Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)
1890-06-01 / 22. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1890. évi 22 Ik számához. egyes polgárával együtt, hazafias, fáradságot nem ismerő igyekezettel törekedtek a, nagy munkát megkezdeni, s réfzben már létesíteni is. Az érdeui tehát ezeké, s én csak örömmel coustatalhatom, hogy a jeles megyei és városi erők eme tömörülésében biztosítékot látunk a jövő fejlődésre, szeretett városunk felvirágozására. Adja Isten, hogy ez bekövetkezhessek. Ajánlom magamat szíves jó akaratukba. Éljenek tisztelt választóim soká, boldogan ! A zala-egerszegi iparos ifjak önképző és betegsegélyzö egyesületének zászlószentelési ünnepsége. Szép és lélekemelő ünnepsége volt május hó 25-éu a zala-egerszegi iparos ifjak önképző- és betegsegélyzö egyesületének. E napon avatták fel zászlóját, mely miütegy jelzésül szolgál annak, hogy alatta az egyesület tömörülve művelődni s a korral lépést tartva, haladni meg nem szűnik. Az egyesület, mely az 1883. őszén néhány törekvő iparos segéd kezdeményezésére alakult s mely egyes, az iparos ifjak ügye iránt érdeklődő férfiak szives közreműködése mellett lépésről lépésre halad előre, egyesületi életének legszebb napjára virradott fel május 25-én s az, a rokonszenves fogadtatás és élénk érdeklődés, mely ezen ünnepség iránt minden oldalról nyilvánult, legfényesebb bizonyítéka volt annak, hogy az ifjú ság helyes irányban működik és át van hatva a zászlaján olvasható, sokat jelentő szavak igazságától : „A munka és szorgalom biztosítja jövőnket." Az üunepség lefolyását a következőkben adjuk : A küldöttségek fogadása. 24 én délelőtt 11 órakor a rendezőség Balassa Benő egyleti másodelnök vezetése alatt a Debreczen-, Pápa-, Kőszeg- és Szombathelyről érkező vendégek fogadására ment a szeut-iváni vasúti állomáshoz. Az érkezetteket az egyleti másodelnök üdvözölte az egyesület nevében. A városba érkezvén, az egyesületi helyiségbe hajtattak, hol a nagy számban jeleu volt egyesületi tagok az érkezőket a legszivélyesebben fogadták. Kiosztatván a szál lásjegyek, a vendégeket szállásaikra kisérték. Hasonlóan kivonult a rendezőség délután 2 órakor is a vasúti állomáshoz, a Nagy-Kanizsa felől érkező vendégek fogadására. Képviseltették magukat: a nagy-váradi ipartestület, a nagy váradi iparos ifjak egylete, a debreczeui, kőszegi ipartestület, a szombathelyi kath. legényegylet, a keszthelyi ipartestület és a keszthelyi iparos ifjak betegsegélyzö egylete. Ismerkedési estély. 24 én este 8 órakor a „Zöldfa vendéglő" nagy termében szép számmal gyűltek össze az egylet tagjai az ismerkedési estély re, a hol az időt vidám hangulat, élénk társalgás közt töltötték és számos lelkes felköszöntést mondottak. Balassa Benő másodelnök örömének adott kifejezést, hogy ily szép számmal jelentek meg a vidéki bajtársak s azok egészségére ürítette poharát. Sarkady József nagy-váradi kiküldött a zala-egerszegi iparos ifjak egyesületére emelte poharát. Brutscher, a szombathelyi kath. legényegylet alelnöke a zala-egerszegi iparosokat éltette. Heigly István dr. Hajós Ignác egyleti ügyészre, dr. Hajós Ignác az összetartás- és becsületes munkára emelte poharát. Réthy Gábor egyleti titkár a kis számban megjelent iparosok védelmére kelve, üdvözlé a vendégeket. A zászlóavatás. 