Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-28 / 30. szám

beküldeni. Sajnálattal kell azonban tudatnom, bogy a járáskörök közül o közgyűlési határozatnak csak az alsó lendvai, muraközi ós zala-egerszegi járáskörök feleltek meg. Beszolgáltatott pedig e oiinen az alsó-lendvai járás­kör 2 frtot, a muraközi járáskor 13 frtot, a zala-egerszegi járáskör 13 frtot, összesen 28 trlot. Ezen összeggel ezen összeg kamataival, a Zala Egerszegen 1886-ban kezelés alá átvett 128 trt 13 krral, úgy ennek időközi kamataival együtt a „Krób síremlék" alap t. 1889. évi julius 1 én 171) frt 7!) krral rendelkezik. Mélyen tisztelt közgyűlés! Öt éve már, hogy boldogult tanfel­ügyelőnk ott a zala egerszegi sírkertben aluszsza örök álmát anélkül, hogy mi a kegyelet és tisztelet drága adóját irányában leróttuk volna. Beláthatják Önök mindnyájan, hogy önkényt vállalt kegyeletes köteles­ségünk lerovásának ideje már nagyon is elérkezett. Ep ez okból újból azon kéréssel fordulok a mélyen tisztelt Közgyűléshez, kegyeskedjék újólag elrendelni, hogy az összes járáskörök a három év alatt befolyt tagsági díjak 20" 0-át még az 1889. év folyamában pontosan beszolgáltassák; mert ez esetben a befolyandó összeggel a jövő 1890. évben célunkat, ha máskép nem is, még az esetleg hiányzó összegnek a központi pénztár­ból való pótlása által megvalósíthatnék. Ez oly erköcsi kötelességünk, mely elől továbbra kitérnünk már nem szabad, nem lehet! A segélypénztárt illetőleg sajnálattal kell jelente­nem, hogy ilyennel csupán három járáskörünk t. i. a keszthelyi, sümeghi és zala-egerszegi bir. Még pedig a tavaszi közgyűlési kimutatás szerint a) a keszthelyi járáskor segélypéuztá­rának állása 68 frt — b) a sümeghi járásköré 600 frt — c) a zala egerszegi járásköré .... 1202 frt 43 kr. Üsszesen 187Ö frt 43 kr. Feleslegesnek tartom ily segélypénztár létesítésé­nek szükségét fejtegetni. Azt hiszem, midnyájan érez­zük annak fontosságát s részemről újból megragadom az alkalmat, hogy a járásköröket ily segélyegyesületek alakítására buzdítsam. Alapját képeznék a megmaradt tagsági díjak; pártoló tagok gyűjtése, esetleg kegyes adományok utján lehetne azt szaporítani s észrevétlenül növekednék az nagygyá! A központi pénztár állását illetőleg átvettünk 1886-ik évben a sümeghi központtól 98 frt 62 krt. A lefolyt három év alatt a járáskörök a következő össze­geket szolgáltatták be: I. Az alsó lendvai járáskör 1887-ben 5 frt — krt. 1888 ban 10 frt 49 krt. 1889-ben 5 frt 33 krt. Összesen 20 frt 90 kr. II. keszthelyi járáskör 1887-ben 9 frt 37 krt. III. Muraközi járáskör 1887-ben 13 trt 86 krt. 1888 ban 16 frt 96 krt. 1889-ben 7 frt 59 krt. Összesen 37 frt 41 krt. IV. Nagy-kanizsai járáskör 1888. máj. 7 trt 25 kr. 1888. aug. 22 frt — kr. 1888. okt. 22 frt. — kr. Összesen 51 frt 25 krt. V Sümeghi járáskör 1887 ben 4 frt. 66 kr. 1889-ben 5 frt. 33 kr. Összesen 9 trt 99 krt. VI. Zala egerszegi járáskor 1886-ban 1 frt 83 kr. 18^7-ben 16 frt 52 kr. 1888-ban 11 frt 19 kr. 1889-ben 11 frt — kr. Összesen 40 frt 54 krt. VII. Ezen összegek kamatai . . 10 frt 60 kr. VIII. Hozzáadva a sümeghi központ­tól átvett összeget kamataival ... 99 frt 74 kr. A 3 évi bevételek összege 280 frt 80 kr. Levonva ebből a 3 évi központi kiadások összegét : 101 frt 70 kr. A központi pénztárban jelenleg tényleg van: 179 frt 10 kr. Hogy a járáskörök tényleg beszolgáltatták e mind, a tagoktól beszedett díjak után a központot alapsza­bályilag megillető 1' : l részt s hogy az egyes járáskörök nél a tagsági díjhátralékok minő összegeket képvisel­nek, erre nézve kellő felvilágosítással nem izolgálhatok; mivel a járáskörök a Nagy-Kanizsán 1887. évi agusz­tus 23-án tartott közgyűlésen hozott határozat dacára ­a pénztári számadás másolatát, úgy a tagsági díjhátra­lékokról szóló — s a hátralékokat név szerint feltüntető kimutatást nem szolgáltatták be. Annyit azonban fájda­lommal jelenthetek, hogy egyes járásköröknél tetemes tagsági díjhátralékok vannak. Kérem azért a mélyen tisztelt Közgyűlést, szíveskedjék a pénztári számadások másolatának beküldése tárgyában hozott közgyűlési határozatot megújítani, nem mulaszthatván el e helyről is a tantestület tagjait tagsági díjaiknak pontos befize­tésére a legkomolyabban figyelmeztetni. Részemről ugyanis nem habozok azon nézetemnek kifejezést adni, hogy nagyon csekély érdekkel viseltethetik az egyesü­let irányában az, aki ezen egyik legfőbb kötelességé­nek teljesítését elmulasztja, felig hogyan várhatunk ügyünk iránt a közönség részéről érdeklődést, ha ma­gunk közönynyel viseltetünk irányában ? ! (Vége küv.) Helyi, megyei és vegyes hirek. A pénzügyigazgatosag száraára szükséges helyi­ségek bérbevétele tárgyában a várossal kötött szerző­dést a pénzügyminiszter jóváhagyta, még pedig a képviselőtestület részéről a minisztériumhoz intézett felterjesztés értelmében, t. i. hogy az épületben kocsi­szín és istálló ne legyen, továbbá mivel az épületben a pénzügyi biztosnak is lesz lakása, a pénzügyi biztos lakbérével az évi bérösszeg növekedni fog s igy 1650 frt leszen. Tekintve azonban, hogy a szemlész lakbért nem kap, hanem — mint eddig is — természetben lakást, a szemlész részére szükséges lakásért kárpótlás nem adatik. A pézügyigazgatóság hivatalos működését augusz­tus hó 1-én kezdi meg. Tisztelgés a veszprémi püspöknél. A Sümeghen időző Hornig b. veszprémi püspök őinéltóságánál a síi meghi tűzoltó egyesület megbízásából f. hó 20-án tisz­telgett Barkóczy Károly alelnök, Fűzik Gyula főparancs­nok, Mojzer Imre alparancsnok és Záborzky Elek ügyész. A püspök a küldöttséget leereszkedő nyájassággal fogadta s megígérte, hogy az egyesületet tőle telhetőleg támogatni fogja. Gyászh ír. Albanics József, nagy-kanizsai köz- és váltóügyvéd, a nagy-kanizsai választókerület független ségi és 48-as pártjának egy évtizednél tovább volt buzgó elnöke, f. hó 18-án Nagy-Kanizsán elhunyt. Béke poraira. Hadgyakorlatra vonulás. A helyben állomásozó gróf liadeczky huszárezred 6-ik százada városunkból 1. hó 25-én reggel indult el a hadgyakorlatokra, melyeknek befejeztével pár napra október hóban városunkba vissza­jönnek s úgy térnek Bécsbe, új állomáshelyükre. A Valicka tarsulat — mint értesülünk — augusz­tus hó 3-án fogja tartani közgyűlését, melynek tárgyát az elhalálozás folytán megüresedett elnöki áliás betöl­tése s néhány fontos folyó ügynek elintézése képezendi. Nyilvános köszönet. Megyénk szeretett alispánja Csertán Károly úr f. hó 19-én Nován létekor a novai önk. tűzoltó-egyletnek tiz forintot ajándékozott. Miért is forró köszönetét nyilvánítja a nemeskeblii emberbarát­nak a novai önk. tűzoltó-egylet. Kelt Nován, 1889. évi julius 23. Lóky .József tűzoltó e. titkár. Eljegyzés. Nábráczlcy Lajos nagy-kanizsai kir. tör­vényszéki biró jegyet váltott Hegedűs Margit kisasszony­nyal, néhai Hegedűs József kedves leányával. Primicia. A zala-szántói körjegyző fia Milkovich László, julius 21-én mondta első miséjét, mely alka­lomra száznál több vendég gyűlt össze, kik másnap reggelig mulatoztak. Mondanunk sem kell, hogy fel köszöntésekben nem volt hiány. A zalabéri önk. tüzolto-egylet folyó 1889. évi julius 28-án saját pénztára javára Zalabéren a „Szarvas"­hoz címzett vendéglőben tánccal egybekötött tekever­senyt rendez. Belépti díj személyenkint 40 kr. Egy tekejegy ára 3 dobásra 10 kr. Kezdete d. u. 3 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. Zongora tanítas. Pochner Emma, a bécsi con­zervatorium növendéke, a zongorában oktatást kíván adni. Bővebb értesítés nyerhető fehérképutca 327. szám alatti házban. A keszthelyi kereskedő ifjak jul. 20 án „Önképző egyletük" javára minden tekintetben szépen sikerült táncmulatságot rendeztek. A táncot megelőzőleg az egylet dalárdája jól begyakorolt szabatos énekléssel mulattatta a közönséget. Tiszta jövedelmük 96 frt. Villamütés éjjel. A f. hó 23 áll éjjel városunk és vidékén ismét vihar volt. Bessenyőben a villám leütött és Skublics István földbirtokosnak 9 kereszt zabját, mely kint a földön volt, felgyújtotta. Söjtör és vidé­kén iszonyú szélvihar is dühöngött, inely az egyébként is gyér gyümölcstermést majdnem egészen tönkre tette. Sok kárt tett a szél a kukoricában is, mivel sokat tövestől kitört. Országos Vásaraink forgalmának feltüntetése vé­gett felemlítjük, hogy a f. hó 22-én tartott Magdolna napi országos vásárra felhajtatott 2(500 db. szarvas­marha s ebből eladatott 1677 darab. Halai egy üveg savanyúvíz miatt. Bán Gyula Barabásszegen a korcsmárossal egy üveg savanyúvíz különbözet felett a fizetésnél összeszólalkozott, miből tettlegesség származott s midőn Baán a korcsmárost a földre terítette, ennek fia a zajra oda jött s a kezében volt kapával Baán fején egy ütésre oly mély sebet ejtett, hogy ez huszonnégy óra alatt belehalt. A korcsmáros és fia önkényt jelentkeztek a bíróságnál. Öngyilkos gazdász. Biróözy István, keszthelyi gazdász, kinek öngyilkossági kísérletét mult lapunkban jeleztük, kilenc napi kinos szenvedés után — a gondos ápolás dacára — meghalt. Temetése julius 23-án ment végbe nagy pompával. A siigödörhél egy tanuló-társa megható gyászbeszédet mondott; ; végezetül a zenekar elhúzta a megboldogult nótáját („Árvalányhaj a süvegem bokrétája"), mely a fiu életében oly sok pénzébe került atyjának. Pólöske es Cserencsócz községek helypénz ársza­balyzatat a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ni. k. miniszter a soproni kereskedelmi- és iparkamarának véleményezés végett leküldvén, mivel mindkét község árszabályzata a megyének azon, már több izben tárgyalt ilynemű szabályzatainak megfelelőleg van tervezve, me­lyek megyénkben a helypénz-árszabályzat kérdésének rendezését célozzák s mely törekvés igen is méltányos, a kamara legutóbb tartott közgyűlésének határozatából kifolyólag mindkét község árszabályzatának helyben­hagyását véletiiényezé a minisztériumnál. Szerencsétlenség. Nagy népcsődülést idézett elő városunkban f. hó 25-én a délelőtti órákban az izr. hitközség épületénél a fal ledölése. A pénzügyigazgató­ságot ideiglenesen ezen épületbe helyezik ugyanis el s evégből most nemcsak belül tisztogatják ki, hanem kivül is f. nagyon is szükségessé vált kiigazításokat eszközlik, Egyik helyen a főfalat egy meternél széle­sebb nagyságban alol kiásták, mert ott mór-fal volt s nem volt alapja s a szügséges alapot akarták lerakni, azonban a fal egyszere nagy zuhanással dölt le. Két kőmíves kisebb sérülést szenvedett, a hamadikat Szakony Ádám kőmíves segédet azonban a leomlott föld egészen eltétoette s csak nagy nehezen tudták a fold lassan­kénti eltávolítása által a törmelékek közül kiszabadítani. A szerencsétlennek sérülései olv nagy mérvűek, hogy életben maradásához kevés remény van. A m. kir. postatakarékpénztár junius havi for­galma. A m. kir. postatakarékpénztárnál a f. év junius havában 32,520 betéttel 334.141 trt 11 kr. tétetett be és 10.991 felmondás alapján 267.259 frt 45 kr. fizette­tett vissza s igy az 1889. évi junius havi tiszta betét­összeg 66.881 frt 66 kr. A megelőző 1888. év hason szakában 276.320 frt 12 kr. tétetett be és 204.574 Irt 13 kr fizettetett vissza, az 1888. évi junins hayi tiszta betétösszeg ilykép 71.745 frt 99 krt tett. Az összfor­galom 1889. junius havában 601.400 frt 56 krt, az elő ző év hason szakában pedig 480.894 Irt 25 krt tett ki. Az 1889. év junius havában vásároltatott 5" ,,-os magyar papirjáradék a kir. postatakarékpénztár számára név értékben 82.100 frt, különböző értékpapír a betevők számára névértékben 34.100 frt, tehát összesen 116.200 frt névértékű értékpapir. — A f. év junius havában belépett új betevő 4.259, kilépett 3.035, a betevők szá­mában ekkép a szaporodás 1.224. Az összes betevők száma 1889. évi junius hó 30-án 141.355. A kir. posta­takarékpénztár számára vásárolt és saját tulajdonát ké­pező 5" ,,-os magyar papirjáradék névértéke 1889. junius 30-án 3,603.100 frt. — A botevők által 1886. február 1-től 1889. junius 30-ig megtakarított tiszta betétösszeg 3,350.267 frt 03 kr. A járadék könyvecskékre elhelye­zett értékpapírok névértéke 622.800 frt. A betevők által 1889. évi junius 30-ig megtakaritatott összeg tehát 3,973.067 frt 03 kr. Fain ! cim alatt egy csomó éle és anekdota került a könyvek közé, egyik élclapunk ismert alakjának Seiffensteiner Salamonnak dob-utcai jargonjába, mely nemcsak uj ötleteket, hanem ismert régi jó élceket is szeret a maga szójárásával továb adni. Anekdota, hason­lat, ötlet, találó mondás, politikai és társadalmi dolgokra élcelő megjegyzés egész gyűjteménye a zsidó tréfáknak (mint a cimlap nevezi) tölti be a kötetet, melynek min­den lapja illusztrálva van Ilomicskó Athanáz többé-ke vésbbé sikerült rajzaival és karikatúráival. Összeállította Csicseri Bors, a mely szintén nem ismeretlen név. A gyűjtemény első része egy egész ciklusnak. Singer és Wolfner kiadása. Ára egy „kóser" forint. Az ugorka-ideny már csak a legendák sorába tartozik. A kánikula dacára eseményes napokat élünk, mikor egy művelt ember sem nélkülözheti a mindennapi újságolvasást; kivált mikor azt maga után küldetheti, bármerre utazik, bárhol fürdőzik. Legalkalmasabb e célra a „Pesti Hirlap", mint á mely ma napilapjaink küzt kétségtelenül a legtartalmasabb. Annyi benne a tárca, kis cikk, nagy cikk, mulattató karcolatok, csevegések s oly gazdag a türvéuyszéki és hírrovata, mint egy más laptársáé sem. Azonfelül minden szenzációsabb esemény­ről a legterjedelmesebb sürgüny-tudósitásokat hozza. Ezt persze csak rendkívüli elterjedése folytán teheti. De meg is érdemli a pártolást, inert a mellett, hogy a leg­jobb lap, úgyszólván a legolcsóbb is : egy hóra 1 frt 20 kr., negyedévre 3 frt 50 kr. Az előfizetés a „Pesti Hirlap" kiadóhivatalába (Budapest, V., Nádor-utca 7. sz.) kül­dendő. Ugyanonnét mutatványszámokat is lehet kérni ; egy hétig ingyen és bérmentve küldenek mindenkinek. A Singer es Wolfner könyvkiadó cég kiadásában megjelenő „Egyetemes Regénytár" egyik legújabb kötete Kazár Emil „A' szivárvány" ciuiü elbeszélését tartal­mazza. Ez elbeszélés ujabb bizonyítéka annak, hogy Kazár, amennyire birtokában van a nyelv mesteri keze­lésének és a jellemfestésnek, ép oly érdekfeszítően tud elbeszélni is. Megn.gadóan ecseteli legújabb kötetében két sziv küzdelmét, mely — habár hőn dobog is egymá­sért — egygjé nem lehet ez életben soha: köztük áll ledünthetetlen válaszfalként a sütét múltnak még süté­tebb árnya. A szabadságharc testben-lélekben megtűrt, megkínzott vértanujának egyetlen leánya sohasem nyújt­hatja kezét az ifjúnak, a kinek atyja modotta ki annak idején, mint cs. k. tábornok a kegyetlen és igazságtalan Ítéletet, hogy „istennél a kegyelem!" — Ugyancsak mqst vettük e kozkedveltségü vállalat IV. évf. 16. kötetét, mely Bűmet Hoydson „A kis lord" cimü kitűnő regényét hozza Kárpáti János gondos torditásában. A regény hőse egy hét éves amerikai fiúcska, a ki várat­lanul angol lorddá és Nagybrittánia legfényesebb nevei és legdúsabb uradalmai egyikének örökösévé lesz. Ez a kis emberke annyi szeretetre néltóságot fejt ki, jelleme oly szerencsés vegyiiléke a mesterkéletlen gyermeteg naivitásnak és az életkorát túlhaladó komolyságnak, hogy nemcsak egész környezetét ragadja el, de kedven­cévé nőtte ki magát Anglia minden irodalomkedvelőjének és meg vagyunk felőle győződve, hason érzelmekre teend szert luizánk olvasó közöségének köreiben is. A meg­kapó jelenetekben gazdag kötet külsőleg is csinos ki­állítású piros vászonkütésben jelent meg és bolti ára csak 50 kr., mint az „Egyetemes Regénytár 1 1 ezen kivá­lóan sikerült és nagy kedveltségnek ürvendező vállalat­nak minden egyes kütetéé. Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC Főmunkatárs: Szalay Sándor. 450 tíkvi 1888. Árverési hirdetmény. A tapolczai kir. járásbiróság. mint tlkkvi hatóság közhírré teszi, hogy Leszner Ferenc végrehajtatónak lijváry Péter végrehajtást szenvedő elleni hátralékos 170 frt 63 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végre­hajtási ügyében a zala-egerszegi kir. törvényszék (a tapolczai kir. jbiróság) területén levő s a kőv.-eőrsi 71 <« sz. tlkjkvben f 1865 hrsz. a. Ujváry Péter tulajdonául felvett szőlőre 72 Irt, a kőv.-eőrsi 1111. sz. tlkjkvben f 2152 hrsz. a. felvett szőlőnek Ujváry Pétert illető telerészbeni jutalékára 195 h-t s a kőv.-eőrsi 1314. sz. tljkvben f 2148. hrsz. a. felvett ingatlannak Ujváry Pétert illető felerészbeni jutalékára s miután ezen ingat­lannak kikiáltási ára a 200 frtot meg nem haladja, az 1881. évi LX. t.-c. 156 §-ának rendelkezéséhez képest ugyanezen ingatlannak IÍGssy Esztert illető felerészbeni jutalékára is, tollát az egész f 2148. hrsz. szőlőre Ilit írtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést

Next

/
Thumbnails
Contents