Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-04 / 1. szám
szerte uralgott rosz időjárás folytán beállt vasúti forgalmi akadály miatt csak lapunk zártakor érkezett meg s így azt csak lapunk jövő száinábau közöl hetjük. A zala-egerszegi kisdedovoda valasztmanyának f. hó 9-én Balaton Józset esperes-plebános elnöklete alatt tartott ülésén Szalay Ferenc pénztárnok beterjesztette az 1890-ik évről vezetett számadását. A számadás 1455 frt 88 kr bevétellel, 553 írt 18 kr. kiadással s így 902 frt 70 kr. pénztármaradványnyal, melyből 900 frt a takarékpénztárban van elhelyezve, helyesnek találtatott s a pénztárnoknak ügybuzgó fáradozásáért jegyzőkönyvileg fejeztetett ki köszönet. Előterjesztetett az új óvoda létesítése tárgyában mult év jul. 26-án tartott értekezletről felvett jegyzőkönyv. A bizottság a fefolvásott jegyzőkönyvből azon meggyőződést szerezvén, hogy a város maga szándékozik egy új és a kor követelményeinek mindenben megfelelő kisdedóvoda intézetet felállítani, azt a tanügy igényeinek megfelelőleg felszerelni és személyzettel ellátni; tekintve, hogy a bizottság kezelése alatt levő vagyonból ezen célt elérni nem lehet: a bizottság késznek nyilatkozott ezen új ovoda épületének felállítása- is felszerelésére a kezelése alatt levő kisdedóvodai vagyont átengedni. A sümeghl kaszinó, melynek alapítása Kisfaludy Sándor koszorús költőnk nevéhez fűződik, f. évi január hó 3-án tartotta 49-ik alakuló ülését, melyen Takács Alajos elnöknek, Horváth Ede pénztárnoknak, Szalay László háznagynak, Darnay Kálmán jegyző- és könyvtárnoknak, Barkóczy Károly és Stamborszky László választmányi tagoknak választattak meg. Elhatározta a közgyűlés, hogy lehetőleg fényesen fogja megünnepelni ez év december 1 ét, mint a kaszinó ötven éves fennállásának emlékünnepét; egyúttal határozatba ment, hogy a kaszinó a tavasz folytán a Kistaludy-szobor alapból a szobor talapzatát renováltatja és a tért lehetőleg csinosítja. Községi tisztújítás. Keszthely város közönsége t. é. jan. 3-án választotta meg Takách Imre főszolgabíró elnöklete alatt — községi tisztviselőit. Es pedig: városbíróvá nagy lelkesedéssel, egyhangúlag id. Reischl Vencel, helyettes bíróvá: Szegleth Mihály, tanácsosokká Scheiner H., Oppel Károly, Unterberger F.; t. tanácsosokká: Kósa János, Hencz Antal, Lázár Lipót, Csák Antal, Puly János, Pethő Vilmos, Veháp F. és Buehberger Gusztáv; adótárnokká: Szabó János, városi közpénztárnokká: Ullmann Vencel, közgyámmá: Buchberger Fülöp választattak. A választás iránt nem nagy érdeklődés nyilvánult, az eredmény város szerte a legörömteljesebb hangulatot keltette. Érdekesnek találjuk följegyezni, hogy id. Reischl Vencel, kit a keszthelyiek ujra birájokká választattak, már 30 év óta viseli e tisztséget s most midőn ujra választásakor arra kérte választóit, hogy engedjék őt pihenni, szerezzenek neki ezzel örömet, a választók viszont arra kérték a tisztes öreg birót, fogadja el ismét, szerezzen ezzel polgártársainak közörömet. Reischl engedett a kérésnek. Soká éljen ! Köszönetnyilvánítás. Nagyságos Radocza János kir. tanácsos úr, a zala egerszegi választókerület országgyűlési képviselője, a zala egerszegi iparos ifjak ünképzőés betegsegélyező egyesületének javára száz forintot volt kegyes adomáuyozni, melyért hálás köszönetét fejezi ki az egyesület elnöksége. Kesztiieiy varos legtöbb adótfizető képviselő testületi tagjai: gr. Festetics Tassiló 12.084 frt 12 kr. adóval, képviseli Kern Ágost