Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-11-23 / 47. szám

a kibocsátott darabok rohamos kelendőségnek fognak örvendeni. Csak a sorsjegyek túlságos elaprózásától kell majd óvakodni; mert könnyen megeshetik, hogy az osztálysorsjáték ellenkező hatást keltene,^mint amit vele tényleg elérni törekszünk. A „Dunántúli Közművelődési Egyesület" alakuló ülése. A „Dunántúli Közművelődési Egyesület" alakuló ülését Széli Kálmán elnöklete alatt f. hó 20-án tartotta Budapesten, Pestvármegye nagy termében. A gyűlésen résztvettek a dunántúli megyék országgyűlési képviselői teljes számmal, a dunántúli vármegyék főispánjai, alispánjai s azonkívül mindegyik dunántúli vármegye s a városok tekintélyes számú küldöttséggel voltak képviselve. A közgyűlést Széli Kálmán szervezőbizottsági elnök nyitotta meg. Engem ért a szerencse! — úgymond —. hogy a dunáritúíi törvényhatóságokat e mai nagyjelentőségű actusra figyelmeztessem s felszólítsam őket, hogy képviseltessék magukat a „Dunántúli Közművelődési Egyesület" alakulásán. Es midőn e gyűlésen az első felszólaló én vagyok, lehetetlen, hogy hazafias örömömnek ne adjak kifejezést, azért a meleg és lelkes fogadtatásért, melylyel az eszme mindenütt találkozott. Ez nem is lehetett máskép, mert a Dunántúl társadalma mindig a legelső helyen állt, a mikor hazafias motívumok, hazafias célok megvalósításáról, előmozdításáról volt szó. Arra azonban ő sem volt elkészülve, hogy ilyen nagyszerű, imposans módon minifestálja a Dunántúl hazafiasságát s ilyen szép számmal fogja együtt látni a Dunántúlnak színe-javát, az alakuló közgyűlésen. Ez oly fényes bizonyítéka a hazafias éberségnek, a nemzeti közügyek iránti érdeklődésnek, hogy a legnagyobb köszönet és tisztelet illeti meg a törvényhatóságok vezérlő férfiait. A szervezőbizottság nevében mond köszönetet a megjelenteknek; a midőn még egyszer üdvözli őket, kéri, hogy a tárgyalások vezetésére elnököt válasszanak. Jallián Béla somogymegyei főispán indítványára zajos éljenzés között Széli Kálmán kéretett tel elnöknek a tárgyalás vezetésére. Széli Kálmán lelkes éljenzés között elfoglalta az elnöki széket s köszönetet mondott a benne helyezett, megtisztelő bizalomért. A jegyzőkönyv vezetésére Lenyvessy Ferenc és Meszlényi Lajos országgyűlési képviselőket kérte fel s azután a jelenvoltak általános figyelme között így folytatta beszédét : A cél, mely előttünk lebeg, ismeretes. Akik itt megjelentek, azok tudják, hogy a közművelődést, a magyarság terjedését akarjuk előmozdítani. Nem szükséges bővebben fejtegetni, hogy milyen fokozott fontossággal bír ez a mi viszonyaink között. Ez az államnak legvitálisabb érdeke, mert a közművelődés kérdésében a nemzet jövője fekszik. E célok elérésére, zajtalanul, de intensive működő köztnívelődési egyesületekre van szükség. A nagy materiát kézben tartani az állam dolga, de az állam rá van szorulva, mint minden kérdésben, úgy ebben is, a társadalom támogató közreműködésére. A mai kor az állam feladatait folyton szaporítja s az államnak úgyszólván mindennap meg van a maga napikérdése,, melynek támogatása kötelesség. De minden alkotmányos államszervezetben az egész ügyvitelnek úgyszólva szükségszerű követelménye az, hogy a társadalom támogassa, erőt szolgáltasson az államnak nagy munkájához. Éppen a közművelődés kérdése az, melyben legtágabb tere nyilik a társadalom munkásságának, Ezért láttuk szükségesuek önöket ide fárasztani, hogy megkérdezzük, nem akarnak-e követ kőre hordva hozzájárulni a dunántúli közművelődési egyesület megalakításához. (Zajos éljenzés.) Ez eszmékből kiindulva, teendőnk az lesz, hogy az előterjesztendő alapszabályokat megvitassuk s azok alapján a megalakulást kimondva, a vezető tisztviselőket megválaszszuk. Az alapszabályok tárgyalása előtt Beksics" Gusztáv országgyűlési képviselő ur fogja az egyesület céljait fejtegetni. (Halljuk! Halljuk!) Az első szónok Beksics Gusztáv, az egyesület eszméjének megpendítője, az ügy buzgó és lelkes harcosa volt. Azzal kezdé beszédét, hogy az egyesület nem szavak, hanem tettek által