Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)
1890-03-23 / 12. szám
IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. márczius 23. 12. szám. ALÁMEGYE i i ii n r\t i r i es 1 H A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratukat nőm Küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Hírlapjainkról. 1867. óta dicséretes sajátsága nemzeti életünknek, liogy amit századok zivatarai ellen elmulasztani kényszerült, azt hatványozott buzgalommal és önérzettel iparkodik ez az ország helyrehozni, pótolni. Bizony, sokat is szenvedtünk mi, nagyon sokat. Évszázadokon keresztül jóformán csak geográfiái fogalom vagy egyszerű gyarmat volt hazánk, gyarmata egy kisebb kerületnek, a mely pedig maga sem volt egységes birodalom, csupán apró országocskák konglomerátuma; a jogállam szerepéhez csak a folyó század 30-as évei alatt kezdünk. Mindenki tudja, hogy ez nem rajtunk mult. Sőt amikor már az idők is jobban kedveztek, s a nemzeti közérzület is hatalmas arányokban fejlődött : még akkor sem léphettünk rögtön a reformok terére, akkor is igénybe vették országgyűlésünk tevékenységét a halomra gyűlt sérelmek. Igy késett el nálunk sok modern intézmény ; így esett meg, hogy hírlapirodalmunk is csak lassacskán birt fölvirágozni. Élethalál harcot vívtunk nem egyszer ; védelmeztük a nyugoti kulturát és kereszténységet századokon át; senki által nem pártolva, sőt elnyomva, kegyetlenül félreismerve, küzdöttünk szakadatlanul, de folyton remélve, mert a jog halhatatlan. Ez a sötét mult, mint háttér, szinte illik a megvigasztalódott és kibékült jelen vidámabb, melegebb színeihez, akárcsak a hollandi iskola festőmüvészetében ; igazi Van Dyck-féle kép ez, melyen immár ragyogó sziliekben pompázik a magyar hírlapirodalom szép virágfüzére. Megbámulhatja az egész világ. Egészben véve gyönyörű kép ez, ámbár a sok kecses virág között nem egy vadvirág, sőt korcs példány is akad, ami a gyors és bő termelésnek kimaradhatatlan következménye, miként a fattyúhajtás a gazdag törzsökön. Hogy a hirlapolvasás mily hű kísérője a napi életnek ; hogy a mai közművelődési és politikai élet mit köszönhet a napi sajtónak, azt fölösleges külön hangsúlyozni. Sőt azt nem könnyű megérteni, mikép lenne akkor, ha így nem volna ! Az volna meglepő, ha egyszerre le kellene mondani hírlapjainkról. Hiszen csak egy hétig, egy napig ne olvassunk hírlapot, már elmaradtunk a világtól, már rösteljük tudatlanságunkat. Inkább lemondunk egy napra kenyerünkről, mint megszokott hírlapunkról. Itt nem csupán a szokás rabjai vagyunk ; magasabb ambíciója ez a modern állampolgárnak. Jogfolytonossága ez a természetes tudás- és személyes becsvágynak. Az a kérdés is prototyp tudakozódás számba megy, hogy milyen lehetett a régiek élete hirlapolvasás hiányában ? — épen mintha azt kérdezné valaki, hogy mivel pótolta a szegényebb vidék a kukoricát és burgonyát, mielőtt ezeket Amerikából — a 18. század közepén — átültették Európába ? A hirlapirásnak csak a legújabb kor ked\ez ; gőz és villamosság nélkül nincs is értelme az egész napisajtónak. A régi postai közlekedés mellett nem prosperálhatnának a lapkiadók : pl. a mult század elején alig van tíz rendes posta-állomásunk. A külföld sem dicsekedhetett különb viszonyokkal. Hát a nyomdák hiánya, majd gyér elterjedése, rongypapiros föltalálása előtti mizériák stb. folytán milyen állapotban lehetett volna a hirlapirás ? Könnyű a felelet. 