számtartó, Veltner Jakab, takarékpénztár (képv. Beck Sándor igazgató), Govorcsin György, Laskay F,, Garger Vidáné, Beck Sándor és Gyula, Schleifier Sándor, dr. Duuszt F. apát, itj. Reischl V., Trsztyánszky L. Neutnárk Ignác, Pap Sándor, Lázár J. Sándor, Geischleger J. Breyer Gy. Fiizár A. Veisz Sándor, Krausz L., Böhm Frigyes rendes-, Neumark Sándor és Hofmaim Jakab póttagok. Kitüntetés. Az országos régészeti társulat december hó 30-án tartott közgyűlésén szentmártoni Darnay Kálmánt, lapunk szorgalmas munkatársát, ki a régészet terén oly szép nevet vívót ki magának, igazgacó választmányi tagjává választotta. Az alsó-lendvai kaszinó, mely 21 éve áll fenn s jelenleg 90 tagja van, f. hó 4-én tartotta évi rendes közgyűlését. K. Hajós Mihály elnök a nagy számmal megjelent tagokat melegen üdvözölvén, a gyűlést megnyitotta, mely után a jegyző által felolvastatta terjedelmes és kimerítő elnöki jelentését az egylet mult évi működéséről, melyet a közgyűlés zajos éljenzéssel vett tudomásul. Az egylet ügyeit érdeklő több fontos határozatok hozatala után elnök megköszönvén a benne helyezett bizalmat, ugy a maga, mint tiszttársai nevében leköszönt, mire a közgyűlés megválasztja korelnökül dr. Király Mórt és jegyzőül Pataky Kálmánt. Korelnök a szavazatszedő bizottságba kijelöli Hajós Gyulát, Kiss Pált és Sissovich Károlyt, s elrendeli a szavazást az egylet tisztviselőinek megválasztására az 1891. évre. A szavazatlapok összeírása után a közgyűlés zajos éljenzése között korelnök a következő eredményt hirdette ki: Elnöknek megválasztatott K. Hajós Mihály egyhangúlag, alelnöknek Petrik Gyula, jegyzőnek Pataky Kálmán, ügyésznek Isoó Ferenc, háznagynak Hajós Gyula, pénztárnoknak Újlaki László, és könyvtárnoknak Koller Ferenc; választmányi tagoknak: Kiss Pál, Sissovich Károly, dr. Józsa Fábián, dr. Király Mór, Karabélyos Elek, Fuss Sándor, dr. Wollák Adolf, Nagy József, Laubhaiwer Oszkár, Matyasovszky Vince, Csukics Adolf és Csesznák Ödön választattak meg. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Zrínyi Karoly csáktornyai polgári iskolai segédtanítót ugyanazon intézethez rendes tanítóvá nevezte ki. A zala-egerszegi „kereskeüö-ifjak" által f. hó 3-án rendezett táncestély minden tekintetben teljesen sikerült A tiszta maradvány 72 frt 50 krra rag. Ezen öszegbol az egylet választmánya 40 irtot a z.-egerszeg, nőegylet népkonyhája javára megszavazott és kiutalt. A jó kedélyhangulat egész reggeli 5 óráig tartotta együtt a nagyszámú szép társaságot. Az első négyest 56 pár táncolta. A jelenvolt hölgyek névsora: Balassa Benőné, Breisach Sámuelné, Boschán Einilné özv., Bencz Jánosné, Braun Fülöpné, Berger Henrikné, Breisach Lenke, Berger Józetin, Breier Flóra |Kis-Marton), Berger Mili és Juliska, özv. Berger N.-né, Grünwald Mórné, Grünwald Ödönné, Grünwald Gyuláné, Grünwald nővérek, Grünwald Iiegiua, Grünwald nővérek, Guth Rudoltné, Guth Viki, Heinrieh Vilmosné, Krausz Fülöpné, Krausz Katica, Kraxner Jánosné, Kluger Zseni, Hász Antónia, özv. Mondscheinné, Mondschein Regina, Mail&nder J.-né, Mailander Izabella, Lakenbaeh Janka, Müiler J.-né' Markó Karolín, Németh Lujza, Németh Gy.-né, Maier Be rta, Polatsek testvérek, liosenberg Henriette őnagy- I sága, Rozenberg Zzigáné, Rechnitzer Ignácné, ReehmV zer nővérek, Sclileininger Henrikné, Schleirunger Ernestine, Trebits Janka, (Z.