Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-08-11 / 32. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. augusztus 11. 32. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az oláhcigány kérdés a közigazgatási bizottságban. A megyei közigazgatási bizottság e havi ülésén Skublics Jenő bizottsági tag felvetette az oláhczigány kérdést. Utalt a tűrhetetlen állapotra, melyben e renyhe, dologtalan néppel szemben vagyunk s ma már oda jutottunk, hogy nemcsak lopnak, hanem helylyel-közzel rabolnak is s a község lakói még feljelenteni sem igen merik őket, attól tartva, liogy boszúból falujukat felgyújtják. Az oláhcigány ügy a megye érdekeit oly melegen szivén hordozó s erélyéről ismert alispánunknak is — mint kijelenté — elég gondot okoz; foglalkozik ő a kérdéssel, mely elől — a hozott rendszabályunk dacára — kitérnünk lehetetlen s a legmegfelelőbb óvszer létesítése O o gondoskodásának kiváló tárgyát képezi. Kijelenté, hogy az állapot azáltal, hogy a cigányok lovai elvétetnek, meglehetősen javult; a cigányokat a csendőrök rend szerint illetőségi helyükre kisérik. Ezen illetőség alapján részesült vármegyénk székvárosa abba a megtisztelő kitüntetésben, hogy lakosainak száma 170 azaz egyszázhetven oláhcigánynyal szaporodott, levén épenennyi oláhcigány zala-egerszegi illetőségű, kiket innen nemhogy ki nem utasíthatunk, hanem ellenkezőleg. ha kedvük kerekedik s a közel vidékre ö > rövidebb vagy hosszabb ideig tartó vendégszereplésre mennek és rettegett ellenségük: a csendőrök észre veszik őket, úgy rögtön hozzánk visszavezetik őket. Igy ér bennünket azután az a rendkívüli szerencse is, hogy míg a város végein fennállnak a tilalomfák: „A koldulás tilos" — addig a libagyepmezőn sátorozó karaván kisebb nagyobb csemetéi olyan öltözékben, melyre dádéjok büszkén mutathat,, hogy ő ruházza őket, épen a tilalomfák egyike alatt csókolgatják a hid karfáit, járják az épületes cigány és róka táncot, kérik, sőt kierőszakolják az obulusokat. Embertelenség volna a koldulásért megbüntetni őket. Nem tudnak olvasni s így mikép tudhassák, mi van irva a tilalomfára, hacsak számukra a város egy külön tanfolyamot nem nyit? A vármegye komoly gondolkozású s érett megfontolású ügyésze felvetette a kérdést, mikép lehetnek ezek egerszegi illetőségűek, mikép bizonyítják be, hogy itt születtek? Azt hittük, hogy rögtön kiadhatjuk egyszer s mindenkorra mind a 170-nek az útlevelet, de örömünknek csakhamar vége lett; mert nyomban ama felvilágosítást nyertük, hogy ezeknek még 1885 előtt vagyis a rendezett tanács életbe lépte előtt az akkori községi elöljáróság kiadta, hogy helybeli illetőségűek. Ezt az iratot pedig respektálnunk kell s épen nem csodálkozhatunk a felett, hogy ezen Írásukra illetve az egerszegi polgárságukra a dádék oly büszkék, sőt hogy még többen is óhajtanak e dicsőségre szert tenni, bizonyítékul szolgálnak a vajda betörött oldalbordái, kit legközelebb éjnek idején orvul megtámadott és kegyetlenül eldöngetett a fiatalabb nemzedék; mivel a vajda nem akart mellettük vallani, hogy azok is zala-egerszegi születésüek. Ha már e 170 cigány polgártársunk a koldulásból nem tarhatja fenn magát, mert az tiltva van, a lopásban pedig az éber rendőrség megakadályozza őket : úgy valami utat-módot kell kigondolni, hogy megélhetésük — a közönség zaklatása nélkül — biztosíttassák. A vármegye aranytollú főjegyzője nyomban egész kis programúiba foglalta össze megrendszabályozásuk üdvös módját. Valóságos szabályrendelet az, csakhogy nem írásban, hanem szóval. Javaslatának lényegét a következőkben egybefoglalva adjuk : A községek rendezéséről szóló törvény értei • mében a községek tartoznak gondoskodni munkaképtelen szegényeikről. Az oláhcigányoknak nem lévén setnmijök, szegényeknek tekintendők, vagyis olyanoknak, kikről gondoskodni az illető községek kötelesek. Mivel azonban közülök a legtöbb munkaképes, ezek