Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)

1891-06-14 / 24. szám

Nem kigondolt baj ez, nem is egyéni nézet, hanem rövid két hónapi itt működésem szomorú és boszantó tapasztalatain alapuló tény. Megtörtént már velem is, mint bizonynyal minden kartársammal, hogy egy súlyos betegnek rendeltem és kiadtam az utasításokat és másnap, midőn látogatásaimat megejtettem, szomorúságomra és még nagyobb boszankodásomra hallanom kellett, hogy még nem volt dolgom a városban, hanem holnap úgyis be kell mennem a vásárra, (vagy akármi másért), akkor majd megcsináltatom az orvosságot. A beteg pedig, ha az orvosságra még várni türelme nincs, igen kényelmesen elhalhat. Az itt felsoroltak azon okok tek. „Vármegyei állandó választmány", melyek miatt a a járványos betegségben, balesetek következtében elhaltak száma, a csecsemők halálozási statisztikája a „vármegyei állandó választmány ápril 27-iki ülésében a nagyságos alispán úr által jelzett mértékben fordul elő. a rendszerben van a hiba és nem abban, hogy „a körorvosok nem minden tekintetben és nem mindenkor felelnek meg törvény szabta kötelességüknek, a fontos cél által igényelt pontossággal. Az orvosi kar, mielőtt működését megkezdi, egész ifjúságát munkával tölti el, oly munkával, mely kell, hogy fejlessze benne a kötelesség érzetét, mely kell, hogy benne az ideális érzületet táplálja. Hisz egesz munkájának célja, hogy embertársai javára gyűjtse a tudás csiráit! Es midőn ezt már kellő mértékben összegyűjtötte és midőn már önmagát a munkára folytonos munka által megedzette, akkor megy csak, akkor mehet csak ki az életbe. Feltehető-e, hogy ezen kar, melynek minden tagja 25 éven keresztül dolgozik, munkálkodik abban a korban, amelyben az ember leginkább hajlik a tétlenségre — az ifjú korban, hogy az a kar, melynek minden tagja, ha az idealismus kisebb-nagyobb mértékben nem lelkesítené, terhes állását elhagyná (inert hiszen megkereshetné csekély jövödelmét más minőségben is), hogy ez a kar kötelességének tőle telhető teljesítését elhanyagolja akkor, midőn fontos és humánus célt teljesíthet általa ? Nem a körorvosokban van a hiba, tek. állandó választmány, hanem az intézményben magában. Ezt méltóztassék javítgatni s akkor nem lesz oly elrémítő a halálozási statisztika és akkor meggyőződést szerezhet, hogy a körorvosok, mint testület, rendezett viszonyok mellett „minden tekintetben és mindenkor megfelelnek törvényszabta kötelességeiknek", mit most legjobb akarat mellett sem tehetnek. A mai viszonyok között nem felelhetnek meg minden tekintetben kötelességeiknek ; mert hisz akkor minden körorvos egy körutazása alkalmával egy-egy faluban 4—5 óráig volna kénytelen dolgozni és így egészségügyi körét, mely túlnyomó többségben 16—18 (nálam 24) helységből áll, csak 4 órai tartózkodást számítva egy helyre és csak 12 helységből állónak szá- i mítva egy egészségügyi kört, 12X4 . _ 48 óra I I alatt utazhatná be körét, ami havonkint csak egyszer, télre is 12 órai utazási időt számítva naponként, (ami nyáron is, de télen absolute lehetetlen) 48:12 4 napot venne igénybe; itt még megjegyzem, nincs számítva az az idő, mely alatt egyik helyiségből a másikba jut, de hát a körorvosoknak úgyis túlságos sok a pénzük ; ezt az időt, mely minden körútja alkalmával kitesz legalább is 12 órát, azaz egy napot, nem is számítom. De nézzük tovább. Mindennapi utért kell fuvart fizetnie fi—7 forintot (és ez munka időben és hideg téli időben nem is sok), ez pedig kitesz minden hónapban csak egyszer járja be körét 24 frt egy hónapra, egy évre pedig 2<

