Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-19 / 29. szám

X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. julius 19. 29. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. ZALAMEGYE i, HOZ; n rr \rr\r • t i es r I i \ 11 ,1 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghezküldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kltlitüuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hiv^-los l:özlönye. Megjelenik minden vasárnap. Kereskedőink mozgalma. Zala-Egerszeg város kereskedői mozgalmat indítottak meg legközelebb az iránt, bogy a helybeli középkereskedelmi iskola akadémia címet nyerjen. Felbuzdította őket erre egyrészt ama mozgalom. mely főkép az ország fővárosában az ottani községi kereskedelmi iskoláknak akadémia cimtnel való felruházása érdemében a közel múltban megindult; továbbá ama visszás állapot, hogy míg a középkereskedelmi iskolák végbizonyítványai ugyanazon jogokat biztosítják, ugyanazon életpályákra qualificálnak, mint a kereskedelmi akadémiák végbizonyítványai, mégis azon középkereskedelmi iskolák, amelyek a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az akadémia címet elnyerték, ezt vívmánynak tekintik és olykép akarják a dolgot feltüntetni, mintha az akadémia címmel felruházott intézetük valami magasabb intézet lenne és ebből kifolyólag több jogot biztosítana növendékei számára, mint a középkereskedelmi iskolák. Fel buzdította kereskedőinket a mozgalom megindítására ama sajnos tapasztalat, hogy ép a kereskedelmi akadémiáknak címükkel való ezen kérkedése nem egy laikust vezet félre s benne azon hitet ébreszti, hogy a kereskedelmi akadémia mégis magasabb jellegű intézet, mint a középkereskedelmi iskola; végül ama körülmény, hogy az idei érettségi vizsgálatot tett növendékek általában véve oly szép eredményt mutattak fel, hogy a kereskedelmügyi miniszter részéről jelen volt biztos, a soproni kereskedelmi és iparkamara kiváló szakértelmű másodtitkára, teljes elismerésének adott kifejezést a tapasztalt eredmény felett s egyúttal kinyilvánította, miszerint részéről a kereskedelemügyi miniszterhez teendő jelentésében javasolni fogja intézetünknek kereskedelmi akadémia cimuiel való felruházását. Ezek valának tudtunkkal a főindokok a szóban forgó mozgalom megindítására. Közreműködött a felsoroltak mellett még egy, figyelmen kivül épen nem hagyható körülmény, t. i. a kereskedelmi iskolák küszöbön álló reformálása, mely ügyben már két éve megindult a mozgalom s nagyon valószínű, hogy már a jövő 1891 92-ik tanévben ezen új szervezet értelmében alakulnak át kereskedelmi iskoláink. Es ha ez — mint kétségtelen — bekövetkezik, ez eshetőségre biztosítanunk kell magunkat s ez adja meg a mozgalomnak a fő nyomatékot. Nem szeretnők ugyanis, hogy városunk — az új szervettel szemben — két szék közt a pad alá esnék s így a rövidet húzná. Köztudomású ugyanis olvasóközönségünk előtt városunk azon törekvése, hogy főgyranasiumot nyerhessen. Senki sem zárkózhatik el e törekvés jogosultsága elől. A közvélemény megnyilatkozása ez, mely elől kitérni nem lehet. Azt is tudjuk azonban — mint róla illetékes forrásból értesültünk — hogy az egységes középiskola eszméjének megtestesítéséhez van városunk ezen óhajának megvalósulása fűzve. S midőn látjuk az erős pártküzdelmet, mely a parlamentben a közigazgatási törvény államosításának tárgyalása közben foly ; ha meggondoljuk, hogy az ezen törvényjavaslattal kapcsolatban levő úgynevezett garanciális törvények tárgyalása szintén jó időt vesz igénybe ; ha hozzá veszszük, hogy a jövő évben általános választások lesznek : a dolgok mélyébe ható