Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-12-28 / 52. szám

t» A ravatal mellett áll a bölcső. A mult érintkezik a jövővel. Egyiknek halála a másiknak szülétése. Hiába ! a mint a természetben nincs megsemmisülés : úgy itt sincs teljes enyészet, csak elmúlás és nyomában jár a másik születése. E születés azonban inkább képes az ember egyéni tulajdonaihoz simulni, mint a másiknak távozása. Van egy közös érzelem, mely mindazokat áthatja, kik "körül állják. A reményben találkozik egymással itt minden egyed. Mit a mult meg nem adott, vagy magtagadott, megadhatja, meghozhatja a jövő. E remény az, ami új erőt kölcsönöz a vándornak az élet további viszontagságos utain. Ezzel tűzi fel és szegzi ki újra vitorláját a hajós, midőn a tenger sima tükrére bizza gyönge járművét. Ez adja a bányász ajkaira, midőn kincset keresni a föld gyomrába száll, a „szerencse föl ' biztató szózatot. Vagy talán egyebek vagyunk mi az élet utain, mint vándorok'? Kalandozunk ez ideiglenes hazában göröngyös és tekervényes utakon s mit keresünk egyebet, mint minden vándor : pihenést és azután nyugalmat. Vagy nem remény és félelem között feszítjük ki vitorlánkat, evezve téveteg az élet tengerén terveink felé s vágyaink irányában ? Hol duzzad vitorlánk s tárt karok fogadnak a parton ; hol a zajgó hullámok között találjuk a félúton megtörve azt, mit a másik a célnál talált. Vagy talán nem fúrjuk mi is, mint a bányász, a föld aknáit, túrva arcunk verejtékével a szilárd göröngyét, hogy belőle a megélhetés kenyerét kisajtoljuk ? Egyik kincset talál s tovább zengi dalát, mig a másik a salakban keresgélve, alig talál nyelő falatot ! Hiába, ez a mi végzetünk ! Jól osztotta mégis be a Gondviselés, hogy mellénk rendelte mentőül a reményt ; mert ez a tulajdonképeni föntartó elemünk ! E reményre emlékeztetni, ezt éleszteni s erősíteni kívánják az emberiség tagjai, midőn az új év küszöbén egymásnak boldog új évet kívánnak. Bár korán, de inkább, mint későn, sietünk mi is, lapunk hírvivői, szives olvasóinknak, mivel e számmal a mult évnek Isten hozzádot mondunk, szivünk mélyéből kívánni: Boldog új évet! A vásárügy hazánkban. Az ipar- és kereskedelemügyi miniszternek az 1889. éui működéséről a törvényhozás elé terjesztett jelentéséhen a következő érdekes megjegyzések foglalvák az országosés hetivásárokról: A magyar korona területén mintegy 1 600 községben tartatnak országos vásárok, melyeknek tartása régibb időben királyi-, illetve fejedelmi szabadalomlevél által engedélyeztetett, ujabb időben, t. !. az alkotmány helyreállítása óta, a vásárok miniszteri rendeletek utján engedélyeztetnek, szabályoztatnak. A vásártartási jog azelőtt földesuraknak vagy községeknek adományoztatott, ujabb időben csakis közforgalmi szempontokból és kizárólag községeknek engedélyeztetik. Az egyes községekben tartatni szokott vásárok száma igen különböző. Rendesen 2—4 vásár tartatik évenkiut, vannak azonban oly községek is, melyeknek engedélye 6—8 vásárra szól. Éppen ily eltérő a vásárok tartama is. A legtöbb országos vásár csak egy napig tart, ellenben vannak 2, 3 és 4 napra terjedő vásárok és a nagyobb városokban a vásár ideje 8, sőt a fővárosban 14 napig tart. A rendes országos vásár kizárólag ipari és élelmi czikkekre terjed csak ki (ily vásárnak szokásos elnevezése kirakó vásár), vagy állatvásárral is egybe van kötve. Hol a vásár több napig tart, az állatvásár rendesen külön napon tartatik, sőt tübbuyire külön ló-, marha-, juh-, sertés és kirakó vásár is, és pedig egymást követő napon. A vásárok túlságos szaporítása ellen, nevezetesen az iparosok és azok képviseletében a kereskedelmi és iparkamarák szólaltak fel, panaszkodván, hogy a bizonyos környékeken sürün tartatni szokott vásárok miatt az iparos* kénytelen üzletét elhanyagolni, mert, ha a vásárokat nem látogatja, mások elveszik kenyérkeresetét, ha pedig valamennyi vásárt látogatja, sok költségbe veri magát és iparát kellőleg nem folytathatja. Igaz ugyan, hogy a vásárok egy nagy része a mai közlekedési eszközök mellett jelentőségét elvesztette és hogy számos vásár inkább az italmérési regale jövedel mezősége szempontjából, semmint valóságos forgalmi érdekek miatt kérelmeztetett és tartatik meg; de odáig még sem lehet menni, hogy a vásárok tartása teljesen mellőzhető volna, mert kisebb — a forgalmi gócpontoktól távolabbra eső — helyeken az orsz. vásárok általában és nevezetesen az állatvásárok még mindig szükséget képeznek és mert okvetlenül kívántatik oly időnek és helynek megállapítása, mikor és hol a gazda terményeit és állatjait kevesebb körülményességgel adhatja el, és viszont a szükséges iparcikkeket nagyobb választék mellett vásárolhatja. Még ezeknél szükségesebbek a hetivásárok, melyek szaporítása annál kevésbbé kifogásolható, minél nagyobb számban telepednek le még kisebb községekben is oly lakosok, kik élelmi szükségleteiket nem maguk termesztik, mint például hivatalnokok, katonák, iparosok és ipari munkások, a kik ennélfogva a heti piacra vannak utalva. Még e heti- vásárokon is mutatkozott szüksége annak, hogy ott iparosok is jelenjenek meg, mint eladók; és miután az 1884. XVII. t.-c. 50. §-a hetivásároktól az idegen iparosokat teljesen és feltétlenül kizárta volt: rövid idő múlva a tapasztalás azt mutatta, hogy számos k'sebb községben a helybeli iparosok a mutatkozó szükségletnek meg nem felelhettek. Ennek következtében az 1884. évi XVII. t.-c. 50. §-a az 1887. évi XVIII. t.-c. által olyképpen módosíttatott, mikép a törvényhatóságok szabályrendeletileg állapítják meg, hogy nem helyben lakó iparosoknak mennyiben engedhető meg iparcikkeiket hetivásárokon eladni. A törvényhatóságok ezen jogukkal élve, sok helyen az idegen községbeli iparosoknak általában, vagy azok egyes osztályainak heti vásárra való megjelenését helyben hagyott szabályrendeletek utján engedélyezték is. A lefolyt 1889. évben két községnek évenkint tartandó 2—4 országos vásárt és két községnek hetivásárt engedélyezett a miniszter. Továbbá ugyancsak a lefolyt évben Krassó-Szörény-vármegye területéhez tartozó hat bányatelepen egy-egy hetivásár tartását euge délyezte, de marha adás-vevés gyakorlása nélkül. Ezen felül tizennyolc községnek országos vásárainak más — az ottani viszonyoknak megfelelő — határnapokra való áthelyezését engedélyezte és három községnek azon határozatát, hogy engedélyezett vásártartási jogról lemondott, tudomásul vette. A vásári jogról való lemondásra, illetve a vásárok megszüntetésére az okot az képezi, hogy az állat3gészségügyről szóló 1888. évi VII. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott rendelet az illetőkre az állatvásártartás I tekintetében általában és különösen a vásárterek rendé — Bravó! Holnap megyünk kérőbe! — Ilyen gyorsan? Talán még is jobb volna egy kis formát adni a dolognak ? — Minek ? Melegében kell végezni ilyeu dolgot. * * * Másnap apa és fia kocsira ültek és elmentek leánykérőbe Somvereő Miskáékhoz. Vince barátunk úgy állapodott meg az apjával, hogy ő majd elmegy a mezőváros valamelyik vendéglőjébe sörözni s az alatt az apa Soraveieövel, ki kebel barátja volt, beszéljék ineg a dolgot. Somvereő éppen a városban volt, de várták haza. \ ince a megállapodás szerint elment sörözni valami „sürgős dolog

a ürügye alatt a városba. Beté rt a legközelebbi vendéglőbe s ott sörözni kezdett. Nemsokára egy igénytelen, kopottas külsejű öreg úr is betért oda és letelepedett ahhoz az asztalhoz, ahol Vince ült. El kezdtek beszélgetni s rátértek a hazasság themájára is. Az öreg úr csodálkozását fejezte ki, hogy mostanság a fiatalok semmi hajlamot sem mutatnak a családalapításra. Sok minden okot talált ugyan az öreg úr; de végre mégis csak azt találta főoknak, hogy a most kötött házasságok többnyire szerencsétlen kimenetelűek, és elrettentő példáku! állanak a házasulaudók előtt. A házasságok érdekből, minden benső vonzalom né kül köttetnek, aminek eredménye rendesen az, hogy a férj „csáliraa nő meg „hajszra" búz; megvau az egyetlenség, a szerencsétlenség ; nem mennek előre ; pusztul a vagyon; szaporodik az adósság. — Ah kérem — szólt Vince barátunk — nem kel! csak olyan nagyon ideálisán, olyan sentimentalisan gondolkozni! Én is fiatal ember vagyok, én is nősülni akarok. Elveszem én, ha görcsöt kapok is a rútságától, csak pénze legyen. Szerelem, egyetértés, házaséleti bol| | dogság, üres beszéd, lárifári ! Konyhán főzik a szerelmet| ! A többi mellékes dolog. Ej, be blazirt elvek, be szerencsétlen ínaterialismus ez! Az én fiatal koromban bizony zománcosabb volt a házasulandók szive, lelke, — szólt fejcsóválva a kopottas öreg úr, azután udvariasan köszönt és kibicegett a teremből. Abrándy Vince még néhány kupa sörrel édesítette ábrándtalan életét; azután ő is fizetett és ment Somvereőék háza felé. Eddig már apja bizonyosan elvégezett mindent érdemes barátjával s ő csak a bemutatásra ér oda. Vigan fiitvörészgetve haladt s bizonyosra vette, hogy Somvereő Miska úrra nagy effectussal lesz megjelenése. Mosolytól ragyogó képpel lépett a szobába, hol atyját hagyta. De amint körülnézett, meghökkenve állott meg. — Éppen jókor jösz, fiam, szólt az öreg Ábrándy — jer, hadd mutassalak be Miksa barátomnak, leendő . . . . — 'Micsoda? — szólt suttogó hangon Vince — ez itt Somvereő Mihály? Na servus ! ... A vendéglőben megvárlak apám . . . Alászszolgája. Abrándy Vince zavartan hagyta el a s-,obát. Az öreg Abrándy ide, oda tekintgetett, hogy mi történt az ő derék gentleman fiával, hogy ilyen udvariatlan módon távozik ? Az öreg Somvereő pukkadozott nevettében. — Hehehehe ! kedves barátom ! hehehe' Mondd meg, kérlek, derék Vince fiadnak, hogy házassági elveit söröskancsók mellett ne hirdesse ! Mondd, hogy én üzenem. A többit majd elmondja ő. Hehehe ! Hát most már méltóztassanak t. agglegény' uraim, a maguk számára levonni a tanulságot ! zése körül oly állandó terheket hárít, a melyeket kisebb községek fedezni nem bi.inak s mivel a túlságosan tel szaporodott vásárok a költségeket sem fedezik: a közsé gek a vásárok tartásáról inkább lemondanak. Minthogy az idézett rendelet teljes erélylyel foganatosíttatik : ezen körülmény a felesleges vásárok megszüntetését fogja előidézni; uj vásárokat pedig, a törvényhatóság és az illető kereskedelmi- és iparkamara véle ményének tekintetbe vétele mellett, csak azon esetben engedélyez a miniszter, mikor a vidék kereskedelme és ipara, s egyáltalán az ottani viszonyok azt indokolttá teszik. Tekintettel arra, hogy az ország több vidékén a vásárok nem az engedélyezett és közhírré tett határnapokon tartatnak meg, a mi által gyakran távol eső vidékekről az egyes vásárlátogatók tudomást nem szerezhetnek : felhívta a miniszter az összes törvényhatóságokat, hogy alantas közegeiket utasítsák, miszerint intéz kedjenek, hogy a vásárok kivétel nélkül és pontosan az engedélyezett határnapokon tartassanak meg és hogy az úgynevezett elővásárt, t. i. azon visszaélés, mely szerint a vásár napja előtti napon megjelent előadók nem csak áruikat kirakhatják, hanem azokat el is adhatják : szigorúan tiltanák el. A vásár áthelyezését oly esetekben, midőn az vagy vasárnapra vagy más ünnepre esik, vagy más szomszéd vásárral összeütközvén, annak sikerét veszélyezteti, csak kellőleg indokolt előleges kérvényre szokta engedélyezni Szokássá vált, hogy kevés sikerrel tartott, vagy teljesen meghiusult vásárok helyett a vásártartásra jogosultak pótvásár engedélyezése iránt fordulnak a miniszterhez. Az ily kérelmeket a miniszter csak akkor szokta teljesíteni, ha az illető vásár bizonyos elemi csapás vagy ragályos betegség miatt teljesen elmaradt és az érdekelt község kérelmét a törvényhatóság jelentése szerint közforgalmi szempontok indokolják. A vásárokon szedendő helypénzek tekintetében az illető tarifa helybenhagyása, illetőleg módosítása szintén a miniszter hatásköréhez tartozik. Az ily helypénznek csak az a rendeltetése, hogy a vásárpiacok fentartására és tisztítására fordítandó, valamint a vásárrendőri teendőkkel egybekötött költségek megtérítésére szolgáljon. Engedélyezés előtt azonban minden egyes esetben júgy az illető törvényhatóság, valamint a kereskedelmi- és iparkamara véleményét meg szokta a miniszter hallgatni és a mi az állatvásári díjakat illeti, a földmivelésügyi miniszterrel egyetértőieg jár el. A biztosítási mozgó ügynökök. A biztosítási társaságok igazgatóinak nem rég tartott értekezlete elhatározta, hogy megszünteti a biztosítási mozgó ügynökök intézményét. Pár év előtt hasonló értelmű megállapodás jött létre a biztosító társaságok között, auélkiil azonban, hogy ezen határozatuknak érvényt szereztek volna. Valószínű, hogy mostani határozatukra is hasonló sors vár Valahányszor ugyanis a biztosító társaságok üzleti ügyekben közös elhatározásra jutottak, mindig akadt közöttük egy-egy, atnely saját önző érdekeit nem volt hajlandó alávetni a közérdeknek, a közös megállapadást magára nézve nem ismerte el kötelezőnek és így bármely üdvös törekvés hajótörést szenvedett. Az ily tanácskozmányokuál ugyanis az volt a fő hiba, hogy a tanácsközmány eredményét nem mondották ki kötelezőnek mindegyik társaságra nézve. Es ha erről most sem gondoskodnak, úgy különben célirányos határozatuk nem fog érvényre jutni s így a mozgó ügynöki intézmény — a biztosítási ügy nagy kárára — tovább is megmarad. Ugyanis az üzlet szerzésnek az a módja, amint azt a mozgó ügynökök gyakorolják, sem nem tisztességes, sem nein hasznos. \ mozgó ügynökök hada rend szerint oly elemekből van összetoborozva, amely elemek fő- és egyedüli törekvése: minden áron üzletet csinálni és ebbeli törekvéseik megvalósításánál az eszközöket épenséggel nem válogatják meg. Már pedig tagadhatlan, hogy minden üzletnek megvan többé kevésbbé a maga ethikai oldala, amelyet h;i figyelmen kivül hagyunk : úgy az minden áron m^gboszulja magát. Igy van ez a biztosításnál is. A mozgó ügynök, akinek tulajdonképeni keresményét az általa szerzett biztosítási ügyletek értékösszege szabja meg, saját önfentartása érdekében reá van utalva, hogy minél több és minél nagyobb összegre rúgó biztosításokat szerezzen társaságának. Nagyon természetes, hogy e céljának elérése végett a fortélynak minden kigondolható módját alkalmazni fogja már csak azért is, mert nem egy, hanem több társaság van, melyek egymással folytonos versenygésben állauak. Minden társaságnak van ugyanis mozgó ügynöke, akik közül az mutat fel legtöbb eredményt, aki leg| ügyesebben, legfurfangosabban csinálja a maga dolgát. ) A mozgó ügynök rend szerint nem elégszik meg a saját társasága által nyújtott előnyök kiszínezésével, hanem egyik feladatának tartja a versenyző társaságoknak becsmérlését. Hogy minél nagyobb üzletet köthessen, maga csábít a túlbiztosításra. Hogy minél kényelmesebb színben tüntesse fel a biztosítást, hitelez és oly okmányokat irat alá a féllel, amelyeknek jelentőségéről ennek fogalma sincs. E tisztességtelen eljárásnak azután a szomorú következménye, hogy a köznépben a biztosító társaságok iránt való bizalom helyett lassanként tért foglal a bizalmatlanság, hogv a biztosítás üdvös eszméjének kívánatos terjedése ép azon néposztálynál akasztatik meg, amelynek arra leginkább ssüksége van. Mert a közönség azt az ügynököt, aki nála valamely biztosító társaság nevében bekopogtat, a társaság képviselőjének tartja a szó jogi értelmében, holott tényleg az ügynöknek és legfőképpen a mozgó ügynöknek szerepe a biztosítási ügylet körül igen alárendelt természetű. Mindaz ugyanis, amit a fél az ügynökkel megbeszél, tárgyal és megállapít, nem egyéb, mint beveze-