Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-09-28 / 39. szám

IX. évfolyam. 39. szám. 1, tíziÉíIsi és A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. MEGHÍVÓ. A zalamegyei gazdasági egyesület f. evi szeptember hó 30-án delelött 10 orakor ZalaEgerszegen saját háza termében rendes közgyűlést tart, melyre t. tagtárs nr ezennel tiszteletlel meghivatik. A gyiilés főbb tárgyai: 1. Miniszteri leiratok. 2. Folyó ügyek. 3. Indítványok tétele. Kelt Zala-Egerszegen, szeptember hó 20. Háczky Kálmán sk., ügyvezető eluök. A sújtottakért. Alig pár napja lett hivatalosan közzétéve, hogy Zalamegye több részén a filloxera constatálva lett. A vész itt eltagadhatlan, feltartóztathatlan. A pusztító parány-óriás gyorsan fog végezni most még virágzó szőlőhegyeinkkel ; hamar be fog számolni a népnek kenyeret adó tőkével. A szénkénegezés, az amerikai gyökök meghonosítása immár érvénytelenné fog válni a gyakorlatban. A szénkénegezés rettentő költséggel sem képes teljesen megvédeni, csak egy ideigr tengetni a már megtámadott tőkéket. Az Ö O ^ amerikai alanyokról kisült, hogy nem képesek teljesen, határozottan ellenállani a filloxerának. Mind a két módba bele lehet ölni tenger pénzt, de azért csak ott vagyunk velők, ahonnan elindultunk. Az eddig alkalmazott védő módokkal szemben nem választhatunk egyéb és okosabb dolgot, mint a szőlők biztos pusztulását, illetőleg a resignatiót ; existentiánk biztosítását és elvesztett tőkénk pótlását illetőleg pedig más produktum, más üzletág behozatalát. A „Zalamegye" legutóbbi számának vezércikkében, mely alaposan elmélkedik a Balaton jövőjéről, — a balatonparti filloxera-sujtott lakók érdekében azt sürgeti, hogy a Balaton partján, az egyes községek mellett íürdőtelepek létesíttessenek. Nagyon praktikus tanács ez is. Tagadhatatlan, hogy a sújtott nép legnagyobb részben biztosíthatná a fürdő-telepek mellett existentiáját. Csakhogy a filloxera nagyon prózai bogár ; nemcsak a festői Balaton vidékét szállta meg, hanem (hogy hamarosan csekelikább országot ne említsek !) még Göcsej felé is kisért. Szóval : pusztit és pusztítani fog oly helyeken is, hol fürdő-telepek létesítéséről szó sem lehet. Ha csak a göcseji sárban valami csodatevő hatást föl nem födöznek ! Azt a módot tehát csak a balatonparti nép választhatja mentésére, más vidék népe nem. Azon kell tehát lennünk, hogy oly módokat adjunk a sújtott nép kezébe, mely nem localis természetű, nincs kizárólag valamely vidék előnyétől föltételezve. — Ilyen két mód : a selyem- és méhtenyésztés. Megyénknek alig van olyan vidéke vagy helye, ahol ez a két hatalmas üzletág meghonosítása kellő eredménvnyel nem járna. Legtöbb helyen mind a két üzletág, de egyik minden bizonynyal szép eredményt biztosítana. Az már statisztikailag bebizonyított tény, hogy ugyanaz a földterület, inely bortermeléssel 250 forintot jövödelmezett, selyemtenyésztés utján 225 forintot jövedelmez. Most tessék ehhez venni, hogy mennyivel kevesebb munkával és rizikóval jár a selyemtenyésztés, mint a bortermelés. A méhtenyésztés már több gonddal és fáradsággal jár, de hogy a ráfordított munka és tőke azért hoz olyan percentet, mint a szőlő, az kétségtelen. Tolna-megyében, hol a filloxera pusztítás erősebb mértékben mutatkozik, már dicséretes actióba léptek a hivatott körök, hogy a sújtott nép körében e két üzletágat meghonosítsák. Nagyon jó volna megyénkben megelőzni a vészokozta pusztulást. Támaszbotot kellene adni a nép kezébe, mig nagyobb dimensiókban nem halad a féreg. A kezdeményezés és kivitel nagy munkáját ez esetben nem lehet egyes, a nép nevelésére