könnyen be fogja látni, hogy ezen -— tanügyi politikánkat egészen átalakítani hivatott egységes középiskola ügyének keresztül vitele — pár év előtt meg nem valósulhat és így ez ideig városunkban a főgymnasium kérdése függőben marad. Már most erre az időre is biztosítanunk kell magunkat. És ez máskép nem történhetik, mint ha addig is birunk egy oly tanintézettel, melynek segélyével bizonyos irányban a szülők gyerl mekeik nevelését befejezhetik ; a mely tanintézet i a növendékeket bizonyos, tisztességes megélhetést | biztosító életpályákra minősíti. Ilyennek tekinthetjük mi kereskedelmi isko" Iánkat, mely eddig is — rövid fennállása óta — több növendék jövőjét biztosította. Mivel azonban a kereskedelmi iskolák reformálása ügyében a minisztérium részéről megindított mozgalomnak első stádiumában azon kérdés merült fel, hogy nem volna-e célirányos egyes helyeken a középkereskedelmi iskolákat megszüntetni s az 5. és 6-ik polgári iskolai osztály kereskedelmi szaktanfolyammal bővíttetnék ki, másrészt külön, önálló, magasabb fokozatú, illetve a jelenlegi kereskedelmi akadémiák és középkereskedelmi iskolák jellegének megfelelő kereskedelmi iskolákat állítanának fel egyes helyeken ; ismerve a reformálás ügyében megindult eme mozgalom minden egyes pházisát: midőn városunk kereskedői oda törekszenek, hogy középkereskedelmi iskolánk az akadémia cimet nyerhesse el, azon véleményben vág unk, hogy itt még megállniok nem lehet, nem szabad, hanem oda kell már most minden erővel hatniok, hogy a kereskedelmi iskoláknak bekövetkező reformálása alkalmával városunk az ország azon városai közé vétessék fel, ahol önálló kereskedelmi iskolák szerveztetnek. Azt hiszszíik, van reá elég fontos érvünk. Zala-Egerszeg az ország egyik legnagyobb vármegyéjének székhelye; a közel múltban megmutatta, hogy évtizedek mulasztásait pótolni nemcsak akarja, bariem annak pótlása végett a szükséges áldozatoktól sem riad vissza ; a hivatalok összpontosítása következtében nagy az intelligentiája. Mind oly körülmények, melyek joggal maguk után vonják, hogy addig is, míg a városnak főóhaja: a főgymnasium létesítése — megvalósul, birjon egy oly

T intézettel, mely legalább azon életpályákra jogosít, melyekre a középiskolák. Az lenne ugyanis városunkra nézve óriási csapás, ha arra ébrednénk, hogy eddigi középkereskedelmi iskolánk beszüntetésével csupán a polgári iskola 5. és 6-ik osztályával kapcsolatos kereskedelmi tanfolyamot kapnánk, hol érettségit „Zalamegye" tárcája. Öld meg hát. Irta: Naglné líaray Mariska. (Folyt) Az Emmike által óhajtva várt bál elérkezett. Ott keringőzött a kis leány a sima parketten; gyermekded arca kipirult a boldogságtól s kéjjel szívta magába az üres bókokat, az illatos levegői. Ilma alabastrom arca itt is oly hideg, életnélkiili; hidegen néz végig a mosolygó embereken, mondhatni komoran; táncolni nincs kedve s nem is palástolja kedvetlenségét. Egy férfi tartott most felé; magas, karcsú, halvány férfi, rövidre nyirt körszakállal, csinos kis barna bajuszszal. Ilma lélegzete elállt, nem várta be, hirtelen fölkelt s a termen át haladva, egy kis téli kertté alakított fülkében vonta meg magát. Kezét szívére szorítva, könnyebbülten lélegzett föl. Azt hitte, egyedül van ; de nem, Zoltán szintén ott volt, elrejtve az ablak függönyeitől. Ilma nem vette őt észre, s épen kiakart lépni rejtekéből, midőn újra lépteket hallott s rögtön rá e megszólitást: Ilma! A leány elfordult, rá sem nézett a belépőre, de az oda ment egészen hozzá, megállt előtte. — Nem ismer rám? — Nem ! — Hiába akar megtagadni, fölindult, remegő hangja elárulja. — Ha a hangom