Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-08-18 / 33. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. augusztus 18. 33. szám. Előfizetési dí<: Egészévre 4 t't., Félévre 2 t't., Negyedévre 1 t't. Hirdetmények: •'? hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyílttól- petitsora 12 kr. JL I A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktilrirnik vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Augusztus 20. A kegyeletnek nagy és szép ünnepét ünnepli augusztus 20-án a keresztény Magyarország. Első királyának, Szent-Istvánnak, névünnepét. Jól van ez így, jól teszi. Mutassa meg ezáltal a nagy világnak, hogy a magyar soha sem felejti el azt, ki valaha jót tett vele. — Mutassa meg a keresztény világnak, hogy — bár 900, sokszor súlyos csapástól, szenvedéstől terhes esztendő repült el az idő gyors szárnyain a nemzet feje felett — jó- és balsorsban egyaránt megőrizte lelkében tiszta képét királyának, kiről II. Szilveszter pápa helyesen mondá: „Engem apostolinak mondanak, de a ti fejedelemtek, ki által Krisztus oly nagy népet nyere, az apostol''. Mutassa meg ezáltal, hogy sem tatárjárás, sem ozmán járom, sem belvillongás nem vala képes elnyomni, eloltani a független Magyarország első keresztény apostoli királya iránt szivében táplált kegyeletnek tisztán égő lángját! A nemzet, mely képes volna elfelejteni nagyjait; melynek szivéből kihalt korszakot alkotó fiai iránt a kegyelet érzete ; melynek lelkéből a kérlellietlen idő képes volna eltörölni a saját javát előmozdító emberek önzéstelen tetteinek tudatát: nemcsak annak adná kétségtelen bizonyítékát, hogy a kultúra lépcsőjén a legalsóbb fokon áll, hanem annak is, hogy létjogát veszítette el. Millió magyar megy e napon a templomba, hogy elvontan a nagy világ s a mindennapi élet zajától, hacsak egy órát is szenteljen a szent király emlékének, ki az első templomot építtette drága vérrel szerzett édes magyar hazánk szent földjén azért, hogy népe, melyet oly igazán szeretett, ott hallhassa a Krisztus üdvözítő tanát s e milliók kebléből száll fel imában a köszönet a magyarok Istenéhez, hogy Szent-Istvánban oly királyt adott őseinknek, ki élte egyik főcéljául azt tűzte volt ki, hogy népe keresztény szellemben tanulja megismerni Istenét. jelentőségére s tanítsuk meg őt arra, hogy nem magyar az, ki első királyunk apostoli működése emlékének egy órát nem képes szentelni. A felvilágosult lélek, ha a templomát bezárják is, megteszi azt a szabad természetben is, látja dicső királyunk alakját, amint az, körülvéve túlvilági fénynyel, mosolygó arccal, mutatja neki a kelő hajnal bíborának megdicsőült ragyogásában az igéret földjét — édes hazáját. Les yen tehát Szent-István napja valamennyi magyarnak ünnepe; legyen hazánk augusztus 20-án egy nagy templom, melyben térdre borulva, 16 millió magyar kegyeletteljesen ünnepli meg a független magyar haza első apostoli királyának névünnepét! Lotto es postatakarékpénztár. Nem ok nélkül szokták a takarékbetéteket a lottóbetétekkel szembeállítani, mint két teljesen eltérő, sőt egymással ellentétes gazdasági működés nyilvánulását. Az előbbiek a takarékosság kellően nem méltányolható erényének gyakorlását juttatjái» kifejezésre, az utóbbiak kevésbbé nemes tulajdonság, a játékszenvedély létezése mellett bizonyítanak. A takarékos ember egyszersmind a munka képviselője, a lutri kedvelője a szerencse után futkos. Az az ember, a ki takarékoskodik, legtöbbnyire józan felíogást és kifejlődött érzéket tanusit az egyéni önállóság iránt, inig az az ember, a ki véletlen folytán szeretne meggazdagodni, nem saját erőinek fejlesztése és tökéletesítése által igyekszik biztosítani anyagi jólétét. Bizonyosra veheti is, hogy a takarékosság utján szerzett vagyon sokkal szilárdabb alapokon nyugszik, mint az a vagyon, melyet a szerencse hozott össze, mert annak uiegőrzéséuél épp azon megbecsülhetetlen erkölcsi erő működik közre, mint megszerzésekor, inig emennél a véletlen szeszélye érvényesül főtényező gyanánt és ez vajmi ingatag támasz. Misem jellemzi korunk ez irányban mutatkozó felfogásának javulását, mint az a körülmény, hogy az állam, miután a takarékosság eszméjének szolgáló intézményt, a postatakarékpénztárt felállította, most nem sokára rá a lottó eltörlésének eszméjével foglalkozik. Mindkét intézmény a szegényebb lakosság céljainak kíván első sorban szolgálni. A lottónál csekélyebb összegű betétek is lévén eszközölhetők, ezzel mód „Zalamegye" tárcája. A filloxera. - A „Zalaniegye" eredeti tiircaja. — I. A bikali határban két tanya állolt egymás szomszédságában. Gyönyörű szép palota mindakettő. Egyikben Haragos Péter volt az úr, a másikban Tagadó Vendel. Eleinte egyformán művelték 30—40 hold földecs kéjöket. Mindegyiknek termett annyi gabonája, amennyi az esztendei élelemre kellett s még annyit el is adhattak, amennyi ruházatra s egyéb szükségletre éppen elég volt. Az egyforma szűr a béke takarója. A két szomszéd egyideig békében élt. Hanem a szűr nem maradt sokáig egyforma. Egyszer csak Haragos Péter uram kúriáján különös dolgok történtek. 10—15 erős, izmos napszámos jelent meg ott és az árnyas fáktól környezett pusztai lak mellett el kezdették ásni, túrni a földet. Tagadó Vendel kényelmesen pipázgatott tanyájának eleven sövénye mellett és incselkedő tnosolylyal nézte szomszédját, amint a verejtékező napszámosokat dirigálta. — Csak inélyobben, barátaim, mélyebben. Mástélláb, kétláb! — Ugyan, mi ménküt akarhat ez az én Haragos szomszédom ? — tünődék magában Tagadó Vendel. — Nem lehet ez valami okos dolog. Ezt már megint valami könyvfaló verhette a könnyen hivő tejébe. Pedig de halálos vétek azt a drága földet háborgatni ! Milyen hatalmas gabona termett benne. Talán nem érdekelte volna olyan melegen Tagadót • z a dolog, ha más i-> nem látszott volna bele. Volt neki egy szép tündér Ii i, Haragosnak me£ t'gy gyönyörűséges, jóságos leánya. Tagadó sokszor elnézte gyötn őrködve ezt a két fiatal teremtést, mikor a szomszédos portáról órákig átbeszélgettek egymásnak vasárnap délutánonként. Ebből lesz azután a gyönyörű pár. A két birtok egygyé lesz. Akkor azután nem aka 1 sem a párnak, sem a birtoknak hamarjában mássá nemcsak a bikali határban, hanem még a vármegyében seui. Valóságos paradicsomkert lesz az. Bli az ördögöt gondolt hát ez a Haragos szomszéd, hogy most megrongálja, feldúlja előre ezt az álmodott paradicsomkertet ?! Csak nézte, nézte azt a gonosz inunkat. Talán valami régiséget kutat? Talán valami régi Írást talált, amiben megvan irv t, hogy olt kell keresni az ősök kincsét? Talán az ördöggel cimborál ? Soká nem tűrhette a ké'séget; közelebb lépkedett a verejtékezőkhöz; jó munkát kívánt nekik. — Ugyan mit vétett ez az áldott föld, hogy úgy vágják kendtek a szive gyökerét? Micsoda istenadta palánta az, aminek így meg kell túrni ezt a drága földet ? A munkások föl se tekintettek, csak vállat vontak és ásták tovább a földet. Mi gondjok nekik arra! Ok csak ásnak. A napszámot megkapják. A többi a gazda dolga. Tagadó Vendelt bántotta ez a nemtörődömség. Közelebb ment szomszédjához, aki maga is erősen dolgozott. Napbarnított aicáról csakúgy csurgott a verejték. — Adjon Isten jó munkát, szomszéd ! — Fogadj Isten ! — Nagy munkában vannak, szomszéd. Talán csak kincset ásnak ? — Amint vesszük. Aki nézi, annak csak földet; nekem: drága kincset. — Ne tréfáljon, szomszéd ! Mit akar ebbe a fölforgatott földbe ültetni? Mai száiiiuuk hoz negyed ív melléklet, ran csatolva. Haragos Péter önérzettel törülte le bő ingujjával aica verejtékét, hatalmast pödürintett a csáklás bajuszán; küzelebb ment Tagadóhoz. — Nem tréfa ez, szomszéd! Tudja: mi lesz ebből? Kincses bánya! Valóságos kincses bánya! Érti? Beültetem szőlővel. Tagadó Péter erre a szóra kivette szájából a pipát, azután egy lépést tett hátrafelé; a kalapját fölebb tolta homlokára, hogy jobban belenézhessen szomszédja szemébe. Mert egyszerre az a gondolat villant meg agyában, hogy szomszédjánál aligha baj nincs az emeleten ! Hanem mikor látta, hogy annak nyugodt aieán még árnyalata sincs a tébolynak, akkor megint vissza, sőt egészen közelébe lépett; megfogta annak izmos kezeszárát s igy szólt : —- Szőlővel beültetni, ezt a tűidet? Ki volt az a félkegyelmű ember, aki ilyen bolondot tanácsolt szomszédnak ? — Nem volt az félkegyelmű ember kedves szomszéd, hanem nagyon is okos ember. Maga volt a tiiloxera-biztos úr. — Na de, édes szomszéd, róna földün, hol a legpompásabb buza terem, szőlőt ültetni ; még sem lehet <>kos dolog. Hisz ilt minden esztendőben elfagy a szőlő. — Nem úgy van az. A múltkor, hogy a tiiloxerabiztos úrral beszélgettünk, azt mondta, hogy legjobb volna szőlőinket olyan helyre telepíteni, ahol időnkint, vizet lehetne bocsátani a szőlőre, úgy, hogy a tőkék egyideig viz alatt állanának. Ez volna a legbiztosabb mód a filloxera ellen. Na hát lássa szomszéd, én most egész birtokomat beültetem szőlővel. Csatornákat vezetek idáig a Lippancs pataktól. A csatornákat zsilipekkel elzárom s mikor nekem tetszik, akkor eresztem tele vízzel birtokomat. Majd akkor, ha filloxera talál mutatkozni. Meglássa, szomszéd, hogy ez hatalmasan sikerül. Pár év alatt busás jövedelmet fog hajtani ez a szőlő. Tagadó Vendel megcsóválta a fejét. özepen van ez így! b barmit mondjon is a jelen kor némely történet írója — ki tán számításon kivül hagyta az akkori kort, s viszonyokat — Szent-Istvánról, az ő szavuk, az ő Ítéletük nem változtat egy mákszemnyit sem a tényen: ha Szent-IstvánJhelyett p. o. Dobzse László ült volna a magyar trónon, illetve volt volna fejedelmünk, kérdés, hogy hol volna ma nemcsak hazánk, de az egész művelt nyugat, mert félezred évig a nyugati kultura védbástyájává csak a Szent-István teremtette keresztény Magyarország lehetett. Ezért országos ünneppé is lett Szent-István napja, mely napon minden igaz magyar einlief szive melegebben dobog, ha viszsza tekintve nemzete múltjába, mint fényes napot látja feltűnni az akkori pogány Magyarországban első királyunk apostoli alakját, ki megértve korát, belátta azt, hogy ha népét a szerzett fiatal hazában meg akarja tartani, azt részére biztosítani, akkor szellemileg is oda kell azt emelnie, hol a szomszéd népek állanak, mert a honszeretet s a vitézség egymagokban létjogát nem biztosítják. De tudta bölcsen azt is, hogy célját legbiztosabban úgy éri el, ha népét a keresztény hitre téríti. Megtette. Keresztények vagyunk. Ki ne szentelne tehát egy hoszszú évben egy órát első apostoli királyunk emlékének? Hisz megszégyenítenének régen a sir hideg ölében pihenő őseink, kik századokon keresztül megőrizték drága emlékét s dicső jobbját, melylyel népét annyi jótéteményben részesíté, ereklyekép ránk hagyták! Van-e, lehet-e magyar embert képzelni, ki e nagy napot: augusztus 20-át meg ne ünnepelné? S mégis — pedig nem jól van ez így — országos ünneppé, valamennyi felekezet ünnepévé nem teszszük. Pedig itt az ideje, hogy a keresztény Magyarország országos ünnepévé tegye első királyának, Szent-Istvánnak névünnepét. Nyissuk ki valamennyi felekezet számára a templomot s főleg a köznépet oktassuk e nap