-Szt-Gróth), Trebits Anna, Tóth Lóri, Vöczköndy Lászlóné. Felülfizettek : Rosenberg Henriette őnagysága 8 irtot, Schütz Sándor 2 irtot" Schütz Samu, Farkas György (Egervár), Gráner Géza, Breisach Sámuel, Deutsch Manóné, Fenyvesi Miksa, Pauk Ede, Fürst Mór, Fürst Sándor, Silbermann Fülöp, N. N., Martonfalvi Ármin, Kummer Gyula, Gyertyánffy László, Bakó Géza, Stern Farkas 1 — 1 irtot., Hirsch Sándor, Braun Fülöp, Grünwald Mór 50—50 krt., Kraxner János 40 krt., Lainpel Adolf, Fellner Zsigmond, Bauer Samu, Schwarcz Ignác (Zalabér), Bayer Anna 2U—20 krt., — mely összegeket ezúttal köszönettel nyugtatjuk. Kinevezes. A m. kir. pénzügyminiszter Stuclcer István sümeghi II. osztályú ellenőrt a girálti adóhivatalhoz III. oszt adótárnokká, 1Reznek Károly nagy-kanizsai adótisztet pedig a sümeghi adóhivatalhoz' III. osztályú ellenőrré nevezte ki. Jotekonysag. A zalaegerszegi népkonyha részére ujabban adakoztak dr. Hajós Ignác, 2 irtot, Ragendorfer Samuné 1 Irtot, a zala-egerszegi kereskedő ifjak a január 3-iki táncmulatsága tiszta jövödelmének felét 40 irtot. A szíves adományokért hálás köszönetét fejezi ki az elnökség. ° < Gondos iskolaszéki elnök. Tekekíntettel arra, hogy a rendkívüli hidegek miatt a tantermek falai reggeli 8 órára át nem melegedhetnek és e miatt az iskolás gyermekek egészsége a tanításnak 8 órakor való kezdete által nagy mértékben veszélyeztetik: a keszthelyi községi iskolaszék elnöke, dr. Csanády Gusztáv, elrendelte, hogy ugy a tiu-, mint a leány osztályokban a délelőtti tanítások január 7-től február 1 ig reggeli kilenc órakor kezdődjenek, s a tantermek a lehető legkorábau befűttessenek. A sümeghi korcsolya egylet, mely már nyolc éve áll tenn, ez évb<iii szép virágzásnak ludult. Naponként szép hölgy közönség látogatja a tükörsima pályát. Szokatlanúl élénk volt a megnyitási ünnepély. Mig a fiatalság egy része zeneszó mellett vígan lejtett a jégen, addig a nem korcsolyázók az egyleti épületben rakták ki a ropogóst. Az egylet vagyona az épületen kivűl meghaladja a 3U0 forintot, a tagok száma a 50-et. A tőke gyarapítására ez évben kevés kilátás van ; mivel a pálya tisztogatása a nagy hó miatt jelentékeny összeget vesz igénybe. A „perlaki tarsaskör 1' a városi nagy vendéglő nagytermében 1891. évi január hó 17-én zártkörű táncestélyt rendez. Belépti díj : személyjegy 1 frt, családjegy 2 irt. A tiszta jövedelem a dunántuli közművelődési egylet javára íordittatik. Félülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztaflak. Az iparosok joltevűje. Unterberger Ferenc keszí- | helyi vagyonos polgár, városi tanácsos, ki önhibájukon kívül szegénységre jutott iparosok segélyezésére Keszthelyen 1U,000 Irtos alapitvánjü tett, e hó 3-án, midőn polgártársai ismét városi tanácsossá választották, 150 irtot bocsájtott a keszthelyi ipartestület elnöksége rendel kezésére, hogy azt segélyképen nyújtsa szegény iparos családoknak. A j ól te vő soká éljen ! Eljegyzés. Berger Miksa Zala-Egerszegen eljegyezte Irebitsch Anna kisasszonyt. Dal-e3tély. A keszthelyi ip;\rosok dalköre Szilveszterkor, december 31-én nagyon sikerült dal- és zeneestélyt tartott. A dalkör Molnár J. karnagy vezetése alatt 3 dalt énekelt sikerülten, mely meglepte a nagy számú hallgató közönséget, mert a dalkör csak pár hó óta áll fenn; Hűbe? Gyula káptalan-tótii káplán és Cavallár József, adótárnok hegedű, — Kriszt Jenő keszthelyi káplán, Molnár János kántor, és Mórocz József, a vak, zongora játéka pedig valóságossal elragadta a közönséget, az éljenzésnek, tapsnak, ujrázásnak se vége, se lnssza nem akart szakadni. 