Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)

1890-06-29 / 26. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. junius 29. 2f>. szám. i, mmáú és u A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasár-nap. Az iskolai év végén. A cultur-államok fő életfeladata: a nép értelmi műveltségének növelése. — A földmivelő-, iparos-, kereskedő-, hivatalnok osztály csak úgy töltheti be helyét, csak úgy boldogulhat, ha czéljaihoz képest megfelelő értelmi műveltséggel, belátással, alkalmazkodással, körültekintő képességgel bir. Az általános műveltség eszközlői, a szakképzettség-, a tudományos és hivatalnoki pályák előkészítői: a különböző népiskolák, szak-, középiskolák, egyetemek. Junius hó az iskolák-, a diákok beszámoló hónapja, szüretelése. — Beszámolás egy évi munkásságról. Vizsgálatok folynak itt is, ott is. — Szülők édes reménykedéssel tanulók kétellyel, habozással, ritkább esetben önérzettel tekintenek a censurák s a censorok felé. Sokszor dönt össze képzeletben épitett légvárakat, de sokszor is növel hamis ambitiókat az év végén megtartott iskolai vizsgálat. Sok szülő, sok növendék távozik a komor falak közül csalatkozottan, elkeseredéssel; átkozva embert, életet, világot, rendszert s mindenek fölött tanárt, tanítót. — Sok szülő, sok növendék távozik megelégedéssel, épit légvárakat alap nélkül, gyönge alapon — tanitó szeszélyén, külső körülményen, külső sikeren, látszaton. Aztán az élet mindezeket szépen kiegyenlíti. Bőséges teret nyújt ugyanis a valódi tehetségnek s a lankadatlan szorgalomnak képességei érvényesitésére s- ját maga s polgártársai javára ép oly mértékben, mint a milyen kérlelhetelenül rombolja össze azt, a mi látszaton, ingatag alapon épült. Van eset rá akárha íyszor, hogy az iskolák eminensei az életben nem boldogulnak, nem tudják érvényesíteni egyéniségűket sem nagyobb, sem kisebb körben, elvesznek, elzüllenek nyomtalanul; viszont hozhatnánk fel példa gyanánt egyéneket, kikre az iskola kimondotta kárhoztató Ítéletét s a kikből még is a tudományos s művészi pályának, közéletnek kitűnőségei váltak. Az iskolai év végén tartott vizsgálat az ismeretek teljesebb vagy hiányosabb voltát föltüntetheti, de a növendék benső értékének itrazi mértékét soha meg nem adja. Sem szülő, sem növendék nem bizhatja el magát, sem teljes desperatióra nem lehet oka a vizsgálatokon elért látszatos eredmény vagy sikertelenség fölött. Az, a mi a vizsgálatoknál fontosabb: az év folytán megszerzett értelmi készség s jellembeli fejlődés. A kiállított bizonyitványoknak, érdemsorozatoknak ezeket kellene híven íöltüntetni. Csakhogy a leglelkiismeretesebb tanitó is könnyen tévedhető ember s ítéletének nyilvánításában vezeti bizony akárhányszor nagyobbak befolyása, elfogultság vagy egyéni érdek. Ebből következik aztán éles ellentét az iskola s a nagy közönség között; visszásság a kiállított bizonyítvány s a gyakorlati élet követelése között. Cultur-államokban az iskolai bizonyítványok, diplomák pénzértékkel birnak. — E tekintetben jogosan nevezhetnők korunkat papirosj korszaknak. A hivatalnoki osztály emberének absolut értéke (tekintet nélkül a protektióraj arányban áll a megszerzett papiros értékével, melyet a különféle iskolai s közéletbeli vizsgálatok fórumain kiállitottak. De nemcsak a gyakorlati élet, a qualificationalis törvények kívánnak meg bizonyos fokú iskolai bizonyítványt, hanem sokszor a tanulói pálya folytathatása, alapitványok, ösztöndijak élvezete a bizonyítványok minőségéhez van kötve. Nagy hibát, kárhoztatásra méltó tévedést követ el az iskola mindannyiszor, midőn az érdemsorozatok megállapításában