remeg, tudja, mitől ? a gyülölettől! — Nagyon haragszik rám? — Mondom, hogy gyűlölöm. Mit akar itt? — Bocsánatát. — Még kérői* meri ? — Sőt reményiem, hogy megnyerem azt. — Minő önhittség! — mond a leány megvetően kérem, hagyjon el. — Nem addig Ilma ! mig meg nem hallgat. — Hazudni akar megint? — Nem hazudtam Ilma soha.; én szerettem kegyedet igazán, s önmaga az oka, hogy ennyire elszakadtunk. Hányszor kértem már bocsánatát ? Leveleimet olvasatlanul küldte vissza. Most végre fölkerestem magam s kegyed oly megvetően bánik velem, amit igazán nem érdemlek. A leány sértően, gúnyosan nevetett. — Nem érdemli meg? Gondoljon csak vissza, mint bánt ön velem akkor? — Ilyen megvetően semmiesetre sem. A leány dacosan vállat vont. — Nincs kegyednek oka, ha mondom, ez engesztelhetlen gyűlöletre . . . , . — Nincs okom? igaz, egy élet földulása semmi, szót sem érdemel .... — Nem akar hát megbocsátani ? — Soha! — Ha nem szeretném Ilma, ha nem óhajtanám boldogságát, ezek után el kellene hagynom s maradna minden a régibe. De én tudom, hogy hibáztam, tudom, hogy kegyednek fájdalmat okoztam, helyre akarom hozni azt. 'Hisz nem oly nagy vétek az, melyre nincs irgalom; csak a kegyed büszke, dacos lelke képzeli azt oly megbocsáthatlannak. Mi az én vétkem ? Hogy nagyon szerettem? Azt még az isten is megbocsátja, bocsáss meg te is. — Nem, nem, soha! — mond a leány lángoló arccal, majd gúnyosan hozzá tevé — miért kéri hát bocsánatomat, ha büntelenuek érzi magát? Hiszen nem vétett semmit? igaz; nem ölt, nem rabolt és még is gonoszabb tettet követettt el, mint azok a nyomorult emberek, kik az országúton lesnek áldozataikra. Mi az én vétkem? kérdi ön; jó, én meg moudom. Hazug szavaival behálózta egy tapasztalatlan lányka lelkét s visszaélt a gyermek ártatlan bizalmával. Jó, mondjuk, hogy eddig nem volt hibás, de mit tett az után ? Midőn észre vette a viszony következményeit, nem hogy oltalmába vette volna a szegény megtévedt gyermeket s lett volna oltalmazója védője a világ előtt, de elhagyta hidegen, szívtelenül. Tud-e e tettére is mentséget találni. — Tudok : a körülmények kényszerítettek. — Hagyja e mindennapi frázist, nagyon csekély mentség az, — mond a leány elutasító mozdulatot téve kezével, —jobb, ha nem is menti magát. Nem untatom az én gyötrelmem elbeszélésével sem, ugy sem értené meg, talán mosolyogna rajtam. Szegény anyámat megtörte a bánat az én szenvedéseimet látva, s engem oly Őrült vágy szállt meg sokszor, hogy megbírtam volna ölni, kést tudtam voloa szívébe verni! . . . . — Tedd meg hát! — mond elszántan a férfi és föltépte keblén a ruhát. Ilma fagyasztó hidegséggel mérte végig és megvetően inoiudá : Nem érdemli meg e kegyet tőlem. A férfi arcát elfutotta a vér, kegyetlenül ajkába harapott; azon a Donton volt már, hogy szó nélkül elhagyja a leányt. Érthetetlen volt előtte annak megvető hidegsége, de talán Ilma maga sem tudta, milyen sértően bánik vele s a sok év óta lelkében osszehalmozott keserűség tört ki belőle ellenállhatlanul. A férfi hallgatva nézett rá egy ideig, s most vette csak észre, mennyivel szebb most Ilma, mint akkor volt ; az igénytelen kis bimbó hódító virággá fejlődött, a lázasan hullámzó kebel elvette eszét; eszébe jutott a mult s annak gyönyörtelt órái, lehetetlen, hogy azt a leány elfeledte volna. Oda simult mellé, kezét kezébe véve, szerelmesen suttogott hozzá: — Ilmám én drágám ! hát elfeledtél volna csak ugyan? nem szeretsz már engem? Nem emlékszel arra a buldog időre, midőn oly nagyon szerettük egymást? Lásd édes, ém most is úgy szeretlek téged .... Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.