Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
léssel és túltengéssel és vinnék — a pályaválasztás határozó órájában — gyermekeiket inkább oly pályára, mely hamarább és biztosabban nyújtja a megélhetés eszközeit. Több gyakorlatiasság és kevesebb az üres nagyzási hóbortból s meg vagyunk győződve, hogy a családok boldogsága — valamennyi küzdelemnek végcélja — nem lesz annyira kétessé téve ! Megyei élet. A tapolczai járási utibizottság gyűlése. Zalavármegye közigazgatási bizottságának ápril havi gyűlésén megválasztott járás 1 ut bizottságok közül a tapolczai, mely méltóságos Skublics Gyula elnöklete alatt áll, f. évi július hó 20-án tartotta Balaton Füreden alakuló gyűlését. A bizottság tagjai Hertelendy Ferenc kivételével — kí akadályoztatását táviratilag bejeleDtette — teljes számmal jelentek meg s az államépítészeti hivatalt, mely az elnök által szintén meghivatott, annak tőnöke, Lányi Kálmán kir. mérnök képviselte; jelen voltak végül a tapolczai és balaton füredi megyei utbiztosok. Miután az utibizottság magát megalakultnak jelentette ki, az utibizottság tagjai közt, különös felügyelet céljából, a törvényhatósági közutak a következőleg osztattak fel : 1. Köves Ede, a Tapolcza B. Füred veszprémi tvhközutnak Paloznaktól Veszprém megye határszéléig terjedő része. 2. Biró Dániel, az 1. alatti útnak B.-Füredtől Paloznakig terjedő része és a Csopak veszprémi tvh. közút. 3. Kovács Ábel, az 1. alatti útnak B.-Füredtől Aszófőig terjedő része és a Tihany, Aszótő, pécseli j tvh. közút. 4. Györfy Pongrác, az 1. alatti útnak Zánkától a 8-ik kilometerig terjedő része és a lágyon Mencshelyi tvh. közút. 5. Hertelendy István, az I. alatti útvonalnak Aszófőtől Zánkáig terjedő része. 0. Czigány Károly, az 1. alatti közutnak a 8 k intet től Gyulakesziig terjedő része és a báes fiilöpi közút. 7. Virius Vince, az 1. alatti közutnak Tapolczától Gyulakesziig terjedő része és a Gyulakeszi B. Ederies trvh. közutnak Gyulakeszitől káptalantótii szárnyutig terjedő része. 8. Csigó Pál, a káptalantótii szárnyút és a Tördeinicz Bad. tomaji közút. 9. Báró Putteányi Géza, a Gyulakeszi b.-edericsi trvh. közutnak a káptalantótii szárnyuttól a patacsi majorig terjedő része. 10. 7öreky Aladár, a 9. alatti útnak 8 kmtől az állami közutig terjedő része. 11. Hertelendy íerenc, a Lesencze-Tomaj sümegi törvényhatósági közutnak a tapolczai járás területére eső része. 12. Bogyay István, a Tapolcza Deveoseri trvh. közút az ö.-dörögdi szárnynyal. A bizottság eluöke és a járási főszolgabíró külön utvonalat nem kapott. Ez után áttért a bizottság speciális feladatainak részletes megbeszélésére s ebbeli működésének sikeresí tése céljából a következő elvi megállapodásokra jutott: a) Miután az utibizottság tapasztalatairól, a kívánalmakról s netaláni mulasztásokról a közigazgatási bízott ságnak tartozik jelentést tenni, ezen jelentéstételek mel lett a bizottság tagjai tapasztalataik alapján, az előforduló kívánalmak és netaláni mulasztások orvoslása végett közvetlenül az illető utlentartási közeget felhívják, esetleg műszaki kérdésben az államépítészeti hivatalhoz, Ilyen a világ. Míg a leányka kicsiny, mi játszunk velük, ha megnőnek, ők játszanak mi velünk. És amily örömet szerzett, ha előbb sírva láthattuk, ép oly öröm az, ha ma mosolyára méltat. A nagyobbik, ki olyan kar esti, mint a legszebb liliom, a kis Annica és társnője, ki - a sötét ibolyát juttatja eszembe, a kis Iluska. Mindjárt tudtam, hogy e két név elég arra, hogy eszébe jusson a boldog gyermekkor összes apró eseményeivel. Ugyancsak kitűzött a nap! .Jöjjön az árnyas fa alá, nézzük meg, hogy fogja el Gazsi bácsi szomszédja huszonegyesét. De ne menjünk mégsem, látja, hogy felénk tart a jótékonyság legifjabb nem tője, kezében virág kosárral, a kis Katuska, ki a legszebb virág a virágok közt. Olyan, mint a fakadó rózsabimbó, melyet először ér a nap éltető sugara; erszény kéje tömve ragyogós bankókkal, melyeket bizonynyal nem a virágokért kapta, hanem kedves kínálásának jutalmául. 