1876-ban Franknói Vilmos a tört. társulat egyik ülésén — még bold. Horváth Mihály elnökölt — bemutatott egy németországi hirlapocskát 1526-ból ; kis neg\ edrétalakú, olyan diósgyőri fajtájú, elsárgult papiroson, jókora betűkkel nyomtatva, a hírlapok incunabulája lehetne. Noha októberi szám volt, de Magyar' O J ország epochalis eseményét, a mohácsi veszedelmet, mely még augusztus végén történt, csak ekkor referálta. Mit szólnak ehez azok, akik Serpa Pinto viselt dolgait egy-két nap múlva részletesebben ismerik, mint akár a zanzibári szultán ott a szomszédságban ? Régebbi időkben a közszellem sem kedvezett a hirlapirödalomnak ; innen van, hogy magyar nyelven csak 1780-ban jelenik meg az első hirlap, persze, az akkori fővárosban,! Pozsonyban ; ez a Magyar Hirmondó volt. Budapesten meg 1788-ban indult meg a Magyar Merkurius, hefenkint kétszer, mint első budapesti hirlap. A politikai hírlapirodalom legelső hivatott organuma pedig az 1840-ben megindult Pesti Hirlap, szerkesztette Kossuth Lajos. Fölötte érdekesek és nem kevésbbé tanulságosak id. Szinnyei Józsefnek nagy gonddal összeállított statisztikai adatai hírlapirodalmunk legújabb viszonyairól. Ezekből megtudjuk, hogy mily hatalmasan megizmosult közművelődésünk ez új tényezője. A legelső hirlapoktól kezdve 1848-ig csak lassan fejlődik a hírlapirodalom ; főakadályát a censura képezi. 1848 49-ben már 86 magyar hirlap élvezi és hasznosítja a sajtószabadságot. Hogy 1850-ben csak 9 lapunk vegetál, az természetes okozata az idők logikájának. De már 1861-ben, az első alkotmányos hajnalpír 52 magyar hírlapra mosolyog. S azóta nőttön nő ez a szám, míg 1890. elején nem kevesebb, mint ()36 hírlap és folyóirat jelent meg magyar nyelven. Idegen nyelven 167. Mindössze tehát 803. És a száraz statisztika számai között sok tanulság rejlik. Míg a magyarnyelvű hírlapok száma évről-évre növekszik, az idegen-nyelvüek egyre kevesbednek. (1889-ben 600 magyar, 181 idegennyelvü, összesen 781.) Az is kedvező jelenség, hogy míg 9693 magyarul beszélő egyénre esik egy hirlap, addig 16,348 németajkura egy német, 87,484 szlávra egy szláv és l^2,304 románajku magyar polgárra esik egy román hirlap. Igy Magyar„Zalamegye" tárcája. Elnémított szivek. (Folytatás.) Gyünyürü nyári nap volt. Sásberekyékné! kedves vendéget vártak. Rózsa közönyösen intézkedett a régi ideál leendő elfogadására, de magában mégis el kellett ismernie, hogy a régi benyomások hatalma még mindig elfoglalja lelkét Küzdött ellene, iparkodott jelentéktelennek minősíteni ezt a szokatlan látogatást. Ellenben Endre, mióta barátja megírta volt a a látogatás napját, nem birt magával örömében s nagy készületeket tett annak méltó fogadására és mulattatására. A vasúti állomáshoz is személyesen kiment barátja elébe, akit testvéri szeretettel várt, mert barátjait nagyon tudta kegyelni, s valamennyi között legkedvesebb volt neki Cserpataky Laci, a régi lakótárs, a boldog diákévek ez élő nefelejcse. Délfelé megérkeztek. Rózsa a verandán állt és nem minden elfogódás nélkül látta régi játszótársát közeledni. — Végre itt vari a mi Lacink; meghoztam 1 — lelkendezett Endre, amint a veranda felé igyekeztek. — Nagyon szép, hogy nem felejtett el minket, mondá Rózsa. Amint a vendég közelebb ért Rózsához, egyszerre, mintha gyükeret vert volna lába, megállt. — Ez a te feleséged V — dadogta a vendég zavartan. Ez, ez, testestül — lelkestül az én kis feleségem, az én nagy boldogságom. Szeressétek egymást én értem ti is; legyetek jó barátok! Rózsának mindketten kezet csókoltak, mialatt László láthatólag zavarodottan feleié: — Már mi régóta ismerősük vagyunk. Emlékszik nagysád, mikor Salgóról néha néha átrándultam szüleimmel kegyetekhez. De akkor még gyermek volt. — Emlékszem, s a jó barátságon kivül, mely Endréhez fiizi, remélem e régi jó ismeretségnek is köszönhetjük, hogy bennünket meglátogat. — Megbocsát, nagysád, ha megvallom : én nem tudtam, hogy itt lesz szerencsém üdvözölhetni; de kétszeresen örülök, hogy nagysádat Endre barátom házában tisztelhetem. —- Pedig, szegény