Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-14 / 28. szám

VIII. év folyam. Zala-Egerszeg, 1889. julius 14. szám. 1, isi ii Irrlr i t i cs r 11 1 I ' 1 neu A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az aratás alkalmával. A nép jólétén, nemzetgazdászat.i állapotunk emelkedésén szakadatlan gonddal, érdeklődéssel csüngő sajtónak egyetlen, a legparányibb közege sem zárkózkatik el a beállott aratás alkalmával ama jelenségek elől, mik kötelességül szabják hazai földmivelésünk és földmivelő népünk érdekében rájok mutatni a fénforgó bajokra és hiányokra. Az aratás eredménye mémely vidéken nagyon szép; de ahol valamely elemi csapás érte a vetéseket, ott bizony szűken ütött be a termés. Na és, ha figyelemmel kisérjük a gabonaárakat, azt tapasztaljuk, hogy a bánáti buza metermázsája 7 frt néhány krajcáron kel. Ez határozottan azt mutatja, hogy a mi búzánkkal szemben — mely annak idején, szerencsésebb export-viszonyok mellett metermázsánkint 12—13 írton kelt el — óriási nagy a concurrentia. Szegény gabonatermelő népünk sohasem kapja meg verejtékezése, a termelő földbe fektetett tőkéje méltó gyümölcsét s mindegyre kisebb lesz a remény arra nézve, hogy népünk a fénforgó termelési viszonyok között anyagi bajaiból kiküzdhesse magát és így a nép jólétén szilárdabb anyagi garantiat nyerjen az állam is, a minden oldalról előtérbe nyomuló várakozásokkal szemben, az általános haladást, emelkedést illetőleg. Sokfelül azt hangoztatják, hogy oktatni, tanítani kell a népet okosabb gazdálkodásra. Meg kell tanítani arra, hogy miképen produkálhat szebb, versenyképesebb gabonát. Sokan szemrehányást tesznek a kormánynak, hogy mért nem küld a nép közé szakértő nemzetgazdászokat, akik megismertetnék a néppel: minő ujabb vivmányok mutatkoznak a földmivelés terén. Mások meg a népiskolákat vádolják, hogy mért nem fektetnek nagyobb súlyt, nagyobb gondot a gazdaság-tanra, mért nem vezetik be a gyermeket, már serdülő korában az okszerű gazdálkodás ismeretébe. Hát ha azokkal nem értünk is egyet, akik még e tekintetben a vándortanitói rendszerrel akarnának a fénforgó bajokon segíteni: azt beismerjük, hogy töldmivelési állapotainkon emelni sokat és nagyot lehetne a nép oktatása által. De ennek az oktatásnak csakugyan magából az iskolából kellene szétárasztani nép-jobblétet. biztosító sugarait. Ott kellene a földmivelő nép csemetéinek vérébe oltani, hogy miként gazdálkodjék, minő rendszert kövessen, ha majdan fáradozásának, verejtékezésének méltó gyümölcsét akarja élvezni. Ez valóban nagyot lendítene földmivelési állapotunkon. Pedig be kell ismernünk, hogy a gazdasági és kertészeti gyakorlatok vezetéset illetőleg még nagyon sok kívánni való áll fenn népiskoláinkkal szemben. Nem kutatjuk, e helyen és ez alkalommal nem is lehet célunk kutatni ama körülményeket, mik talán e tekintetben nehézségeket, akadályokat gördítenek még a legőszintébb ígyekezetü egyének elé is. Ismert, tudott dolog előttünk is, hogy a haladásnak minden téreu megvannak a maga vaskalaposai; jól tudjuk, hogy néptanítóink éppen a töldmivelő helyeken anynyira túl vannak halmozva a többraju iskola teendőivel, hogy specialiter a gazdasági és kertészeti gyakorlatoknak vezetésire, mely pedig oly életreható fontosságú, a kellő súlyt nem is fektethethetik. Mind a mellett nem zárkózhatunk el az óhaj nyilvánítása elől, hogy nagyon szívesen látnók irányadó helyről néptanítóinknak ily szellemben való buzdítását. Nagyon szívesen látnók és hallanók az ily szellemben való buzdítás mellett