v8 frt. Tehát csak havi körutazásra kiadna kétszáznyolevannyole forintot, míg ő maga 120 százhúsz forintot kap fuvar átalány fejében. A kép azonban még nem teljes; Zalavármegye törvényhatósági bizottsága 1891. évi május 4-én tartott ülésén elhatározta, hogy tekintettel arra, hogy a közegészségügyi szolgálat hátrányára már is több esetben fordultak elő — kételyek és félreértések arra nézve, hogy az uti átalánynyal ellátott körorvosok minő utazásaik alkalmával tartoznak sajátjukból fedezni, általánosan kötelező szabályként kimondatik, hogy (az eddigiekből mást várnak, mint következik, de mégis így van), az uti átalánynyal ellátott körorvosok hivatalukkal járó mindennemű utazásuk költségeit kötelesek. sajátjukból fedezni" és mindezt, tek. vármegyei törvényhatósági bizottság, százhuz forint fuvar átalány fejében ? !!!! Ugy látszik, e határozat kimondásánál vagy nem lett tekintetbe véve, hogy ez a határozat mekkora terhet ró a körorvosokra, vagy pedig ott fennt. még mindig attól félnek, hogy a körorvosok saját zsirjukba fulladnak!! Nohát, ez irányban megnyugtathatom a rólunk atyai szeretettel gondoskodókat, a veszély még nem oly fenyegető !!! Mik azok a mindennemű kiadások? Vegyük sorba. Az oltás. Nohát, ha a körorvos kötelességét a fontos cél megkövetelte pontossággal akarja teljesíteni, minden oltási helységben legalább is 3-szor kell megjelennie. Először az első oltások teljesítése céljából, (mert nálunk elég rosszul még mindig a karról-karra való oltás divik) , másodszor az oltásokat eszközölhetni, harmadszor a már beoltottakat inspicialhatni. Mindenütt majdnem meg kell a mostani viszonyok mellett jelenni negyedszer, liogy a másodszori megjelenésnél elmaradottakat, és azokat, kiket a körorvos nem olthatott be, mert hát ő sem lett a természettől megáldva azzal, liogy lóerővel tudna dolgozni, beoltsa harmadszori megjelenésénél, és a negyedik alkalommal megvizsgálja. — De ezt a negyedik megjelenést ne számítsuk, hisz a körorvosnak úgyis nagy a fizetése, de meg azután nagy áldozataiért bőven meg lesz jutalmazva elismeréssel, hanem csak a három elsőt. Van egy egészségügyi körben 6—7 oltási kerület (nálam 8 van és az egyikbe 10, a szoboticzaiba 10 község hordja gyermekeit, I hogy ezeknek meleg nyári napokban nem nagy egészségükre szolgál másfél órányira jönni az oltások céljából, az bizonyos) ily kép csak 3 utat számítva és ezek 5 oltási kört, 15 megjelenés, 2 forint fuvart (ami tekintve, hogy munkaidő van és egy egész fél napot vesz igénybe, olcsó) összesen 30 forint, ez az előbbi összeghez adva három—tizennyolc forintnyi kiadás csak fuvarra, mig a fizetés 350—120 -^470 négyzázhetven forint, amiből a kiadás levonva 470—318 — 152 egyszázötvenkét forint volna jutalma egy évi fáradságának (épen mint egy jóravaló szolgálóé.) Pardon ! A törvényhatósági bizottság gondoskodott, hogy még ennyi se legyen; mert hiszen a körorvosok mindennemű költségeihez tartózik az őrültek megvizsgálása, a balesetek miatt elhaltak, — a járványbetegségben megbetegedettek megvizsgálása a vizbefulladtak rendőri boncolása (ez pedig a nagyságos alispán úr statistikája szerint jelentékeny] céljából történt utazások, azután ide tartozik azon kiadás, mikor véletlenül hivatala étkezés idején is távol tartja és sok, igen sok más is csak megemészt évente egy hatvan—hetven frtot (ennyit biztosan) de hát ezt nem is számítom, hisz ezt bőven pótolja a garasos praxis. Es tek. törvényhatósági bizottság mindezt négyszázhetven forintért, oly 470 frtért, melyre félévekig kell várni??!! Es tek. „megyei állandó választmány*' tényleg való dolog az, hogy a járványos betegségben, balesetek következtében elhaltak száma ; a csecsemők túlságos nagy halálozási számarányának oka a körorvosok hanyagságában rejlik?! Dr. Koréin Adolf. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság junius havi ülését Svastits Ben ú főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 9-én tartotta. Az alispáni havi jelentés felolvasása és helyeslőleg tudomásul vétele után folyó ügyeket tárgyaltak. A zala szent iuihály—alibánfai törvényhatósági közúttól Bucsán át az úgynevezett Láncsás patakon NagyKapornak felé vezető községi közlekedési közút s a nevezett patakon létesítendő Ind kiépítése tárgyában megtartott helyszíni tárgyalásról felvett jegyzőkönyvnek és a vonatkozatos ügyiratoknak alapján az 1890. évi 1. t.-cz. értelmében az alispáni hivatal által annak kiépítése elrendeltetett és egyúttal megállapíttatott, hogv a kiépítés költségeihez az egye. községek minő arám ban tartoznak hozzájárulni. Ezen clsőlokú határozat ellen egyes községek a közigazgatási bizottsághoz telleb bezést adván be, a köz'gazga ' tság az elsőfokú határozatnak részbeni rnódo al 'határozatilag kimon dotta, hogy a szóban forgó küzutnak és ezen uton a Láncsás patakon átvezető hídnak kiépítési költségeihez Nagy-Kapornak 38",,, Bucsa 28%, Misefa 24" 0 w Rád 10° 0 kai ti.rtozuak hozzájárulni. Olvastatott és tudomásul vétetett a kereskedelem ügyi miniszter leirata, melyben tudatja, liogy a déli vaspálya társaság kérelmére a Gelse—Szent-Mihálv állo mások között fekvő 102. szánni őrháznál „Rtjk

u elne vezéssel megállóhely létesítését engedélyezte. A tófeji határban 628—036 üzleti szelvények között kérelmezett párhuzamos út a helyszíni szemle alkalmával fölvett jegyzőkönyvben foglaltak alapján elrendeltetett és annak foganatosításával az engedménves építő társaság megbízatott. Társam őt foglalta el, s mindenképen igyekezett rábeszélni az öreget, hogy a búcsún jelenjen meg unokahugával, a miért hálás pillantás volt jutalma a leányka részéről. Én pedig a leánykával kezdtem társalogni. Szemközt ültein vele s jól szemügyre velietém arcvonásait. Rendkívül szépnek lehetett volna mondani, ha az a beteges halványság nem ömlik el vonásain. Sötétkék szemei sorvasztó tűzben égtek — Nagysád — szóltam hozzá, körüljártatva szemeimet az alant elterülő vidéken - íga/.án tündéries lak helyet választott magának. — Igen és a tündérieshez azáltal hasonlít legjob ban, hogy miután nagybátyámon kivül, kivel szintén nem tudok beszélni, ritkán látok emberi lényt magam körül, arra vagyok utalva, hogy virágaimmal és állat káimmal társalogjak. — S ezekkel is épen ugy vagyok, mint nagy bátyámmal. Ha mondok nekik valamit, megértik, de nem felelnek. — Ugy-e Cora? — mondá megsimogatva nyakát az őzikének, — te megérted, ha én valamit mondok ? A kis állat ráveté okos szemeit a leánykára, s annak ölébe hajtá fejét. — Nem önkéntesen, — folytatá — kénytelenítve voltam e helyet választani. — Tisza-Varkonyból hozott ide atyám az orvosok tanácsára, kik hegyi levegőt ajánlottak — Eleinte tetszett e hely, s a csendes magány vonzerővel birt reám, de most már meguntam, s inkább szeretném a Tisza babjainak locsogását hallani, mint a fáknak titokszerű suttogását. Kértem is már