Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)

1891-04-26 / 17. szám

X. évfolyam Zala-Egerszeg, 1891. ápril 26 17. szám. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghezküldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kíilililnk viss/.a. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. MEGHÍVÓ. Zalamegye gazdasági egyesülete folyó évi május hó 3-án délelőtt 10 órakor saját házt termében evi .ját háza termében rendes közgyűlést tart. A közgyűlés főbb tárgyai : 1. Az egyesület tisztikarának és igazgató választmányának 3 évre leendő megválasztása. 2. Miniszteri leiratok. 3. Folyó ügyek és netáni indítványok. Ezen ülésre t. tagtárs úr ezennel tisztelettel meghivatik. Kelt Zala-Egerszegen, 1891. ápril 16. Háczky Kálmán sk., ügyv. elnök. A tornászat jövője. Ezelőtt néhány évtizeddel a tornászati testedzésnek eme leghatalmasabb nemére, úgy szólván semmi gond sem volt fordítva. Csak a hatvanas évek vége felé lett az annyira méltatva, hogy az iskolai, úgynevezett „mellék-tárgyak" sorába föl lett véve. Azóta egész irodalmi mozgalom támadt az ismeretes „sana mens in corpore sano" mottóval ; mindenki sietett tollal is oda hatni, hogy a tornászat nagy fontossága a gyakorlati téren is érvényesüljön. A sok jóakarat nem maradt hatástalanul ; a tornászat meglehetős mértékben elfoglalta az őt megillető helyet nem csupán az iskolai nevelés terén, hanem künn, az életben is. Egyenesen a tornászat érdekében támadt irodalmi mozgalomnak köszönhető az a társadalmi hatás is, hogy itt is, ott is torna-egyesületek, különböző athletikai klubbok alakultak a tornászainak mentül általánosabbá tétele céljából. De az eddig elért sikerrel szemben is határozottan állíthatjuk, hogy a tornászainak megérdemelt hódítása a jövőben van. Mindaddig nem is emelkedhetik az őt megillető színvonalra, míg az érdekében hatni hivatottak erősebb méltatásban nem részesítik. Azt eddig is elismerte minden értelmes ember, hogy nagyon sokat ér ; előmozdítja, fentartja az erőt, egészséget; de hát azért legtöbben azt mondták, hogy nem kell azt a nevelésben, az iskolai téren olyan nagyon szigorúan ven' mert ez végre is olyan dolog, ami nélkül akárki igen hasznavehető tagja lehet a társadalomnak. A szülők éppenséggel nem valami nagy örömmel nézték azokat a derék-tekerő gyakorlatokat, amiket a torna-tereken ,,vész-lendület", „halálugrás" képében gyermekeikkel produkáltattak. Maguk az iskola fentartó és vezető körök sem voltak képesek valami különös hévvel animálni az ifjúságot a tornászaira; mert hát belátták, hogy annak gyakorlása úgy, a hogy előttük állott, vajmi keveset hat iidítőleg, vidámitólag a lélekre. Igen sok komoly szakférfiú komédiázást, pojáca-játékot látott benne és cseppet sem csodálkozott, ha — különösen a fejlettebb fiatalság részéről — erős közönyt vagy negligentiát tapasztalt az iránt. A tornászat tanítói folytonosan azt hangoztatják, hogy a középiskolai torna-tanításnak mindaddig elmarad a várt és remélt sikere, míg a tornászat föl nem vétetik a „rendes tantárgyak" sorába, miként az a rajzzal is történt. Arra hivatkoznak, hogy a rajz-tanítás sem birt sikerre vergődni, míg rendes tárgyul nem tekintetett ; mióta pedig így van, feltűnő haladás észlelhető. A torna-tanitók egy része azt szeretné, hogy mint rendes tantárgy, a test- és egészségtannal kapcsolatban szerepelne a középiskolai oktatásban. Hát ez elég érdemes a megszivlelésre. De aki a torna-oktatás jelenlegi szellemét ismeri, az aligha lesz rossz próféta, ha előre kijelenti ezzel szentben, hogy