annak hangsúlyozását és sürgetését is, hogy a földmivelő népnek a csökkent gabonaárak folytán évről évre növekvő anyagi síílyedését megszüntetni s őt kedvezőbb életviszonyok közé juttatni hivatott méh- és selyemhernyótenyésztés is a néptanítók kezébe tétessék le. Elvitathatlan tény az, hogy földmivelő népünknek a gabonaár rohamos esésével beállott gazdas igi ziláltságán leginkább a méh- és selyemhernyótenyésztés terjesztésével lehet és kell is segíteni. De azzal a móddal, amely ez idő szerint követtetik, a várakozásnak megfelelő cél elérve nem lesz soha. Itt egy kormánybiztos, aki petéket küld a tanítóknak, a községi biráknak, ott egy vándortanító, aki elmegy egy-egy járási székhelyre s az ott megjelent 30—40 embernek elmondja, hogy milyen jövedelmező és szép foglalkozás az a méhtenyésztés, hogy mily pompásak azok a zirzon-kasok. Mindez igénybe vesz 1—2 órát. Azután a kormány által fizetett vándortanító becsomagolja miniatűr-kaptárját, hogy 4—-5 évig másfelé vándoroljon a méhtenyésztés kiküldött apostolával. Igy a méhtenyésztés — eme, a nép anyagi megmentésére szánt iparág elterjedni, fölvirágozni sohasem fog. A tanítók kezébe kell azt letenni s egészen más módon. Sokkal több gyakorlati eredményt biztosítana, ha minden megye székhelyén méhészeti tanfolyam nyittatnék a szünidő egyik hónapjában, p. júliusban, melyre minden járásból egy-egy tanitó hivatnék meg kormány költségén. Mert a méhészet terjesztésére a lelkesítés, a buzdítás nem elég. Aki ahhoz kedvet akar kapni, annak elméleti és gyakorlati útmutatás, tehát legkevesebb egyhavi tanulás kell. Ebből a tanfolyamból kikerülendő tanítókat kellene azután megbízni, hogy a járás többi tanítóit oktassák, tanítsák meg a méhtenyésztésre. Ezek megint terjesztenék tovább saját községükben. Ez a dolog némi költséggel minden esetre járna, de az így támadt kiadásokat bőven kárpótolná az eredmény, mely első sorban a tanítók, másod-sorban a nép jólétének emelkedésében s így harmad-sorban az állam anyagi állapotának megszilárdulásában mutatkoznék. A tanfolyamok vezetését is tanitókra lehetne bízni, mert minden megyében van rendszerint, egy két olyan tanító, kik a selyemhernyótenyésztést és a méhészetet már szép eredménynyel űzik. Szóval ezt oly kevés költséggel keresztül lehetne vinni, ami a majdan mutatkozó haszonnal és eredménynyel szemben teljesen elenyésznék. „Zalamegye" tárcája. A drávai révész — A „'/alamegye" eredeti tárcája. — Vizvár falu ott fekszik a Diává partján. A szeszélyes folyó már három helyen is olyan közel jutott hozzá, hogy csak a miatyánk, meg a rögtönzött parterődítés őrizte meg néhány házát a teljes összeomlástól. Egyszer azután eszébe jutott a vármegyének, hogy .mégis csak kellene valamit tenűi azzal a temérdek panaszszal, amit a vízváriak a közigazgatási bizottsághoz intéztek : akkor azután kiment egy mérnök, akinek megmagyarázták a vizvári érdemes atyafiak, hogy itt csak sarkantyúval lehet segíteni a dolgon. Megmutatták a helyet is : hol kell sarkantyút adni a Drávának. A mérnök eleinte csak bámult, később azután inegreszkirozta a kérdést, hogy tulajdonképen hát mekkora legyen az a sarkantyú és melyik gyárban csinálják? Mert hát valami közönséges huszár- vagy lovagsarkantyuval csak nem lehet kicsiklandozni a rohanó Drávát a megásott medréből 1 Erre meg azután a jó vizváriak néztek nagyot, hogy talán bolondoknak tartja őket a mérnök úr? Mikor azonban látták volna, hogy a mérnök úr éppenséggel nem tréfál, akkor előszólították Vidra Lacit, a bélavári révészlegényt, hogy