elégszer atyámat, hogy vigyen haza, de ő mindig azzal áh elő, hogy még egészségemet vissza nem nyerem, addig maradjak. — Pedig itt előbb meghalhatok, mint otthon — mondá bánatos hangon. — Hogy beszélhet nagysád ilyen korban a halálról ? Hisz' még nem is élt s pz élet virágai csak ezu tán fognak nyílni számára. A válasz ott lebegett ajkain, de óvatosan vissza tartá, csak halk sóhaj lebbent el onnét. S hogy e válasz ini lett volna, azt epedő szemeiből s halvány arcáról némileg következtethettem. Tisztában voltam azzal, hogy mélyen érző, mellbe teg leánykával van dolgom, kinél a testi bajt talán még ; orvosolni leheteti volna, de nála a lélek is beteg volt. S hogy e kedélybetegségnek oka miben rejlett, azt később tudtam meg . . . A nap leáldozó félben volt, s mi elhagyva az erdészlakot, folytattuk utunkat. Hallgatagon lépdeltem barátom mellett. Szüntelen lelki szemeim előtt lebegett a leánynak halvány, elegikus arca. Nem tudtam kiverni fejemből. Valami bántó érzés fogott el, harag a sors ellen, hogy miért kell ez angyal szelíd leánykának úgy rohanni az enyészet felé. Másnap meglehetős számban jöttek össze vendégek a közeli vidékről. A falusi búcsú vonzó mindenkire nézve; mert a jó kedv és muiatási vágy nyilvánulhat ott fesztelenül. Nem is csoda hát, hogy a vidék intelli- j gens fiatalságát láttam itt összegyűlve. Köztünk volt az erdészlaki leányka is. Arcán az örötn által előidézett halvány pirosság ömlött el, s voná- [ sairól eltűnt némileg a tegnapi bánatos kifejezés. Keveset beszélt. A vendégek között volt egy vidékbeli káplán, deli alkattal s ideális szépségű arccal. Vidor kedély s muiatási vágy épen nem hiányzott nála. Folyton csevegett hol egyik, hol másik vendéggel, s talpra esett ötletével folyton derült hangulatban tartá a társaságot. Ebéd után táncra kerekedett a fiatalság, majd dalra gyújtott. A leányka hallgatagon ült a zongora végénél, s szemei folyton a káplán arcáu pihentek, ki az éneket zongorán kisérte. Szemeiben kiinondhatatla i forró epe dés lángja égett. A dal bús melódiája annyira meghatotta, liogy egy pillanatra lecsukva szempilláit, mint mikor felhő takarja el az azúrkék égboltot, abból két könnycsepp hullt kezére, melyet csak én vettem észre. S ha az ifjú pap véletlenül reátekintett, megrettenve s zavarodottan irányítá tekintetét máshova. Most már tudtam, liogy a reménytelen szerelem tövise tépi, szaggatja lelkét, s ássa alá lassankint életerejét, mint a virágnak hervadását előidézi a tövén rágódó féreg. Egy fájó emlékkel lelkemben vettem búcsút e helytői és vidéktől. Két évvel később ismét arra vitt utam. Megemlékezvén róla, kértem barátomat, liogy látogassuk meg a bánatos leánykát. Azonban, mint barátom előre megmondá, csak sírját találtuk. Az ő megtört szíve megszentelt, tiszta fájdalmával egy éve porladott cédrus fenyőkkel körített s zöld bársonynyal bevont halom alatt. A nap forrón sütött fejein fölött., midőn sírjához értem. Leültem mellette egy mohos fatörzsre. Néma csend fogott körül, csak a bokrok között szólalt meg a csattogány panaszteli, zokogó szavával, siratva, vagy talán inkább kacagva az életet. Sokáig ültem ott gondolataimba merülve s hallgatva a madár dalt. A dal elhangzása után megjelenik képzelmemben a bánatos leányka szelleme, s minha a fák mysti cus suttogásában a/, ő kesergését hallanám. Önkénytelen szaladt el a sóhaj ajkaimról : „Istenem ! miért is teremtettél érző szívet az emberi kebelbe, ha annak vágyai elérhetetlenek."