akkor a test- és egészségtant majd csak megtanulják a tanulók, a tornászat pedig marad olyan mostoha gyermeknek, mint volt. Meg végre is az nem lehet célja senkinek, hogy az éppen a test fölvillanyozására szánt tornászatot valami különös kényszer nyomása alatt gyakorolják bárhol is. Es mielőtt bárhonnan is lépés történt volna a tornászat lendítésén, megtalálta az arany-középutat maga a minisztérium s megadta a helyes impulsust azzal a rendeletével, melyben meghágj, hogy a torna-oktatás terén kellő méltatásban részesüljenek a lélekvidámító tornajátékok, íme : a Kolumbus-tojás ! Hogy a tornászat mindeddig sem a szülők, sem az iskola fentartók, sem az ifjúság körében valami lelkesebb fölkarolásban nem részesült, annak az a ridegség, az a lélektelenség volt az oka, mely lidérc-nyomásként megfeküdte az egész torna-oktatás szellemét. Lehetőleg minden tárgy tanításánál, de különösen a tornászaiénál érvényesülnie kell az elvnek, hogy : „a hasznost kössük össze a kellemessel !" Amit semmiféle kényszer utján el nem lehetett volna érni a tornászat megérdemelt föllendítése érdekében, azt megteszi az a miniszteri rendelet, mely a torna-játékoknak helyet biztosít a torna-oktatás keretében. Szülők és mindazok, kik eddig meglehetős rossz szemmel nézték a nyakfícamító productiókat, bizonyára csak örömmel üdvözölhetik azt a derék rendeletet, mely a tornászatot tulajdonképeni rendeltetésének színvonalára emeli. Es a fiatalság bizonyára nemes versenyre kel a tornászat terén is, ha megtalálja ott, amit eddig vajmi elvétve talált meg : a valódi testedző szórakozást és lelke fölvidárnulását. Ily módon lesz biztosítva a tornászat jövője. Hogy Plautussal szóljak : „Dulcia atque amara apud te sum elocutus omnia." Javát, rosszát mind megmondtam. Okuljanak belőle az érdekeltek. Nagy-Kanizsa küldöttsége Budapesten, F. hó 22-én délután 4 órakor fogadta Szapáry Gyula gr. miniszterelnök, mint belügyminiszter, NagyKanizsa város küldöttségét, Hertelendy Béla nagy-kanizsai kerületi országgyűlési képviselő vezetése alatt a város- önállósítása, vagyis törvényhatósággá emelése tárgyában. A küldöttség tagjai voltak Hertelendy Béla országgyűlési képviselőn kivül Babóchay György polgármester, Lengyel Lajos főjegyző, Benczik Ferencz, Eperjessy „Zalamegye" tárcája. Egy vén bútor. — Rajz. — Irta: Hevesi József. Mintha ekeversenyt rendezett volna rajta, úgy tele szántotta az idő Maris asszony ábrázatát redőkkel, melyek olyan sürü egyenes vonalakban váltogatják egymást, akárcsak a szántóföld barázdái. Az igaz, hogy már öreg is a jó lélek. A falu legvénebb emberei sem látták fiatalnak. Talán nem is volt soha sem fiatal. Sárgás-barna bőre, mely olyan, mintha cserzett volna, talán sohasem volt fehér, puha, harmatos ; talán sohasem ömlött el rajta az ifjúság üde, hamva; törött fényű szemeiből talán sohasem villant ki egy ragyogó sugár, és kétrétbe hajtott termete talán sohasem versenyzett Libanon karcsú cédrusával. Olyan öreg szegény, olyan törődött, olyan roncs! Rugékonyságának, elevenségének, fürgeségének csak egyetlen hirdetője maradt. Az igaz, hogy ez azután hangosan is hirdeti a multat. Nagyon is hangosan. Szegény jó Maris asszonynak a nyelve még ma is úgy pereg, akár az orsó. Ezen nem fogott az idő, sőt még élesebbre fente. Nála teljesedett a khinai közmondás, mely azt tartja, hogy a nőnél a nyelv a kard, melyet nem enged I

megrozsdásodni. Es Maris asszony bizony jól forgatja ezt a kardot, nem fog nála egyhamar megrozsdásodni. Az összes cselédség retteg tőle, mini a tűztől, mert ha egyszer el kezd pörölni, úgy kergeti egyik szó a másikat, mint a héják, mikor csoportostul indulnak útnak. Nincs-annak | vége-hossza. Es Maris asszony egy cseppet sem tartózkodó. Neki mindegy, akár a belső szobaleány, akár az utolsó pectra, ha egyszer nem felel meg a kötelességének, bizony emlegetni kezdi az öregapja teremtését. De még a nagyságos urnák is megmondja a véleményét, ha az valamit nem cselekszik inve szerint, még pedig kiapadhatlan szó áradással, mely elől az úr is futásban keres menekvést. Hja, hiába, Maris asszony régi bútor és kiváltságos jogai vannak a háznál, melyeket mindenkivel szemben érvényesít, csak a — kisasszony nyal szemben nem, •v. * * Ez a „kisasszony" voltakép a ház úrnője és a többi cselédség nagyságos asszonynak szólítja, hanem hát Maris asszony nem tud ehhez a c

:mzéshez hozzászokni. 0 neki csak „kisasszonyom" marad az immár fiatal anya; minek következtében aztán abba az abnormis helyzetbe jut, hogy a nagyságos urat a „kisasszonyom férjének", a kis babát pedig a „kisasszonyom gyermekének" nevezi. Hiszen ő még az öreg nagyságos asszonyt is szolgálta annak leány korában. Es mikor az férjhez ment, őt is vele adták, nem férjhez, — mert hisz Maris asszony gyűlöli a férfiakat, a kik nem egyebek, mint ördögök, — hanem szolgálatba. Es attól a perctől, hogy megszületett az ő kisasszonya, soha, soha, egy órára sem tévesztette őt el a szeme elől. Ő dajkálta, nevelte, mosdatta, öltöztette, fektette, ringatta, altatta, jártatta, etette, és tanította meg az első szavakra, különben, mint később a nyelvmesterek, kik annyi fránya beszédre oktatták. 0 tanította meg az első lépésre," az első csókra és az első dalra. O készítette neki az első bábut, és az ő öléből mosolygott először az édes anyiára azokkal a tiszta, nagy, kék szemekkel, melyek derültebbek a májusi égboltnál. Maris asszony látta őt aztán később nagyra nőni, kifejlődni, a bábukat könyvekkel cserélte föl, tömérdek sok könyvvel, melyekben sok cifra ákom-bákom volt pingálva. Mari asszony csak itt-ott ösmert rá egy öreg betűre, de az is összefolyt a szeme előtt és úgy ugrándozott, táncolt, mint a bakkecske. Es az alatt, mig az idő ekéje serényen szaporította a barázdákat Maris asszonv homlokán, az a kisj ' asszony hosszú, virágos ruhákat kezdett ölteni, nem íutkozott többé vele az erdőben, melyet vidám kacagásával föllármázott, nem ért rá végig hallgatni az ő meséit a gyémántszemű békáról, meg az egyszeri király három aranyhajú leányáról. A kisasszony bálokba kezdett járni, hova Maris asszony már nem követhette, és vendégeket, fiatal urakat fogadott, kik száműzték őt kedvence szobájából. Milyen gyűlölő pillantásokat vetett rájuk mindig az öreg, mikor az előszobában találkozott velük. — Gonoszok, dörmögé magában, el akarjátok tőlem rabolni! Mert Maris asszony nagyon gyűlölte a férfiakat Rosz nyelvek ráfogják, hogy fiatal korában hűtlen lett hozzá a szeretője, egy csinos, nyalka legény. De ez merő rágalom, mert Maris asszony soha sem volt fiatal. Remegő szívvel lépett be minden látogató távozása után kisasszo! yához, és macska-alattomossággal, ravasz kérdésekkel tapogatta körül annak szivecskéjét, vájjon nem rabolta-e még el valamelyik féfi-ördög ? Nincsen-e még megzavarva szép, fürtös kis fejecskéje? * # * Egyszer aztán úgy találta, hogy kisasszonyával valami változás történt. Szemei mindig nedvesek voltak, és mégis ragyogtak, mint a hajnal csillag; csöndes, hallgatag lett, ritkán nevetett, és olyan mélyen hosszan el-elgondolkozott. Maris asszony veszélyt sejtett.