Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-20 / 29. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. julius 20. 29. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. ZALÁMEGYE ii 'i \rr\r i r I 55 ' üstíl A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kliliirink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A budavári ünnep. Él magyar, áll Buda még ! a mult csak példa legyeu most, S égve honért bizton nézzen előre szemünk ! Kisfaludy K. A lánglelkű költőnek, Kisfaludy Károlynak e sokat mondó szavai ujulnak meg emlékezetünkben azon magasztos ünnep alkalmából, mely julius hó 15-én az ó's budai vár kápolnájában lefolyt, midőn az egész nemzet rajongó szeretetétől környezett József főhercegnek leánya, Margit főhercegnő és Thurn-Taxis Albert herceg egymásnak örök hűséget esküdtek. Négy századnak kellett elviharzania felettünk, hogy megérhettük, miszerint ott, honnan egykor áldott emlékű királyaink bölcsen kormányozták hazánkat, fényt, hirt és dicsőséget szerezve a magyar névnek — egy főherceg ara tartsa boldog jegyesével a sziveiket egymásnak egész életökre lekötő frigyet. Négy század emlékét varázsoltuk vissza e napon! Felujultak emlékünkben azon boldog idők, midőn királyaink ott a budai várban laktak s onnan kormányozták hazánkat ! Ne csudálkozzunk tehát felette, hogy a hazafiúi lelkesedés vett erőt a honfi sziveken ! Ne csudálkozzunk felette, hogy a julius idusa nemcsak a legnépszerűbb József főhercegnek és családjának örömünnepe, hanem nagy, fényes és eredményeiben messze kiható ünnepe ez a magyar nemzetnek is ! Sokszor volt alkalma a népszerű főhercegnek kifejezést adni azon törhetlen ragaszkodásnak, melylyel a magyar nemzet irányában viseltetik, de jobban, fényesebben s a magyar nemzetet örökre hálára lekötelezőbb módon soha sem adhatott, mint midőn legkedvesebb gyermekének eskűvőjeül Budavárát választotta. Növelte a lelkesedést, hogy az esküvő, dacára annak, hogy a vőlegény csak egy év óta sajátította el édes hazai nyelvünket, magyarul ment végbe. Vőlegény és ara magyarul fogadtak egymásnak örök hűséget. Mintha visszavarázsoltuk volna azon, hazánkra oly boldog emlékű kort, midőn legnépszerűbb királyaink : Nagy Lajos és Mátyás ugyan itt kötöttek örök frigyet. A lelkesedés hatása meglátszott az csketési tisztet teljesített Simor Jánoson, Magyarország biboros főpapján is. Hazafias szellemtől duzzadott az ifjú párhoz intézett beszéde, melynek legfényesebb, legkimagaslóbb része kétségkivül a következő pont volt: „Mi ezen gyűrii ? Önmagában nem ér többet, mint a fém, melyből készült, de végtelen sokat ér, ha szemügyre veszszük jelentőségét. A nemzeti zászló is önmagában nem ér többet, mint amennyit azon vászon ér, melyből áll. És mégis ez jelképezi egy egész nemzet százados hagyományait, szeretetét és lelkesedését !" A magyarok Istenének áldása kisérje a boldog pár életét! Legyen boldogságuk oly nagy, mint amily nagy öröm töltötte be a magyar nemzet minden igaz fiának szivét esküvőjük fényes ünnepén ! á zalamegyei általános tanítói testület sümeghi nagygyűlése. A zalamegyei általános tanitói tantestület évi rendes közgyűlését Udvardy Ignácz tantestületi elnök elnöklete alatt f. hó 15-én tartotta Sümeghen. A gyűlést reggel 8 órakor „Veni Sancte" és szent mise előzte meg, melyet Mild Mihály prépost plébános volt szives tartaui. A közgyűlésen megjelentek Eitner Sándor, a kerület országgyűlési képviseló'ie, Mild Mihály prépost plébános, Takács Alajos iskolaszéki elnök, Barkóezy Károly miniszteri iskola látogató, Soós Pongrácz járási főszolgabíró, Lakits Vendel, a III. egyetemes tanitógyiilés végrehajtó bizottságának elnöke, mint vendégek, dr. Ruzicska Kálmán kir. tanlefelügyelő s a tentestűlet tagjai közül mintegy hetvenen. Udvardy lgndcz tantestületi elnök következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Mélyen tsztelt közgyűlés! A ki