kíván hatni. Egy fényes, ragyogó eszme hozott össze itt bennünket — úgymond — az, mely a mi szivünkben és agyunkban meg van, de meg van az önök küldőinek sziveiben is: a magyar nemzeti állam eszméje! A magyar társadalom megmozdult, .1 felvidék, az erdélyi részek, a főváros egymás után alakították meg a közművelődési egyesületeiket, csak a Dunántúl maradt csendesen a mai napig. Ez nem azért történt azonban, mintha a Dunántúl nem akarna részt venni a nemzeti missióban, hanem azért, mert itt egyelőre csend uralkodik, nincsenek nemzetiségi izgatók, a kik ellen különösen védekezni kellene. De mert izgatók nincsenek, azért meg vannak ott is feladataink s a különbség mindössze az, hogy a meg oldás ránk nézve könnyebb, mint másutt. A statistica adatai bizonyítják, hogy a Dunántúl három törvényhatóságának területén a magyar ajkúak kisebbségben vannak, két törvényhatóságban pedig alig valamivel múlják felül a nemzetiségeket. Ez is bizonyítja, hogy milyen tág tere nyilik ott a mozgalomnak. Második fontosabb feladata a közművelődési mozgalomnak a kivándorlás megakadályozása. Ez nálunk a történelembe nyúlik vissza, mert volt idő, a mikor a magyai' nyelv és kultura a tengerig terjedt. A török hódoltság alatt azonban a Száva mögé szorította vissza a magyarságot a szláv elem, sőt később ínég itt is mélyen belenyúlt a magyarság testébe. Most innét halad a magyar kivándorlás viszsza a tenger felé s mig 1848 ban csak 6000 magyar volt Horvát és Tótországban, az 1880. évi népszámlálás már több inint 40,000 magyart mutat ki s manapság a kivándorlás olyan mérveket öltött már, hogy ha rögtönös segítség nem érkezik, az egész Bakonyerdő sem lesz elég koldus- és vándorbotnak, a phylloxera vész miatt koldussá lett magyar népnek az országból való kiö.zönlése alkalmára. A kormány megigérte a segedelmet, tegye meg a társadalom is a maga kötelességét. A harmadik feladat a kivándorlás irányzása, ha már azt teljesen megakadályozni nem lehet. Ne menjen a magyar paraszt Amerikába kenyeret keresni, hanem keresse boldogulását a haza határain belül, s maradjon legalább Szent-István birodalmának polgára, ha már szűkebb magyar hazáját elhagyni kénytelen. Ez a három cél az, mely már magában véve méltó e díszes testület buzgóságát igénybe venni. A Dunántúlnak van gazdag aristocrátiája, vagyonos polgársága, áldozatkész főpapsága, lelkes, buzgó gentrije es városaibau művelt közép osztálya. Ha ezek a tényezők összetartanak és együtt munkálkodnak, a magasztos cél már el van érve. Beszédét e szókkal végzi : „Fel tehát, dunántúli társadalom, fel a nemzeti munkára! Sorakozzunk! Legyen sorainkban mindenki rangosztály-, felekezet- és nemzetiségi különbség nélkül, és akkor, t. uraim, megoldjuk ezt a nagy nemzeti missiót, s épülni fog a magyar nemzeti állam legerősebb vára s ez a vár a „Dunántul" lesz. (Elénk éljenzés és tetszés). Egy vár, egy véd mii, mely nem támad meg senkit, de véd és nagygyá teszi a hazát! (Zajos éljen zés). Lehet, hogy mi ezt az épületet nem fejezzük be, részt fognak abban venni a későbbi nemzedékek is, de ennek a nemzedéknek örök dicsősége lesz, hogy ő kezdte meg e nagy nemzeti munkát. Üdvözlöm önöket uraiiu, mint e mii kezdeményezőit!" (Éljenzés.) Reissig Ede Vasvármegye alispánja, köszönetet mondva a szervező bizottságnak ügybuzgó működéseért, küldői nevében kijelenté, hogy hozzájárul az egyesület megalakításának eszméjéhez. Hasonló értelemben nyilat kozott Makkfalvay Géza Somogy vármegye közönségének nevében. A többi vármegyék szónokai - tekintve, hogy az egész Dunántúlnak hő óhaja az egyesület meg alakulása, ennek nyilvánításától a jelenvoltak Uivánsá gára elállottak. Erre Széli Kálmán elnök határozatilag kimondotta, hogy a Dunántúl megyéinek és városainak legnagyobb részét képviselő közgyűlés a „Dunántúli Közművelődéül Egyesület" megalakításának eszméjét magáévá teszi s azt kész tőle kitelhető minden módon támogatni. Ezután Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő előterjesztette az előkészítő bizottság által készített alapszabály tervezetet, melynek