Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-22 / 51. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. december 51. NZUIll. ZALÁMEGYE A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérinentetlen leveleket csak ismert kezektől fo­gadunk el. Kéziratokat nem kiililiink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Tisztújítás. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága legszebb alkotmányos jógát gyakorolta 1*. hó 1 7-én a tisztújítás alkalmával. Emelte ennek jelentőségét és kiváló fontos­ságát ama körülmény, hogy amennyire az előz­mények alapján következtetnünk lehet, az idei tisztújítás a legutolsó és átmenetül szolgál a közeljövőben bekövetkező kinevezési rendszerhez. Ebben leli indokát a nagy érdeklődés, me­lyet a bizottsági tagok a választás alkalmával tanúsítottak, dacára annak, hogy a járási érte­kezletek megállapodásait figyelembe véve, nagyon is csekély változásra számíthattunk. Midőn a bizottsági tagok bizalma majdnem változatlanul a régi tisztviselői kar felé irányult, ez egyrészt a tisztviselői karnak legszebb jutal­mául szolgál; mert a működésének ellenőrzéséül hivatott törvényhatósági bizottság e választással fényesen igazolta, hogy elismeréssel van a hi­vatásának magaslatán álló, ügybuzgó tisztikar irányában; de megnyugtatásul szolgál ez a vár­megye közönségére nézve is; niort oly tisztvise-|, lői karnak örvend, melynek kezébe készséggel adta át a vármegye ügyeinek folytatólagos ve­zetését a törvényhatósági bizottság. Üdvözöljük az új tisztviselői kart s magasztos működéséhez legjobb sikert kivánunk. * * Svastits Benó őméltóságának, megyénk közszeretetben álló főispánjának elnöklete alatt a törvényhatósági bizottság f. hó 1 7-én tartotta a tisztújító közgyűlést a bizottsági tagok tömeges részvétele és élénk érdeklődése mellett. Elnöklő főispán őméltósága a következő, emelkedett szellemű, többször zajos éljenzéssel félbeszakított beszéddel nyitotta meg a köz­gyűlést : Tisztelt közgyűlés ! A tek. vármegye tisztikarának 6 évi törvényes megbizatása e folyó év végével letelvén, a törvény ren­delkezése szerint előzőleg inegtartaudó általános tiszt- | újítás tényleges foganatosítása képezi a tisztelt közgyii- i lés mai tüzetes és kizárólagos feladatát. A tisztújítás foganatosítására nézve az 1886. 21. t.-cz. intézkedései I kettős irányú eljárást szabnak elő, a mennyiben a válasz­tás alá eső tisztviselőkön kivül több tiszti állomásoknak főispáni kinevezés által való betöltése rendeltetik el; azonban mindkét iránynak vagy is ugy a választásnak, valamint a főispáni kinevezésnek ugyanegy forrása vau, a törvény, és csak is egy lehet jogosult célja is, az administratiónak, a közszolgálatnak érdeke és épen ezért a mint egyrészről meggyőződve vagyok arról, hogy a t. közgyűlés ezen törvéuyes célt a tisztválasztás fogana­tosításánál megóvni és teljes érvényre juttatni lógja, épen ugy részemről is biztosíthatom a l. közgyűlést, hogy a törvény által a főispán számára fentartott ki­nevezés jogát ugyanazon célnak teljes mérvben aláren­delten, a pártatlan igazság és méltányosság követelmé­nyének kielégítésével gyakorlandom és ezen egyesülésünk a célban biztos zálogát nyújtja annak, hogy a tisztújí­tás eredménye üdvös leend mindazon nagy fontosságú megyei és hazai közérdekeinkre, melyek a megalakítandó tisztikarban találandják fel törvény által hivatott illeté­kes tényezőjüket. Midőn ezzel szerencsém van megnyítottnak kije­lenteni a tisztújító közgyűlést, annak tartamára a tör­vény rendeletéhez képest jegyzővé Szigethy Antal b. tag urat, tiszti ügyészszé pedig Molnár Elek b. tag urat kérem fel, illetve nevezem ki s egyúttal jelentem, hogy a vármegyének első tisztviselője — alispánja — az ősi alkotmányos szokáshoz hiven — a most foganatosítandó tisztújítás alkalmából a vezetése alatt álló megyei tisz­tikarnak lemondását kezeimbe letette és midőn azt a jelen közgyűlés emlékadatául ezennel beterjesztem, legyen szabad részemről ezen emlékadat kiegészítéséül ahhoz néhány szavakat csatolnom. A most lemondó és uj választás alá eső tisztikarnak 2 évtizedet túlhaladó időn át magam is tagja — kartársa voltam s így en­gem ezen tisztikar legtöbb