hazánk népoktatás ügyének fejlődését a korszakot alkotó 1868. évi 38. t. c. életbe lépte óta éber figyelemmel kiséri, lehetetlen be nem látnia azon áriáin haladást, melyet népoktatásunk terén e rövid husz év alatt minden irányban kivívtunk. — S hogy ennek dacára a fejlődésnek arany korát még nem érhettük el; hogy e fénykor még csak vágyainknak eszményképét hépezi, mely után buzgó imádság epedez ajkainkon : azon épen nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy hosszú évtizedek mulasztásait helyrepótolni jutott e néhány rövid évnek terhes feladatául. Pedig jól tudjuk mindnyájan, hogy a mint általában a természetben nincs ugrás, ugy ezen, oly nagy fontosságú kulturális téren sem lehet rohanva haladni. Szálljon vissza emlékezetünk — mélyen tisztelt közgyűlés — a múltba, állítsuk szembe annak képét a jelennel: ugy örömmel észleljük azonnal önmegnyugtatásunkra, hogy nekünk, a nemzet napszámosainak, helyzete jelentékenyen kedvezőbb, mint volt közvetlen elődeinké. Az a pária szó, mely napjainkban is néha kisért bennünket, megfelelt a régi kor embéreinek. Röghöz tapadt nép, csekély szellemi látókörrel, az értelmi műveltségnek nagyon is alacsony fokán, kitéve minden irányban megtámadtatásnak, üldöztetésnek, nem találva — bár igaz ügyének — semmi irányban sem támogatót, űzve nevének meyfelelőleg a mesterségnek egy mindenkitől kicsinyléssel fogadott nemét. Ma - - mélyen tisztelt közgyűlés — hála a nemzeti tanügyünk felett kegyesen őrködő Gondviselésnek, e kép jelentékenyen megváltozott. Ma napság, midőn a tanító a szükséges előképzés után kellő értelmiségre tehet szert, általánosságban véve megvan az értelmiségének megfelelő tekintélye, megvan erkölcsi értéke. Mert lassanként bár, de belátják fent és lent egyaránt, hogy kikre a szülők legdrágább kincsüknek, gyermeküknek nevelését bízzák; kiknek hivatása a gyermekek szivébe az Isten, haza és emberiség iránt való szeretet fenséges érzéseit becsepegtétni; kik oly nemes s eredményeiben a társadalomra oly messze kiható munkát végeznek : azok méltók a becsülésre, méltók a tiszteletre, méltók az elismerésre l Es lelkem szent meggyőződése, hogy ezen becsülés, tisztelet és elismerés fokozódni fog a közel jövőben. Hogy azonban e szebb jövő hajnalának meghasadtát mielőbb üdvözölhessük, engedjék meg én nekem, hogy ez ünnepélyes pillanatban — néhány őszinte szót intézhessek önökhöz. Felbátorít erre a bizalom, melyet szereni esés valék egész érdemetlenül önök részéről, kedves pálya„Zalamegye" tárcája. A rejtélyes virágcsokor. Irta: Némethné Andaházy Irén. (Folytatás és vége.) Orbán úr addig keresgélt, mig kitűnő szaglási tehetsége folytán megtalálta erős illatú kedvenceit. A lúgoshoz érkezvén, kissé zavarba jött a megközelíthetés ürügye miatt, nehogy tapintatlanságnak látszassék. — „ Bizonyosat kell tudnom I gondolja magában — ,Ha ezek az én orchysaim volnának?! Oh hihető-e ez ... ? Orbán oly mozdulatot tett, mint a szerencsétlen szerelmes, ki szíve csalfa reményeit el akarja fojtani ! . . — „De már akkor bent is volt a lugasban. — „Ni, ni!" mond meglepetést színlelve: „Egy turbékoló galambpár ? — Oh ! nem fogok sokáig alkalmatlankodni". Blanca mentegetőleg intett. — „Hölgyem!" — szólal fel Orbán ismét. — engedje meg bámulójának, hogy kezeit csókolhassa ! — A lengyel dámák lovagias udvariassághoz vannak szoktatva." Blanca félig boszusan, félig tréfásan tekintett a vén gavallérra s arcát troubadourja felé fordítván, coinicus grandezzával nyújtotta csókra kesztyűjének ujjbegyeit. — „Igaza van önnek uram" — Szólal fel Blanca jelentés teljes pillantást vetve a kezében tartott csokorra, „hogy a lengyel nők el vannak kényeztetve gyöngédségsfigyelem tekintetében, midőn ez évszakban is ennek oly ritka jeleit képesek felmutatni" -- s a csokorról (eltekintvén, troubadourja felé köszönve biccentett, ki erre zavartan csüggesztette le fejét . . . Orbán