tárgyalása közben élénk eszmecsere fejlődött ki s a tervezethez többen hozzá szólottak. Dr. Ruzsicska Kálmán zalavármegyei kir. tanfelügyelő az egyesület céljainak fejtegetésénél szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a kormány épen az anyagi küzdelmek nehéz éveiben igen sok hasznosat művelt Muraközben a nem magyar ajkú lakósság művelődésének eló'bbre vitelében. A nemzetiségi vidékeken annyira fontos ismétlő iskolázást ajánlotta az egyesület figyelmébe és azt is hangsúlyozta, hogy egyes kiváló képességű tanulók támogatását ne mulaszszák el felvenni a pro gramba. Inditványozta, hogy az alakítandó egyesület ne csak segélyezze slí állam és községek által már felállított kisdedóvodákat és menhelyeket, hanem a művelődési és földrajzi szempontból fontos szegényebb községekben állítson is fel ilyeneket. Az indítványt a közgyűlés helyesléssel fogadta. Az alapszabályok tárgyalásának befejeztével Széli Kálmán elnök határozatként kimondotta, hogy az egyesület megalakul s a megvitatott és elfogadott alapszabályok nyomán működését meg is kezdi. Ezután kijelenti, hogy az összes megjelentek tagjai lesznek a nagy kormányzó választmánynak. Lukács Gyula országgyűlési képviselő indítványára a candidátio mellőzésével nagy lelkesedéssel, egyhangú lag elnöknek Széli Kálmán, alelnöknek Beksics Gusztáv és Pallavicini Ede őrgróf választattak meg. Széli Kálmán elnök megköszönve a bizalmat, igéré, hogy részéről mindent elkövet az egyesület céljai nak megvalósítása érdemében. Sikert azonban csak az esetben remél, hogy ha a Dunántúl érdeklődése ezen nagy fontosságú ügy iránt a maihoz hasonló lesz folytonosan. Bejelenté az „Erdélyi közművelődési Egyesületinek, az „Országos magyar Iskolaegyesület"-nek üdvözletét, úgy a Dunántúl számos helyéről érkezett üdvözlő sürgönyöket. Kitörő éljeuzéssel fogadta a gyűlés az elnöknek ama jelentését, hogy Bródy Zsigmond és Kaiser József lettek az egyesülétnek első örökös ala pító tagjai 1000—1000 forinttal; továbbá száz forintos alapítványokat tettek : Beöthy Akos, Apponyi Albert gróf, Bittó István, Konkoly Thege Béla, Vargyas Endre és Rollán Ernő. Végül elnök megköszönve a jelenvoltak türelmét, a gyűlést bezárta. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság november havi ülését Soastits Benő főispán Őméltóságának elnöklete alatt f. hó 11-én tartotta. (Vege.) Kir. tanfelügyelő havi jelentésében előadja, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter az egyedutai építkezések ügyében kötött szerződést jóváhagyta, a stridói munkálatok felülvizsgálását elrendelte. — Ugyanezen időszakban elrendelte még a balaton füredi szeretetháznál befejezett javítási munkálatok felülvizsgálását s a pórszombati áll. iskola építésén szükséges javítási munká I latok szakszerű felvételét. — Felterjesztést tett a csáktor| uyai áll. tanítóképezde épületének utó felülvizsgálata ! ügyében. — Ezen időszakban a nagy-kanizsai kereske— Azt hiszem ba.iátom — mondá rábeszélőn — jobb lenne önnek, ha nem látja viszont. Ön igen föl van indulva és talán olyat lehet .... — Azt gondolja talán, hogy megölöm azt a leányt? — mond keserűen nevetve - sokkal inkább megvetem, hogy sem azt tenném. Nem érdemli meg a nyomorult! Ne féljen uram, csak látni akarom, látni azt a madonna arcot, melyre egykor imádattal néztem. Oh ha akkor tudtam volna, hogy mind az csak hazug képmutatás, s az a madonna arc milyen rút gyalázatot takar. De én bolond, hittem neki. Őrültté, vakká tett szerelmem, bár soha se eszméltem volna föl belőle. De azért sem táj; — tette hozzá indulatosan — nevetni, kacagni lógok fölötte, de előbb arcába vágom annak a, annak a leánynak : mit is mondjak neki ? hisz a legkeményebbb szó is enyhe annak kifejezésére. Amint Irén belépve, észrevette Jenőt, megdöbbent, de aztán nyugodtan, majdnem szemtelenül közeledett hozzá. — Ön itt? — Igen kisasszony itt vagyok — mond gúnyos udvariassággal Jenő — a szerelem, az a mindenható, boldogító szerelem nyárnyakat adott és én repülve siettem kegyed után? Nos hát nem örül neki? Nem borul