Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. nove

mber 29. 48. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyiittér petitsora 12 kr. r li, iraMési és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktUdtiuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A párcelláit jótékonyság. A különböző és többnyire mélyebb társadalmi okokban fekvő nyomor minden oldalról munkára, tevékenységre liivja föl a jó lelkeket. Es bármit mondjanak is a jótékonysági mozzanatokat pessimistikusan nézők, el kell ismernünk, hogy ahány tajta a nyomor, ahány alakban az felüti fejét, annyi irányból iparkodnak azon enyhíteni, segíteni az arra hivatott egyének. Éppen innen van, hogy annyiféle jótékony sági egyesület áll fenn és működik. Régi igazság az, hogy amit egyes ember a maga erejével ki nem vihet, azt egyesített erővel, vállvetve keresztiilviheti. Csakhogy az a baj, hogy a különböző jótékonysági céllal tömörülő egyesületek máiannyira elszaporodtak, hogy a tömörülésre hivatott egyéneket mind anyagi tekintetben, mind pedig fizikai idő tekintetében nagyon igénybe veszik s igy nem egy (különben törekvő) jótékonysági egyesületnek az a baja, hogy nem fejthet ki céljának megfelelő tevékenységet. Hisz csak vegyük a kisebb provinciális városokat! Tapasztalni fogjuk, hogy majdnem mindegyik 10—15 ezer lakossal biró városban 3—4 olyan egyesület áll fenn, miknek másmás irányban a jótékonyság gyakorlása képezi föladát. Egyik a szemérmes szegények segélyezését, a másik az iskolás gyermekek felruházását, a harmadik a munkások gyámolítását, a negyedik a betegek segélyezését teszi céljává. Mikor egy-egy ilyen jótékonysági egyesület alakul, akkor azok a jó, áldozatkész lelkek, kik azt kezdeményezik, azon iparkodnak, hogy mentül több tagot nyerjenek. El is járnak taggyüjtésre és sikerül is nekik rendesen elég szép számban tagokat gyűjteni ; mert hát ki volna az, aki (ha még oly sokfelé igénybe van is véve erszénye) a jótékonysági céllal szemben ellene birna mondani a fölkérésnek. Ámde a jótékonysági célra szentelhető összegnek is megvan a maga korlátolt határa, melyen túl a legáldozatkészebb egyének sem igen mehetnek. Legalább nem szabad tőlük a túllépést kivánni. Es a jótékonysági egyesületeknek sem lehet és szabad olyként terjeszkedni, liogy azzal másoknak terhiil legyenek Az pedig, ha egy egyén 3—4 egylet által is igénybe van véve, ritkán történhetik meg bizonyos mértékű megterheltetés nélkül. Ebből a megterheltetésből azután az szokott következni, hogy a. tagsági díjak" beszedése, az egylet administrálása rendesen igen nehézkesem megy. Ne vegyük a dolog anyagi részét! Tekintsünk el minden egyébtől, csak vegyük pusztán az administrátiót ! Megtörténhetik, — amint hogy több helyen meg is történik, — hogy egy ugyanazon egyén több jótékonysági s általában humanitárius egyesületnek választmányi tagja s ennél fogva — ha elvállalt kötelességét teljesíteni kivánja, mindegyiknek adruinistrálásában tevékeny szerepet kel vinnie. Megesik azonban, hogy mindegyik egyesületnél egy ugyanazon időben van valami fontos functiója Mivel azonban fizikai igazság, hogy ugyazon test ugyanazon időben csak egy helyen lehet, — hacsak ördöge nincs, mint Boskónak — kénytelen az egyik kötelességet a másikért föláldozni. így azután rendesen az ügy szenved. A jótékonysági dolognak ez a parcellázása semmiesetre sem vezet oly eredményre, mint az egyesítés vezetne. Már ott is, hol a legnagyobb, az országra szóló alkotások veszik eredetöket, belátták, hogy az erők, a factorok concentrálásával lehet biztosítani a célnak megfelelő eredményt. Az összevonás, s ez által a kezelés egyszerűsítése képezi vezérelvét még a finánc-politikának