0 tartja kis kezében az első alapját a beszerzendő hidrophornak. Gyermekek rivalgással fogják körül a bábut szóró urakat, kemény küzdelem árán jutva egy egy összemorzsolt darabkához! Csak az a kék gatyás kis fiu mosolyog önelégülten, aki a verseny futásban egy egész katonát nyert lovastul. Hány sorsjegye van önnek? Már húzzák a számokat. No lám, önt egy szivar szipkával, engem egy zsebkendővel tett úrrá a furtuna isten asszonya. Örvendek, hogy ily jól sikerült az első majális. Már én sem akarom elmulasztani, hogy meg ne dicsérjem önnek a buzgó elnöknőt — a két kedves pénztárnok nővel egyetemben, kik az ügybuzgó főparancsnokkal, fáradságot nem kiméivé, kigondoltak mindent, mitől önkényt hullik a fillér a jótékonyság oltárára. De a dicséretnél is szebbeu szól az eredmény : 135 frt jövödelem! Kérem, ne keresgéljen vattát zsebjében, ha eddig meg nem fájdult a füle, ez után már én hallgatok ; mert elő járt a kocsi. A viszontlátásig. Hikszoz. utrendőri tekintetben a fó'szolgabiróhoz élnek feljelentéssel; mivel igy remélhető az ügyek gyorsabb és hathatósabb elintézése. b) Miután az utibizottság a munkák és szállítások biztosítása iránti tárgyalásoknál közreműködik, abban történt megállapodás, miszerint külön meghívás helyett 1000 trton alóli munkák és szállítások iránti tárgyalás nál a hirdetmény egy példáuya azon utibizottsági tagnak küldessék meg, kiuek szakaszán a munka vagy szállítás eszközölendő; 1000 frton felüli munkák vagy szállítások iránti verseny tárgyalásnál a hirdetmény egy példánya ezenkívül még a bizottság elnökének is meg küldessék. e) Mivel az utibizottság tagjai a folyamatban levő építések és szállításokat ellenőrizni s különösen az építményeknél a munka befejezése után nem látható és meg nem vizsgálható részek, építésközbeu való megvizsgálását eszközölni tartoznak: ennek sikeresítése végett szükségesnek mondatik ki, hogy az építést vezető utbiztos vagy mérnök a szakaszbeli utibizottsági tagot a munka vagy szállítás megkezdéséről és különösen a később meg nem szemlélhető építményrészek munkájáról kellő időben értesítse. d) Számadási okmányok záradékolása az utibizottság tagjainak legfontosabb funkciója lévén, erre nézve különösen kikérte az államépítészeti hivatal jelenlévő főnöke a bizottság figyelmét; előadta a kisebb kezelési és t ntartási munkákból kifolyólag felmerülő kiadások elszámolási módját, ismertette a számadási okmányok nemeit s felkérte a bizottság tagjait, hogy azok igazolás: záradékában a munka szükségessége, ugy az okmányban felsorolt anyagok és munkaerő szükségessége, valamint a munka tényleges és célszerű foganatosítására nézve nyilatkozzanak. Ennek folytán a bizottság megállapodott abban, hogy a záradékolást tényleges tapasztalat alapján a legnagyobb gonddal fogja eszközölni. e) Az utbiztosok utinaplóinak és az utkaparók munkakönyveinek láttamozása az utibizottság tagjainak szintén egyik kiváló feladatát képezvén, az államépítészeti hí vatal főnöke bemutatta az útinapló és munkakönyv mintáját s ismertette az államépítészeti hivatalnak ezek vezetésére vonatkozólag kiadott igen részletes és gonddal összeállított rendeleteit; mindezekből tájékozást szerzett a bizottság ebbeli tevékenységének fontosságáról s elhatározta, hogy ezen feladatát is lelkiismeretes pontossággal s az ügy fontosságát megillető buzgalommal fogja teljesíteni. Ugyanezen tanácskozás tárgyát képezte a tapolczai járásbeli községi közlekedési vicínál útjainak a főszolgabíró által összeállított hálózatára vonatkozólag alispáni megkeresés folytán adandó vélemény megállapítása; — melynek során a főszolgabírói kimutatás hosszabb eszmecsere után elfogadásra ajáulta'ott s elhatároztatott, hogy addig is. mig az 1890. 1. t.-c. 38. megnevezett utibizottságok megahikíttatnak, a tőszolgabirót, ki a közlekedési közutak közigazgatását ellátni tartozik, a közigazgatási bizottság utibizottsága tőle telhetőleg támogatni Ingja, mivégből a községi közlekedési úthálózatot tagjai közt a trvh. közutakéhoz hasonló keretben felosztotta. Végül felkérte a bizottság elnökét, hogy ugy a törvényhatósági, minta vicinális közutak hálózatának beosztásáról szóló kimutatásokat a bizottság tagjainak, a vármegye alispánjának és az államépítészeti hivatalnak megküldeni szíveskedjék. Képviselőtestületi ölés. A városi képviselőtestület julius hó 23-án Kovács Károly polgármester elnöklete alatt rendkívüli ülést tartott. Elnöklő polgármester üdvözölvén a megjelent képviselőket, előadja, hogy a zalai h. é. vasúttársaság és a müncheni Localbahn Actien gesellschaft, mint a h. é. vasutak engedélyese, julius hó 27-ére közgyűlést hivott egybe, melyen városunkat közvetlenül érdeklő fontos ügyek kerülnek tárgyalás alá, miért is kérdést intéz a képviselőtestülethez, váljon nem óhajtja e, hogy általa a város e közgyűlésen képviseltessék ? A képviselőtestület a polgármestert megbízza, hogy e gyiilásen a város érdekeit képviselje, egyúttal a főgymnasium ügyében is kellő inforinatiót szerezzen az illetékes közegeknél s eljárásáról tegyen annak idején jelentést. Polgármester beterjesztette a város érdekében az t 1890. évben kiutalt uti költségekről összeállított számadását. A számvizsgáló bizottság által a számadás megvizsgáltatván és helyesnek találtatván, az 1890-ik évi útiköltségek elszámolására nézve a számadásban feltüntetett végeredményhez képest a képviselőtestület a felmentvényt megadta. Az iskolaszék előterjesztéséhez képest a négy osztályú elemi iskolának hat osztályúvá való kibővítését a képviselőtestület elfogadta s az 5. és 6. fiosztályok vezetésével Kovács György tanítót bizta meg az elemi iskola tantestületének javaslatára; Kovács György segédtanítót az 189l/92-ik tanév szept. 1-től rendes tanítóvá kinevezte, részére ugy mezen időponttól kezdve a rendes tanítói illeték kiutalását elrendelte; a polgári iskolai r. k. hitoktatók tiszteletdíját 1892. január 1 tői 300 írtról 400 frtra felemelte, továbbá az elemi iskola szolga fizetését ugyancsak 1992. január 1-től fogva havi 12 írtról 15 frtra emelte fel. j Udvardy Ignác polgári iskolai igazgató az aszta- i los tanműhelyre vonatkozólag az iskolaszékhez több rendbeli előterjesztést tett, melyek érdemleges intézke ' dés végett a képviselőtestülethez áttétetvén, a képviselő- ! testület a bemutatott számadások felülvizsgálatát, a tan- | műhely kint levő követeléseinek a városi ügyész utján való behajtását elrendelte; megbízta továbbá a város polgármesterét, hogy találjon utat módot arra nézve, tnikép volnának kellőkép értékesíthetők a tanműhelyben készített tárgyak s hogy a tanműhely oly helyzetbe juthasson, hogy növendékeit állandólag foglalkoztathassa. Végül a képviselőtestület feliratilag megkeresi a vallásés közoktatásügyi minisztert az iránt, hogy a tanműhelynél eszközölt 142 frt 93 kr. túlkiadást segély képen utal ványozni kegyeskedjék, valamint az iráut, hogy a tanműhelynél évenként előforduló elkerülhetlen dologi kiadások, mint fűtés, világítás, anyagok fedezhetése végett a tanműhely részére bizonyos állandó segélyt szíveskedjék kiutalni. Páslek Józsefnek a gyámi számvevői és kült&nácsosi állásáról való lemondását a képviselőtestület tudomásúl vette. Előterjesztetett Juhász József kérvénye a lemondás folytán üresedésbe jött gyámi számvevői és kültanácsosi állásra. Folyamodó a kért állásra az 1886. XXII. t.-c. 84. §-a értelmében ideiglenesen helyetteskép megválasztatott. Ezzel kapcsolatban a vármegye alis pállja felkéretik, hogy az üresedésben levő városi mérnöki és városi gyámi számvevői állásokra pályázatot hirdetni és a választás határnapját kitűzni szíveskedjék. Felolvastatott a kórházi bizottságnak f. évi junius 8-án tartott üléséről felvett jegyzőkönyv. A közkórház 1890. évi számadásai tudomásul vétettek és jóváhagyat tak. A „Steril B. u-féle háznak a kórház nsvére leendő átíratásával és a Trivolits-téle hagyatéki ügy rendezésével a városi ügyész megbízatott; a kórházi bizottságnak azon kijelentése, hogy a kórház nevén álló régi kórházat hajlandó a város nevére a jelenlegi kataszteri nyilvánt .rtás alkalmával átíratni, ha a város a közkórház ellenében még fennt álló 3.038 trt 68 kr. követeléséből 2.500 frtot elenged — véleményes jelentéstétel vége ft a jogügyi bizottságnak kiadatik. A középítészeti bizottság által f. évi julius 8-áu a laktanyánál emelt pótépítkezések tárgyában felvett jegyzőkönyvben foglaltakat a képviselőtestület jóváhagyta. A helypénzszedési jog bérlőinek az 1891. évre bér lejebb szállítás tárgyában beadott kérvénye véleményezés végett a pénzügyi és gazdaságügyi bizottságnak kiadatott. Morandini Román n.