beszéljen értelmesen a mérnök úrral. Katona viselt ember ; az utászoknál szolgált; ő csak ineg tudja értetni vele, hogy milyen legyen az a drávai sarkantyú. Vidra Laci éppen nem jó kedvében volt, a szeretője volt látogatni Vizvárott; oda állott a mérnök elé ; tisztességgel emelintett a kalapján, azután azon kezdte, hogy a tekintetes mérnök úr egészen jól vélekedik, mert bizany ide hatalmas sarkantyú kell, amit annyival nehezebb élőállítani, mert nem acélból van, hanem kőből. De erre nein kell sokat költségeskedni a tekintetes vármegyének; megcsinálja azt ő is az utászkáplári tudományával: csupáu csak valami 30 kocsit adjon neki a község. A mérnök elbámult. — \ztán egyéb nem is kell! — Semmi, kérem alássan. — Hát a maga munkájáért mit kér? — En, kérem alássan, semmi egyebet, csupán a tekintetes vármegyétől annyit, hogy itt a vizvári parton egy kompot állíthassak; a község pedig egyezzék bele, hogy itt a Dráva áradása által mosott haszontalan teiiileten egy kocsiút jöhessen az én kompomig. A mérnök is, még a községi elöljárók is összenéztek, hogy nincs-e hiba a Vidra Laci emeletén. Az ajánlat mesésen vagy inkább bolondul olcsó volt. Hát majd elválik : mit tud a gyerek ? Utász volt , meglehet, hogy tanult valami furfangos dolgot a katonaságnál s most hasznát veszi. A községi elöljáróság beleegyezett, hogy az áradásos területen Vidra Laci kocsiutat nyithasson az áradásos területen. A 30 kocsifuvart is szívesen megajánlották a kőszállításhoz. A megyei mérnök visszautazott és 3 hét alatt megjött az engedély Vidra Lacinak, hogy a Dráva alámosásával fenyegetett Vizvár községnél a Drávát sarkantyúval szabályozhatja s az ekként szabályozott parton a közlekedés gyorsítása szempontjából kompot állíthat. Mikor ez köztudomású dolog lett, az egész Vizvár megesküdött volna, hogy Vidra Lacinak elment a sütnivalója. Mit akar? A szeretője apját: az öreg Mandula Mihályt akarja megbuktatni? Miért? Isten tudja a szándékát ! Azt persze senki sem hallotta, hogy csak nemrég is milyen beszélgetés folyt Mandula Mihály, meg Vídia Laci között. As öreg Mandula Mihály jó ideig szótlanúl nézte, hogy a szomszédos révész legénye el-ellátogat az ő aranyos Maricájához. fA drávaparti magyar községekben így hívják horvátosan a Mariskákat) Egyszer azonban még is csak neki durálta magát, hogy megmondja ő annak a nyalka legénynek, ha mindjárt katonaviselt ember is — ne járjon az ő Maricájához; mert hát talán akadna szerencséje olyan részről is, ahol van mit aprítani a tejbe. Meg is tette éppen akkor, mikor a megyei komissio kiint volt s mikor olyan veszett jókedvvel jött Maricájától. — Hm, hát csak az a baj, Mihály bácsi ? szólt hamisan hunyorintva Laci, a két okos szemével. - Nincs egyéb, Laci öcsém ! De látod, te még csak révész legény vagy. Én magamhoz nem házosíthat lak be, mert magam is keservesen élek. —- Igaz ? Én pedig meg tudnám mutatni kendnek, Mihály bácsi, hogy én magamat is, meg magukat is el tudnám tartani egy komp jövödebnéből. De nem ilyen kompéból ám, mint Mihály bácsié, mert ezt egy esztendő múlva már elmossa a Dráva. Mandula Mihály nagyot nézett Vidra Lacira, egyet rántott a félvállán; azután ott hagyta i faképnél; haza ment és okos szóval azt a tanácsot adta a szépséges Maricának, hogy szakítsa kétfelé a kötelet, mert a Vidra Lacit nemsokára aligha le nem kell kötni. Ez a trópus rustikus prózában annyit jelentett, hogy Vidra Laci nemsokára megbolondul, jó lesz hát útnak bocsátani . . . Mai számunkhoz negyeiliv melléklet van csatolva.