is. Mért párcelláljuk hát mi a társadalmi téren, a humanitárius intézményekkel és célokkal szemben oly nagyon anyagi és erkölcsi erőinket?! A jótékonysági egyesületek egy kalap alá vonása által kettős eredményt érnénk el. Először : nem kellene oly mértékben igénybe vennünk a jó lelkek áldozatkészségét; másodszor : sokkal nagyobb energiát és odaadást lehetne kifejteni az egylet administrálásában ; biztosabb, egyöntetűbb lenne a működés. De ez végre is csak egyéni vélemény. A különböző jótékonysági céllal alakult egyletek vezér-egyéniségeinek jut föladatul a hirlapi uton felvetett eszme megbeszélése. Egyet azonban semmi körülmény között sem szabad feledni, azt, hogy minden egyesülésnek létalapja: az összhang. Inkább legyen párcellált jótékonyság összhanggal, mint egy zömbe foglalva, összhang nélkül. Mert a valódi humanismus csak az egyetértés, a béke árnyékában takad. Az önsegély és eszközei. Uton- uttélen nem hallunk mást, mint folytonos panaszt. Itt a buza, rozs nem elégftettejki a gazda reményét ; ott a jég tett tönkre minden számítást; majd a phylloxera és perenospora ellen zúdul a panasz ; majd az állam és egyház terhei ellen zúgolódnak igen sokan. Ki tudná ujjaira szedni a panaszt? Egy második Jeremiás kellene, hogy versbe, ékes rithmusokba öntse a nép keserveit. És én mégis azt mondom, hogy legnagyobb részt mi maguuk vagyunk okai autiak, hogy nyomorban vagyunk. Van egy régi közmondásuuk : „Segíts magadon, az Isten is megsegít 1" Értsük meg mi is ezt és próbáljuk meg, miként segíthetnénk önmagunkon ? A mult nyáron, mint ki képezte tésre behivott katona, a nagy hadgyakorlatok alkalmaval hazánk nyugoti részéből egy tekintélyes területet megjárváu, azt tapasztaltam, hogy az ott lakó németek minden talpalatnyi területet művelés alá vesznek. A hegyoldalon miutegy 3 négyzet méter területen kert vau, fölötte mintegy 3—4 méterre ismét és ismét kert van, úgy hogy a szemlélő előtt úgy tűnnek fel, mint Semiratnis függő kertjei. így van-e ez nálunk ? Nem. Csak a mi községünket emiítem, de úgy van ez egyebütt is. Van a mi községünknek a Balaton közvetlen partjáu nem kevesebb mint 80 hold földje. E területet a község széna termésre használja. A ki a községek gazdálkodását figyelemmel kisérte, tudja, hogy az ilyen gazdálkodásnak éppou a község nem veszi semmi hasznát. Miért nem osztják fel e területet a község lakosai között ? Ha félhold jut is egyre, használja ki ki, amire i akarja s viselje a rá esendő terhet. A „Zalamegye" tárcája. Igaz szerelem. — Elbeszélés. — Irta: Szalay Pál. I. A hitvesi szeretetnek soha oly megható képét nem láttam. Fiatal volt mindakettő s még csak az élet tavasza virított felettök. A nő mintegy busz éves. Lenge termetén elötnlő báj s arcán a boldogság s bánattal vegyes kifejezés fokozták szépségét. Valami földöntúli, néma imádattal tekint térje arcára, egy fiatal férfi arcra, kinek szemeire az örök sötétség homálya borult s arcán néhány seb forradása látszott. A fürdőkertben láttam őket. A nő karján vezette férjét, vigyázva annak minden mozdulatára. Ugy tűntek tel előttem, miut ama művészi kivitelű kép, melyen az őrangyal az örvény felett lebegő keskeny hídon vezeti a kis gyermeket. A férfi arcán a megnyugvás és lemondás szomorú kifejezése ült. Egy pad felé közeliiének s a nő, ál koralva férjét, maga mellé ülteti le. Lágy, olvadékony hangon, mint a mélabús fuvola hangja, szólal meg a férfi : Jlily jó vagy Irmám ! Föláldozod életörömeidet, egyedül én értem ! . . . Lemondasz minden élvezetről s szép fiatalságodat törődött térjed oldala mellett látod elmúlni. Őrangyalom, ápolóm vagy s ezért én nem tehetek mást, minthogy imádkozom az Istenhez, hogy ezen önfeláldozás közepette töltse el szivedet, lelkedet megelégedéssel s angyali tettedhez adjon erői és kitartást. — Oh édes Andorom! akkor imádságodat már meghallgatta az Isten. Mert nekem legnagyobb boldogságom, hogy téged gyámolítliatlak s legszebb jutalmam, ha látom, hogy ez téged szomorú helyzetedben örömmel tölt el. Ezt többre becsülöm minden zajos mulatságnál és világias élvezetnél. A szerencsétlen férj szenvedélylyel szorítá magához nejét s azokban a színtelen szemekben a hála könyei ragyogtak. II. Bokros családfával dicsekedhetett a gróf Bártay c-alád. Vissza tudta vinni őseit a tizenhatod ízig. Kerültek ki a Bártay grófok közül nagy emberek, lángelmék, de különösen pénzköltők. Az ősapák által szerzett vagyont hogy ke 1 elbai ácsolni, ahhoz értettek legjobban. Fényes nevöket az arany csillogó sugaraival akarták még ragyogóbbá tenni. A nemzet politikai tusáiban tevékeny részt vettek tagjai s imponáló állást vivtak ki maguknak az egyes pártok között. Ez a dicsőség azonban töméntelen sok pénzt nyelt el. így történt azután, hogy az ősi vagyon lassankint elkallódott s a Bártay család utolsó sarjadékára nem maradt más az ősi rozzant kastélynál, néhány hold birtoknál és a cifra névnél. Bártay Andor volt a család utolsó sarjadéka, mintegy huszonnégy éves daliás ifjú, ki rajongott minden iránt, mi szép és nemes. Szegénysége dacára a vidék legszebb és leggazdagabb leányának, gróf Zarándy Irmának lőn vőlegénye. A két költői lélek föltalálta egymásban az eszmét s a legtisztább, legönzetlenebb szerelem gyuladt keblökben egymás iránt. Az öreg Zarándy grófnak nem volt valami nagy ínyére e viszony, mert egyetlen gyermekének, rengeteg birtoka örökösének, gazdagabb férjet óhajtott. Látván azonban az ifjak állhatatosságát, leányának rimánkodására végre beleegyezett az eljegyzésbe ; mert a menyasszony nagyon fiatal volt, az egybekelést egy évre halasztották. Irma és Andor mint jegyesek élvezték a szerelem édes, boldogító érzelmeit. A gyönyör édes mámorától eltelve sétálták be a Zarándy-kastély ligeteit. Álmodoz tak tartós, örök boldogságról, örök hűségről. Képzeletben rózsás szinekkel festék a jövő képét s titkos örömmel várták a közeledő egybekelést. Egy alkalommal Andor barátjához, Komjáthy Elemérhez ment hajtóvadászatra s igy Irma egyedül maradt s a szerelmesek türelmetlenségével száinítgatá a napokat, órákat jegyesének távollétében. Csigalassúsággal mult nap nap után, míg hirét vette, hogy a főúri kedvtelésnek vége szakadt. Irma türelmetlenül várta jegyesét. Szüntelen felfelszaladt a kastély toronyszobájába, honnét az egész környéket be lehetett látni. Igy mult egy, két, sőt három hét és semmi hírt nem hallott felőle. Kétségbe volt esve. Valami szerencsétlenséget sejtett. Végre jött egy levél a Bártay-kafltélyból, nevére címezve. Kínos előérzet gyötré, midőn a levél kezeibe jutott. Remegő kézzel bontá fel azt s abból egy csillogó karika gyűrű esett csengve a padlatra, hoDnét a pamlag alá gurult. Megrettenve bontá szét a levelet s alig kéthárom sor elolvasása után halotthalványan, éles sikolylyal rogyott a pad latra. A levélben ez állt: „Kedves Irmám! Megbocsásson, hogy azok után, melyeket itt tudomására szándékozom hozni, e néven szólítom. Legyen ez az elmúlt boldogság viszhangja. íme itt küldöm a jegygyűrűt; mi nem lehetünk egymáséi. Az okokat engedje meg, hogy elhallgassam. Megtört szívvel és földi üdvösségem árán határoztam magamat e lépésre, de Isten látja lelkemet, másként nem tehettem. Midőn itt fájdalommal veszek bucsut, kívánom, hogy legyen százszorta boldogabb, mint velem lehetett volna, s ha ezt megvalósulni látja, a boldogság közepette jusson eszébe néha az elhagyott, sserencsétlen Andor."