tagjához nem csak az együtt­működésnek, a közszolgálatnak kartársi köteléke, hanem az ő buzgóságuk elismerésének emléke is csatol és igen igen kedvesen esik nékem itt ez alkalommal a tisztújí­tás küszöbén kijelenthetnem, hogy megyekormányzói tisztem alatt nem volt okom tőlük ezen elismerésemet megtagadni, és e pillanatban, midőn tisztemből folyó kötelességemhez képest én vagyok szerencsés a t. köz­gyűlést a tisztikar megválasztásának urnájához vezetni, egy rövid visszatekintést vetve az önkormányzati auto­nom szervezettel velük együttesen a közszolgálat pá- ! lyáján megtett utunkra, csak egy óhajtásom lehet, I és ez az, hogy bármit hozzon is a jövő, annak alaku­lása minden szakában legyen Zalavármegyének főis­pánja azon szerencsés helyzetben, hogy mint most éu — elmondhassa a tisztújítás alá eső vármegye tiszti­karával : hiven megőriztük a reánk bízott kincset, a megye ügyeinek — a haza érdekeinek szeretetét, önzet­len szolgálatát s odaadó munkásságunkkal megtettük, a mit tenni tőlünk függőleg lehetett és nem hiába, nem sikertelenül működtünk." Szűnni nem akaró éljenzés kisérte főispán őméltóságának eme beszédét, mely utánüBalatoil József zala-egerszegi esperes-plebános, bizottsági tag eme lelkes szavakban szólalt fel : „Méltóságos főispán úr ! Mélyen tisztelt Közgyűlés! A megye viszonya a hazához ugyanaz, ami a testrészeké az egész emberi szervezethez. Bármely szervünk beteg, megbénítja és munkaképtelenné teszi az egész testet; úgy az egyes megyék egészséges vagy beteges állapota kihat az egész országra ; az egészséges állapot elősegíti, a beteges állapot megbénítja a haladást. Zalamegye közügyeiről bátran elmondhatjuk, hogy ezeknek minden ágában egészséges állapotokkal talál­kozunk. Es a mi fő, mig egyebütt nem egyszer látunk elszomorító, sőt megdöbbentő eseteket, itt a corruptió­nak még csak árnyéka sem férhetett be a megyébe; sőt a közigazgatás morálja nálunk e tekintetben oly fokon áll, hogy e tekintetben hazánk bármely megyé­jével szemben bátran é3 büszkén szállhatunk sikra. S arai e megye előrehaladását illeti : az utóbbi időben minden irányban, minden téren elég szép eredményeket láthatunk. Ha közigazgatásunk működését figyelemmel kisér­jük, meggyőződhetünk, hogy ezen örvendetes állapotok tekintetében az érdem nagy része megyénk lelkes és ügybuzgó tisztviselői mellett a vezérférfiut illeti, ki a megye testének lelkét, szellemét képezi, aki nagy tehet­ségének, fáradtságot nem ismerő buzgalmának teljes odaadásával vezérli megyénk ügyeit. Es éppen azért, midőn a kitűnő vezér azzal lépett a megye közönsége elé, hogy a tisztviselők működését illetőleg megnyug­vással tekinthetünk a múltba, én viszont, a megye közönsége nevében egész meggyőződéssel jelentem ki, hogy a jövőbe is megnyugvással tekintünk az ő — a szeretett, ügyes vezér vezetése mellett. Ennélfogva haza­fiúi lelkesedéstől áthatva, bátor vagyok azon alázatos indítványt tenni a mélyen tisztelt közgyűlésnek, hogy a derék vezérnek, a munkás férfiúnak, Zalavármegye érdemdús főispánjának eddigi áldásos vezéri működé­séért jegyzőkönyvileg elismerés szavaztassék." „Zalamegye" tárcája. Karácsony éj. Irta: Naglné Karay Mariska. Hány gyermek szive dobog boldogan a mai este? Hiszen megjött a kis Jézus, elhozta a rég óhajtva várt drága karácsonyfát, oh milyen szép is az, milyen tün­déri szép! Ott állanak a gyermekek a ragyogó karácsonyfa körül, boldog elégiiltség minden arcon, édes mosolylyal ajkaikon; és a szülők boldogsága, öröme kétszeres, látva a gyermekek kitörő örömét. A lobogó gyertyák egyenként elalszanak, a gyer­mekek kezdenek töloesudni bámulatukból; vidám zsivaj jal rontanak a karácsonyfához : kinek mit hozott a kis Jézus? —- Ez az enyém! ez a tied! — hangzik össze­vissza s közbe boldog fölkiáltások. Nézd csak milyen szép kard, milyen aranyos csákó! . . Ah az én babám sokkal szebb, uézd milyen hosszú szőke haja van; a tündér Honának sem lehetett szebb, tudod, a kiről múlt­kor mesélt apácska, de mi van itt? Egy konyha, való ságos kis konyha, még mozsár is van benne, oh milyen jó ez az aranyos kis Jézuska, mennyi mindent hozott! Nézd csak Emináeska, Fistikának mit hozott? Egy csörgőbabát, milyen