11 óra után tánc kezdődött, mely reggelig tartott. A zala-egerszegi községi eleini iskola új épületének két tantermében a tanítást f. hó 5 én kezdték meg. Mihelyt a többi tantermekbe is megérkeznek a kályhák, azonnal az összes elemi iskolai osztályok áthelyeztetnek az új épületbe. A Hubay „Eleonora" nászajándék ez évi száz forintos kamatjának oda Ítélése tárgyában az alapító levél követelményeinek megfelelőleg alakult bizottságülését Balaton József esperes plébános elnöklete alatt f. hó 9-én tartotta. A bizottság szótöbbséggel titkos szavazás utján a nászajándékot a négy pályázó közül Herényi Erzsébet férj. Szabados Lajosnénak Ítélte oda. A megyei közigazgatasi bizottság január havi ülését t. hó 12-én tartja a nagymegyeház gyüléstermében. Felhivas. Netáni balejetek elkerülhetése céljából a város összes háztulajdonosai ezennel íelhivatnak, hogy házaik tetejéről a havat 8 nap leforgása alatt annál inkább is fte tisztíttassák, mart az azt elmulasztók szigorúan büntettetni íognak. Zala-Egerszeg, 1891. január 10. Gaál, rkapitány. A zala egerszegi szövetkezeti önsegelyzö egyesületnek f. hó 6-án tartott választmányi ülésén Fiseher László vezérigazgató jelenté, hogy a december végén lejárt 13-ik üzletcsoport betéteiből f. hó 4-én 17.000 forint fizettetett ki s még csak mintegy 3000 frt fizetendő ki. A január első vasárnapján megnyilt 16-ik üzletcsoportba az első vasárnap már kétezer 25 krajcáros törzsbetétre váltattak könyvecskék és tekintve, egész január hóban be lehet lépni a nélkül, kogv emiatt kamatot kellene a későbbi befizetés után fizetni valószínű, hogy az új csoportban a törzsbetétek száma tényleg a hó végével jóval íeiülinulja a kétezeret. A december végén lejárt 13-ik csoport törzsrészvényei után a mérleg alapján megállapítandó jutalékok az évi közgyűlés megtartása után osztatnak ki. Leikeszek figyelmebe ajánljuk a pénzügyminiszter alábbi elvi jelentőségű határozatait, melyekre a veszprémi megyés püspök körlevelében hivja tel a lelkészkedő papság figyelmét: 1.) Az örökösi illeték megszabásánál a kegyúri terhek évi összegéuek 20-szorosa hagyatéki tehernek eltogadaudó. 2) Kegyeleti egyleteknek a bilósághoz peren kívüli eljárásban' beadott beadványai bélyegmentesek. 3) Lelkészi lak, ha más célra bérbe adatott, akkor is házbér adó alá esik, ha annak bér jövödelme a lelkész által — részére más házban kivett lakás bérének fedezésére szolgál. 4) Közoktatási célokra szállt kir. kisebb haszonélvezetekből eredő jövödeletn adóköteles 5) Egyházaknak oly ingó vagyona, melynek jövödelme a pap, harangozó, kántor és gondnok fizetésére íordittatik, illeték egyenérték alá esik. 6) A javadalom adományozása utáu járó illetékek elévülésére is irányadó az 1883. évi 64. t.-c. 90. §-ának 1. pontja. 7) Kepeváltsági alapok és magtárak illeték egyénérték alá esnek. 8) Lelkészek magán tulajdonát képező — habár általuk lakott házak adótárgyát képezik. 9) Templomépítési alapok kamatjövedelme adómentes. 10) Kauonoknak oly kamatjövödelem után, melyet, mint a káptalan tagjai — a káptalan tulajdonát képező kötvényekből húznak, IV-ik oszt. ker. adóval meg nem róhatók. 11) Lelkész magántulajdonát képező ház után a lelkész terhére kivetett házadó ellen a hitközség akkor sem fellebbezhet, ha ez ado kifizetését magára vállalta. 12j Tanítói nyugdíjalapba fizetendő jutalékok tárgyában hozott határozatok utolsó ioku felülbírálására a m. kir. pénzügyi közigazgat, bíróság nem illetékes. 