Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

Helyi, megyei és vegyes hirek. Lesz-e fögymnasium Keszthelyen? E kérdés, mely körülbelül két év óta lázas izgatottságban tartja a keszt­helyieket, most ismét szőnyegro került, hogy gr. Csáky kultuszminiszter Ígéretéhez híven a helyszínre hivatalos kiküldöttet menesztett dr. Klamarik János miniszteri osztály-tanácsos személyében, aki okt. O-én jött Keszt­helyre Sümegről, hol a reáliskolát vizsgálta. Keszthelyei) behatóan megnézte s vizsgálta a gymnasiumot, melynek most 4 osztályban 120 tanulója van, aztán a polgári fiúiskolát, melynek ti osztályában 48 tanulója van. Értekezett külön-külön a két intézet tanártestületével s azután okt. 7-én a városház tanácstermében tájékoztató értekezletet tartott, melyen a miniszt. tanácsoson kivül jelen volt: Reischl V. vbiró, Lénárd ügyész. Pap S. jószág kormányzó, Deininger gazd. intézeti igazgató, Farkas gymn. igazgató, dr. Csanády iskolaszéki elnük, Schadl János építész tanár, Udvarhelyi Gyula polgári iskolai igazgató, Bányai K. elemi iskolai igazgató, dr. Dunszt F. apát plébános, Csirke vjegyző, illy J. tanár. Ezen értekezleten dr. Klamarik oszt. tanácsos, mi­niszteri kiküldött tájékoztatni kívánta magát a többek közt a következőkről: 1., milyen intézetet óhajt Keszt­hely közönsége? A polgári iskola megszűntével a polgári elein milyen iskolával kárpótoitatnék V A gazdasági tan­intézet érdekeinek milyen iskola megfelelőbb V Mennyibe kerül éveukiut a polgári iskola s mennyibe a tőgymna­siutnV Ki építtetné es bútorozná be a lőgymnásiumot stb. stb. Ezen kérdésekre a jelenlevők hivatalos állá­suknál togva az érdekeltség nevében tudatták a minisz­teri kiküldöttel, hogy Keszthely város tőgymnasiumot óhajt; — a polgári iskola megszűntével a polgári elem számára népiskoláját 5. ü. osztálylyal egészíti ki s a rajzlauításra kiváló gondot fordít. Deininger gazd. int. igazgató jelentette, hogy a gymnasium és reáliskolából jutt hallgatók egyformák a gazd. intézetnél, a polgári iskolából jöttek aránylag sokan idő előtt elhagyják az intézetet. .Lénárd pedig azt jelenti, hogy a város 40.0U0 Írtért főgymnasiumot építtet es azt bebútoroztatja. Udvar­helyi konstatálja, hogy a polgári iskola évenkint az államnak 7ü20 títjába kerül.' A premontrei rend a fő­gymnasium telállitasa- és fen tartásáért Farkas igazgató szerint körűi-bellii (J—10 ezer frtot igényelne, esetleg megelégednék annyival is, amennyibe a polgári iskola kerül. A miniszteri kiküldött minden kijelentést, észre­vételt, megjegyzést feljegyzett s Ígérte, bogy a minisz­ter tudomására hozza, megjegyezvén, hogy az ügy gyors elintézést nem nyerhet; mert sok torumon kell átmenni, hogy testté váljék az ige, t. i. miniszter, minisz­tertanács, országgyűlés. Mindazon által Pap S. mégis kérte Klamankot, szíveskedjék a gyors elintézésre hatni. Klamarik 7-én este elutazott Keszthelyről. Atnelyezes. A kereskedelemügyi in. kir. miniszter Lárencz Béla kir. mérnököt a zalamegyei kir. építészeti hivataltól a beregmegyei kir. építészeti hivatalhoz he­lyezte át. Eijeyyzes. Lárencz Béla kir. niérnük legküzelebb jegyezte el Budapesten Dallmann Lupa kisasszonyt. helyi erüeKU vasút ltozigazyatasi bejarasa. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendeletéhez képest a Sümeghtóí lapolczáig tervezett helyi érdekű vasút köz­igazgatási bejárása t. évi október hó 21 én tartatik, melyen a közigazgatási bizottságot Skublics Gyula köz­igazgatási bizottsági tag, Lányi Kálmán, a z.-megyei kir. építészeti hivatal főnöke, a vármegyét Soos Pográcz sümeghi és Szentmiklóssy Gyula tapolcai járási főszolga­bírók képviselik. Tanév megnyitás. A keszthelyi m. kir. gazda sági tanintézetnél az 1889 90. tanév okt. hó" 8-án nyittatott meg „ Veni sancte a-vel, Mise után Deininger Imre igazgató megnyitó beszédet intézett a hallgatókhoz. Az előadások okt. 9-én kezdettek Ez idén kevés a hallgatók száma; első éves csak 21 van eddig. Vasúti előmunkálati enyedely. A kereskedelem ügyi in. kir. miniszter Keiszig Edének, Vasvármegye alispánjának és érdek társainak a Körmendtől Nádasdon, II,Uh ágyon. Zala-Lövőn, Kozmadombon és llalcsán át Hédi csig vezetendő helyi érdekű vasútvonalra az előmunká­lati engedélyt egy évre megadta. Huszárok tavozasa. A városunkban volt cs. és kir. huszár század folyó hó 10-éri távozott el városunkból Bécsbe. A m. kir. honvéd huszárság a laktanyába f. hó lü án költözik. A keszthelyi tanítói járáskor. választmánya elha­tározta, hogy ez idén — gazdálkozási szempontból őszi közgyűlést nem tart; a tavaszi közgyűlést is Keszthelyen tartja, melyen Linter János, Vöröss János és Takács János tagtársak lesznek az előadók, igy aztán eszközölhető lesz, hogy a Sümegen tartandó megyei nagy gyűlésen az összes keszthelyi tanítók és tanítónők jelen lehetnek. Jegyzői szigorlat. A jegyzői szigorlat tartására határnapul t'. hó 25. és 20. napjai tözettek ki. Potvasar. A földmivelésügyi m. kir. miniszter megengedte, hogy a f. évi szeptember hó 2l-ére esett, de a kedvezőtlen idő miatt meg nem tartott szent-ilonai országos vásár helyett f. évi október hó 21-én pótvásár tartassék. A megyei csendőrség szeptember hóban let artóz­tatott 4 egyént emberölésért, 2-őt méhmagzat elhajlásért, egyet rablás kísérletéért, 3 at betörési lopásért, 32 őt lólopásért, 7-et lopás gyanújáért, 3-at lopás kisérletéért, 2-őt orgazdaságért, 4-et gyújtogatás gyanújáért, egy hadkötelest, 7-et igazolvány nékiili csavargásért, egy körözött egyént, 3 at betörési lopás gyanújáért. Felje­lentett 18-at lopásért, 4-et zár óra be nem tartásért, 13 at tiltott szerencse játékért, 3-at súlyos testi sértés­ért, egyet orgazdaságért, 1-et orvvadászatért. Bejelentett egy rablógyilkosságot, egy súlyos testi sértést, 4 betörési lopást, 21 lopást, 21 kárégést, 165 szűr lovak, barmok bitanságba helyezését, 6-szor adózatlan fegyver elkob zást. Szolgálatot teljesített 17-szerh-tartóztalásnál,62-szer egyéb felszólított szolgálatot végzett, 21-szer segély­szolgálatot teljesített, 32-szer rabkiséretet végzett, 3-szor póstafedezetet, 19 szer fogolyőrizetet, 7-szer elővezetést, 327-szer az éjjeli őröket ellenőrizte, 9 szer vasúti