25-én már a reggeli órákban nagy számú közönség népesítette az utcákat. — Az iparos ifjúság kivonulva az egyesület hivatalos helyiségéből, üuuepi sorrendben vonult a 8 órai isteni tiszteletre. Hozzájok csatlakotak az idegen] testületek képviselői. A misét Balaton József esperes-plebános végezte, Jerger és Kopcsándy segédlelkészek segédletével. A Plébánia téren, az emelvény körül, a városház előtt, a piacon a közönség mindig nagyobb számban csoportosult. Reggeli 10 órára gyülekezett össze a koszorús leányok diszes csapatja a polgári fiúiskola helyiségében. A meghívottak közül .j8-an jelentek meg ; névszerint a következők : Agg Szidónia, Buczifál Lujza, Bogár Mariska, Bajomy Gizella, Bajomy Ilona, Baksai Helena, Cséber Szidónia, Erhárd Mariska, Farkas Gizella, Farkas Lujza, Fischer Olga, Filipáuits Mariska, Fenyvesi Róza, Farkas Irma, Grész Paula, Guth Viktória, Gazta Mariska, Grünwald Szidónia, Hrabovszky Irma, IL.jgató Hermin, Hajmásy Károlin, Horváth Melaníe, Horváth Erzsi, Hártly Gizella, Juhász Anna, Jacobi Jozetin, Keszli Mariska, Király Borbála, Kovács Izabella, Kenyeres Mariska, Kovács Ilona, Koronya Mariska, Muzsik Mariska, Markó Károlin, Major Mariska, Nagy Laura, Nagy Gizella, Nagy Magda, Németh Juliska, Németh Borbála, Nagy Anna, Pintér Mariska, Paczonai Erzsi, Rosenkrancz Lujza, Riedlmayer Róza, Svastits Zseni, Scbmal Ilona, Sipos Róza, Somody Ilona, Szalmay Mariska, Tóth Laura, Tölly Mariska, Ujváry Antónia, Ud vardy Fánika, Varga Erzsi, Vörös Mariska, Zámbold Mariska. A zászló anyai tisztségre fölkért Radocza Jáuosné Őnagysága akadályozó körülmények miatt „meg nem jelenheivéu, őt tisztségében Farkas Józsetné Őnagysága (Bagódról) volt szives helyettesíteni. A zászló anya és k )-zorus-hölgyek között az udva rias bemutatás megtörténvén, fél 11 órakor indult meg a menet: az ifjúság, a tűzoltóság, kiindulva a tehérképutcai egyesületi helyiségből, a Zöldfa utcán át vonult a polgári iskola helyisége elé. A menetet megnyitotta a zászló-anya az elnökség vezetése mellett; követték a koszorús-leányok hosszú kettős sorban; két felől a tűzoltó testület vont kordont; következtek a vidéki küldöttségek, a helybeli kereskedő ifjúság, az iparos ifjúság teljes számban s nagy számú közönség. így vonult az ünnepélyes menet a Plebánia-térre; a róm. kath. templom előtt fölállított emelvényhez. Az emelvény közepén a zászló-anya foglalt helyet; körülötte Svastits főispán, Fejér földmivelésügyi államtitkár, Radocza a kerület országos képviselője s a megyei élet több kitűnősége foglalt helyet — jobbról és balról a koszorús leányok; az emelvény mellett diszes hölgy közönség, előkelő férfiak ; az emelvény körül a tűzoltóság zárta el a nagy számban megjelent közönséget. A szomszédos épületek ablakai : városháza, Arany bárány szálló, esperesi lak stb. szintén telve voltak diszes kii zönséggel. Az ünnepi isteni lisztelet befejezte után Balaton ' esperes plébános a zászlót előbb fölszentelte, aztán meg- j áldotta s az iparos ifjúsághoz buzdító beszédet tartott, | melyet a közönség osztatlan figyelemmel s általános tetszéssel hallgatott s végül lelkes éljenzéssel kisért. A zászlószegek beverése. A zászlószegek beverése a rendezőség által előre megállapított sorrendben történt.,. Elsőnek Farkas Józsefné Őnagysága — mint helyettes zászló-anya — „A munka nemesít s boldoggá tesz" jelmondattal avatta föl a zászlót. Svastits Benő főispán: „Az iparos haladás s polgári erény hatalmára !" Csertán Károly alispán : „A biztos siker reményében ! u Radocza János képviselő: „Vallás és erkölcs, szeretet és egyetértés vezérelje az egyesületet." Fej er Miklós államtitkár : „A sikeres munka eredméuyére! Kováts Károly polgármester: „Hass, alkoss, gyarapíts ! u Bognár Géza törvényszéki elnök : .,A kik a sötétség iránt érzékkel nem birnak : neui áhítoznak a világosság után." Hogy az előre haladott idő a közönség türelmét ne vegye túlságosan igénybe : a rendezőség a többi szegek beverését maga eszközölte ; a következő beküldött jelmondatokat jegyezvén föl : Königmayer Károly c. püspök (Szombathely) „Munka, vallás és hazaszeretet minden boldogságunk forrása." Misefay Fábiánics Károly: „Magyar nemzetünk boldogulásánál^ alapja a tisztes ipar." Gelsei Guttmán kir. tan. (Nagy-Kanizsa.): „Laboré et perseverantia!" Königmayer János (Neszelej.): „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!" Fenyvesy Adolf (Budapest.): „Viruljon a magyar ipar