úr egy pillanat alatt tisztában vélt lenni a helyzettel! Fürkészve nézett az előtte álló ifjúra, kinek vonásait a mozdulatlan álarc alatt nem vizsgálhatta. — „Igen szép csokor" — inond Orbán úr feszecsak én dicsekedhettem növényháJegve. — „Eddig zaim ezen újdonságával. — Ismeri ezeket a virrágokat uram?" kérdi egyszerre a troubadourhoz fordulva. — „Igen!" felelt ez, a kérdéstől megdöbbenve. „Ha nem csalódom, nemesített orchydaeák . .? — Szerencsés és irigylésre méltó, a ki szíve hölgyének ilyenekkel kedveskedhetik" szólt aztán némi keserűséggel hangjában, magát Orbán úr előtt meghajtva. — „Még gúnyolódik !" gondolja magában az. — „Csak hát győződhetném meg azonosságukról . . . Blanca zavartan tekintett virágaira: „Ha csalódtam volna!" A troubadour pedig gyanakodva nézi Orbánt, váljon érdemes-e féltékenységére . .! Kémszemléjének azonban kedvező eredménye lehetett, mert nyugodtan hajolt le Blancához s halkan kérdezte : — „Ismeri kegyed e virágok adományozóját ?" — „Gondolom, — s ezért oly becsesek neke n" — felel Blanca halkan, arcát a legyező mögé rejtve. Orbán urat, ki szemközt foglalt helyet, ezalatt figyelemre sem méltatták. Ez pedig fölhasználva a jó alkalmat, elővette piciny kis zsebollóját s vigyázva hajolt az asztalka fölé, melyen Blanca bal keze nyugodott a bokrétával. Orbán igen rövidlátó volt s ily csekély távolságról sem volt képes magának bizonyosságot szerezni, váljon az övéiből valók-e ezek az orchysok ? Az övéit ezer közül is megismerte volna ! Nevezetesek vol tak arról, hogy a virág mézajakán kékes, légyidomú rajz volt látható. — Ép ezért egy, csupán egyetlenegy szálat óhajtott észrevétlenül elcsenni. Egy pillantást vetett még a legyező széles lapja mögött boldogan suttogó szerelmes párra, aztán lassan kinyújtotta a kezét ... A lugas félhomálya segítségére volt ... A kis olló hegye már majd elérte a legszélső virágot, mindjárt lenyesheti, csak még egy másod percnyi türelem. — Biz igaz az, hogy a szerelem vak" — gondolja magában ()rbán úr bensőleg nagyokat kacagva . . . Most az ollót a virág szárához illesztette, aztán schnipp ! — „Jeszus Mária mi ez?!" sikolt fel Blauca fájdalmas sziszszenéssel ugorva föl helyéből s a bokrétát messzire eldobva magától. A troubadour megpillantotta az odatartott keztyün át vérző kis sebet, egyszerre hangosan kiálltotta el magát: „Gyilkos — segítség!!" .. Akkor vette észre, hogy Orbán eltűnt a lúgosból. Egész éjjel sem látta többet. De ezzel most nem ért rá bíbelődni. Blanca nem a fájdalom, de a nagy ijedtség következtében lett egyszerre igen rosszúl. — „Vezessen ki innét, anyámhoz. Nézze! ott van". Amint a báróné leányától értesült a történtekről, rögtön védelme alá vette s menni készült. A troubadour elhozta Blancának az elejtett bokrétát s jutalmúl kapott érte gyönyörű nagy virágú orchys példányt édes szerelmi mosoly kiséretében : „ Legyen ez köztünk az ismertető jel, miután az általános demaskirozás ideje előtt kellett távoznom ! " Azután eltűnt a garderobe függönyei között az utána bámuló ifjú szemei előtt, mint egy álomkép, egy tünemény ! Báró Berkyné reggel korán épen harmadszor lépett leánya háló szobájába, midőn az végre fölédredt bódult álmából. Tágra nyitott szemekkel bámult édes anyjára, ki egy távirattal a kezében lép,ett ágyához. — „Blancám! Örömhírt kaptam. Ébredj!" — „Fön vagyok már anyácskám! Mi jót tudsz?" — „Cousinod ma érkezik a városból mi hozzánk. Tegnap közelünkbe volt, a nélkül, hogy sejtettük volna. Bár részt vehetett volna a bálban I" mond a báróné gyermekies örömmel. — „Érdekes jelenség btt volna, mondhatom!" gúnyolódott Blanca. — „Siess csak az öltözködéssel. Szép leányom ! — Uh! én ugy fel vagyok izgatva. — „Még utóbb anyácskám elszereti előlem a master „Lederstrumpfot." No, no! Ugy-e mondtam, hogy hamar bivalyhúst száríttassou ?! Most aztán, mit eszik Mai szám tikhoz negyed iv melléklet van csatolva.