vagy vezetésére hivatott kasztok kezébe tenni. A vármegye ügyeit intéző hatóságnak kell azt kezébe ragadnia, ha biztos érvényesülését akarjuk látni. Alispáni jelentés a megyei törvényhatóság október hó 1-én tartandó köz gyűlésére. Méltóságos Főispán Ur ! Mélyen tisztelt Közgyűlés! A törvény által tisztemui szabott kötelességemhez képest van szerencsém a törvényhatóság állapotáról és a közigazgatási hivatalos ügyvitel körében tett intézkedésekről szóló jelentésemet — mely ezen évi ápril hó 1-től augusztus 31-ig terjedő időszakot foglalja magában — a következőkben mély tisztelettel előterjesztem: A közegészségi állapot felnőtteknél a lefolyt egész időszak alatt általában kielégítő, sőt több helyen teljesen kedvező volt, megbetegedés nem sok fordult elő és ezek közt a halálozási százalék csekély; a gyermekek közegészségi állapota azonban már kevésbbé volt kedvezőnek mondható, mert nem csak a több helyen féllépett vörheny é9 kanyaró járvány, de a nagy mennyiségben észlelt és nem ritkán rosz kimenetelű heveny bélhurut és görcsös köhögési esetek is sokszor megszaporították köz tűk a betegülések számát. A gyógykezelés alá került kórnemek közt az emész tési szervek bántalmai észeleitettek legnagyobb számban, ezeken kivül említésre méltó mennyiségben a váltóláz, továbbá itt ott vérhasnak és hasi hagymáznak egyes esetei, roncsoló töröklob és torokgyik alig egy-kettő lett gyógyítás tárgya. A heveny fertőző kórnemek közül a vörheny és kanyaró öltöttek járványos jelleget; és pedig vörhenyben 10 (Baktüttős, P.-Szent-László, Kozmadombja, Tárnok, Zebeczke, Kis-Sziget, Ibortia, Liczkó, Kanizsa, Dragoszlavecz és Csesztreg) községben az összesen 21376 főnyi lakosságból megbetegült 164, vagyis a lakosságnak | 0-77"/n-a, a betegek közül meggyógyult 94 (57-32

u/„), | meghalt 68 (41-46° „) és a hónap végén további gyógykezelés alatt maradt 2 (l-22°/

n). Liczkó községet kivéve I a járvány mindenütt megszűnt. A kanyaró két község„Zalamegye" tárcája. Nőt ne ismerj soha! — Novella — Dicsérettel kitüntetett pályamű. Irta: Horváth Gyula. Sárgult levelű zsolozsmás könyv akadt kezembe. Csendes hant alatt nyugvó barátom könyve volt. Tele van jegyzetekkel, melyek mindenikéből egy haldokló lélek keserve beszél. „Sötét viziók üldöznek . . . Koponyámban lángol az agyvelő. Isten ! aki papnak teremtél, változtass ördöggé, hogy a pokol tüzével égethessem ki szivem sebét ..." A szerény, alázatos, fenkölt műveltségű pap, Égenföld kis papja szenvedett nagyon, titkosan. Csendes, méla volt az éj. A fülmile csattogása, a galamb epedő bugása rég elhalt. Lázasan percegett a kis pap tolla a papíron. Dacára a késő éjnek, virrasztott, megírva hattyú beszédét a holnapi napra. Ott ült izzadó homlokkal, szobor tekintettel a kis asztal előtt. Még lélegzetét sem lehete hallani, csak szive dobogott hevesen és szemeiben fénylett az a baljóslatú tűz, amit a lélekbúvárok az őrület fényének neveznek. „Az élet és a halál" — volt beszédének tárgya. „Mily szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi ködéből kiemelkedik, s magát valami nagy, szent és milliókat érdeklő cél után intézi ! Mily szép világító csillagként tűnni fel ezerek előtt és szabadon, de átmelegült lélekkel választani pályát. Azonban ami szép, nem egyszersmind boldogító is. Hányszor sűlyed el a küzdő fénynyel és veszélylyel teljes pályája közepén, áldás és szánakozástól nem kisérve." i „A sorsnak kedvencei nincsenek — ír tovább — j csak eszközei. Az emiéktelen sirok felett diszlik a virág- ! bokor, midőn már sem illat, sem árnyék nem enyhítheti I az égő fájdalmat, minek gyötrelmei között a küzdő elhamvadott." Itt megáll egy pillanatra, letörülve homlokáról a gyöngyöző verejtéket. E percben az oldalajtó telnyilik és egy nyájas arcú öreg asszony lép be. — Édes fiam ! te még most is fent virrasztasz ? Térj nyugalomra. A lelkek órája közeleg. — Oh hagyj anyám ! Szent beszédemmel nem vagyok készen. Szenvedő lelkemnek oly jól esik az éji csend, mintha a halál előestéje volna, mert én anyám nagyon, nagyon szenvedek. A szegény asszony szemeiből kitört a könyzápor és elfojtott zokogásába belé vegyült a bagoly huhogása. — Ne sirj anyám ! Nem oly borzasztó a halál. Hisz ekkor az angyalok legkegyesebbje küldetik el, hogy a hidegülő szivet enyhén és szendén oldja le az életről. Sirva érkezünk ebbe az életbe, mosolyogva térünk át a másikba. Az átszellemült arcon ott fénylett a halál megváltó csókja. — Ugy-e mondtam gyermekem — szól fuldokolva az anya — hogy nőt ne ismerj soha ! * » * Jómódú családnak volt egyetlen gyermeke. Kiváló és korán fejlődő észtchetsége fényes pályát jelölt ki számára. Anyja óhajára pap lett. Midőn felszentelve, örömtől sugárzó arccal, lángoló szemekkel sietett az édes otthonhoz, a sors átkozott kacagással mutatott édes apja — ravatalára. A láng nem aludt ki szemeiben, hanem lobogott vészteljesen, mintha szivében a remény, átok, vád, könyör és szeretet gyulladt volna fel. Téveteg tekintettel nézte a merev vonásokat, majd kitört belőle a fájdalom. Leroskadt a ravatal mellé, csókolta a hideg kezet, a mely pályája kezdetén megáldani nem tudta. — Atyám ! — sikoltott fel és e sikoltásban az érzelmek egész tábora hangzott fel. A gyász év letelt. Az év négy szaka egyaránt sötét és szomorú volt. A fiatal papot szerette mindenki és ez az általános, nem mindennapi szeretet lassan-lassan gyógyította mindkettőt. Ez idő tájban fordult meg Égenföldön is Moré Sára, a hírneves jós cigányasszony. Hogy tudománya miben állott, nem tudom, de tény, hogy a legtekintélyesebb házak úrnői hivták magukhoz a cigány szépségek leggyönyörűbbjét: Sárát. A fiatal pap anyja, akit elbeszélésünk folyamán Szalontainénak nevezünk, maga kereste fel a jósnőt, aki engedve a felkérésnek, egy hatásos mesével kapcsolatos jövendölést mondott a kis papról, melynek végmondata volt: „Nőt ne ismerjen fia soha I" Este nem is késett a szorgos anya fiának elmondani a javaslatot. — Addig leszesz boldog fiam, amig nőt nem ismersz. — Oh hagyd anyám ezt a cigáuyhazugságot és korántse tulajdonítsd Isten által adott tudománynak. Oh, hisz csak az lehet boldog, aki szeret és szerettetik. Édes anyja tagadólag rázta fejét, mig a kis pap mélyen szivébe véste e mondást. Ez idő óta elhagyta nyugalma. Lelke örökösen barangolt egy ismeretlen eszménykép után, mig végre feltalálta a leányt, kinek ártatlan arca, szende jósága bűvösen vonzá magához. Órákon át elbeszélgetett vele s a szerelem mámora magával sodorta. Midőn azt hivé, hogy a vallomás ideje elérkezett, elhagyta bátorsága, megszorítá a remegő kezet és rohant eltűnő nyugalma után. Jól tudta, hogy a leány övé soha uem lehet, szakítani akart, de nem volt ereje. Szegény kis pap ! Kezdett megtörni a fájdalom alatt. Pedig a pohár még nem volt csordultig. Temetésről jött haza, midőn meghallotta a hirt, hogy Elvira menyaszszony. Szédítő volt ez a hir. Bezárkozott szobájába s a tájdalom szavakat adott a nyelvére. Hogy adjon ő vigaszt másoknak, mikor maga is a megőriilésig szenved? Fagyos hideg lutott végig testén. — Anyám, imádkozzál értem ! — szólt anyjához, — mert félek, hogy elvesztem az eszemet. Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.