Deininger Imre, kir. gazd. tanintézeti igazgató, Keszthely: „Mezőgazdaság és ipar éltetik és fejlesztik egymást." Garath Gy. eperes-plebános (Csács): Virrágozzék a magyar ipar ! Gáál Ferenc, plébános (Nagy-Lengyel): „Csak munka tesz szert érdemkoszorura." Szabadkai ipartestület: „Csak előre!" Békés csabai ip. itjuság önk. betegsegélyzö egyesület „A munka a jólét forrása." Kenderesi ipartestület : Kitartás és szorgalom. Orosházi iparos ifj. önképző és betegsegélyzö egyesülete: „Szorgalom, ész, becsület művét koszorúzza szerencse." Győr szab. kir. város ipartestülete: „A rokon testületek szoros kapcsolatára." Monori általános ipartestület: „Isten áldja a magyar ipart." Nagyváradi ipartestület: „Összetartásban a haladás, haladásban az erő." Keszthelyi küldöttség: „a keszthelyi ipartestület nevében." Nyiretyházi ipartestület: „egyesült erővel." Kőszegi ipartestület: „A magyaripar fölvirágzásáért." A többi — magános telek és testületek részéről érkezett szegek beverése után a rendezőség az ünne pélyt bezárta. — A menet a fölvonulási sorrendben megindult a piac-soron végig a polgári iskola helyiségébe. — Itt Balassa Benő, az egye-ület alelnöke, köszönte meg a zászlóanya és koszorús-lányoknak fáradozását, szives közreműködését. A társas eliéd. Délután fél 3 órakor vette kezdetét a „Zöldfa szálló" emeleti helyiségében a társas ebéd A nagy teremben három hosszú asztal volt föl terítve 180—200 teritékkel. — A középső asztalt a zászló-anya foglalta el a koszorús hölgy ekkel, kik mint Radoczáné úrnő vendégei vettek részt a banquetten. — Jobbról és balról előkelő férfi-közönség, iparos osztály szépen képviselve. Az első köszöntőt Balaton esperes plébános tartotta, lelkes szavakban emelvén poharát Magyarország koronás fejére : a legalkotmányosabb és leglovagiasabb fejedelemre, Ferenc József apostoli király s az uralkodó ház egészségére. — A közönség zúgó éljenzésben tört ki a beszéd befejeztével. — Radocza János országgyűlési képviselő, Zala Egerszeg város polgárságára emelé poharát ; Jeney Mihály, egyleti ellenőr a zászló anyára — Radocza Jánostié Qnagyságára és ennek helyettesére — Farkas Józsetné 0. .agy ságára mondott sikerült telkö szöntőt; Kovács Károly polgármester a nagy-vára li kiküldöttre; Vörös Gyula egyleti háznagy Balaton József egyleti elnökre; Schaffur András a koszorús leányokra; dr. Hajós Ignác Balassa Benő másodelnökre és később a törvényszék tagjaira ; Balassa Benő Zalavármegye öszszes tisztviselőire ; Bognár Géza törvényszéki elnök ZalaEgerszeg város ügyvédi Karára; Sarkady József NagyVárad küldötte Kovács Károly polgármesterre; Rrutscher a szombathelyi kath. egylet elnöke Balaton Józsefre; Heigly István Radocza János képviselőre stb A társas ebéd alatt Horváth József -— a zala-egerszegi zenekar vezetője — bemutatta saját szerzeményét, a Radoczáné Őnagyságának ajáult indulót, mely köztetszésben részesült. A rendezőség a vendégek kiszolgálásában segédkezet nyújtott csak azért, hogy a kiszolgálás rendesen és kifogástalanul történjék. Elismerés illeti meg ezért a buzgó rendezőséget. A társas ebéd alatt kifejlődött kedélyesség csak 5 óra uián ért véget, midőn a rendezőség s egyesületi tagok a „Rákóczi induló" vezetése mellett a kaszaházi keriihelyiségbe vonultak. Az ünnepély méltó záradékát képezte a kaszaházi kertben tartott táncmulatság. Az országos tűzoltói ünnepély óta neui volt városunkban ily látogatott mulatság. A jelen voltak száma az ezeret meghaladta. A soproni kereskedelmi- és ipar kamara köréből Kimutatása a kamara 1889. évi tényleges bevételeinek és kiadásainak. Bevétel: Pénztármaradvány 1888. végével . 18.859 frt 02 kr. Illeték fejében befolyt 12.722 frt 85 kr. Kamat „ időleg elhelyezett pénzek után 525 frt 94 kr. A kamara helyiség egy részének albérlete fejében 250 frt — kr. Visszafizetett előlegek 296 frt — kr. Összesen: 32.663 frt 81 kr. Kiadás". l^akbér a kamara helyiségért . . . Évi fizetések, lakpénzek és napidijakra Irodaszerekre Nyomtatványokra Könyvek-, hirlapok-, s könyvkötőmunkákra Fűtésre Világításra Póstabérre Járulék kereskedelmi és ipariskolákra „ a nyugdijalaphoz .... Össztöndíj iparos szakoktatást hallgatóknak Utazási költségekre Hírlapi hirdetésekre Előre nem látható kiadásokra . Fizetés előlegekre Adólajstromok másolásáért .... Túlfizetések után visszatérített kamarai illetékek Elhalálozás folytán bevehetlen fizetési előleg Összesen: Pénztár maradvány 1889. év végén 1030 frt — kr. 7509 frt 96 kr. 247 frt 79 kr. 1246 frt 72 kr. 285 frt 89 kr. 188 frt — kr. 17 frt 81 kr. 110 frt — kr. 562 frt 50 kr. 488 frt 80 kr. 200 frt — kr. 342 frt 40 kr. 417 frt 80 kr. 260 frt — kr. 360 frt — kr. 384 frt 80 kr. 17 frt 32 '/ 2 kr. 1 0 frt — kr. 13Í679frt42'/ 2kr. 18.984 frt 39 kr. A kerületi kereskédelmi és iparkamara. A zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos értesítője. Koller István földbirtokosnál A só-Rajkon (u. p tíelse) eladó egy pár kocsis ló és pedig egy 5 éves 16'l " pej herélt és egy 16' markos 8 éves fekete kanca. — Áruk 550 frt. Helyi, megyei és vegyes hirek. Személyi hir. Fejér Miklós löldmivelésügyi államtitkár, a letenyei kerület országgyűlési képviselője, május 25 én reggel Svastits Benó főispán látogatására váró sunkba érkezett. M> gjövetele után tisztelgett nála Csertán Károly alispán vezetése mellett a vármegye tisztikara, majd Zala- gerszeg város képviselő testülete, melynek nagy számú küldöttségét R idocza János országgyűlési képviselő vezette az államtitkárhoz és ajánlotta figyelmébe a város és kerület érdekeit. Az államtitkár válaszában elismerőleg szólott a szép haladásról, mely a megye székhelyén tapasztalható. Majd a pénziigyigazga toság tisztviselői kara tisztelgett Geruya L i^zió pénzügyigazgató vezetése melett. Az államtitkár délután kocsin a főispán kíséretében választókerületének székhelvére Le enyére utazott beszámoló beszéd tartása végett. Kepvlse oi korút. Fejér Miklós, löldmivelésügyi miniszteri államtitkár s a letenyei kerii'et országgyűlési képviselője, május 25-én este érkezeti kerületébe Letenyére Zala Égerszegről, a megye szék helyé.-»l. PusztaSzent-Lászlón, Deák Ferenc, a haza bölcsén *k kedves emlékű tartózkodási helyén meglátogatta Talányi Ferenc földbirtokost. Már útközben P.-Magyarodon a községbeli összes választó közönség szívélyesen üdvözölte szeretett képviselőjét. Bánok Szent Györgyön új-y a község., valamint az ugyanott egybegyűlt kerületbe,ti számos választó — élükön a letenyei esperessel — ünnepélyesen fogadták, honnan számos fogat kísérettel L tenyére, a keiiilet székhelyére érkezvén, mint gróf Aulrássy Aladár megliivott vendége, annak kastélyába szállt. — Kisé'-etében vele uiazo.t Svastits Benú Zalavármegye szeretve tisztelt főispánja, kinek megjelenése úgy itt, miut a vármegybárul ly részén mindenütt, uiudenkor közírómat szük Letenyén ugyanaz nap este 9 órakor a nagy vendéglő termében a képviselő tiszteletére fényes bankett volt, a melyen a kerület előkelőségei nagy számmal vettek részt. Má-nap (pünkösd hétfőn) Fejér Miklós számos választó kíséretében folytatta tovább körútját, melynek során ünnepélyesen fogadták Pó.án, B csehelyen, Tót SzentMártotiíían, Alsó Domborúban, b-,.1 Újlaki és Hirschler nagy fakereskedő cég szíves vendegszerető házában már Etl István mura keresztúri apat, Plihái Ferenc nagykanizsai közjegyző, mint volt választási elnök és a kerület igen nagy számú előkelőségei és választói egybegyűltek s ott "megebédelvén, még az nap délután AlsóVidovecz, Szent-Mária, Mihálovecz községeket, másnap (27 én) pedig Légrád városát és Mura Keresztúr, Kollátszeg községeket látogatta meg. Mura Keresztúron Etl István apát szives házánál volt az ebéd, melyen nagyon sokan vettek részt. Innen bucsúestélyre Alsó-Domborura