kényszer munkára volnának alkalmazandók p. o. most nálunk az építkezéseknél, vagy a kavicstermelésnél, vagy a közmunkánál, az utcák tisztogatásánál, járdák öntözésénél stb. Mindegyik munkadíjából egy rész p. o. naponként tiz krajcár le volna vonandó s ebből a munkaképtelen öregeket s a még dologra nem alkalmas kicsinyeket lehetne eltartani. S mint ősi időben a robotosok mellett, a hajdú, úgy ezek mellett meg felügyelőkép egy rendőr állana, aki. ha esetleg valamelyik nem akarna dolgozni, vagy nem megfelelőiem dolgoznék, őt kötelességének teljesítésére a helyzet igényelte eszköznek alkalmazásával figyelmeztetné. S valljuk meg őszintén, hogy ezen eljárásnak óhajtott sikere, üdvös hatása meglenne. Képesek lennénk ugyanis a nagy többséget megtörni s a munkára rászorítani. Akik pedig a kellő intés, komoly figyelmeztetés dacára sem akarnának dolgozni s merev ellentállást tanúsítanának, ezek előbb-utóbb úgy elhagynának bennünket, hogy szülőföldjükre soha sem térnének vissza. Városunk hatóságának figyelmét felhívjuk ezen, nagyon is praktikus eszme keresztülvitelére. Ez uton hiszszűk, hogy városunk polgárságának nyugalmát ezen új 170 polgártárs részéről eddig tapasztalt s már tűrhetetlenné vált zaklatásaival szemben biztosítanák. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság augusztus havi ülését Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó O-án tartotta. Őméltósága üdvözülvén a megjelent bizottsági tago kat, az ülést megnyitottnak nyilvánította s egyúttal jelenté, hogy a pénzügyigazgatóságról szóló törvény értelmében a Zalamegye területére Zala Egerszeg székhelylyel létesített pénzügyigazgatóság hivatalos működését f. hó 1-én megkezdé s annak vezetésére Gernya László neveztetett ki. „Zalamegye" tárcája. A babakiráíy palotája. Kicsinyke kis csecsemők néma jajszava hangzott -zét társadalmunkban. A tudomány kimutatta, hogy Magyarországon a kisdedek nagyobb részének öt éves kora előtt el kell pusztulnia a józan gyermekápolás sineretének hiánya miatt, emberbarátok százai mutogatlak a szörnyeteg angyalcsinálók hadát, megláttuk a pincelakásokban elcsenevészedett kisdedeket, megtudtuk, liogy ezer és ezer ártatlan kis tanulónak napról-napra lincs mit ennie s egymást sürün követte a hír, hogy tt s amott disznók ettek meg egy-egy elhagyatott gyerneket s hogy a magára maradt kisded pusztító tűzkészt gerjesztett, hiszen Magyarország 13,000 küzsége <üzütt alig 400-ban van kisdedóvoda s midőn mindenkor felmerül a hang, hogy oly kevesen vagyunk magyaok, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelnozni és mégis ezrenként, — nem, százezrenként dohuk pusztulás elé azt az emberi lényt, ki talán boldogságra volt teremtve, avagy egykor nemezeiének biisz *esége lehetett volna. A jajszó nem maradt viszhang nélkül. Evenkint ij árvaházak keletkeznek. Karácsony estéjén szerte szét •cigyuladnak az ajándékokkal megrakott fák csillámai, d jöttek a „gyermekbarátok", hogy eledelt adjanak a kisdedeknek, szerte szét járnak a kisdedóvók, hirdetve Times eszméiket s a fenyvesek között szünidei gyarmatok állapíttattak. Es a mint szaporodtak a jószivek alkotta utézctek, annál inkább kezdettük érezni, hogy hiszen mi szeretjük a babát, hogy azok az ártatlan kisdedek, kik tehetetlenségükben is oly kedvesek akkor, a midőn •Ihagyatottak, nem egyeseké többé, hanem édes mindivájuriké. A magyar társadalomban uralkodni kezd a cibakultusz, vágyaink s érzelmeink célja letörölni a í/.i nvédés fakasztott könnyeket azoknál, kik erre maguk képtelenek, eszméink előtt új kép dereng : megmenteni zekét, kik oly kedvesek, oly szeretetreméltók. A társadalomnak eme nemes versenyében egyik legfontosabb s leginkább kimagasló mozzanat a Mária Dorothea-egyesület által most létesített kisdednevelési kiállítás. A babakirály palotájának neveztem el. Ne ütközzenek meg a cimzésen. Palota ez valóban, melyben az évről évre emelkedett babakultusz fényes kifejezési nyer, a babakirály háza, mert hiszen itt minden, de minden reá vonatkozik s sehol az országban nincs a babakultuszhoz tartozó mozzanat, a melynek e helyen képviselője no volna; királyi palota, mert íme a kiállítók küzütt fejedelmi vérből származott nők, miniszterek s főurak nejei vannak (Demde lélekemelő tény nemcsak tudnunk, de meg éreznünk is itt, hogy ők is anyák !) s eljöttek velük együtt a testületek, el azok, kiknek élete a kisdedek nevelésével van összekapcsolva s a sok fejű nép képviselői. Öt nagy terem Ízléssel diszített helyiségben tízezernél több válogatott tárgy tűnik fel szemünk előtt. A változatosság már-már kápráztat: játékok és könyvek, komoly tudományos eezküzük s statisztikai táblázatok, festmények, fényképek és taneszközük, idegen ültüzetekben elhelyezett bábuk, orvosszerek és táplálékok, csecsszopó üvegek s halandóságot feltüntető térképek kaleidoskopszerű változatosságban tűnnek fel egymás után. Csalódás, érzéki csalódás az egész. Egyedül a babakirály van itt, egyedül ő, legszeretetre méltóbb az emberi szívnek az a kedves lény, melynek képe megtölti teljesen a tudós agyát, magával ragadja a gyüngéd nő nemes érzelmeit, de a mely szivárványszín változatokban tűnik fel, mint az a titokzatos mély kedélyvilág, melynek ő az egyik soha kétségbe ne n vont ura és eszménye. Tarka változatosságban állanak előttünk a kiilünbüző nemzeti ruhába Öltöztetett bábuk : magyar és német, tót és oláh, bosnyák és bolgár, mindegyik képviselője egy fajnak, a melyben csiraként megfogamzott. Mennyire különböznek a külső jelekben! A khinai gyermekek, melynek ruháját magyar utazó hozta ide, ama távoli rokonaink, kiknek a nagy tübbség szavát is alig ismeri, a vogulok és osztjákok mily idegeneknek tűnnek fel. Csalódás, ismét csalódás. Annak a kisdednek csak ruhája más, de az is mosolyog, annak a szeme is tud ragyogni. Es mégis mennyire más lesz az az egy és ugyanazon baba a külső kürnyezet hatása alatt. Uri gyermekek fényes ültézetét s mesteri fantáziával alkotott játékszerét látjuk egyik teremben: itt-ott egy-egy szegényes parasztszoba tűnik elénk s az után egy még sütétebb kép : a nyomor otthona. Egyenlőknek születtek, de a külső kürnyezet gyorsan elválasztja pályájukat ; eszmélni sem tud még, bűntettre képtelen, de megtiltatott neki, hogy ürülni tudjon. Es a tübbieket is megtámadja a titokzatos ellen. Tudósok által készített képeken sötét színekkel vannak lerajzolva a difteritisz s vörheny pusztító utjai, melyek nyomán kisded keresztes hantok szomorú hullámtengere terjeszkedik szét: a baba tehetetlen, a baba menthetetlen. Nem, ez is csak csalódás. Hatalmas fegyvere van ennek az ártatlan kis lénynek, mindennél hatalmasabb: természetes szeretetreméltósága. A nyomort szenvedő, a műveletlen körben született s a beteg baba még hatalmasabb, mint az egészséges uri baba. Nézzünk szét a kiállításon : a babakirály palotájának nagyobb részét ez az elhagyott baba foglalja el. Egész nagy terem végtelen sok tárgyával kisdedóvók s gyermek-menhely mentő eszközeit tartalmazza: a természet legpompásabb alkotását, a mindenható emberi szellem titokzatos bimbó hasadását lesik meg ők s ápolják hűségesen, a mint a tudomány fegyverei tehetniük engedik. Abban a másik teremben pedig az orvosok helyezkedtek el, megmutatni a módokat, a mit a jó szerető anyának tudnia kell, ha ösztönszerű vonzalmán kivül érzelemmel is dicsekszik. Mellettük vannak még az emberbarátok szeretetsugalta leleményes munkáikkal. Idegcnek-e ők? A baba király udvarában vagyunk: a hatalmasok s tudósok meghajolnak a kicsinyke kis tehetetlen teremtés előtt, kinek csak egyetlen fegyvere van: a szeretet hatalma. Valóban csalódnék az, ki a kisdednevelési kiállítást látogatva csak az egyes művészi s ipari nevezetességekben akarna gyünyürküdni. A szeretet leleményes Mai számunkhoz negyeiliv melléklet van csatolva.