könnyelműen jár el; ha a paragrafusok által megszabott mértékhez ridegen, mereven ragaszkodik; ha a különben tehetséges tanulót formálitásból, egyesek szeszélyéből, kisebb okokból gátolja pályája folytatásában; valamint akkor is, ha egyesekkei szemben túlságos elnézést tanúsít; bőséges mértékkel mér érdem nélkül s ez által utat nyit a felületességnek. — Nem teljesíti feladatát akkor sem, ha iteletehez képest nem világosítja fel a növendeket, szülőt a növendékben rejlő fogyatkozásról, hiányokról, melyek későbben pályája útján a haladásban teljesen meggátolna tjak. A szülők sikertelenség esetén — ha külsőleg nem is, de önmagukban — mindig a tanítót, ritkábban a rendszert s eltérően csekély számmal hibáztatják önmagukat vagy gyermekeiket. Í5 van is igazuk akárhányszor. — JÜe abban tévednek, abban vettnek gyermekeik jövője ellen, hogy nem folyamodnak üizalommal amazok tanítóihoz, nem kernek fölvilágosítást, véleményt a hibák, a gyöngesegek, a fogyatkozások telol; ellenben lenezéssel, kicsinyléssel beszélnek azokról, kikre gyermekeik kiképzését bízzák. De hibát követ el a tanító, ha merev magatartással, nagykepüsködéssel elzárkózik a növendék s a szülő elől; ha azt hiszi, hogy heti óráit kitartva s az érdemsorozatot óráról-órára bejegyezve, eleget tett tanítói hivatásának. — Ha nem mutat érdeklődést növendéke sorsa iránt nemcsak az iskola falai között, hanem azon kivül is. Egészséges életelveket fölszinre juttatni, életképes nemzedéket növelni iskola és társadalom csak együtt teheti. Szakiskolák, egyetemek bizonyos megállapodásra jutott, önálló, czéltudatos növendékekkel foglalkoznak s hasznosan működhetnek a nélkül is, hogy a szülőkkel egyáltalán érintkeznének ; de az elemi s különböző névvel nevezett középiskolák áldásos működést csak úgy fejthetnek ki, ha a társadalommal karöltve haladnak ; ha minden rangú szülők és tanitók gyakran találkoznak, érintkeznek egymással. Igy és csak igy szűnhetnek meg a különböző sérelmek, visszásságok az iskola és a szüi O lők között, melyek különösen vizsgálatok alkalmával jutnak nagyobb mérvben fölszinre. R„Zalamegye" tárcája. Búcsú az iskolától Az idő fövenyórája mutatja, hogy egy hosszúnak tetsző év gyorsan követé immár társait. Ha az ember egy-egy esztendő elmúlásakor elrué kedni kezd észrevétlenül valami sajátságos érzet lopódzik szivébe s gondolatai oly eszmevilágba vezérlik, hol a lélekre remény s lemondás várakozik felváltva Midőn észrevesszük, hogy az évek feltartóztathatlanúl, sietve szárnyalnak el ieíettünk, magukkal vivén sok bút, sok örömet; midőn szemléljük, hogy minden időszakkal egy-egy lépést tevénk meg az életpályán: akaratlanúl is felsóhajtunk: „Mulandóság járma alatt nyögünk!" —Csendesen, komoran nyugszik meg a lélek, az elkerülhetlennek ismert végre gondolván, miközben érzi, hogy: „Eljő az idő, midőn elhal a tavasz, az ősz; elhervad a rózsa, az élet és a gondolat." De kinek jutna eszébe a mulandóság eszméjével hosszasan foglalkozni, mikor a tanuló-ifjuság lelkes csapata ünnepel? Es pedig ünnepli ama nevezetes mozzanatot, hogy egy fáradalmakkal telt év után, hálát adva istenének, rövid időre pihenni tér. A búcsú főkép nekünk, végzetteknek ünnepélyes, kiknek már kezökben a vándorbot. Mielőtt azonban a fátyol aláhullana az iskolai évek emlékére, kisértsünk meg gyorsan bepillantani a bűvkörbe. Hisz az iskola falai között töltők ifjúságunk első éveit. — Ifjúság! tündér tavasza az életnek! Mily sokat rejt magában e fogalom! — Az egyhangú gyermekkorból kilépvén, mily szép életszak várakozik az ifjúra! Képzeletének korlátlan csapongásával különleges tündérvilágot alkot magának