabbá tette az emberiséget ? ! Igen, de a természet örök törvénye nem tűr állandó stagnatiót. A baladó emberi szellem nem tűr egyoldalúságot; előre törekvésében folyton két hatalmas tenyező foglalkoztatja : a hit és a tudomány. Az a szellem, mely összes erejét a hitélet érdekében fejtette ki, megtalálta a reactiót csakhamar abban a szellemben, mely az emberiség boldogságát a tudományokban való haladásra kívánta bazíroznt. Igy azután fejlődött ki egy egészségtelen harc, egy veszélyes küzdelem, melynek zűrzavarából semmi lelekemelő eredmény sem bontakozott ki, csupán a mostani, mely bőven termi az egeket ostromló, hímportalan szivíí tudósokat és a léha, íires, reményvesztett tudatlanokat. Nem lehet célunk e helyen piidagogiai szaktanácsokat osztogatni. De midőn a hitélet kérdésével igy elméletileg foglalkozva, a mostani állapotokat vizsgáljuk : constatálnunk kell, ho sry a mostani eltagad hatatlan rossz állapoton a nevelés jobb szellemének kell váltóztatma. A nevelésnek kell megtalálni azt a boldogító egyensúlyt, melynek a hit és tudomány ápolása tekintetebeu mindenkor fenn kell forognia. Nem akarunk — mint már említettük is — e kérdésbe nagyon mélyen belebocsátkozni ; de habozás nélkül kimondjuk, hogy ez a mostani szellem, mely reactióúl tüntető módon a tudományt tolja előtérbe a hitfejlesztés rovására, — nem fog áldásos eredményeket teremni soha. Nem bölcs Salamon mondta ki azt az igazságot (mert talán már az előtt is tudták), hogy a hit és tudomány nagyon szépen megférnek egymás mellett, sőt az emberiség boldogulása érdekében csakis, mint együttes tényezők, szerepelhetnek. Nem akarjuk hinni, hogy akadna olyan egyén, aki ezt be nem látná. No és, ha mindenki belátja, akkor nem értjük : mért nem törekesznek illetékes körök arra, hogy e kettős tényező méltatásában minden vonalon meglegyen a kellő harmónia ? Mert hogy minden vonalon nincs meg, — arról nagyon könnyen meglehet győződnie bárkinek, csak itt, ott meg kell figyelnie : miként emelkedik, halad, törekszik a legtökéletesebb ideál felé a „nagyreményű" ifjúság ! Szomorú való ! Elborult homlokkal kell nézni azokat a zománctalan szivil lényeket, kik a száraz tudáson kivül nem visznek semmit az életbe. Hátha még ez a tudás is felületes ! Azután panaszkodik a sajtó, jajgatnak a társadalom jobbjai, hogy a materialismus vészes áramlata elborít, eltemet mindent; nincs idealismus ! Elhisszük! De miként vihetnének a közéletbe emelkedettebb szellemet azok, kikben nem ölel| kezik a hit és tudomány ? Miként várhatunk társadalmi áramlatokat I egyensúlyozó közszellemet azoktól, kiKnek egye„Zalamegye" tárcája. Széchenyi ünnepély. A zala egerszegi polgári fiú- és középkereskedelmi iskola f. hó 21-én, Széchenyi István grót születése századik évfordulója alkalmából a polgári tiú iskola rajztermében ünnepélyt rendezett, melyen megjelentek dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő, Molnár Sándor kir. segédtaoteliigyelő ; a város képviseletében Kovács Károly polgármester, Németh Elek főjegyző; az iskolaszék részéről Szigethy Antal elnök, dr. Czinder István, Isoo Alajos tagok ; a tantestület tagjai teljes számmal. Az ünnepélyt megelőzőleg a növendékek a róin. kath. plébánia templomba mentek testületileg, hol Balaton József esperes plébános mondott gyászmisét. Az ünnepély a Himnusz éneklésével vette kezdetét, mely után L'dvardy Ignác igazgató Széchenyi Istvánról a következő emlekbeszédet tartotta : Melyen tisztelt vendégkoszorú.' Kedves ifjak ! Aki szűk családi körben, távol a világ zajától, tölti életét ; kinek minden gondolata, tettének minden rugója, hogy a repkényként őt átölelő kis kört boldogítsa s annak jövőjét biztosítsa: az ily férfiú ravatalát zokogva állják körül édes övéi s távozta kipótolhatlan űrt liagy hátra a kisded körben, melyet szeretetével éltében megaranyozott. De aki túlemelkedve a szük családi körön, szivének minden dobbanását, összes tevékenységét a közhaza javára fordítja : az ily férfiú ravatalát egy nemzet állja körül fájó szívvel s azon öntudat kínos érzetével, hogy a közügy derék harcosát veszítettük el benne! Ily férfiú volt gróf Széchenyi István, kit a közvélemény a legnagyobb magyar r.