fura, mulatságos kis pofája van; de jöjj csak hamar ide: nézd milyen szép imakönyv. Ez bizonyosan Orzsikéé; kék bársonyba van kötve és csontkereszt rajta; ugyan micsoda csont lehet ez? De nini egy medaillon is van mellette, ez is bizonyosan az övé; anyácskának is van medaillonja, apa arcképe van benne, de ott még nincs neki olyan hosszú szakálla. Ugyan mit gondolsz. Emmácska, Orzsike kinek az arc­képét fogja beletenni a medaillonjába? megsúgjam? En már tudom. S a kis fiú pajkosan intett szemével a szoba túlsó részébe, ahol Erzsike a legidősebb testvér, halkan be­szélgetett egy ifjúval. — Hozott-e nekem valamit a kis Jézus? — Kérdé mosolyogva — gouoolt-e rám az Erzsike, míg én oda voltam ? — Oh igen! — Kiáltott közbe a kis fiú — Erzsike olyan szép szívartárcát hímezett Kálmán bácsinak, de hát maga mit hozott neki? — De Béla! te már megint rossz vagy! — szólt a leány elpirulva — szabad ilyent kérdezni? — Miért volnék azért rossz? — mond a kis fiú dacosan — hiszen úgy is tudom, hogy hozott valamit, oh mintha te is nem szeretnéd már látni! Orzsike be fogta kezével a kis fiú száját s halkan súgott neki va lamit; nem lehetett ugyan hallani, de valószínűleg azt mondta: mindjárt megmondom a mamának ! A hatás nem maradt el, a kis fiú hallgatva ment vissza játékaihoz. — Nézd édes Örzsikém ! — mond az ifjú a leány­hoz fordulva, midőn újra egyedül voltak, —• nézd én is gondoltam rád, ezt hozta neked az én Jézuskám, el­fogadod-e ? Kicsiny ékszertokot nyújtott a leánynak s fölpat­tantva födelét: egy tömör arany karikagyűrű feküdt a vörös bársonyon. Zavartan siité le szemeit, de szive boldogan dobo­gott, oh ez a kis Jézus mégis nagyon jó ... . — Elfogadod? ismétlé a férfi s szeliden fölhúzta a leány ujjaira, aztán átölelte és egy hosszú, forró csó­kot nyomott ajkaira. A kis fiú bámulva nézte mind ezt, majd oda fu­tott belépő anyjához s vádlólag mutatott a leányra : — Mama nézd csak, Orzsike megcsókolta Kálmán bácsit! Anyám! —• suttogá a leány és oda borult anyja keblére — hiszen te tudod, hogy én szeretem Kálmán bácsit! szabad-e ezt elfogadnom tőle? Es oda nyújtotta kezét. -— Szived megadja arra a választ gyermekem, — ! mosolygott az anya — de azt hiszem, a kis Jézus elta­| lálta, mivel okozhat neked legnagyobb örömet! A csintalan kis fiú épen fölcsatolta kardját, csákó­ját a fejébe nyomta s jslentőség teljesen intett kis hú­gának : — Ugy-e megmondtam Emmácska, hogy tudom, hogy kinek az arcképét fogja Orzsike a medaillonjába tenni. De a kis leány nem sokat gondolt azzal, az ő figyelmét csak az aranyhajú baba és a kis konyha tar­totta lekötve; olyan édes boldogsággal ölelte keblére a nagy babát, mint a szerető anya kis gyermekét. A kis Pistika elégülten mosolygott, kövér kacsójával meg meg­rázta a csörgő pojácát; a kandallóban vigan pattogott a tűz, kinn a betlehemes fiúk dala hangzott: „A kis Jézus született, örvendezzünk !" . . . és ők örvendtek is mind s álomra hajtva fejüket, mindenik azt hitte, hogy ő a legboldogabb! * * * Egyedül, magányosan bolyong egy szegény leányka a sötét utcákon; meg-megáli a fényesen kivilágított ki­rakatok előtt és olyan mohó vágygyal nézegeti azt a sok szép drágaságot, azt az ínycsiklandó édességeket. Milyen boldog lehet az, a kinek a kis Jézus ilyen szép, ilyen jó dolgokat hoz ! A szegény gyermek szája nyitva maradt, elfelejti rövid időre, hogy fázik és nézi-nézi azt az előtte elérhetetlen édes szépségeket. Az emberek sietnek mind haza, beleütődnek a bámészkodó alakba, félre lökik az útból s az szegény támolyog tovább. Az utcák kezdenek néptelenek lenni, kigyulladnak itt is, olt is a karácsonyfa gyertyái ; a szegény gyer­mek jól látja azt a leeresztett függönyön keresztül; ki­hallatszik az utcára a gyermek vidám, boldog kacagása. Majd elhangzik ez is, egymásután sötétülnek el az ab­lakok, a boltokat is bezárták már, üres néptelen az utca. De a leányka azért csak megy tovább, utcáról­utcára, maga sem tudja hova, meddig; de mennie kell ; hisz ha megáll, meg kell fagynia. Mert az a színehagyott kartonruhAcska bizony alig födi be tagjait, az a nagy kendőnek csúfolt kopott Mai számunkhoz fel iv melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents