Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-11-23 / 47. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. november 23. 47. szám. L rimMi és 1 ilEÍl A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnaj). A kis lutri és az osztálysorsjáték. A pénzügyminiszternek a budgetvira alatt tett nyilatkozata szerint most már kétségtelen, hogy a kormány komoly elhatározással ki akarja küszöbölni állami háztartásunkból a kis lutri szégyenletes tételét. Ha csak mi rajtunk, magyarokon állana, ez már bizonnyára megtörtént, volna. Hisz mindössze 1,232.000 forint az a tiszta jövedelem, amit a lottójövedék az 1889-ik évben szolgáltatott és ezen összeg nem oly jelentékeny, hogy arról most, mikor budgeíünkben az egyensúly legnagyobb örömünkre végre helyre állt, le nem mondhatnánk a kis lutri egyszerű eltörlésével. Csakhogy ezzel egészen nem érnénk célt; mivel a tŐliink kiszorult kis lutri játékosok Ausztriát özönlenék el, oda vinnék betétjeiket s ez által a magyar betétek az osztrák kincstárba folynának. El vesztenők tehát a lutri után eddig befolyt évi jövedéket anélkül, hogy a közönséget ezen, nem egy családnak már romlását okozott szerencsejátékban való részvételtől megakadályoznók. Mert azt, hogy valaki Ausztriában ne rakjjn a lutriba, sem megtiltani, sem ellenőrizni nem lehet. Ez okból csak helyeselni lehet, hogy a pénzügyminiszter arra törekszik, miszerint ezen oly fontos kérdést Ausztiával való kölcsönös megegyezés alapján oldja meg. Egyúttal kijelentette a miniszter, hogy a kis lutrit az osztálysorsjátékkul szándékozik pótolni, ami bizonyára a másik államra : Ausztriára való tekinteti ől történik ; mert a midőn a monarchia másik államában a lutri még nyolc milió forinton felül jövedelmez, gondolni sem lehet arra, hogy e jövedelmi forrás ott egyszerűen elejtessék, a nélkül, hogy leg dább annak részleges pótlásáról gondoskodva ne legy

Ten. Az osztálysorsjáték tehát recompensatio akar lenni a kis lutri eddigi jövedelmeért. Az osztálysorsjátékban nyújtott kárpótlási mód magában véve ugyan szintén sok kifogás alá eshetik. Célja az állam pénzügyi érdekeinek szolgálni; azonban a játékszenvedély segélyével, melyet pedig a társadalmi rétegekben éleszteni bizonnyára az államnak lehet legkevésbbé feladata. Más részt azonban a tapasztalás igazolja, hogy a játék vágya nem korlátozható ott sem, a hol különben az állam a maga hatalmi eszközeivel tartózkodik a cége alatt folytatott játékvállalatoktól. Az osztálysorsjáték bizonyos nemét már a rómaiak ismerték és napjainkban látjuk, hogy a sorsjátékot teljesen mellőző Angliában csak úgy ki van fejlődve a játék szenvedélye, mint akárhol másutt, csakhogy az más formákban — szomorú példa reá a totalizateur — keres és talál kielégítést. Ma, midőn az élet küzdelme sokkal nehezebb, mint régente ; a midőn a birvágy, a hirtelen meggazdagodásra való törekvés átmegy a legfiatalabb nemzedék vérébe: nehéz, sőt lehetetlen ezen áramlatot teljesen visszaszorítani. Az állam, legfőkép pedig oly állam, melyet í pénzügyi tekintetek is reá utalnak, ily viszonyok között alig tehet egyebet, mint hogy a a játékügyet aképen rendezi, hogy az abból eredhető káros következmények lehetőleg enyhíttessenek. Kétségtelen, hogy az osztálysorsjátéknak Németországban kipróbált rendszere és szervezete a fent jelzett tekintetnek érvényesülésére minden körülmény között előnyösebb módot nyújt, mint a lutri. A lottó-gyűjtőde naponkint nyitva áll a játékosok részére. Itt egész éven át tart a játék. A tételek apró összegeket is képviselhetnek s így a „legkisebb"

1 emberek veszíthetik el pénzöket. Ezzel szemben az osztálysorsjáték rend I szerint évente kétszer rendeztetik. A játék izgalma sokkal rövidebb időre, a húzást közvetlenül megelőző napokra redukálódik. A kiadott sorsjegyek ára nem csekély s az egészen szegény emberek által, kiknek fillérei nem tehetők "kockára, nehezen teremthető elő. Azonban a részjegyek létesítése folytán a sorsjátékban való részvétel nem pusztán a vagyonosabb körök privilégiuma, hanem lehetővé válik azokra nézve is, akik szerényebb anyagi viszonyok között élnek. Es mindezeken felül az osztálysorsjáték nem „lutri" a szónak amaz értelmében, mely szerint a résztvevőre nézve a nyereség valószínűsége az állammal szemben nagyon is csekély s így a lehető legproblematikusabb; mert az osztálysorsjátékban a befolyt összegek előzetesen megállapított nagyszámú nyereményekre felosztatván, azok nyeremények alakjában majdnem teljes értékben ismét a közönség közé kerülnek vissza. Az állam beéri a százalékkal, melyet a nyereményekből közvetítői illeték, vagy mondjuk vállalkozói nyereség gyanánt a maga részére levon. Ha azonban eltekintünk ez alanyi és méltányossági szempontoktól, az osztálysorsjáték behozatala indokolva volna nálunk tisztán fiskális szempontból is, még pedig annál inkább; mert az előfeltételek adva vannak a vállalkozás pénzügyi sikerére nézve. Az évek óta kibocsátott kis sorsjegyek ugyanis a közönségben már bizonyos iskolázottságot teremtettek meg a sorsjátékok gyakorlásában. A Vörös-kereszt, a Bazilika és a Jószív sorsjegyek népszerűek és megérlelték a talajt arra, hogy az osztály sorsjegyek kész befogadást nyerjenek a legszélesebb körökben. Más részt az új sorsjegytörvény gátot vetvén a további sorsjegy-kibocsátásoknak, nem különben az idegen sorsjegyek beözönlésének, az osztálysorsjegyek a versenyt nem fognák megérezni, főkép ha árukat szerencsésen állapítják meg. Ez esetben számítani lehet reá, hogy „Zalamegye" tárcája. Neked igazad volt! Irta: Naglné Karay Mariska. (Vége.) A kis erdőszélén már várták őket Jenő és segédei s hidegen, komorau üdvözölték egymást; a segédek hamar kimérték a távolságot s a feleket fölállították. Megtörtént a kibékítési kisérlet is, és Endre kézségesen kijelenté, hogy neki sérteni szándéka nem volt s a legnagyobb örömmel nyújtaná a béke jobbját, de Jenő egy elutasító mozdulatot tett kezével s röviden veté oda: végezzünk. Majdnem egy pillanatban durrant el a két fegyver, de Endréé nem talált, nem is találhatott, mivel pisztolyát a levegőbe sütötte ki, Jenő jól célozott, mert Endre megtántorodott. Az orvosok azonnal hozzá futottak s Jenő látta, mint lepi el egész ruháját a vér, aztán lefektették a fűre s a sebre kötést alkalmaztak. Pár pillanatig megdöbbenve nézte, aztán pár lépést tett előre, de hirtelen dacosan megfordult és kocsijába ülve, elvágtatott. Egyenesen Irénhez sietet, le akart borulni előtte és azt mondani : legjobb barátomat öltem meg e percben azért, mert téged bántani mert, és megölöm a félvilágot, ha kell, de téged bántani nem engedlek ! De a bájos szirén nem volt otthon, helyette egy kis levélkét adott át a cseléd, melyet kisasszonya hagyott az ő számára. A levélkében néhány kedveskedő hizelgésen kivül az állt, hogy a papája véletlenül megérkezett és neki