s ébredő érzelmei beuépesitik a gyönyörű tájat. S mily boldog az ifjú ezen önalkotta eszmevilágban, hol „szebb a rózsa, tisztább a patak, zéngőbbek a dalok." — Mindent rózsaszínben lát maga körül, hisz a csalódások fagya még nem illeté a fejlődő bimbót. — A világot ugy szemléli, mintha egy magas hegytetőről alátekintvén, a szép kilátásban gyönyörködnék. — Nem látja a távolból, hogy a verőfényben tündöklő folyó tükre szemetet hordoz hullámhátán; nem veszi észre, hogy a zöld erdő koronáját zúgó vihar csonkitá ineg s nem hallja, hogy a rétnek tarka virágszőnyegén a kigyó sziszegve csúszik. Eddig ismeretlen érzelmektől dobog az ifjú kebel és sajátságos gondolatok hevítik a lelket, mig kieszmélni megtanul. Eötvös így szól e korról: „Ha a fiatalság a dolgoknak hasznos oldala helyett csak a költőit fogja tel s inkább ábrándjainak, mint gyakorlati feladatoknak él, ne rontsátok örömét mogorva intéstekkel. Magot és gyümölcsöt csak ott várhatunk, hol előbb virágokat látunk." Sajnos, az élet komoly szava kiszólít bennünket az iskola szentélyéből. — A kilépők hasonlók a madárfiakhoz. Az iskola, mint gondos anya, őrizve neveié tel tehetetlen fiókáit s most félve bocsátja saját szárnyaikra. S elég veszély is várakozik a szárnyát-próbálgatóra. Eddig a közös hszekben esak kedves dalt hallott s most az égi-háború komor haragjától félénken piheg a kebel ; a könnyelműség könnyen lépre csalhatja s a csalódások szele hamar megtanitja a szerénység lombja alatt meghúzódni. — Az oktalan madárka hamar megfeledkezik a közös fészekről. De az ember hibái közt tán legrútabb a hálátlanság. Hisz fennhéjázva vallja magát az ember a teremtés koronájának s nem átalt az oktalan álattal együtt hálátlanságot elkövetni? Az élet tengerén az első útat megtevők, midőn elvégzett tanulmányainkról be kellett számolni. Csónakunk könnyen haladt a csendes víztükrön; a fehér vitorlák a kedvező széltől dagadtak s tanáraink bölcs kormányával elértük az első biztos révet. — De ezután vájjon nem ütközünk-e szirtbe? Valóban, nem vagyunk képesek eléggé felfogni s méltányolni mélyen tisztelt és szeretett tanáraink ténykedését, kik önzetleDül vezetik az ifjúságot a tökéletesedés oltárához. Más atya csak saját gyermekeinek neveléséről gondoskodik; — ők a családi tűzhelyen kívül felebarátaik ifjaival vesződnek. A mythologiai Prometheusz az égből lopá le a tüzet, hogy embertársait boldogíthassa; —- tanáraink önként gyujták meg és adták át a képzettség s erkölcsösség szövétnekét, megjelelvén az ösvényt, melyen becsülettel célt érhetünk. — Jaj a szerencsétlennek, kinek szövétnekét a könnyelműség lenge szele kioltja, mert az illető a kialudt fáklya komor füstje mellett kétségbeesésében csak önmagát vádolhatja! Kedves társaink, kik még oly szerencsések lehettek, hogy az iskola, mint jó anya, továbbra is keblén fog titeket melengetni, tanuljatok fáradhatlan odaadással, tanuljatok egész hévvel — hazát szeretni 1 A materializmus nyomasztó levegője könnyen eloltja a honszeretet őrlámpáját s ha az erények eme legelsőjének fénysugára kihal: a többi erény a sötétben gyakran irányt veszt. Kedves tanuló-társaink, most búcsút intünk felétek addigra is, mig a ténykedés mezején találkozni fogunk ! Mélyen tisztelt és szeretett tanárainkat felkérjük, hogy becses emlékükben s jóindulatukban bennünket továbbra is megtartani szíveskedjenek! A magyarok Istene adjon erőt és hosszú életet, hogy a szent czélnak szolgálhassanak! Az ifjúság tökéletesedésében találja nemes és önzetlen szivük méltó jutalmát ! Trávnik Gábor, az ifj. öuképző kör alelnöke. Mai szám tikhoz negyed iv melléklet van csatolva.