ügye­letet teljesített, 31-szer vásárokra felügyelt, 45-ször bajóáll'otúási ügyeletét végzett, 37-szer búcsúknál teljesi tette a felügyeletet. A m. l<ir. postataliarékpénztar 1889. évi szep­tember havi forgalmáról szóló kimutatás szerint: 1889. évi szeptember havában 33.545 betéttel 316.626 frt 70 kr. tétetett be, 11.53:") felmondás alapján 298.706 frt 62 kr. fizettetett vissza. Az 1889. évi szeptember havi tiszta betét összeg 17.920 tri 08 kr. A megelőző 1888. év megfelelő szakában 32.111 betéttel 268.212 frt 59 kr. tétetett be, 9.223 felmondás alapján 214 585 frt 66 kr. fizettetett vissza. Az 1888. évi szeptember havi tiszta betét összeg 53.626 frt 93 kr. Az összforgalom l'889. szeptember havában ti 15.333 ti-t 32 krt., az előző év hason szakában pedig 482.798 frt 25 krt tett ki. 1889. évi szeptember havában vásároltatott 5" ( l-os ma­gyar pavirjáradék a kir. postatakarékpénztár számára névértékben 32.0H0 frt, külömböző értékpapír a bete­vők számára névértékben 22.100 frt, tehát összesen 54.100 frt névértékű értékpapír. 1889. évi szeptember havában belépett uj betevő 4826, kilépett 3408. A be­tevők száma 1889. évi augusztus hó 31-én volt 144.380. Az összes betevők száma 1889. évi szeptember 30-án 145.798. A kir. postatakarékpénztár számára vásárolt é.s saját tulajdonát képező 5" ,,-os magyar papirjáradék névértéke 1889. évi szeptember hó 30-án 3,815.400 frt. A betevők áljai 1886. február 1-től 1889. szeptember 30-ig megtakarított tiszta betétösszeg 3,545.272 frt 14 kr. A járadék-kövyvecskékre elhelyezett értékpapírok névértéke 671,1000 frt. A betevők által 1889. szeptem­ber 30 ig megtakarított összeg tehát 4,216.372 frt 14 kr. ÍUZ volt t. hó ll-éu délután Neszelej majorban. A major mögött levő szalmakazalok égtek el. h szüret Sümegen okt. 7. 8. 9-én volt, mennyit ségre több lett a inalt évinél, de minőségre savanyúbb. Ái'Okba fuiiadott. F. hó 5-én délután 3 óra táj­ban zsizsekszeri Kolenkó .Józzefnek Márton nevii 2 éves fia egy vizzel- lelt mesgye árokba beleesett s mire, észrevették, a vizben- megfuüadott. Öngyilkosság. Shön Hermán alsó lendvai lakós, 78 éves t. hó 8-áti reggel 8 óra tájban öngyilkossági szándékból a Lendva alatt elfolyó patakba vetette ma­gát. ikalsíts József lendvai lakós ax esetről értesüt­vén, azonnal a helyszínére ment és nevezettet a vizből kihúzta s hazaszállították, azonban dacára a rögtön alkalmazott orvosi segélynek, a tett elkövetése után minthogy egy óra múlva meghalt. "luz Sümegen. Folyó hó 10-én d. u. I órakor egy szalmás ház, állítólag vigyázatlanságból, kigyulladt; a rögtön megjelent tűzoltóknak sikerült a lángokat meg­fékezni s ha elegendő viz van, a még leégett pajtát is meg lehetett volna menteni. A szüret a zala egerszegi szőlőhegyekben a mult héten legnagyobb részben befejeztetetett. A szeptemberi kedvezőtlen időjárás szőlőinknek úgy mennyiség, mint minőségre nézve sokat ártott. A mostani meleg időjárás folytán a must már is forrásnak indult. A mult évi liez képest legtöbb helyen a termés jóval kedvezőbb. Talalt hulia. Fenék puszta határában egy mezei ut mellett egy másfél évesnek látszó gyermek hullára találtak. A hulla felboncoltatván rajta kill erősnek nyo­mai nem találtattak. A liolt test kitevőjét kutatják. Palvazat. ßazita rk. hitközség megüresedett tanítói állomására, lizetése 20ü irt a hitközség pénztárából ; szabad lakás házi kerttel. Mint önálló segédtanító műkö­dik. Az állomás azonnal elfoglalható. N. Lengyel, 1889. okt. 10. Gaál Ferenc isk. sz. elnök. A bor apolasa. A nagy közönség legtöbbnyire kétféle szappant vasáról és pedig rosz olcsót, vagy drágát, melyet finomnak tart. Az elsők azt hiszik, hogy a szappannak csak az a hivatása, hogy a piszkot le­mossa, az utóbbiak pedig azért adnak többet a szappan­ért, mert jobb illata van. De hogy ezek a szappanok jók és egészségesek-e, azt kevés ember kutatja, Szap­pan- vagy illatszer gyárosok nem egészségügyi szak­iérfiak és igy legfőbb „finom" szappant készíthetnek, de egészségeset, mely a bőrt bársonypuhává teszi és annak üdeséget és finomságot ad a bőrnek minden rendellenességeit eltávolítja, ily szappant csak orvosi szakféifiu képes készíteni. Dr. Popp. J. G. udvari szállítónak 30 kros gyógy-növényszappana mindezekkel a tulajdonságokkal bír. 40 kros napratorgó-szappana, mely nem tévesztendő össze a hasonevü sötétbarna glycerin szappanai és végre 50 kroi Vénus szappana (Savon imperial de Venus) nemcsak a legfiuoinabb divat-pipere-szappanok, hanem tartósságuk, illatuk és a bőrt finomító tulajdonságaik által rendkívül kedvel tek is. — E szerek kaphatók: Kas/.ter Sáudor és Ozv­Unger Domokosné gyógyszertáraiban, továbbá Heinrieh. W. és L. és llubiuszky Adolf kereskedéseiben. A helyes étkezési rend bizonyára hatalmas esz­köz a számos alhasi-bajok ellen, de nem mindenki vau abban a helyzetben, hogy az ilyen szoros diétát meg­tarthassa. Az emberiségnek legalább is nyolcvan száza­éka él oly viszonyok közt, hogy még a táplálkozási mód legszükségesebb feltételeinek, vagy általában az életrend s munkaidő követelményeinek sem telelhet meg. E túlnyomó többség számára egyenesen életszük­ség, hogy egy kipróbált s olesó háziszer mindig kéz­nél legyen, a melylyel emésztő szerveik működésének zavarain gyorsan s hahatósan segítsenek, ilyen olcsó háziszer, a mely már évek óta kitűnő hatásúnak bizo­nyult : Brandt Rieh. gyógyszerész svájci labdacsai, melyről a bel-és külföld minden vidékről érkezett dicsérő­iratok a legékesebben szólnak. Brand Rieh, gyógysze­rész svájci labdacsai a gyógyszertárakban, 70 kr. egy dobozzal, kaphatók ; de jól íueg kell figyelni a feliéi­keresztet vörös mezőben s a Rieh keresztnevet. Mint­hogy Magyarországban a svájci labdacsoknak sokféle hamisítványa létezik: mindenkit óvakodásra intünk ; a vigyázatlan vevő az okozandó bajt csakis önmagá ban tulajdoníthatja. Lakas péküzlet gyakorlasára. Közép-Nemes-Apá­tiban péküzlet gyarlására szükséges és e célra teljesen felszerelt kemence, továbbá megfelelő lakás minden órán bérbe kiadó. Bővebb értesítést ad Alsó-Nemes Apátiban a tulajdonos Komáromy István. Vastlti menetrend. SzentAvánról Nagy-Kanizsa fele indul •> óra 56 perckor reggel (vegyes vonat), 12 óra 31 perckor délután, 8 óra 55 perckor este, 2 óra 45 perckor éjjel. Szombathely felé indul 8 óra 28 perckor reggel, 3 óra 32 perckor délután, I óta 48 perckor éjje. Egyedüli alkalmas gyógyszer a Bright-féle vese betegségben, valamint minden vesebaj­ban a Warner-féleSafe-Cure s ennek alapos használata, valamint, az ezen gyógymóddal egybekötött ét szabályok. Számos oly esetben, midőn már semmi más gyógyszer nem használt, ezen gyógymód segélyével a betegek tökéletesen meggyógyultak, ainit száz és száz, az illető meggyó­gyultaktó! kiállított elismerő és köszönő iratok iga zolnak. Kapható minden ismert gyógyszertárban. Főrak­tár: Pozsonyban a „Megváltóhoz" cimzett gyógyszer tárnál van. Halottként jelentés. Zala.-Egerszeg rend. tan. város területén ez év szeptember hó 1-tól október hó 1-éig. 1 Kovács Kálmán 59 év. rk. nyug. miniszt. tanácsos szervi szívbaj. 2. Kutasi Erzse, 16 év. rk. hajadon, tüdőgümőkór. 3. Rádi János 6 hó. rk. hev. bélhurut. 4. Pápa Józsefné, Kasznár Fáni, 73 év. elgyengülés. 5. Kámán Rozi, 27 év. rk. hajadon, agy bántalom. 6. Gáspár György, 77 év. rk. nős, földmives, vég­elgyengülés. 7. Ozv. Kaiser Sándorné, Kolsich Júlia, 5 3 év. móz. hitv. tüdővizenyő. 8. Horváth Szidónia, Győrfalvai Jánosné, 27 év. rk. kocsis neje, gyomorfekély. 9. Predl Ferencné, Treiber Mári, 77 év. rk. földműves özv. végelgyengülés. 10. Niez János, 30 év. rk. téglás veselob folytán hal­tak meg. Zala Egerszegen, 1889. október hó 1-én. Ur. Graner Adoif v. orvos. Felelős szerkes/.tő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Főmunkatárs: Szalay Sándor. 202 v. 1889. szám. rk. özv. vég­Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zala­egerszegi kir. járásbíróság 2202. számit végzése által Zalamegye összesített arvatara végrehajtató javára Soos Cresztentia puszta-mihályfaí lakós ellen 43 frt 42 kr. tőke, ennek 1888. január hó 1-től járó 5° ,,-os kamatja, ugy járulékai erejéig elrendelt kielégítési vég­rehajtás alkalmával bíróilag felűlfoglalt és 1619 frtra becsült lovak, szarvasmarhák, gazdasági eszközük, gépek és szalmából álló ingóságoknak nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínén vagyis Puszta-Mihály fán leendő eszközlésére 1889. evi oktober ho 24 ik najijanak delelott II oraja határidőül kítüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árve­résen az 1881. évi LX. t.-c. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi I X'" LX. t.-c. 108. § ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Zeit Z.-Egerszegen, 1889. évi szeptember hó 26-án Nagy Santlor kir. bir. végrehajtó. QKXXXXXXXX mxxxxxxxQ Községeknek külön árak!!! § H Siáj és körömfájás ellen ^ leghathatósabb szer X X X X X X X melyet szavatolt kitűnő minő- ^ ségben, kicsiben is jutányosán ajánl ^ § Szávoszt Alphons § X az országos magyar gazdasági egyesület X pártfogása alatt álió magkereskedés és ít iq gazdasági cikkek üzlete Budapesten, K ^ Arany-János utca 11. sz. Q KcxxKxnxxxxxmxxxxxxy x ftyomatatott özv. Taliy Rozália gyorssajtojan Zala-Egerszegen.

Next

/
Thumbnails
Contents