évvel tisztelt meg, akinek születése szaz éves évfordulójának megünneplése végett ma egybegyűltünk. Ha volt magyar, kiről elmondhatjuk, hogy nem egy vidéknek, hanem hazájának, nem egy osztálynak vagy pártnak, hanem nemzetének élt, úgy Széchenyi az. Ha volt magyar, kinek sírjánál egy egész nemzet gyászt azért öltött, mert érezé, hogy a hely, melyet ő üresen hagyott, e hazában egyes ember által soha betöltetni nem fog, úgy Széchenyi az. Zarándokoljunk el lélekben oda a czenki sírhoz, hol a nagy férfiú örök álmát aluszsza s szenteljünk kis időt a legnagyobb magyar emlékének ! * * * Ha Széchenyi életét, működési körét híven ecsetelni akarnók, hazai történelmünket a nemzet kifejlődésére oly nagy befolyást gyakorolt l.S25-iki országgyűléstől kezdve lépésről-lépésre kellene követnünk ; mert az ő élete, összes működése egybeforrott hazánk ujabb történetével s ennek nem egy legszebb lapja az ő fáradhatlan munkásságának volt legfényesebb eredménye. Ha majd érett észszel, megtisztult gondolkodással lapozzátok hazánk történelmét: akkor fog előttetek egész teljességében kidomborodni a kép, mit róla, a legnagyobb magyarról, alkothattak. Eti a dicső férfiú születésének száz éves évfordulóján rendezett emez emléknapon nem kisérhetem nyomról nyomra lépteit; nem ölelhetem fel működése egész körét, mert ezt a uiai ünnepélyünkhöz képest tenni lehetetlen : csupán arra szorítkozom, hogy mélyen érző szive egyes jeles tulajdonait feltárjam előttetek. Hogy erényeit, hazafias érdemeit szemlélve, követendő példáúl állítsátok magatok elé. Midőn hazánk főbb nemessége nagy részben a külföldön lakva, saját hazájában idegenné vált s elfeledve még őseink drága nyelvét is, e végső köleléket, mely őt a nemzethez láncolá, szétszakította; midőn ipar- és kereskedés nem levén, a magyar középrend csak egyes mesteremberekből állt s úgy szólván tenki sem volt, aki magát teljes joggal a haza polgárának nevezheté; mert a kiváltságos osztályok nem részesültek terheiben s a nép nem isineré jogait: ebben a szomorú korban állt elő Széchenyi kibontott zászlajával, melyre e nagy jelentőségű szavak valának felírva: „Magyarország nem volt, hanem lesz !" Felrázta az aléltságban és tétlenségben szunnyadó nemzetet, mely midőn látá, hogy vezére nem a puszta szónak embere, hanem összes tevékenységét hazája érdekeinek szenteli, kibontott zászlaja körül mind sűrűbben csoportosult s a közhaza felvirágozása érdekében vele vállvetve harcolt. Fokozta a közlelkesedést, midőn látta az ország, mily lázasan s mily önzetlenül küzd a nagy eszméért ! Kedves ifjak I Áldjuk a Gondviselést, hogy e haza földjén pillantottuk meg először a napsugárt s hogy egy Széchenyit adott nemzetünknek, ki az önzetlen hazaszeretetnek mintaképe! Tőle tanuljuk szeretni édes hazánkat, a drága földet, mely bennünket szült s mely egykor hantjával eltakar ! * * * * „A nyelv a nemzet éltető igéje, némulta a halál előestéjel" Nem a költő fantaziája sugalja e sokat mondó szavakat, hanem maga az élet tesz tanúságot azok valódiságáról. Igazolja egyúttal egyik jelesünknek ama mondását, hogy „valamely nemzet elvesztheti alkotmányát, el szabadságát, csak nyelvét nem; mert az elvesztett alkotmány helyébe újat, jobbat teremthet, szabadságát visszaküzdheti, de ha nyelvét elveszté, elveszett a nemzet is örökre." Vessünk néhány pillanatot a történelem lapjaira s bebizonyítva látjuk ez állítás igazságát. Mai szamunkhoz fel iv melléklet van csatolva.