13) Agg papok ellátására rendelt alapítványoknek, 14j Ösztöndíj alapítványoknak, 15) tanítók fizetésére rendelt alapítványoknak ingó vagyona illeték-egyénérték mentes. 1b) Javadalmak, egyháziak, adomáuyozása utáu akkor is jár az ill. díjj. 87 tétel a) pontjában meghatározott illeták, ha a vallás alap a kegyúr. 17) Az egyházi javadalmak ademányozásától fizetendő ílloték a javadalom őszes lövödelmétől járván, az értékalapból az adók és kegyúri terhek sem vonhatók le. 18) Lelkészek, tanítók, azok özvegyei és árvái gyáinolítására rendelt, egyházi hatóságok felügyelete alatt álló nyugdíjalapok kamatjövödelme adómentes. 19) Lelkész lak fentartására rendelt tőkék kamatjövödelme adómentességben nem részesül. 20) Hagyományozott misealapítvány után az 1887. évi 44. t.-c. hatályba lépte óta örökösi illeték jár és azok csak a szerzés ideiét követő tizedik év elteltével esnek illetékegyénérték alá. 21) Templom építésére tett hagyományok illetékmentesek. 22) Az illetékegyenérték alá eső ingó vagyon értékéből a kegyúri terhek évi összegéuek húszszorosa levonandó. Országos vásárok. Keszthelyen, folyó 1891. évben, az országos vásárok a következő napokon íognak megtartatni: a vizkereszti vásárján. 8-án, a husvetigáprilis 2-án, az urnapí jun. 4-én, a lőrinci aug. 13-án, a rnáthéi szept 24-én a mártoncapi november 12-én, Befújta az utat a llO ! Bátran ismételhettük a héten a népdal e sorait, Szerdán délután elkezdve csütörtök, péntaken szakadatlanúl esett a hó, emellett a szél horta a havat. Nem szűnt meg még szombaton sem. Városban is nehézkes mind a gyalog, mind a kocsi közlekedés ; mivel a gyalogjárdákról vagy az átjárókról eltisztított havat egy óra múlva ismét majd átgázolhatlan hóréteg iedi. Kint a szabadban pedig a közlekedés majd ístenkisértésszámba megy ; mert az utak úgy be vannak hóval hordva, hogy nem is lehet felismerni. A nagy havazás a vasutak közlekedését is megakasztotta. A csütörtöki lapokat nagy nehezen megkaptuk péntek este; hogy a péntekieket mikor olvashatjuk, az nagy kérdés ! A Hét. Kiss Józseí hetilapjának újévi száma gazdag tartalommal, fényes kiállításban megjelent. Címlapján báró Podmaniczky Frigyes arcképét hozza egy érdekes csevegés kíséretében, rnely a nemes báró rokonszenves egyéniségét jellemző vonásokkal mutatja be. Szalay Imre, a megboldogult Tréfort ininister veje, Bohus-Szögyény Antóniáról közöl visszaemlékezéseket. Gróí Csáky Albinné, ki „Odin halálát" oly fényesen fordította, itt másodszor tesz e téren kísérletet és Heine „Bacharachi rabbi" jából közöl egy részletet. Muray Károly ,,A mi újévi malacunk" cimü kedélyes kis rajzot és Sebők Zsigmond egy megragadó képet közöl „Á kapásgyerek l i-ről. Péterfy Jenő, a nagytekintélyű műkritikus Giordano Brúnónak egyik sonettjét fordította le. Prém Józseftől szintén van a íüzetben egy Beranger forditás. Továbbá Inczédy Lászlótól költemény és fölötte gazdag nagy kritikai rovat. Szinházi krónika, innen onnan stb. A Hét előfizetési ára 10 frt, 5 frt, 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek A Hét kiadó hivatalához József körút 44. sz. küldendők. — Mutatványszámok kívánatra ingyen és bérmentve. Halottkémi jelentés. Zala-Egerszeg rend. t. város területén 1890. év december havában elhaltak: 1. Simon Józseí, 2 év. rk. íöldinüves gyermeke. 2. Horváth Ferenc, 1 '/ 2 év. rk. 3. Horváth Katalin Desics Józseíné, 90 év. rk. megyehuszár özv. 4. Primusa János, 40 év. rk. nős kocsis, 5. Czinder Ernő, 6 év. rk. tanuló.