a keblemre ? hiszen édes atyja megengedi, vagy talán nem szeret már? Olyan bántóau hangzott Jenő gúnyolódása, Irén már az első szavaknál megértette, hogy áluoksága kiderült, s ösztönszerűleg húzódott hátra, mit látva a férfi, sértőn nevetni kezdett. — Csak nem fél talán kisasszony, hogy ugy húzódik tőlem ? No ne féljen hát, hisz egy ujjal sem bántom. Első főlhevülésemben talán megfordult agyamban az a gondolat, hogy megölöm, de az már elmúlt, jókor észre tértem, hisz az ilyen leányt nem szokták megölni! Bár milyen kegyetlenül bánt is kegyed velem, boszunnól ne féljen; sokkal jobban megvetem, hogy gém tovább is foglalkozzam önnel; kedvem volna ugyan, mint valami kártékony férget eltaposni, de nem teszem, hadd örüljön tovább is nyomorult életének. Hogy mit vétett ellenem? Az nem tartozik most ide, nem azért hivattam, hogy talán keserves szemrehányásokkal illés sem, ha ezt tenném, megérdemelném, hogy kinevessen érte. Csak látni akartam utoljára, azt akartam megtudni, mer-e ezek után a szemembe nézni ? Jól van, ezentúl nem ismerjük egymást, Isten önnel kisasszony ! A leányt lesújtá a férfi hideg megvetése, hiszen \ ha őrjöngött, átkozódott volua, arra neki is volt fegyvere, de mit tegyen e hideg, nyugodt hang ellen, amelynek minden szava méregbe mártott nyíl volt. — Jenő! — suttogá sápadtan és a távozó férfi után sietett — ölj meg inkább, de vond vissza megvető szavaidat! Legyen szives kisasszony azt a bizalmas megszólítást mellőzni — mond hidegen és büszkén a férfi — ami szabad volt báró Vingay leányának, az nem szabad báró Vingay .... de nem mondom meg igazi nevét, én pirulnék, nem kegyed, mert az ilyen hölgyek pirulni nem tudnak. Ha kegyed halni akar, hát csak ölje meg magát, de legyen meggyőződve, hogy neui fogom megsiratni, tehát jobb, ha nem fárasztja vele magát. Irén bármilyen mélyen siilyedt is, még is fájt Jenő sértő megvetése, távozása után leveté magát a pamlagra, s görcsösön szorítá ökölbe kezeit. Vingay, ki eddig néma szemlélője volt a jelenet nek, most megszólalt : Azt hiszem gyermekem, ezek után nem fogsz csodálkozni azon, ha fölmondom a barátságot. Keress magadnak más bolondot, nekem már elég volt. Nem engedlek el üres kézzel, nézd ez utalványt, beválthatod, fukarsággal nem vádolhatsz; ékszereidet, mindent megtarthatsz, és csak arra kérlek, ne kerülj többé a szemem elé. Irén, mintha kígyó marta volua meg, ugrott föl helyéről, nagyra nyílt szemmekkel bámult a férfira, aztáu I egy szó nélkül kifutott a szobából, becsapva maga után j az ajtótt s összeszorított fogain keresztül szűrte a szót. — Vén bolond ! * * * Jenő testben és lélekben megtörve érkezett haza ; az az erőltetett szerep kimeríté erejét; mert bármint tagadta, végtelenül tájt a csalódás. Csak most érezte még igazán, mennyire szerette azt a leányt. Azt hitte, nem bírja el és azt goudolá : nem jobb volna e a robogó vonatról levetni magát, midőn az a szédítő mélység fölött áthalad, és ő ott maradna összetört tagokkal és nem fájna többé semmi. Sokszor már a homlokához szorítá a pisztoly hideg csövét, csak az ujjnak egy kicsiny nyomása és — vége van mindennek. De aztán föllázadt büszkesége legyőzte gyengeségét! Eh ! nem érdemli meg az a leány ! Haza érkezve, első dolga volt fölkeresni Endrét, azt sem tudta, él e, vagy meghalt. Ott hagyta vérében feküdni s még csak egy engesztelő szót sem intézett hozzá. Hálát adott az Istennek, hogy nem halt meg és hogy a seb nem veszélyes. Milyen "borzasztó lett volna még az a tudat is megkínzott lelkének, hogy legjobb barátjának vált gyilkosává. Endre alig ismert rá, midőn belépett hozzá. Komor, sápadt arcából fénytelenül révedeztek beesett szemei. — Beteg vagy? — kérdé részvéttel. Beteg, nagyon beteg; a lelkem fáj, a szivem össze van törve, oh milyen jó volna meghalni ! Aztán oda ült a beteg ágya mellé, lehorgasztá fejét és sokáig hallgatott. End re megsajnálta s megszorítván kezét, kérdé: — Mi történt? Oh ha azt el lehetne mondani — mond fejét fölkapva és arca kigyuladt — de azt szavakkal elmondani nem lehet. — Csalódtál benne ?