-kanizsai lakós építésznek az általa készített szálloda terv- és költségvetés után járó 400 frt dija, valamint a jégverem építési összzegből még hátralevő 173 frt 32 kr. hátrálékos kövételése kiutaltatott. A zala egerszegi izr. hitközségnek kérelmére a képviselőtőstület az izr. templom déli részén megnyitandó kijárásnak megfelelő teret engedett át a hitközségnek. Dr. Czinder István ügyvéd kérelmére a Berecz Gyula által a város ellen támasztott rer.des perben felmerült 115 frt 60 kr. perköltsége és ügyvédi munkadíja a városi pénztárból kiutaltatott. Zala egerszegi illetőségű Somogyi Mátyás, Szőllősy Auna, és Farkas Lizi vagyontalan ápoltak után felmerült 124 frt 50 kr. gyógyköltséget a képviselőtestület a városi pénztárból kiutalta. A polgármester előterjeszti, hogy Eisinger Henrich nagy kaniszai lakós a közte és a város között a téglaszínhez szükséges kőszén szállítása tágyában kötött szer ződést felmondja, ha csak a kőszén ára vvaggononként 37 írtról 42 frtra fel nem emeltetik s egyúttal 135 írt hátrálék követelésének kiutalását kéri. A képviselőtestület kész a kőszén waggonját (10.000 klg.) 42 írtjával fizetni az esetben, ha 1892. évi december hó 31 ig bezárólag ezen áron szállítja 1891. junius 1-től számítva a a kőszenet s ez időn belül felebb nem emeli; egyúttal 135 frt hétrálékos követelése kiutaltatott. Dervarics Jánosné és társai, valamint a város között a „Baross liget"-hez szükséges ingatlanok megszerzése, Németh Béla és a város között az új temetőhöz szükséges ingatlanok megvétele tárgyában, Stnelka István, Hegyi György és Petánovits Terezia és a város között ingatlanok megvétele tárgyában, Nagy József, Varga György, Hegyi Katalin, Sikota Antal és neje és a város mint eladó között városi tulajdont képező ingatlanok eladása tárgyában kötött szerződések ügyében gyűlési határnapul az 1880. év; XXII. t.-c. 110. §-a értelmében augusztus 24-ike tüzetett ki. Özv. Kesseldorfer Mihályné z.-egerszegi lakos aján lata a városi épületek kitisztítása tárgyában elfogadtatott s a tanács a szerződés megkötésével megbízatott. Hudecz József kőfaragó és a város között egy kőkereszt felállítása illetve készítése tárgyában kötött szerződést a képviselőtestület jóváhagyta. A „Baross liget" sétányt alkotó és rendező bizottság által mult évi szeptember 24-én Schilhan József műkertész díjazása tárgyában felvett jegyzőkönyv előterjesztetvén, a jegyzőkönyvben foglalt megállapodásokat a képviselőtestület elfogadta. A város és Pfeifer Heinrich bádogos között az „Arany Bárány" vendéglő istálójához szükséges bádogos munkák kiadása tárgyában, továbbá a város tulajdonát képező Horváth Ferenc-féle ház bérbeadása tárgyában a város, mint bérbeadó és Zámbolt Kálmán, mint bérlő között kötött szerződéseket a képviselőtestület jóváhagyta. Simmer Józsefáesmester részére az általa a pénzügyigazgatósági palotához készített építési terveiért 60 frt munkadíj kiutaltatott. Helyi, megyei és vegyes hirek. Halálozas. Svastits Gyula földbirtokos, országgyűlési képviselő elhunyt. A boldogult a hetvenes évek elején Zalavármegye tiszteletbeli aljegyzője volt, mint ilyen, élénk részt vett a megyei életben, a megyei lóállitási elnökséget is viselte. — A mérsékelt ellenzék, j melynek nagyrabecsült tagja volt, az elhunyt özvegyéhez részvét iratot küldött. A nagy-kanizsai agghareos egylet szeretve tisztelt elnökét veszítette beune. Béke poraira! A szombathelyi egyházmegyében Limperger Ilórin theologiai tanár német-gencsi plébánossá neveztetett ki. Dr Gaál Sándor papnöveldei h. tanár püspök-udvari káplán és levéltárnokká neveztetett ki tanári állomásának fentartása mellett. Schiefer István pinkafői segéd-