László, olyasmit érzett e pillanatban, mint az, aki nagyon szeretne most valahol másutt, akárhol lenni, mint Sásberekyéknél. Vigan töltütték az időt Sásberekyéknél; László is igyekezett vidám lenni, habár -z inkább csak tettetés volt, amit érzett; amit gondolt, azt dehogy merte volna valamiképen elárulni. Magának megvallotta, mikép keserű tapasztalatot szerezni jütt ő Sásberekre. Régente elhibázott magaviseletét, hogy Rózsának nyilatkozott volna szándékáról, keservesen megbánta; de máikésőn volt. Oly fiatal gyermeknek tartotta ő Rózsát, liogy elég időre számított akkorra is, ha majd európai útjából vi»8zatérendett. Addig korainak vélt m'.nden komolyabb nyilatkozatot. Hej ! — pedig neki is első szerelme volt az, melyet Rózsa iránt érzett; most máiutolsó is lesz . . . Vigasztalhatta magát azzal, hogy nem ő az egyedüli, aki így jár. Néhány nap telt el a falusi idyllben. Lászlónak ezalatt egy nyugodt órája sem volt. Kivált mikor Rózsát látta, aki reá most még büvülőbb hatást tett, akkor mindig arra gondolt, hogy nélküle élni sem tud. Nem volt egyetlen „lehetőség sem, mely reményeit fölbátorította volna. Őszintén szerette Endrét is, de ez oldalról irigyelte sorsát. Erről nem tehetett. Rózsa eredetileg nem volt ugyan hiú, de a női tetszeni vágyás kisebb-nagyobb fogásaitól ő sem maradt idegen. László érzelmeiről sejtelme sem volt, de viszont László sem tudta, miszerint Rózsa szivében neki az első hely jutott. Lászlót tehát megszúrta a tövis, anélkül, hogy a Rózsát bírhatta volna. Es ez nem kis mértékben hangolta le kedélyét, de amit el nem árult volna semmiért a világon. Ezt erősen feltette magában. Ha valaki, úgy az egybekelendő házasfelek érdemelnék meg, hogy csak egy percre is bepilanthatnának lövőjükbe. — De máskép intéznék sokan ebbeli első elhatározásukat! — Csakhogy meg van irva, mikép a házasságok az égben köttetnek. A gyarló ember tehát e részben nem maga intézi sorsát. A szerencsétlen házasságban élt, regényes életii fiatal angol költő, Byron, a házasságról azt mondta, hogy az akként támad a szerelemből, miként borból az ecet; a pesszimista bölcselő, Schoppenhauer, a természet cselszüvényének nevezte; Dumas Sándor meg pláne bolondságnak tartja az arra való vállalkozást. Az érdekházasságok méltán érdemesek ilyenforma inegitélésre. Ott a férjek minduntalan találnak kibúvót a „rózsaláne a bizonyos kényelmetlenségei alul. No, természetesen, a nő sorsa mindig több befolyás hatását kénytelen elszivelni. Sokszor odadja kezét - - szivéről tán még nem is tudja, hogy van, —- odadja kezét a legelső kérőnek hiúságból, dacból, szülői vagy rokoni rábeszélés, kecsegtető kilátások stb. folytán. Ha később csalódás, kiábrándulás vagy elkésett szerelmi ábrándok zavarják is meg nyugalmát, mégis megmarad annak, ami volt: nő és anya. Egyáltalán a nők kiváló nemességgel egyesítik a házasság egyik főerényét, az önfeláldozást, szép hivatásuk kütelmeivel; nekik, mint feleségeknek, mindenről le kell mondaniok, arai bizony nehezükre eshetik, kivált akkor, midőn a férj meg semmiről sem mond le. S ez az, amit oly jogtalanul követi Inek a férjek nejüktől. Egyik nap László egyedül bolyongott a kertben, jól esett lelkének a magány, kereste szive nyugalmát, amit Rózsa közelében kellett elvesztenie. Késő délutánra hajlott már az idő, a nap sötét, komor fellegskbe hanyatlott, melyeknek rétegei közütt időnkint tnegmegvillant a távoli moraj kíséretében jelentkező villámlás. Gyakran tekintett az országútra, ahonnan Endrét várta haza egyik majorjából, ahová csaknem naponkint kilovagolt. Majd a fekete felhőket vizsgálta, majd órájára tekintett, s lassú andalgással átcsapott a kert mögött Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva.