Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-22 / 51. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1889. évi 51-ik számához. Csáktornya város képviselő testületének megkere­sésére a közgyűlés beleegyezését adta, bogy a város 20 ezer forintos kölcsönt vehet fel, továbbá ugyanazon vá­ros képviselőtestülete által beterjesztett ujabb helypénz .•-zedési taritfát jóváhagyta. Előterjesztetett Zala-Egerszeg város kérelme, mely ben felhozott indokai alapján — kéri a közgyűlést, hogy a Zala-Egerszegen létesíteni szándékolt nyolc osztá­lyú főgymnasium ügyében a kezdeményező lépést meg­tenni, ezen ügyet egészen kezébe venni s a közoktatás­ügyi miniszternél kieszközölni kegyeskedjék, hogy a pannonhalmi főapátság által a tanulmányi alap javára évenként fizetendő húszezer forint e gymnasium céljaira átengedtessék, mely esetben a város a többi kiadást készséggel fedezué. A közgyűlés a kérelmet teljesiti s ez érdemben a közoktatásügyi miniszterhez felterjezztés intézését elhatározta. Folyt, köv,) Helyi, megyei és vegyes hírek. Grof Szapary Gyula, töldmivelési m. kir. minisz­ter keszthelyi látogatásáról pótlólag még a következő­ket jegyezzük fel: A minisztert gróf Festetics T. láto­gatásán kivill a keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet ügye is hozta Keszthelyre s e város nagy érdekkel is néz a miniszter látogatásának eredménye elé. A minisz­ter nagy érdeklődéssel és alapossággal vizsgálta f. hó 13-án a gazd. tanintézetet. Előzőleg megszemlélte azt a gyönyörű telket, melyet gróf Festetics T. ajándékozott a tervezett uj gazd. intézet épületnek. Bement az elő­adásokra kíséretével : gr. Festetics, Svastics B. és Tormay B. miniszteri tanácsossal és meghallgatta a hallgatók feleleteit; kérdéseket adott tel s maga szólított fel a hallgatók közül, leginkább az ösztöndíjasokat. Két órá­nál tovább foglalkozott azzal, hogy az előadások ered­ményéről tiszta képet szerezhessen. Schadl János, Heusch Árpád, Kiss József és Lovassy tanárokat hall­gatta és kérdeztetett velők szaktantárgyaikból. Azután megtekintette a tanintézet ma már szűk tantermeit, dolgozó szobáit és szertárait, miután a majorba hajta tott ki, ott megdicsérte a siementhali tehenészetet, a törzsjuhnyájat. Elismerését fejezte ki a lótenyésztésnél, melynek nagyobb arányúvá tétele Deininger Imre igaz­gató érdeme. A miniszter távozásakor biztosította az igazgatót és tanári kart, hogy lelkén viseli a gazdasági tanintézet sorsát és annak a kor kívánalmai szerinti át­alakítását. Ugyaznap a házigazda, Festetics gróf juhá­szatát és tehenészetet és fenéki angol telivér ménesét és gúláját is megtekintette a miniszter s elragadtatással emlékezett meg róluk. Gróf Festetics T. maga* vendége tiszteletére kétszer adott uagy ebédet; 12 én 6 órakor — ekkor a magas vendég és házigazdán kivül résztvet­tek : Svastics főispán, Tormay B. miniszteri tanácsos, br. Putheányi Géza és Skublics Gyula földbirtokosok és dr. Dunszt Ferencz apátplébános, — 13-án 6" 2 óra kor pedig Bogyay Máté földbirtokos, Farkas Mihály és Deininger Imre igazgatók, dr. Csanády Gusztáv iskola széki elnök, Kálmán Ferencz houvédezred parancsnok és Farkas Aladár honvéd őrnagy, Pap Sándor jószág­kormányzó és Takách Imre főbíró A miniszter 14 én reggel 6 órakor utazott el Keszthelyről. Radocza János, kerületünk köztisztelet- és köz­szeretetnek örvendő képviselője, aki nemcsak a kerü­letünk ügyei iránt viseltetik meleg érdeklődéssel, hanem meg szokott emlékezni városunk jótékony célú egyesü­leteiről, úgy szükölködőinkről is, a f. évi karácsonyra újból fényes tanujelet adta emberbaráti szeretetének, midőn a zala-egerszegi kárácsouyfa egyletnek, a zala­egerszegi iparos ifjak segélyegyesületének 100—100 frtot, a zalaegerszegi tűzoltó egyesületnek, a zalaeger­szegi nőegyletuek, a zala-egerszegi munkások beteg­segélyző egyesületének s a zala egerszegi szegényeknek 50—50 frtot, a zala-egerszegi tanitói járáskör segély­egyesületének s a zala egerszegi polgári és kereskedelmi iskola tanítói segélyegyesületének 25—25 forintot volt kegyes adományozni. Nevezett egyesületek elnökségei ez uton fejezik ki leghálásabb köszönetüket a nemes adományért. Megyénk országgyűlési kepviselöi közül a decem­ber 17-iki tisztújító közgyűlésen jelen voltak dr. Berger Ignác a baksai, Eitner Sándor a szent gróthi és llerte lendy Béla a nagy kanizsai kerület országgyűlési kép viselője. Megyei központi valasztmanyi üles tartatott f. hó 16-án délután 4 órakor Csertán Károly alispán elnök­lete alatt, a ki megnyitójában örömének alott kifője jezést, hogy a tagok szép számban gyűllek össze. Első sorban három tagja a választmánynak tette le az es­küt. Azután ILinty Károly megyei levéltáros, ez alka­lommal mint vál. jegyző (már 16-ik éve) olvasta lói l'éehy Tamás képviselőházi elnöknek dec. ü-án érkezett levelét, melyben tudomására hozván a választmánynak Apáthy István letenyei orsz. képviselő elhunytát, egy úttal felhívta a választmányt, hogy a kerületben az uj választást még dec. havában okvetlen ejtse meg. A letenyei képviselőválasztás dec. 23-án fog megtartatni. A választási küldöttség ekképpen alakíttatott meg­Pliliál Ferenc választási elnök, Málics János v. h." el nök, Békesy Rezső v. jegyző, Gadó Mátyás szavazat­szedő elnök, Smidt Emil szavsz. h. elnök, Piehler Imre: szavsz. jegyző, Wizmathy Ferenc és Szemző Gyula, szavsz. h. jegyzők. — A letenyei választó kerületben ez idő szerint 1948 szavazó van. A szavazás két bizott­ságnál történik, és pedig az 1. urnához beosztott 971, (kezdi Letenye.) a ll-ikhoz 977 választó, kezdi Beese­liely és Murán iiineuiek, végül a muraköziek. Csertán Károly alispánnak elve lévén, hogy katonai őiködés nélkül követválasztást nem tartat: 2 század gyalogság fog Ldtenyére rendeltetni. Curiai két határozat is érkezett a választmányhoz. Az egyik különösen fontos, mely sze­rint a keszthelyi gazd. intézetben végzett gazdászok, mint ilyenek, értelmiség alapján nem vehetők föl a a szavazók jegyzékébe, mivel ők nem kapnak okleve­let, okleveles egyéneknek tehát nem tekinthetők. A választ mány ugyan ezúttal belenyugodott a határozatba, de proponáltatott, hogy a megye tegyen lépést, miszerint a keszthelyi gazd. intézetet végzettekre is terjesztessék ki az értelmiség alapján való választói jog. —- A másik döntvény pedig azt mondja, hogy akárbol van valaki­nek birtoka, de ha együttvéve fizet annyi adót, mint a mennyit a cenzus kíván, föl kell az illetőt venni a szavazók közé A zala-egerszegi Cassinó Egylet rendes közgyű­lését 1889. évi deeember hó 22 én, esetleg 30-án d. u. 5 órakor a Cassinó helyiségében fogja megtartani, a melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: Az eluök, tisztviselők és a választmány meg­választása. A jövő évi költségterv megállapítása. A f. évi számadás előterjesztése. Zala Egerszeg, 1889. de­cember hó 14-én. Svastits Benó s. k. Uj megyei útfelügyelők. A december 16-iki megyei törvényhatósági rendes közgyűlés megyénk egyes utvo­nalaira dr. Auguszt Zzigmondot, Baranyay Ódont, gr. Battyány Ernőt, Kovács Ábelt. Murai llóbertet, Somogyi Eleket, Stadel Jánost nngyji uctolü^yjl Í.íké válasz­totta meg. Jotekonysag. A sümegi nőegylet az általa előző­leg rendezett hangversenynek tiszta jüvödelmét 16 frt 12 kral megtoldá s 55 szegény iskolás gyermeknek adott részint lábbeli, résiben ruhát. — A f. évi dec. 18-án tar­tott kiosztásnál a gyermekek örömében osztozott n nőegylet választmányán kivül a jelen volt Takách Ala­jos iskolaszéki elnök, Kondor József váro« biró és a tanítói kar. Hogy minél több tanuló kaphasson a rendel­kezésre állott összegből 92 frt 24 krból a nő egyletnek igen tisztelt tagjai maguk vállalták el egyes ruhafélék elkészítését: Babos Mariska, Epstein Vilmosné, Földi Jánosné, Hladny Hermin, dr. Lukonits Gáborné, Mojzer Magda, Mojzer Mariska, Rutics Sándorné, lvule Józefné, Surgóth Miksáné, Sümegi Tivadarné, Takách Vilma, Tóth Anna, és Vid Anna úrnők. Kiosztásnál egy 4. A gazdag úrnőnek is itt feküdt minden boldogsága; j férje s egyetlen gyermeke. Ide jött hozzájuk, hogy itt töltse el a karácsony estét úgy, mint az előtt, hogy elhozza nekik a kis Jézus ajándokát: drága játékot, csecsebecsét az előtt, diszes koszorút most. Rá estele­dett már és nem bírt megválni a kedves sírtól, félt attól a kétségbeejtő csendtől, mely otthon várt reá, mely különösen ma o ly kinosan hatott lelkére. Milyen boldog volt még tavai karácsony est, legalább a kedves, szeretett gyermek vidám kacaja teledteté vele férje el­vesztését s most már az sincs, oh milyen kietlen, puszta lett az élet! . . . Egyszerre úgy tetszett a nőnek, bogy az ő zoko­gása közé egy másik kínosabb zokogás is vegyül s megpillantá a szegény gyermeket. Annak fájdalmas panaszát hallva, szive inegindnlt, talán azért küldte most az Isten ide, kogy kárpotolja őt az elveszettért. S midőn a gyermek lehúnyta szemeit, álomra hajtva fejét, oda lépett hozzá s keblére ölelte. .... Istenem milyen szép ez a menyország ! — suttogá — te vagy az a jó anyám! . . . A szomorú asszony megsimogatta a leány kócos haját. — Igen gyermekein anyád leszek, ha fogsz engem szeretni. A gyermek föleszmélt, félénken tekintett körül. — Hol vagyok V rebegé félénken. — Légy nyugodt, jó helyen vagy, Idd meg e csésze borlevest, nagyon kivagy merülve, aztán beszél hetünk. — Hát nem haltam meg? — mond ágyában föl­ülve és körültekintett; puha meleg ágyban feküdt, hímzett éjjeli ruhában, ilyen fényes, díszes szobát ő még sohsem látott s az enyhe, illatos meleg olyan ká­bitóan hatott rá. k ? — Megszerettél volna halni szegény gyere hiszen te még azt sem tudod, mi a halál. — Oh dehogy nem tudom, a halál jó, nem szen­ved az euiber. — Es te már szenvedtél ? — Sokat, nagyon sokat, — inond a leányka és olyan csodálkozva nézett a nőre, mintha mondaná: ezt még kérdezni is lehet ? — Szegény kis teremtés te ! légy nyugodt, nem fogsz többé szenvedni ! •— Igazán ? Olyan kétkedve mondta ezt a gyermek, bogy a szomorú asszony elmosolyodott, megfogta eldur­vult kis kezét és szelíden mondá : — Ha jó leszesz és szeretsz engem, az én leányom fogsz maradni, nem kell többé rongyosan az utcán csa­tangolni, hanem jársz iskolába síépen, mint a többiek ; hát szeretsz-e engem ? Felelet helyett minden erővel magához ölelte s a nő hagyta ölelni, csókolni magát, aztán a szekrényből elővett egy nagy drága viaszbabát, az elköltözött kedves gyermek babája volt, azt oda tette a gyermek ágyába. — Lásd a kis Jézus már hozott valamit és ha jó leszesz, még sok mindent fog hozni. Milyen földöntúli örömmel ölelte magához a sze­gény gyermek azt a szép babát, hiszen ilyen szépet ő még álmában sem látott s az most az ővé, szabad ölelni, csókolni. Oh az a kis Jézuska mégis nagyon jó ! A bánatos nő pedig leült az ágy szélére és gyö nyörködött a gyermek örömében, aki újra mély álomba mei'ült, karjaiban a nagy babával. — Nekem is hozott a kis Jézus valamit, — suttogá halkan az alvó gyermekre tekintve, — azt az örömet, hogy jót tehetek mással, hogy letörölhetem a fájdalom facsarta könyeket egy ilyen szegény, önhibáján kivül szenvedő gyermek arcáról ! osztályú fiuiköszünte meg tanuló társai-, magam pedig valamint ott szivem mélyéből mondottam köszönetet a tanítói kar nevében, úgy itt a nyilvánosság előtt is kedves kötelességet teljesítek, ha tudomásra hozom, miként a sümegi nőegylet működése áldást árasztó a szegény elhagyott, betegek, de különösen a szegény isko­lás gyermekekre nézve. Nem kiméi az egylet tevékeny elnöke s az őt támogató választmány fáradtságot, éven kint üdvös célra rendez hangversenyt, vigalmat csak azért, hogy jót tehessen. Szép, nemes működésükön legyen isten áldása, hallgassa meg a mindenható a kis dedek imáját, áraszszon a jó isten is . :u rylet elnöke Székely Gusztávné nagysága, a választm my és minden egyes tagjára boldogságot, hosszú életet, hogy még több éven át élhessenek a jónak szolgálatában ! Fogadják itt újra köszönetünket. Sümeg, 1889. deczeuaber 19-én. Bánfi Alajos. Meghívás es kerelem! A zala-egerszegi szegény gyermekeketsegélyző „Karácsonyfa-egylet" t. évi decem ber hó 24-én este órakor a Cassinó helyiségében ruha kiosztással egybekötött ünnepélyét tartamija, melyre a nagyérdemű közenséget van szerencsénk tisztelettel meghívni. Felkéretik a. n. közönség, hogy a kará­csonyfa feldíszítéséhez szives adományukkal járulni s azt december hó 24 én d. u. 4 óráig a Cassinó helyi­ségébe (Bárány vendéglő) küldeni kegyeskedjék. — Köszönettel fogadunk viselt ruhaféléket is, melyeket a-z egyleti elnök lakására vagy az ünnepély napján a Cassinó helyiségébe küldeni szíveskedjenek. Kelt Zala­Egerszegen, 1889. december lió 11-én. Kovács Károly né s. k. egyleti |egyző. líazsics Károlyné s. k. egyleti elnök. A sümeghi részvényes balra, mely 1890. évi január hó 11-én í. sűmegbi nagy vendéglő termében tartatik, a meghívók, melyek egyúttal belépti jegyül is szolgálnak, már szétküldettek. A bált rendezik : Beze­rédj László, Bogyay Aurel, Darnay Kajetan, Hladny .János Pataky Jani, Soos Pongrác, Sofuogyi Lajos, Szalay László, .Szántó Kálmán, Szalay Jenő, Székely Emil, Szép Rezső. Adomány. Az újévi üdvözletek megváltása cimén Krosetz János ügyvéd a karácsonyfa egyesület részére 3 trtot, a polgári és kereskedelmi iskolai segélyegyesü­let részére 2 frtot volt szives szerkesztőségünkbe be. küldeni, mely összeget rendeltetési helyére szolgáltattuk. A nagy-kanizsai polgári egylet 1889. december 31-én saját helyiségeiben torabolyával egybekötött aárt­körü táncestélyt rendez. Szeraélyjegy és karzatjegy 1 frt. Családjegy 2 frt.. Kezdete 8' 2 órakor. Tombolya tárgyak ajándékozását tisztelettel kérjük. Az also-lendvai kepviseló testület legutóbb tar­tott ülésén a községi iskolaszék buzgó elnökének, Hajós Mihálynak indítványára elhatározta, hogy a polgári iskola számára — mely 17 év óta a várban bérházban van elhelyezve, azonban a bérhelyiség a polgári iskolá­nak 5. és ti. osztálylyal való kibővítése tolytáu nem elegendő — a városban épületet állítanak s a költsé­gek törlesztésére fordítaniják az eddigi évi bért. Ezen ügy tanulmányozása és tervezet készítése végett Hajós Mihály, Isóo Ferenc, Iványí An lor, Lendvay Mátyás, Nagy József és Petrik Gyula városi képvise lökből álló bizottság küldetett ki, mely bizottságba még meghivatnak dr. Bartlia Gyula, dr. Józsa Fábián, Kiss Pál és Murkovics János. A zala-egerszegi Chanuka egyesület céljaira a szegény izr. gyermekek ielruházása végett ujabban ado­mányoztak : YVeisz Izidorné 8 meleg fejkendőt, Ficher Miksáné ti lejkeudőt, Politzer Józsefné ti pár harisnyát, Sehwarcz Gizella ti pár harisnyát, Fenyvesi Miksáné 5 frtot, Weisz Edéné, Ficher Liszlóné, Deutsch Ferencné 2—2 frtot, Goldner Jánosné, Taussig L i)za, Engelsmann Izraelné, Gyarmati Vilmosné — Bakó kapitány, Marton falvi Armin, özv. Deutsch Manóné 1—1 frtot. Mindazon hölgyek, kik a ruhavarráshoz hozzájárulni és kik siite ményt, ruhacikkeket küldeni, úgy azon hölgyek és urak, kik az egyesület céljaira pénzt adományozni kegyesek valának. fogadják az egyesület és a szegény gyermekek nevében legforóbb köszönetemet. Rosenberg Henriette egyleti elnök. — Sajnálattal említjük fül, liogv ez egyesület irányában a küzünség oly csekély érdeklődést tanúsít, ami tapasztalható volt a t. hó 18-án délután 5 1 2 órakor a polgári iskola rajztermiben eszkü­zölt kiosztás alkalmával is, pedig ép a szegény gyerme keknek ruhával való felruházása a női szív legnemesebb feladata lenne. Rendkívüli megyei közgyűlés. A t. hó 16-án tar tott rendes közgyűlés határozatából 1890-ik évi február hó második héttőjén rendkívüli megyei közgyűlés tarta­tik, amelyben elintézést nyerendnek mindazon ügyek, melyek a december lti-ika közgyűlés tárgysorozatába tel nem vétettek. Uj évi üdvözletek msgvaltása. Kik az új évi Üdvözletek megváltása cimén valamely egyesület célja­ira adományt szándékoznak küldeni, azok figyelmébe bátrak vagyunk ajánlani a zalaegerszegi polgári és középkereskedelmi iskola segélyező egyesületet, melynek célja szegény sorsú, szorgalmas tanulókat tankönyvek­kel ét taneszközökkel ellátni. Szent missio Zala-Egerszegen. A hitélet emelése végett városunkban t. hó 22-étől január l-iy; bezárólag szent missió tartatik. Kezdődik december 22-én délelőtt 1 .,10 órakor. A szent misék sorrendje: vasár- és ünnep­napokon '/ 26, ti, 7, 8 órakor és a nagy mise a 10 órai szent beszéd után, hétköznapon 1 jti, ti, 7 órakor, nagy mise 8 órakor és a ,9 órai szent beszéd után. A szent beszédek sorrendje vasár- és ünnepnapokon 10 órakor délelőtt, ti órakor este, hétköznapokon 1 ,9 órakor dél­előtt és ti órakor este. A szent missió bezá'-ása január 1 én délután 2 órakor lesz, mikor a különféle szent tárgyak, mint feszületek, szent olvasók, érni 'k és szent képek szentelése lesz. A katliolikus hivő közönség figyel inébe ajánljuk ez ájtatosságokat. Kinevezes. A m. kir. igazságügy min iszter lloríth Pál perlaki kir. járásbirósági segé.ltelekköny vezetőt

Next

/
Thumbnails
Contents