el kell vele azonnal utazni a fürdőbe. De azt elfelejtette megirni, hogy melyik fürdőbe. De nem azért volt Jenő szerelmes, hogy ilyen csekélység visszatartotta volna attól, hogy utánuk menjen. Csak hamar megtudta, hogy merre mentek s ő mindenütt nyakukban volt. A leirás után mindenki emlékezett a feltűnő szépségű leányra, ki egy öreges uri emberrel utazott, s majdnem egy időben érkeztek az m—i fürdőbe. Ugyanabba a vendéglőbe szállt meg ő is; még az a tudat i« jól esett lelkének, hogy egy födél alatt van vele. Nyugtalan lelke nem hagyta aludni, egész éjjel •zinezte azt a jelenetet, melyet holnap rögtönözni fog, mert eltökélt szándéka volt megkérni Vingaytól Irén kezét. Arra nem is goudolt, hogy kosarat kapjon, hisz birta a leány igéretét, szerelmét, még csak az apai beleegyezés szükséges, aztán elviszi kedvesét messze, messze, ahol nem oly irigyek és rosszak az emberek. Alig várta a delet, hogy bejelentesse magát a bárónál. Az üreg főúr előzékeny leereszkedéssel fogadta « miután helyet foglaltak, szivarral kinálta meg. De dacára Jenő minden kieszelt tervének, sehogy »em tudta, hogy kezdje a dolgot, mindig várta, hogy Irén majd csak belép egyszer s akkor magától megy minden. De Irén nem jött s Jenő érezte, hogy minden udvariassága dacára kezd terhére lenni Vingitynak. Végre elszánta magát és fölkelve mondá: — Meg fog engedni báró ur, ha egy kérést kockáztatok. — Oh kérem ! — Tudom, csodálkozott, hogy mi hozott engem, idegent ide, de nekem a báró úr nem oly idegen, mint ón talán önnek. Vingay udvariasan meghajtá magát. — Kedves leánya, kit én mindenek felett szeretek, mindig gyöngéd szeretettel beszélt apjáról, s mondhatom, sokszor irigy lennék, ha a gyermeki szeretetet irigyelni szabadna. — Az én leányom ? — kérdé csodálkozva a férfi — tévedésben van fiatal barátoui, nekem, fájdalom, gyormekoim nincsenek. — Tudom báró úr, hogy a világ előtt nincsenek, nem is az öli nevét viseli, de azért még is az ön gyermeke. Vingay nem felelt, de olyan formát gondolt, hogy az bizony meglehet, de hát ő nem emlékszik rá. Jenő pedig folytatá. — S minthogy én nagyon, kimondhatatlanul, szeretem őt és ő is viszont engem, adja báró úr áldását a frigyre. Engedje, hogy szeretett Irénem örökre az enyém legyen .... De mái' erre roppant kacagásban tört ki a báró, úgy kacagott, hogy a köuyei végig folytak arcán és sokáig szóhoz sem jutott. Jenő megütközve nézte egy darabig, aztán elvörösödve szégyenében, izgatottan mondá : — Uram ! . . . —- No önt ugyau szépen elbolondúotta az a kis boszorkány — mondá végre szaggatottan a nevetéstől — hát az én leányomnak adta ki magát? igazán nem rossz gondolat! — Hogy értsem ezt uram — mond Jenő elsápadva — Irén tehát nem az ön leánya? — Époly kevéssé, mint az öné, fiatal barátom — nevetett újra a báró, de aztán látva Jenő sápadt, dúlt arcát, komolyabban mondá : Ez igazán rosz tréfa volt Iréntől, ezért megfogom dorgálni őt. De ne vegye oly nagyon szivére a dolgot barátom, nevessen ön is, nevesse ki az egészet és ne gondoljon többé vele. De Jenőnek nem volt kedve nevetn. Nem tudta, a szégyen fáj-e jobban, mely érte, vagy a csalódás, melyszivét zúzta szét. A világnak tehát igaza volt és ő elvakultan angyalnak hittea föld legocsmányabb salakját. Sokáig tartott, míg magához tért, és midőn végre rendezni birta gondolatait, arra kérte Vingayt, hivassa be a leányt. Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.